Tolnai Népújság, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-11 / 84. szám

14. OLDAL ERRŐL ARRÓL 2002. Április 11., csütörtök A tábornok és a jégkirálynő A 85 éves Kenan Evren. török tá­bornokot olyannyira megihlették az egykori német műkorcsolya bajnoknő, Katarina Witt aktfotói, hogy megfestette őket. Evren - aki katonai puccsal került hata­lomra 1980-ban és 1989-ig állott Törökország élén - mindig szere­tett festegetni. Witt ihlette Szép­ség a vízesés alatt című aktfest­ménye 2,5 milliárd török líráért kapható az ex-elnöknek a héten Isztambulban megnyílt tárlatán. A kiállításon további 37 Evren- kép is megtekinthető. Lapjelenté­sek szerint a legnagyobb érdeklő­dést az ünnepélyes megnyitón Katarina Witt és egy másik akt keltette - áll a dpa jelentésében. Megtalálták az áldozat lábát Mezsgyeper, Chilében Füvesítés megtagadásáért került börtönbe egy asszony Chilében. A négygyermekes Gloria Cister- nas a helyi önkormányzatnak el­lenszegülve, nem volt hajlandó befüvesíteni a házának kerítése és a járda közti mezsgyét. Ezért első nekifutásra 65 dollárnyi bír­ságra büntették. Mivel ezt meg nem volt hajlandó kifizetni, hét éjszakányi börtönre ítélték. Eb­ből kettőt ült le, mert a közfelhá­borodás hatására szabadon en­gedték. A füvesítési szigor egyébként egy meglehetősen katonás pol­gármesternek köszönhető. Az il­lető Cristian Labbe, aki nyugal- mazásáig ezredesként szolgált és megszállott híve Augusto Pino­chet volt diktátornak - j elentette a Reuters. _ _ ■ fi z érzés leírhatatlan... ...de az ára magáért beszél! Élvezze az élményt, ami most könnyen elérhető. A Mazda MX-5 már 4 899 900 Ft-ért az Öné lehet, a külön­legesen felszerelt Magic változatért pedig csupán 5 199 900 Ft-ot kell fizetnie.Az alapmodell MKB-Euroleasing finanszírozási ajánlattal már 1 399 900 Ft-ért elvihető. Részletek a márkakereskedésekben. HILCZ ES FIA KFT. 7122 KAKASD, KOSSUTH U. 8/0. TEL: 74/431-908 FAX: 74/431-825 SZEKSZÁRD. Az Európa Magyar Nagycirkusz új nemzetközi műsorával csak négy napig Szekszárdon tart­ja előadásait. Kiváló artistákkal, bohócokkal és vadállatokkal lépnek a közönség elé a sportcsarnok mellett felépített nagysátorbaú. A nézőknek kényelmes ülőhelyeket biztosítanak. Április 11-én és 12-én 18 órakor, 13-án 15 és 18 órai kezdettel, 14-én 11 és 15 órától várnak mindenkit szeretettel. Ezt ne mulassza el! m A férfi, aki „csókolózott” a tapírral Újszülött tapírral „csókolózott” egy férfi Németországban. Az illető nem halmozottan aberrált, hanem állatkerti hős: szá­jon át történő mesterséges lélegeztetéssel megmentette az új­szülött állat életét. Az eset a hannoveri állatkertben történt. A tapírbaba farfekvéses volt, és az elléskor - miközben még csak a tomporával volt kint anyja méhéből - máris lélegezni kezdett, emiatt viszont magzatvi­zet nyelt. A gondozd villámgyor­san megtisztította a fuldokló csöppség orcáját, és mesterséges légzést adott neki. A férfinak még arra is ügyelnie kellett, nehogy túl erősen fújja a levegőt a tapírbabá­ba, mert az állat nagyon kis tüdők­kel született. „Erős idegek kelle­nek ehhez” - mondta az állatkert szóvivőnője hozzátéve, hogy az összes gondozó kiképzésében szerepel a mesterséges lélegezte­tés. Mind Carmina, a tapírlányka, mind Conchita, az anyja immár jól vannak. Dieter Schulte, az élet­mentő lélegeztető állapotára nem tért ki a Reuters. ■ Önjavító anyagok Amerikai kutatók olyan anyagot fejlesztettek ki, amely automati­kusan kijavítja önmagát és így le­hetővé válik a hajszálrepedések megszüntetése számos eszköz­ben, a teniszütőktől egészen a re­pülőgépekig. A találmány lénye­ge: ragasztóval teli, parányi, haj­szálvékony kapszulák sora. A tu­dósok ilyen kapszulákat vittek fel egy darab üveggyapot felületére. A műanyagot azután hajszálnyira megrepesztették, mire a „meg­rendült területen” a kapszulák maguktól kinyíltak és ragasztó­jukkal lezárták a repedést. Az üveggyapot megőrizte eredeti szilárdságának 75 százalékát és a repedések 48 óra alatt „begyógy­ultak” - közölték az amerikai ku­tatók. Richard Wool, a Delaware Egyetem kutatója elmondta, hogy az önjavító képességű új anyag még nem kész a gyártásra, a magas hőmérséklet akadályoz- za a hatóanyag működését. ■ Olvastam - Láttam - Hallottam MAUTHNER ILONA A juhász és a szép leány Olvastam az egyik bulvárlapban, hogy Mór határában hogyan járt a szegény juhász legény. Nem is volt az már annyira legény, hiszen 60. évében járt, de csak külsőre, mert a szíve az bizony na­gyon is legényes volt. Éppen ez okozta a vesztét. Történt ugyanis, hogy egyik nap felkereste őt a mezőn egy 19 éves leányzó, aki ad­dig mutogatta neki a bájait, míg az idős birkapásztor teljesen el­veszítette a fejét. No nem csak a fejét, hanem a birkáinak egy ré- I szét is. Amíg ő a leány formásabb részeire koncentrált, addig an­nak négy tettestársa meglopta a nyájat. Mire a juhász ezt felfedez­te, addigra kereket oldottak mind az öten. A történet ennek ellené­re nem fejeződött be rosszul, mert a tetteseket elkapták, sőt, az or­gazdát és az ellopott bárányokat is épségben megtalálták. Az öre­gedő birkapásztornak sem esett bántódása, mert az „esetet” együt­térzően kezelte a nyáj tulajdonosa és nem bocsátotta el a juhászát. Azt mondják a szakemberek - a felmérésekre hivatkozva hogy a férfiak közül a juhászok azok, akik a legtovább „őrzik meg” ak- ; tív férfiasságukat, s ennek az az oka, hogy napközben sokat pi- : kennek, közben van idejük az erotikus ábrándozásra is. Baj csak abból lehet, ha a fantázia néha valóm válik, mert az bi­zony - mint az említett esetnél is megmutatkozott -, ugyancsak el­veszi az amúgy nagyon is jámbor juhászok eszet. Szeretkezés a németeknél Sok német nő nem hagyatkozhat társa hűségére: a férfiak há­romnegyede ugyanis életében legalább egyszer kipróbálta a fizetős szexet - derül ki egy tanulmányból. gusok szerint a késő délutáni idő­szakban több és fürgébb a férfisejt, mint például reggelente, Reggel vi­szont, állóképessége folytán, több örömet'képes okozni a férfi a nő­nek. A közmondásos „szerelemtől izzó éjszakák” tényét ugyanakkor sokan eltúlozzák, miként a nemi érintkezés időtartamát is, amely a németek körében a kezdeménye­ző csóktól az elernyedésig legföl- jebb 17 percig tart.__________■ A skót bemegy a patikába:- Gyógyszerész úr, unom az életem! Adjon valami erős mér­get.- Arzént vagy sztrichnint pa­rancsol?- Amelyiket olcsóbban meg tudja számítani. k 9c k- Uram - szól a taxisofőr a skót utasának -, nem fog a fék! Hama­rosan egy szakadékba zuha­nunk! Mit tegyek?- Azonnal kapcsolja ki a taxi­órát! * * * Sétál a skót meg a fia a piacon. Megszólal a fiú:- Apa! Vegyél nekem egy din­nyét!- Ugyan fiam!- De apa! Legalább egy fél din­nyét vegyél!- Semmit!- Akkor csak egy szelettel! A skót beleegyezik és vesz egy szelet dinnyét a fiának. Tíz év múlva ismét sétálnak ugyanazon a piacon. Megint megszólal a fiú:- Apa, vegyél nekem egy sört!- Ugyan már, fiam! Dinnyére sört? * * k A skót már tizenöt éve hordja ugyanazt a kalapot. Hosszú töp­rengés után rászánja magát, hogy vesz egy újat. Bemegy a kalap­szalonba és így szól:- Na, megint itt vagyok! k k k A skót a családja unszolására el­határozza, hogy vesz egy autót, de lehetőleg a legkisebbet. El­megy hát a kereskedőhöz, és ki­választ egyet, majd így szól:- Mondja kérem, mennyit fo­gyaszt ez a kisautó?- Kérem minimálisát - mondja a kereskedő -, egy kanál benzin elég lesz bele. A skót gondolkozik, majd megszólal:- Leveseskanál, vagy kávéska­nál? k k k A skót neje vidéki rokonoknál egészséges ikreknek adott életet, és a következő levelet küldte fér­jének:- Itt küldöm neked ikergyerme­keim fényképét. Csak az egyiket fényképeztettem le, mert a másik ugyanígy néz ki. ■ Szagos ügylet „Szagresszióval” citálta öccsét bíróság elé egy sanghaji férfi. Az ifjabb fivér bátyja szobájának ablaka alá építette saját kuny­hóját, amelyet - a kényes orrú idősebb panasza szerint - egy­aránt használ toalettnek és konyhának. A kalyibából fel­áramló bűzre olyannyira me- gorrolt a bátyj, hogy beperelte miatta öccsét. A bíróság elítélte a „szagresszort”, és elrendelte a kunyhó lebontását - jelentette a Shanghai Daily című lap. ■ YAMAHA - Hilcz Márkakereskedés és szerviz Kakasd, 6-os számú főút (150-es km)- Új motorkerékpárok, robogók raktárról és rendelésre, rövid határidővel- Gyors vizsga és hitelügyintézés 20% kezdőrészlettől, helyben- Használtmotor-beszámítás és értékesítés, hitelre is -Gyári alkatrészek a leggyorsabban,csomagküldés -Japán motoralkatrészek: Yamaha, Honda, Suzuki, Kawasaki- Motorszerviz minden márkára, típusra- Motorkerékpárok, robogók javítása,- Műszeres motordiagnosztika- Műszaki vizsgára felkészítés, műszaki vizsga helyben- Motocross felszerelések nagy választékban- Motorosbolt rendkívüli választékkal: bukósisakok, ruházat, kopó alkatrészek, felszerelések, tartozékok, gumiabroncsok, akkumulátorok stb., telefonon történő megrendelésre is- Eredetiségvizsgálat, szaktanácsadás- Motorszállító utánfutók értékesítése- Biztosítás és kárügyintézés, javítás. z Autóház L_ __­71 22 Kakasd, Kossuth u. 8/0. Tel./fax: 74/431-908, 74/431 -825 E-mail: mazda@hilcz.hu uvex Mazda 626 DITD Exclusive Moido Info: 06-80-323-626, www.mozda.hu Csak a végeredmény számít! • ABS,4 légzsák • Első elektromos ablakemelő • Manuális klíma • 110 lóerős teljesítmény • Elektromos tükrök • Átlagfogyasztás: 5,9 1/100 km 8 képen lóthotó autó illusztráció HILCZ ÉS FIA KFT. 7122 KAKASD KOSSUTH U. 8/0. TEL: 74/431-908, FAX: 74/431-825 E-MAIL: mazda@hilcz.hu Egy vonatbaleset helyszínétől 1100 kilométerre, egy másik ame­rikai államban találtak rá az egyik áldozat lábára. A szerencsétlenség Mississippiben történt. Egy házas­pár furgonja összeütközött egy te- hervonattal. A 68 éves feleség és a 69 éves férfi a helyszínen ször­nyethaltak, és bár a férfinak hiány­zott az egyik lába, a mentők egy idő után felhagytak a kereséssel. Csak másnap került elő a végtag - még mindig rajta a férfi csizmájá­val- 1100 kilométerre a balesettől, Illinois államban. A láb az iszonyú erejű ütközéskor beakadt a szerel­vény egyik vagonjába - jelentette a Reuters. ______________■ Me rt hát egyáltalán nincs olyan nagy élet a hálószobákban, mint azt sokan gondolnák. A Landaui Egyetem felmérése szerint a néme­tek hatoda bevallotta: az utóbbi egy esztendőben legföljebb egy­szer vagy még annyiszor sem ré­szesült a test öröméből. Olasz ku­tatók állítják, hogy a szombat dél­utáni szexuális együttlét tartogatja a legtöbb élvezetet mindkét nem számára. Talán azért is, mert az egész heti stressz addigra „ürül ki” testből, lélekből egyaránt? A fo­gamzás legvalószínűbb időszaka délután öttől fél haüg tart. A bioló-

Next

/
Oldalképek
Tartalom