Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-06 / 55. szám

6. OLDAL DRÓTNÉLKÜLI VILÁG 2002. MÁRCIUS 6., SZERDA ||| Express internettel Internetcsatlakozással látja el nagy sebességű vonatsze­relvényeit a német szövetségi vasúttársaság, a Deutsche Bahn AC. A Rail & Mail-tervről és megvaló­sításáról Hartmut Mehdom, a vasút első számú vezetője és Steve Ballmer, a Microsoft vezér- igazgatója állapodott meg. Ezzel egyidejűleg a DB a Matáv főtulaj­donosával, a Deutsche Tele- kommal is tárgyalásokat folytat a rádiótelefon-ellátottság javításá­ról az ICE-vonalak mentén. A Rail & Mail megvalósításának el­ső szakaszában az elektronikus levelek küldésének és fogadásá­nak a feltételeit vizsgálják; az e-maileket a menetrend szerint beiktatott megállóhelyeken to­vábbítanák vezeték nélküli összeköttetés segítségével. Ez azt jelenti, hogy az elektronikus pos­tai küldeményeket útközben a szerelvény fedélzeti számító­gépén tárolnák átmenetileg, és mihelyt a vonat megáll, az éppen következő első vasútállomáson a komputer önműködően elkülde- né a leveleket a címzetteknek. A szerelvényen utazók ugyan­akkor kapnák meg a nekik cím­zett küldeményeket is. „Lehallgatott” levelek Információk rejtjelezett képekben Az angliai Iomart biztonság- technikai cég segített az Egyesült Államok hatóságai­nak azoknak az interneten továbbított rejtett üzene­teknek a fölkutatásában, amelyeket Oszama bin Ladennek, a világ első számú közellenségének és környe­zetének címeztek. Az Iomartnak megvan az eszkö­ze a „lehallgatáshoz”: a stega- nográfia-módszer. Segítségével a számítógépes világhálózaton el­küldött olyan képek (!) is kiszűr­hetők, amelyek titkos informá­ciókat tartalmazhatnak. A kódolt képeket hagyományos módon - ránézésre - ugyanis lehetetlen­ség kiválasztani, egy bizonyos célszoftverrel annál inkább. Olyannal, mint amilyet a kép címzettje is használ a neki szóló üzenet(ek) megfejtésére, olvas­ható szöveggé alakítására. A fürkészprogramon kívül az Iomart szakembereit hatalmas adatbank is segíti: képek milliói­ról van szó, olyanokról, amelye­ket különféle hírcsoportok üze­meltetői cserélgetnek egymással, illetve amelyek iránt érdeklőd­nek az interneten böngészők. A brit cég által kifejlesztett szoft­ver összehasonlítja a gyanús képe(ke)t az eredetivel, és képes a legkisebb adateltérés fölfede­zésére is. Kriptográfiai (rejtjelezési) szakemberek dolga, hogy az ek­ként nyert információkból kihá­mozzák az eredeti szöveget, közölnivalót. Az Ananova inter­netes hírportál értesülése szerint máris sok száz rejtjelezett képet csíptek el a cég szoftverével, köz­tük arab nyelvű szöveget tartal­mazó felvételeket is. A „lehallga­tott” képeket továbbították az amerikai hatóságoknak. Hívd a rendszámot! Az ausztráliai DriverSMS www.driversms.com.au szolgál­tatás lehetővé teszi, hogy gépko­csivezetők - miként a CB-rádió (h) őskorában - üzenetet váltsa­nak: SMS-t, azaz rövid szöveges üzenetet küldjenek egymásnak. Semmi egyéb nem szükséges hozzá, csupán a másik jármű rendszámának az ismerete. A szolgáltatás közvetítő platform­ként szolgál, ahol bármelyik jár­művezető, -tulajdonos regisztrál­tathatja mobiltelefonjának hívó­számát, a nevét, e-mail-címét, és persze kocsijának a rendszámát. A felhasználó személyi adatainak a védelméről a DriverSMS cég gondoskodik. A szolgáltatást igénybe vevők napi tíz rövid szö­veges üzenetet küldhetnek in­gyen egymásnak. A DriverSMS-t az ausztrál WAM Communication Group üzemelteti a földrész rádiótele­fon-szolgáltatóival kötött megál­lapodás alapján. A sikeres be­vezetés (beetetés) után jövőre már éves díjat kell fizetni a sofőr-SMS használatáért. Szó van róla, hogy az ötletet más kontinenseken, országokban is meghonosítják. Tilos az, ami kéretlen Az e-kereskedelemről szóló törvény értelmében tilos a ké­retlen e-mailek küldésén kí­vül a kéretlen SMS-ek szét­küldése is. Az Országgyűlés által 2001. de­cember 18-án elfogadott elektro­nikus kereskedelmi szolgáltatá­sok, valamint az információs tár­sadalommal összefüggő szolgál­tatások egyes kérdéseiről szóló törvény alkotói - uniós példákra figyelve - igyekeztek tech­nikasemleges jogszabályt megfo­galmazni, így az nemcsak az internetes levelekre, hanem a mobiltelefonokon küldött rövid szöveges üzenetekre is vonatko­zik. Ennek értelmében csak ak­kor küldhetnek nekünk reklám­célú SMS-t, ha előzőleg arra en­gedélyt adtunk. Az e-kereskedelemről szóló törvény szorgalmazza a közvet­len jogérvényesítést is: az a sze­mély, akinek az írásművét, műal­kotását vagy bármilyen más tu­lajdonát illetéktelenül teszik köz­zé az interneten, letilthatja a szolgáltatást. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű: a jogsértő publikáló megfellebbezheti ezt. Ekkor a szolgáltató megküldi a kifogásolt személy adatait a sé­relmezőnek; így az illető neve nyilvánosságra kerül. Verseny a szomszédban Romániában az idén várható­lag több előfizetője lesz a rá­diótelefonokat üzemeltető társaságoknak, mint a mono­polhelyzetben lévő vezetékes RomTelecomnak. Romániában a mobiltelefon-elő­fizetők száma tavaly már megha­ladta a hárommilliót. Pontos szám egyelőre nincs, mert a két nagy szolgáltató közül egyelőre csak az egyik tette közzé a múlt évi adatokat. A MobilRom előfi­zetőinek száma december végén 1,64 millió volt, vetélytársáé, a Mobilfon társaságé pedig szep­temberben elérte az 1,6 milliót. Tavaly novemberben új kon­kurens jelentkezett a piacon, a Zapp Mobil, amely CDMA-tech- nológián alapuló szolgáltatást in­dított el. A vonalas telefonok szá­ma mintegy 4 millió Romániá­ban, ami azt jelenti, hogy 1998- ban történt privatizációja óta csupán 300 ezerrel tudta növelni előfizetői számát. ■ Korszakváltás küszöbén Evek óta téma, hogy egyszer bekövetkezik az a pillanat, ami­kor az általunk használt gépek mind összekapcsolva működ­nek - vezeték nélkül. A Newsweek című hetilap annak járt utána, hol tart a korszakváltás, elérkezett-e már a drót nélkü­li világ. A nagy robbanásra még várni kell, de - tetszik ki az elemzésből - nincs már nagyon messze. A ve­zeték nélküli korszak lépésről lé­pésre megvalósul. A műholdas tá­jolóval felszerelt autók vezetői már most jelzést kapnak, ha nem fordultak be a megfelelő helyen; a szülők nyugodtak lehetnek, ha gyermekük mobiltelefonnal ren­delkezik, hiszen bármikor elérhe­tik a csemetét; nem baj, ha az em­ber metróra száll, az SMS az alag- útban is utoléri. Mennyire vagyunk fogadóké­szek? Mennyire szeretnénk, ha a vezetékmentes korszak mielőbb bekövetkezne? Az új technológiá­kat kifejlesztő cégek vezetői de­rűlátóak. „Emlékezzünk arra, hogy néhány éve sokan még a mobiltelefont is megkérdőjelez­ték, hiszen - úgymond - vezeté­kesen is el lehet mindent intézni. Ma már el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle” - mondja Maria Khorsand, az Ericsson amerikai elnöke. Robert Blinkoff társadalomtu­dós számos országban vizsgálta az emberek fogadókészségét. „Amikor olyasmiről van szó, mint a vezeték nélküli forradalom, azt nem technológiai kérdésként kell kezelnünk, hanem szociológiai­ké'nt, azaz nem a marketing fogja meghatározni az új korszak kiala­kulását” - mutat rá. A kutató megfigyelése szerint Japánban és Finnországban a fogyasztók már kezdenek alkalmazkodni az új helyzethez. A japánok sűrűn kap­csolódnak rá mobiljukkal az internetre, s a fiatalok nem eszközként, hanem partnerként kezelik készüléküket: saját szí­nekkel ruházzák fel, egyéni kön­tösbe öltöztetik. Érdekes módon az Egyesült Államokban a handy használatát két fő szempont hatá­rozza meg: az üzleti hatékonyság és a biztonság. (Utóbbi még hangsúlyosabbá vált a szeptem­ber 11-ei terrortámadások után.) Egyelőre még nem tudni, mi­lyen további következményekkel jár a drótnélküliség elterjedése. Vegyük például a rövid, írásos üzeneteket, az SMS-eket! Máris tapasztalható, hogy - főleg a fia­talok körében - szenvedéllyé vá­lik. „A vezeték nélküli technika óriási előnye és hátránya egyben az, hogy az ember mindig be van kapcsolva, mindig kapcsolatban áll másokkal; pedig kell olyan időszaknak lenni, amikor nem vagyunk együtt a családunkkal - emlékeztet egy másik kutató, Paul Henry, aki az AT&T labora­Az Accenture tanácsadó cég fel­mérése szerint az amerikai fog­lalkoztatottak 83 százaléka kap­csolatban marad a cégével sza­badsága alatt. 56 százalék ma­gával viszi a mobiltelefont, 16 százalék a laptopot. A nyaralók 63 százaléka megnézi hivatalos elektronikus postáját, 33 száza­lék meghallgatja hangpostáját. tóriumában dolgozik. - A modern technika révén kitörölhetetlen nyilvántartás készül minden per­cünkről; ezzel alaposan vissza is lehet élni.” Az elemzők rámutatnak, hogy amíg különböző rendszerek és cégek versenyeznek egymással, az információtovábbító eszközök nem kapcsolhatók össze akadály­talanul. Előbb-utóbb azonban ez is megtörténik, s talán nem is kell majd annyit fizetni érte, mint most. Az amerikai piacon már forgalomban van olyan berende­zés, a Bluetooth, amely kilenc­méteres körzetben mindennel kapcsolatot tud létesíteni, s pél­dául egy elektromos gitárral veze­ték nélkül lehet közlekedni a la­kásban. A szállodák, repülőterek a 802.11b elnevezésű helyi háló­zatot kedvelik. Elérkezik az idő, amikor egyetlen távirányítóval működtethetjük az egész házat, kapcsolódhatunk rá az interne­tre, számítógépezhetünk és tele­fonálhatunk. _______________j_________(EUROPRESS) Hír ek SZÓ ÍRÁSBAN. A One Voice Technologies egy olyan szoft­vert tett közzé a világhálón, amely feldolgozza mobiltele­fonba mondott szövegünket, és írásos üzenetként továbbítja egy üzenetküldő hálózaton ke­resztül megadott ismerősünk­nek. Az új szoftvernek köszön­hetően egy parancsszóval le­hívhatjuk telefonunkra az MSN Messenger „haverlistáját” - vagyis megtudhatjuk, ismerőse­ink között ki érhető el az adott pillanatban a neten. Egy újabb paranccsal kiválaszthatjuk a címzettet, majd lediktálhatjuk magát az üzenetet - amit a cím­zett ugyanúgy fog megkapni, mintha egy másik PC-nél ülve, az MSN Messenger használatá­val, gépelve küldtük volna neki. A szoftver egyelőre kizárólag az MSN Messengerrel működik együtt, de a One Voice már tervbe vette, hogy kompatí­bilissá teszik más népszerű üzenetküldőkkel is. AZONNAL. Az Ericsson sikere­sen tesztelte azt a megoldást, amellyel az azonnali üzenet- küldés (IM) mobiltelefonon is meghonosítható. A cég szerve­re lehetővé teszi, hogy a fel­használók figyelemmel kísér­jék, kik vannak bejelentkezve, ugyanazt a tartalmat nézzék, és - a készülék márkájától függet­lenül - közvetlen üzeneteket küldjenek rádiótelefonjuk segít­ségével. Emelt díjas SMS-szolgáltatás Elsőként a magyar mobiltele­fon-szolgáltatók között, a Pannon GSM új SMS-szolgál- tatásával újabb lépést tett a mobilinformációs társadalom kiteljesítése felé. Az emelt dí­jas rövidüzenet-küldés új csa­tornát nyitott harmadik felek által kínált különböző tarta­lomszolgáltatások eléréséhez. Az emelt díjas SMS a sokunk által jól ismert, 90-es körzetszámon elérhető szolgáltatás, mely válasz SMS-ben nyújt különböző szol­gáltatásokat vagy többletinformá­ciót. Attól függően, hogy milyen tartalomszolgáltatók csatlakoz­nak a rendszerhez, a lekérdezhe­tő információk és elérhető szol­gáltatások meglehetősen széles skálán mozognak, az üzleti infor­mációktól kezdve az on-line érté­kesítésen keresztül egészen a szó­rakoztató szféráig. 2002. január 10-ével a Pannon GSM megteremtette a 90-es hívó­számok rövid szöveges üzenetben történő elérésének műszaki lehe­tőségét, ezzel elősegítve a különfé­le tartalomszolgáltatások elterje­dését és felhasználhatóságát. „A jövőben komoly jelentőség­gel bírnak majd a Pannon GSM platformján nyújtott SMS-alapú szolgáltatások - mondta Király István, a Pannon GSM marke­tingigazgatója. - Amint megfo­galmazódik bennünk az igény az információra, a mobiltelefonon keresztül késedelem nélkül hoz­zájuthatunk ahhoz, másrészt a szöveges üzenet diszkrétebb, mint egy telefonhívás. Ráadásul Ne írjunk SMS-t, miközben va­lakivel szemtől szemben beszél­getünk. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a SMS informális. Ne hasz­náljunk SMS-t hivatalos meg­hívásra, és például ne „dobjuk” a barátnőnket SMS-ben. Ne mérgelődjünk, ha nem ka­punk rögtön választ. Mielőtt kül­dünk egy üzenetet, győződjünk az információt tartalmazó SMS el­tárolható és bármikor vissza­kereshető.” Az emelt díjas SMS-szolgál- tatás a Pannon GSM összes előfi­zetője számára automatikusan, aktiválási és havi díj nélkül elér­hető, kívánságra azonban termé­szetesen bármikor lemondható, illetve újra aküválható. Újdonság­nak számít, hogy amennyiben az információ lekérdezése vagy a szolgáltatás elérése bármilyen ok­nál fogva nem teljesül, a tartalo­mért nem fizet a felhasználó. Annak érdekében, hogy a meg­szokott telefonhasználatnál ma­gasabb költségek követhetők le­gyenek, a 90-es hívószámok a számlás előfizetők számára is ki­zárólag egy előre feltöltött egyen­leg terhére hívhatók. Az egyen­leg létrehozása és a további töltés Pannon Praktikum feltöltőkár­tyák segítségével történik. Ezeket jelenleg mintegy nyolcezer érté­kesítési ponton - a Pannon GSM meg arról, hogy a címzett tudja kezelni az SMS-üzeneteket, és a szolgáltató kínál ilyen szolgál­tatást. Ügyeljünk a stílusra. A monda­nivalónk hangsúlya könnyen fél­reérthető lehet. Vezetés közben ne küldjünk SMS-t. Ne erőltessük a szleng haszná­latát. Ne próbáljuk üzleti partne­bemutatótermein és viszonteladói hálózatán kívül nyolc üzem­anyagtöltő hálózat kútjainál, az Euronet és az OTP-bank- automatákon keresztül, valamint a Hírker újságárusainál és a Ma­gyar Posta hivatalaiban - lehet megvásárolni, tehát országszerte akadálytalanul és folyamatosan biztosított az emelt díjas SMS- szolgáltatás elérhetősége. A Praktikum- és Bee-előfizetők ezt a fizetési rendszert a szokásos egyenlegük terhére vehetik igény­be. A kártyás fizetési rendszer azonban a Pannon GSM hagyo­mányos előfizetéssel rendelkező ügyfelei számára sem jelent ne­hézséget, mivel a feltöltés összege meglévő, aktív előfizetésük kü­lönálló egyenlegére kerül, a Prak­tikum- és Bee-előfizetésekhez ha­sonlóan előre fizetett módon, az­az az emelt díjas SMS költségei nem jelennek meg a havi számla- egyenlegen. reinkre ráerőltetni a legújabb divatos kifejezéseket. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az SMS „lehallgatható”. Legyünk tekintettel mások idő­beosztására. Sürgős esetekben inkább tele­fonáljunk. Néha nem veszik ész­re az üzenetünket, vagy ismerő­sünk egyszerűen túl elfoglalt ah­hoz, hogy válaszoljon. Ne feledjük el, hogy a készülé­künk' rendelkezik kikapcsoló­gombbal. Nagyon kevés dolog van a világon, ami nem tűr sem­mi halasztást. ■ XBOX. Az év végi amerikai „ősbemutató” után Japánban is forgalmazzák már a PlayStation 2 várható versenytársát. A Mic­rosoft által kifejlesztett játékból az első hat héten 1,5 milliót ad­tak el az Egyesült Államokban, igaz, ebben szerepet játszhatott a karácsonyi szezon is. Az Xbox hamarosan 16 országban forgalmazásra kerülő konzolja Sárváron készül. TERABÁJT. Rövidesen kapha­tó lesz az az optikai lemez, amely akár 1 TB adatot is képes tárolni, adatátviteli sebessége pedig eléri az 1 gigabitet. A ja­pán fejlesztésű technológia az amerikai védelmi minisztérium eljárásán alapszik. Az informá­ciók holografikus módszerrel kerülnek fel a korongokra, ha­sonlóképpen történik a leolva­sás is. Az adatok háromdimen­ziós szerkezetben kerülnek fel az optikai lemezekre. A japán cég a laboratóriumi modell ol­csóbb és hozzáférhető változa­tát készítette el. KÉK SUGÁR. Megszületett a nagy kapacitású, optikai leme­zes videofelvételi formátum, a Blue-ray Disc. Kilenc vállalat együttes kutatásainak eredmé­nyeként a lemez 27 gigabájtnyi adat felvételét, újraírását és le­játszását teszi lehetővé ibolya- kék-lézersugár használatával. Ez 2 órányi digitális videofelvé­telnek felel meg. JOGDÍJTERV. A WWW kon­zorcium, együttműködve fej­lesztőkkel és szoftvergyártókkal arra készül, hogy szabványokat dolgoz ki a világhálóra. A nyil­vánosságra került tervezet nagy vihart váltott ki, minthogy jog­díj fizetését irányozza elő a szabványban szereplő techno­lógiák használatáért. Különö­sen kérdéses az elképzelésből az, hogy miként tudják majd kötelezni a résztvevőket a díj kifizetésére. VÁRAKOZÁS. Az SMS-tech- nológia* fejlődése újabb szolgál­tatásokat tesz lehetővé - véli az Internet World által megkérde­zett kutatók többsége. A szak­emberek szerint tovább javul az üzenetküldés minősége, nő az azonnali és a képes üzenetek száma. A képüzenetküldés a 2002. év sikertörténete lehet. Üzenetküldők etikettje 2001 első negyedévében 50 milliárd SMS-üzenetet küldtek vi­lágszerte. Az SMS mára a mindennapok részévé vált, azonban a helyes SMS-használat még mindig nem kristályosodott ki. A következő tízparancsolat ebben kíván segíteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom