Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-07 / 56. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2002. Március 7., csütörtök Dráma az épülő francia alagútban Párizs Különleges kitartásának köszönhetően élve úszta meg a Párizs egyik nyugati elővárosában, Malmaisonban épülő alagútban keletkezett tüzet 19 munkás. A férfiak órákon át tartózkodtak két mentővájatban, míg szerda kora reggel sértetlenül ki nem szabadultak. A drá­mai mentőakcióban azonban három tűzoltó füstmérgezést szenvedett. A tűz késő éjjel tört ki, amikor egy teherautó másfél kilométernyire a bejárattól ki­gyulladt. A lángok és a füst elzárta a menekülés útját. A baleset csaknem három évvel a Mont Blanc-alagútban 39 halálos áldoza­tot követelő tűz után tört ki. Ebben az alagútban egyelőre csak személygépko­csik közlekedhetnek, de a Franciaország és Olaszország közötti fő forgalmat le­bonyolító építményt március 15-én - egyelőre egyirányúsítva - megnyitják a tehergépjárművek számára is. így, z.) ________Hírek EG Y HATÁSTALANÍTÁS köz­ben működésbe lépett robbanó­szerkezet okozta szerdán Ka­bulban két német és három dán katona halálát - jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján Harald Kujat, a német hadsereg főszemlélője. Szavai szerint a föld-levegő bomba orosz (szovjet) gyártmányú volt. Kujat mindenféle találgatást ki­zárt azzal kapcsolatban, hogy nem baleset történt, europress LEONYID KUCSMA elnök részvételével Ungváron gyász­ünnepségen emlékeztek meg az egy évvel ezelőtti kárpátaljai árvíz áldozatairól, és méltatták a mentésben, újjáépítésben részt vettek helytállását, mti KIVÁLÓNAK minősítette első berlini látogatása alkalmával a két ország közötti kapcsolatokat Aleksander Kwasniewski len­gyel államfő, aki megköszönte vendéglátójának, Johannes Rau szövetségi elnöknek, hogy Németország támogatja Varsó EU-csatlakozását, europress AZ EU ismételten biztosította Oroszországot, hogy a kalinyin- grádi körzet nem fog elszigete­lődni az unió bővítése után, el­lenkezőleg, fontos előnyei szár­mazhatnak abból. A bővítés új együttműködési lehetőségeket kínál és nagyobb jólétet teremt a Litvánia és Lengyelország kö­zé ékelődött területnek - jelen­tette ki Chris Patten, az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős tagja a Balti-tengeri Államok Tanácsának (CBSS) Szvetlogorszkban tartott kül­ügyminiszteri értekezletén, mti ISMÉT életre keltették a Hubble űrteleszkópot: a Co­lumbia amerikai űrsikló legény­ségének két tagja felszerelte az űrtávcső új energiaszabályozó egységét. John Grunsfeld és Rick Linnehan a tervezettnél gyorsabban, négy és fél óra alatt végzett a feladattal, mti AZ ANTIBIOTIKUMMAL fertő zött élelmiszerek egyre inkább terjednek Németországban. Kínából származó méz, kolbásztöltésre szolgáló bél, továbbá rákhús és más hal- készítmények mellett ezúttal Kiéiben bukkantak chloram- phenicolt tartalmazó kínai an- golnaszállítmányra. europress ■ Akciók földön, vízen, levegőben Egyre több áldozatot követel a szélesedő erőszak Izrael - Palesztina Óriási katonai nyomás alá he­lyezte Izrael a palesztinokat, hogy így kényszerítsék ki a hetek óta tartó terrorcselek­mények befejezését. Közben Washingtonban George W. Bush amerikai és Hoszni Mu­barak egyiptomi elnök a vál­ság megoldásáról tárgyalt. A földön, vízen és a levegőben végrehajtott támadások során szerdán hét palesztin és két iz­raeli katona vesztette életét. A legutóbbi események során pa­lesztin rakétatámadás következ­tében Zderot városában megse­besült két izraeli kisgyermek. Ez volt az első alkalom, hogy izra­eli városokra Kasszem-2 típusú rakétákat lőttek ki. Kevéssel ké­sőbb izraeli páncélosok vonul­tak be a Gáza-övezetbe, amely­nek déli részén - Abasszan és Karrara falu közelében - súlyos összecsapásokra került sor. A páncélosokat a helyi lakosok megrohamozták, ezért harci he­likoptereknek kellett a segítsé­gükre sietniük. Házak tucatjai váltak romhalmazzá, s a távol­A palesztin rendőrfőnök házának romjai ból parti gyorsnaszádokról is tü­zeltek. Ismét tűz alá vonták Arafat gázai főhadiszállását, az izraeli légierő pedig lerombolta a palesztin rendőrfőnök köz­pontját. Súlyos sérülések érték a vakok ENSZ által működtetett iskoláját. A Hamasz radikális iszlám szervezet egy tagja életét vesztet­te: szemtanúk beszámolója sze­FOTÓ: EUROPRESS/EPA rint izraeli harci helikopterek a hálószoba ablakán lőttek be raké­tákkal. A razziák során 27 palesz­tint őrizetbe vettek. Számos összecsapás volt Cisz- jordániában is. Izraeli katonák falusi lakosokra lőttek; egy 12 és egy 16 éves diák megsérült. Cisz- jordánia útvonalainak zömét le­zárták a palesztinok elől. ______________________________IGYULAYl A nagyszékelyi reformátusok 2001-ben ünnepelték templo­muk felszentelésének kétszá­zaik évfordulóját. A község­be települt németajkúak 1798- ban kezdték építeni a templo­mot, amely attól is egyedülál­ló, hogy összeépült az Árpád­kori román stílusú „öregtemp­lommal”. Bár a században tör­tént már felújítás, a nagytemp­lom megkopottan érte meg az ezredfordulót.- 1999-ben a létfontosságú dolgokat újítottuk fel. 2001- ben a Széchenyi Tervre nyúj­tott be pályázatot az egyház- község, és a vallási turizmus fejlesztése címén másfélmillió forintot nyert - mondta Donáth Jordánka nagyszéke­lyi református lelkész. - Ösz- szesen négymillió forintot for­dítottunk a templomra. A Szé­chenyi terv támogatásával el­sősorban reprezentatív felújí­tást végeztük el, a belső fes­tést, a világítás, a padok, a to­rony homlokzatának és a to­ronyórának a felújítását.- A templom állapota tükrö­zi a falu lelkét - tette hozzá a lelkészasszony a munka jelen­tőségéről. - A templomban nemcsak istentiszteletet tar­tunk, hanem találkozások, hangversenyek színhelye is. Fontos, hogy az emberek hall­hatják a toronyóra hangját, érezzék, hogy a falu lepusz- tultsága csökken. Nagyszé­kelyben egyébként sok ház megszépült a templom felújí­tása Után. *47499* A számok Önökért beszélnek www.gm.hu Nincs jól a pápa Vatikánváros Térdbántalmai miatt II. János Pál lemondta szokásos szerdai audi­enciáját, ám rövid időre mégis megjelent a hívők körében a ró­mai Szent Péter téren. Betegségére hivatkozva a pá­pa már a két legutóbbi vasárna­pon is* csak igen rövid szentbe­szédet mondott, mert orvosai tanácsára - tekintettel a közelgő húsvéti ünnepekre - pihenteti a lábát. Amióta 1994-ben csípő­ízületét megoperálták, a Szent­atyának gondjai vannak a járás­sal, ráadásul Parkinson-kórban is szenved. Ám fájdalmai ellené­re kedden argentin püspökök csoportját fogadta, és eszmecse­rét folytatott velük a latin-ameri­kai országot sújtó gazdasági válságról. Római egyházi körök szerint a 81 éves katolikus egyházfő egészségi állapota gyorsan rom­lott az elmúlt napokban. Joaquin Navarro-Valls vatikáni szóvivő közölte: II. János Pál nem hagyja el lakását, és csupán dolgozószo­bája ablakából fog integetni a hí­vőknek. Megfigyelők emlékez­tetnek arra, hogy VI. Pál pápa 1978-ban már halálos ágyán fe­küdt, amikor a Vatikán hivatalos közleménye csupán „könnyű megfázásról” számolt be. Most pedig II. János Pál eseté­ben megvárták a tervezett prog­ram első napját, s csak akkor je­lentették be az utazások törlését. TORONYI ÁLLÁSPONT GYULAY ZOLTÁN Üzenetek Közép-Európának ezen a fertályán mindenféle üzenetekre rendkívül érzékenyek vagyunk. Különösen most, amikor úgy érezzük, elmúltak azok az idők, amikor kívülről mondhatták meg, mit tegyünk, hogyan tegyük, hová álljunk. Nem szeret­tük, máig nem szeretjük, hogy a Kreml titkos vegyi laborató­riumaiban születtek káderlisták; annak sem örültünk, hogy éppenséggel a Pravdából értesültünk: Moszkvának nem tet­szenek a magyar agrársikerek. Moszkva mára a múlt. De egyre inkább úgy tetszik, hogy - miként a mesebeli hétfejű sárkány: egy levágott fej helyébe kettő is nőtt - bizonyos körök szemében most az egy Moszk­va szerepét ketten is átvették: Brüsszel és Washington*. Azok azonban, akik akárcsak egyetlen amerikai újság cikkét is - miként tették a The Washington Post írásával - azonosítják a hivatalos fehér házi véleménnyel, éppúgy tévednek, mint az Európai Unió bővítési biztosának, Günther Verheugennek időnként kifejezetten hátborzongató nyilatkozatait tekintik az EU megfellebbezhetetlen napiparancsának. Ennek ellenére sajnálatos tény, hogy ezt a sajátos közép­európai érzékenységet sok helyen nem veszik figyelembe, hanem egyenesen meg is lovagolják. Washingtonból nézvést például egészen másként festenek a Benes-dekrétumok, mint a Duna-mentén (ráadásul még bűntudatuk sincs, hogy a vi­lágháború után Idalakult nagyhatalmi pozíciójukban ők ad­ták a jogtalanságokra az áldást). Egy világhatalom egyébként is bárhol meg tudja védeni az ér­dekeit, ha akarja. Megtette Kuvaitban, alaposan megkésve, több hullámban Jugoszláviában, s teszi Afganisztánban. Méghozzá nemcsak tollal, hanem fegyverrel is. Ha azonban egy kis ország kormánya igyekszik azon, hogy a múltat béké­vé oldja az emlékezés, a tett máris égbekiáltó. Ezek az üzengetések nem szolgálnak jó célt, csak riaszta­nak. Kár értük. EGYETÉRTEK; 06-90430403 MÁS A VÉLEMÉNYEM; 06-90-330-304 HÁMORI ZOLTÁN Egészség és térerő A gyógyszerészeket és a pilótákat még csak el tudom fogad­ni, de hogy jön ide a házasság meg a mobiltelefon? Tegnap megjelent cikkünkből ugyanis, amely a bizalomról és a márkahűségről szóló európai felmérést elemezte, az derült ki, hogy a fentiekben bíznak leginkább a magyarok. Először nem értettem, hogy jött ki ez az eredmény. Rövid töprengés után persze rájön az ember, hogy a magyarok ezúttal is vég­telen bölcsességükről tettek tanúbizonyságot. Hiszen a biza­lom az élet nagy kérdései közül is az egyik legfontosabb, itt nem babra megy a játék. Más nemzetek - azért ne mosolyog­juk meg őket! - az oktatáspolitikában, a munkaügyben, az egészségügyi szolgáltatásokban, miegymásban bíznak leg­inkább, amiből egyértelműen kiderül, hogy fogalmuk sincs arról, hol rejtezik a lényeg. A házasságban, mely az élet fundamentuma, ugye, az egész­ségben, melyről kérdezze meg gyógyszerészét. Es hogy a ha­lál kaszájának hideg suhintását elkerüljük, abban sokat segít­hetnek a pilóták. A mobiltelefon és annak márkája pedig mintegy sűríti mindezt, ahogy a népszerű sláger mondja: csak egészség legyen, meg térerő! A szeretett márkákhoz való ragaszkodás ugyancsak hű tükre a magyarság egyenes jellemének. Nem sorolhatom fel a leg­kedveltebb márkákat, de a következtetés adódik a listából: a magyarok komolyan veszik magukat. Még szép! A márkákhoz való viszonyban hasonlítunk az amerikaiakra, s bizonyos dolgokban nem szégyen tőlük tanulni. Erre mutat rá egy vicc a hetvenes évekből. A Pentagonban jelentik, hogy az oroszok feljutottak á Holdra, és elkezdték azt vörösre fes­teni. „Nem baj, hadd fessék” - mondja a hadügyminiszter. Néhány nap múlva jelentik, hogy az oroszok már félig befes­tették vörösre a Holdat. „Nem baj - mondja a miniszter -, ha teljesen befestették, mi majd ráírjuk, hogy Coca-Cola.” EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06^0-330-423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. £ CIB BANK 7100 SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 1. TELEFON: (74) 529-340 érvényes: 2002. március 4-től BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic és Kincsem belét 50EF1-IMR HiFt-MIR 5MF1-10MR 10VFIMM LMóMik« Éves kamat (%) EflKli Évas kamat (%) EBKU Éves kamat (KI EBKM ÉvaskamatíS) ESKB 1 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 3 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 6 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) 12 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) Lejárat előtti visszaváltás esetén e kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjéval megegyező CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50eFt) Sávot kamat Évtt kamat (% EBKM 0 — 50 e Ft-ig 2,000 2,05 50e Ft - 2M Ft 5,000 5,19 2M Ft fele# 7,250 7,60 KINCSEM 2003 kötvény (min. 10« Ft) LekMatkU Évet kamat (%) EMT 1 hó 6,850 6,85 3 hó 6,850 6,85 6 hó 6,600 6,60 12 hó 6,600 6,60 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezően HITELEK Érvényes: 2002.márclus 4-tól Magánszemélyek részére émlBMtm CIB Személyi kölcsön 3M Ft-ig 23 vagy 26 3M Ft felett 19 vagy 23 THM; 22,61-37,75%, 3%-os kezelési költség mellett A kamatláb mértéke a jóváhagyott hitel összegétől és az adósminősítés eredményétől függ Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 13,99 %- egyéb cétó hitel kamata 17,00 % THM: 19,32 - 23,36%, 1 -10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő hitei 1 éves kamatperiódus 5,90% 5 éves kamatperiódus 4,50% ­CIB Új Otthon hitel 2,99 % ClB^\ll640242242 \ A ( * A templom a falu lelke

Next

/
Oldalképek
Tartalom