Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-28 / 73. szám
m 2002. Március 28., csütörtök 9. OLDAL SPORT Mérsékelt paksi siker A decsiek nyerték a megyei rangadót Sakk Az NB I-es csapatbajnokság 9. fordulójában a kiesés elkerüléséért küzdő Vasas SC ellen ültek asztalhoz az atomosok. A rendkívül sűrű élmezőnyben mindössze 6 egység választja el az elsőt és a hatodikat, így minden pont döntő jelentőségű lehet a végelszámolásnál. A mérkőzés ennek megfelelően nagy küzdelmet, ám csak mérsékelt ASE-sikert hozott, hiszen a végeredményben szerzett nyolc pont - a vetélytársak eredményét tekintve - nem volt elég a pozíció javításához. Teljes pontot szerzett Ács, Berkes, Györkös, Tóth és Molnár, míg a remiket Csőm, dr. Hazai, Vidéki, Dembo, Mészáros és Pataki érték el. A paksiak a következő fordulóban a 4. helyen álló Statisztika csapatát fogadják április 6-án. A találkozón újabb lehetőség nyílik a várt előre lépésre. A bajnokság állása a 9. forduló után: 1. Zalaegerszeg 67, 2. Nagykanizsa 65.5,3. Miskolci SSC 65.5, 4. Statisztika PSC 63.5, 5. PMSE 63, 6. Atomerőmű SE Paks 61.5, 7. Haladás VSE 55.5, 8. Honvéd-Spectrum 51.5, 9. Hajdú- böszörmény 45.5, 10. Vasas- Novák Rt. 39.5, 11. PetiSped Vízügy SC 35, 12. Makói SVSE 35. - MB* * * A kilencedik fordulóval megkezdődött a hajrá az NB Il-es csapat- bajnokságban. A megyei rangadón szoros küzdelemben érvényesült a papírforma, a tamásiak viszont kiütéses pécsi vereségükkel biztos osztályozósnak tűnnek az idén is. Decs 1990 SE-Szekszárdi Gépelem SE 6.5:5.5. Mindkét együttes a legjobb összeállításában ült asztalhoz a megyei rangadón, s a várakozásnak megfelelően valamennyi táblán nagy küzdelem alakult ki. Papp Csaba révén a sárköziek jutottak vezetéshez, a hátrányt szép játszmával Burai egyenlített ki. A negyedik óra végén a decsi Rudolf Anna óriási időzavarban fordította meg reménytelennek tűnő állását. Sebestyén Balázs (Decs), az újdonsült megyebajnok zsinórban nyolcadik győzelmét aratta a második táblán, s folytatta kitűnő szereplését a 10 éves Pap Gyula is, aki ezúttal pozíciós küzdelemben kerekedett ellenfele fölé. A szekszárdi Hovorka J biztosan győzött, míg az utolsó J táblán Szűcs István (Gépelem) időzavaros kapkodásban fosztotta meg idei veretlenségétől Papp Tamást. A Taskovits-ifj. Paszler, a Szuhai-Andi, a Horváth G.-Balázs I., a Prantner-Forster és a dr. Szabó-Boros játszmák remivel zárultak. (dr. szabó) PannonPower SE Pécs-Tamá- si KSE-Kólya Kft. 9.5:2.5. Súlyos vereséget szenvedett a Tamási a kiesési rangadón, a vendégektől csak Ruszin érdemel dicséretet magabiztos győzelméért. A csapat első fele szokásos gyenge teljesítményét hozta, de ezúttal az esélyesebbnek vélt hátsó hat táblán sem termett sok babér a Koppány- mentieknek. Vereségével az egész évben jól helytálló Tamási minden reménye elszállt az osztályozó elkerülésére. A döntetleneket Reményi, Filótás és Kiss érték el. (lódi) Az Asztalos Lajos csoport állása a 9. forduló után: 1. Dunaújváros 67, 2. Nagyatád 64.5, 3. Fehérvár SE 64.5, 4. Decs 1990 SE 61.5, 5. Zselic Kaposvár II 57.5, 6. Szekszárdi Gépelem 53, 7. PannonPower Pécs 52, 8. Komló 50, 9. Sefag Kaposvár 49, 10. Péti j MTE 48.5, 11. Tamási SE 42, 12. Kármin SE Pécs 38.5. Elindult a Bozsik-program 2 _______Labdarúgás_______ Má rcius 27-én a települések tornájával elindult a Bozsik-program 2, melyben vasárnapig közel 60 ezer ifjú igazolt focista játszik majd 1200 egyesület részvételével közel 300 településen. Megyénkben szerdán Szakcson kezdődött a program, ma délelőtt Bonyhádon, Hőgyészen, Nagy- dorogon (9 óra), Dombóváron, Tevelen, a Paksi SE sporttelepén, Tolnán, Szekszárdon, Bátaszé- ken (10), Pincehelyen (11) és Iregszemcsén (13) rendeznek mérkőzéseket az U-7, U-9 és till-es korosztály számára, míg az Atomerőmű SE pénteken délelőtt (9) lesz házigazda. __________■ A férfi NB I felsőházának 6. fordulójában a Dombóvár Lee vezérletével legyőzte a Falco gárdáját. A paksiak ma 18 órától Szolnokon lépnek pályára. Kosárlabda Dombóvári VMSE- Falco KC 100-85 (29-16, 18-14, 22-21, 31-34). Dombóvár, 700 néző. V: Szabó Gy., Nagy L. Dombóvár: PUSKÁS (12/6), LEE (43/9), JOVANOVICS (13/3), Panta (5), Riley (5/3). Csere: Vavra (6), BÓDI (13/3), Balogh L. (3). Edző: Déri Csaba. Falco: KÁLMÁN (25/9), Pankár (6/6), ALEXE (22/3), TARLE (19), Borszéki (5/3). Csere: Gráczer (3/3), Sallay (-), Horváth (-), Henrik (-), Dénes (5/3). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 12-5, 15. p.: 40-25, 25. p.: 52-36, 35. p.: 82-62. Kipontozódott: Panta a 30., Jovanovics a 33., Pankár a 37., Gráczer a 37. percben. A sérült Wiley nélkül felálló vendég együttes még így is esélyesebbnek tűnt a hazaiaknál, de Patrick Lee az első negyedben igen ponterősen kosarazott, s 16 pontjával oroszlánrészt vállalt benne, hogy a dombóváriak tíz perc után meg; nyugtató előnyre tettek szert. A második negyedben is inkább a hazaiak irányították a játékot. A DVMSE kosarasainak sikerült semlegesíteniük Kálmánt, így a hazaiak a vasiak minden felzárkózási kísérletét blokkolva a szünetig jelentős előnyt szereztek. A fordulást követően felváltva estek a kosarak, a szombathelyiek továbbra sem tettek le a felzárkózásról, ám a nagy lelkesedéssel, de sok hibával játszó vasutas gárda nem engedte közelebb ellenfelét. Az utolsó negyedben már egyik csapat sem fordított túl nagy figyelmet a védekezésre, s miután ekkor már eldőlt a találkozó (35. perc: 82-62), Lee és a csereként pályára lépő Bódi kosaraival őrizte előnyét a DVMSE. A dombóváriak első felsőházi sikerüket aratták a középszakaszban. Déri Csaba: - Egyrészt elégedett vagyok a csapat játékával. Másrészt viszont nem értem, miért engedték a Falco tisztátalan védekezését. Zsoldos András: - Lee klasszis teljesítményt nyújtott, s ez magával ragadta a hazai csapatot. Mi fegyelmezetlenül játszottunk, felzárkózási kísérleteinket a volt dombóvári játékos, Nagy László játékvezető akadályozta meg. GAÄL ISTVÁN További eredmények: Kaposvár-Körmend 97-69, Debrecen-Albacomp 73-90. ______ ■ Ha hn húsz év után klubot vált A teniszedző focizik ha elfárad, és ki akarja engedni a „gőzt" Hahn János közel húsz évet töltött el a Paksi Sportegyesületben teniszezőként, edzőként. Kiváló tanítványok kerültek ki keze alól, mindenki, s minden Paksra, a PSE-hez köti, mégis úgy döntött: egy szekszárdi magánklubnál folytatja munkáját. A sportághoz a véletlen sodorta. Fociztak a pályán, ahonnan elküldték őket, mert kellett a hely a teniszezőknek. Egy kedves úr, dr. Kovács Zoltán azonban megkérdezte az akkor kilencéves Janit, volna-e kedve csatlakozni hozzájuk. Igent mondott. Senki nem hajtotta, nem akartak bajnokot faragni belőle, azért teniszezett, mert szerette. Az eredmények szép sorban jöttek, Paksra költöNévjegy zött, a PSE-hez igazolt, főállású sportoló lett. Lánya, Eszter születése után - mivel el kellett tartani a családot - edzői munkát vállalt. Nagyon jó csapat jött össze, és megadatott neki az a szerencse, hogy két kiváló sportoló pályafutását egyengethette. Titkos Éva nála vált első osztályú teniszezővé, Adankó Miljana pedig tizenhét országos bajnoki címet nyert 2000- ben. Hahn János 1968. július 12-én született Bonyhádon. Pécsen végzett a Vegyipari Gépészeti Szakközépiskolában, 1992-ben a Testnevelési Főiskolán középfokú teniszedzői képesítést szerzett. 1983-tól a Paksi Sportegyesület teniszezője, 1989- töl edző, 1993-tól vezetőedző. Felesége Szilvia a Fortuna Rádió szerkesztője, gyermekei Eszter (14) és Jusztina (13) a Bezerédj Iskola diákjai, Janó (7) óvodás. A lányok ma más kluboknál teniszeznek. János szerint ennek nemcsak a teniszcsarnok hiánya az oka, hanem az, hogy Pakson nemcsak a téli edzési lehetőség, de edzőpartner sincs számukra. Az ingázás miatt pedig évente tíztizenöt gyerek hagyja abba a sportot, hiszen telente nap, mint nap Szekszárdra, vagy Dombodba kell utazni edzésre. János május elsején - húsz év után - klubot vált. „A tanítványaim miatt nagyon nehéz döntés volt - mondja -, de idén télen már alig voltunk versenyen, nem lehetett formába hozni a gyerekeket, sikertelenségnek pedig nem akartam kitenni őket. ” János nagyon szereti a gyerekeket. Mindig következetes, ha kell szigorú, de nagyon sokat nevetnek együtt, mert a humor szerinte nagyon sokat segít. Ha pedig elfárasztja a gyerekkel töltött idő, és ki akarja engedni a „gőzt”, elmegy focizni barátaival, akikkel a Kreszpark Rangers csapatában a városi bajnokságban rúgja a bőrt - nem is akárhogyan. vt Csarnokavató rangadó _______Kosárlabda Fé rfi NB I. MÓL Szolnok- Atomerőmű SE: csütörtök, 18 óra. Fodor Péter: - Ahhoz, hogy eredményesen vegyünk a Kaposvár elleni rangadót, elsősorban védekezésben kellett volna a felesleges hibákat csökkenteni, s kellően agresszívan szűrni a támadásokat a hasonlóan védekező somogyiak ellen. Ráadásul ezúttal csak másfél negyeden át tudtuk gyors játékunkat ellenfelünkre erőltetni. Tanulság még, hogy a provokációknak nem szabad felülnünk. Nem voltunk elég hidegfejűek, a rangadó okozta feszültség miatt néha túlpörögtünk. Többször is előfordult már, hogy amint használható előnyt hoztunk össze, mindig gyorsan döntésre akartuk vinni a dolgot. A türelmetlenség pedig hibákat szült. Okosan kellett volna játszani, ehelyett felhoztuk ellenfelünket. A kaposváriak ellen az utolsó másfél percben még visz- szahoztuk a mérkőzést, ám végül a szerencsésebb csapat nyert. Szolnokon legutóbb néhány perccel a rendes játékidő lejárta előtt még tíz ponttal vezettünk, végül kétszeri hosszabbításban nyertünk. A Tisza-partiak játéka kiszámítható, sikeres szereplésünk záloga lehet, hogy a sebezhető pontokat kellő higgadtsággal támadjuk, s a játékot felgyorsítsuk. Csarnokavató mérkőzés lesz a csütörtöki, prominens személyekkel, televízióval, ezért a vendégcsapatokra nehezedő külső hatások most kétszer erősebben jelentkeznek majd. Jurgüas játékán érződött a hosszú kihagyás, a fiúkon pedig a sorozatterhelés, de bízom benne, hogy képes lesz mindenki csak a feladatra koncentrálni. (A találkozót az m2 élőben közvetíti.) ■ Nyert a válogatott Labdarúgás Barátságos mérkőzés. Moldova- Magyarország 0-2 (0-1). Chisinau, 2000 néző. V: Goduljan (ukrán). Magyarország: Király (Szűcs, 82.)- Bodnár, Kuttor, Juhár, Mátyus (Hrutka, 77.)- Kabát (Böőr, a szünetben), Sebők V. (Tóth N„ a szünetben), Lisztes (Bárányos, 73.), Dárdai- Kenesei K. (Fehér M„ 59.), Gera (Feren- czi, 59.). Szövetségi kapitány: Gellei Imre. G: Kenesei a 14., Tóth N. az 50. percben. ___________■ A szekszárdiaknak erős volt a mezőny Kosárlabda Az Atomerőmű-KSC Szekszárd kadett leánycsapata Nagykőrösön mérkőzött az országos döntőbe jutásért a Szolnok, BEAC és a Dunaújváros társaságában. A mezőny a szekszárdiaknak túl erős volt, így a 4. helyen végeztek. Eredményeik: SzolnokAtomerőmű-KSC Szekszárd 77-56 (44-26). KSC: Tanos (4), Steiner (6/3), Szikszai (12), Wallacher (2), Kasler (8/6). Csere: Kertai (8), Bors (-), Csizmadia (-), Csorbái (-), Kalkán (10/3), Papp (6/3), Dorogi (-). Edző: Harsányi Mária. A KSC csak a második félidőben volt egyenrangú ellenfele a Tisza-partiaknak. Kitűnt: Szikszai, Kertai. Dunaújváros-KSC 81-61 (43-30). KSC: Tanos (2), Steiner (18), Szikszai (6), Wallacher (6), Kalkán (17/3). Csere: Kertai (-), Bors (4), Csizmadia (-), Csorbái (-), Papp (3/3), Kasler (5/3), Dorogi (-). Gyenge védekezése és pontatlan támadójátéka miatt veszített a Szekszárd. Kitűnt: Kalkán, Szikszai. BEAC-Szekszárd 98-28 (56- 12). Ld: Steiner (10). Megalázó vereség a fővárosi csapattól. A középdöntő végeredménye: 1. BEAC, 2. Szolnok, 3. Dunaújváros, 4. KSC. ■ A Mórágy és a Sióagárd borította a papírformát Az Ozora a Dombóvártól, míg a Dalmand a Nagymányoktól rabolt pontot az MK nyitófordulójában A Magyar Kupa megyei selejtezőjének első fordulóját rendezték tegnap délután, a húsz helyszínen összesen 87 gól esett. A nyitókör legnagyobb meglepetését a megyei II. osztályú Ozora gárdája szolgáltatta, amely pontot rabolt (vesztett?) a Dombóvár ellen. Debreceni csúsztatása után Benedeczki vezetést szerzett a Paksnak fotó: g. k. Labdarúgás D-csoport: Pusztahencse- Paksi SE 1-2 (0-1). Györköny, 150 néző. V: Németh Gy. Pusztahencse: Májik- Krausz, Hanák, Bujdos- Kiss, Hahn, Gödör, Lamm- Borza (Balogh), Száraz, Jóni (Varga). Játékos-edző: Porga István. Paksi SE: Vesza- Iván, Debreceni, Benedeczki, Prantner- Abonyi, Hencz (Szili), Czapkó, Barkóczi (Hoffer)- Tóth, Lilinger. Edző: Klement István. A 24. percben Lilinger végzett el szögletet a jobb oldalról, középre iveit labdáját Debreceni megcsúsztatta, s a hosszú oldalnál érkező Benedeczki fél méterről a kapuba passzolt. 0-1. Az 58. percben Debreceni lökte fel Borzát a 16-oson belül, a megítélt 11-est Varga a kapu jobb alsó sarkába lőtte. 1-1. A 75. percben Hahn és Szili ütközött a büntetőterületen belül, Németh játékvezető pedig ismét a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Lilinger a kapu jobb oldalába lőtte. 1-2. Negyed óra tapogatózás után az NB III-as paksiak vették át az irányítást, s bár nem diktáltak óriási tempót, egy szöglet után megérdemelten jutottak vezetéshez. A hazaiak szervezetten védekeztek, s főként Lamm elfutásaival rendre zavart keltettek a vendégek védelmében. A fordulás után felpörgette a tempót a Pusztahencse, s büntetőből sikerült is egyenlítenie. A bekapott gól után a kényelmesen játszó Paks magasabb fokozatba kapcsolt, s bár a vezetést - mint később kiderült, a győzelmet is - egy vitatott tizenegyesből szerezte meg, a látottak alapján nem férhetett kétség a sikeréhez. Jók: Lamm, Krausz, Hanák, illetve Lilinger, Abonyi, Debreceni. irónad A-csoport: Simontomya- Du- nakömlőd 1-2 (0-1). Simontor- nya, 100 néző. V: Ráthgéber. G: Csontos, illetve Kosaras, Kiss. Kajdacs-Nagydorog 7-0 (2-0). Kajdacs, 150 néző. V: Rácz G. G: Lengyel M. 3, Böde, Márkus, Kovács S„ Weisz (11-esből). B-csoport: Dunaföldvár STE- Bölcske 2-5 (2-1). Dunaföldvár, 100 néző. V: Fazekas G. G: Fehér, Berényi, illetve Fejes 2, Lacza, Rácz, Szabadi. C-csoport: Tolnanémedi- Dunaföldvár 0-1 (0-0). Tolnanémedi, 50 néző. V: Száraz. G: Jakab. E-csoport: Ozora-Dombóvári FC-Rutin 2-2 (1-1). Ozora, 150 néző. V: Molnár I. G: Tolmácsi, Tóth, illetve Varga, Steiger. Kocso- la-Csikóstőttős-Kaposszekcső 5- 1 (2-0). Kocsola, 50 néző. V: Bá; rány. G: Reizinger, Czeglédi, Müller, Ötvös, Szabó, illetve Papp. F-csoport: Iregszemcse-Tamá- si 2-8 (0-5). Iregszemcse, 150 néző. V: Tóth K. G: Hitscher, Csönge, illetve Ferenc 5, Szakács 2, Molnár. G-csoport: Felsőnyék-Tevel 0-3 (0-1). Felsőnyék, 50 néző. V: Kiss. G: Illés, György, Macsuka. H-csoport: Dalmand-Nagymá- nyok 1-1 (1-1). Dalmand, 50 néző. V: Albert J. G: Nagy, illetve Kecskeméti. J-csoport: Gyönk-Dunaszent- györgy 0-4 (0-2). Gyönk, 50 néző. V: Tóth J. G: Aradi 2, Radics, Krepsz. Fadd-Bogyiszló 0-1 (0-1). Fadd, 80 néző. V: Sebestyén Á. G: Kóta Zs. K-csoport: Hőgyész-Szekszárdi UFC-Hyundai 2-6 (1-3). Hőgyész, 80 néző. V: Tóth L. G: Máté, Bősz, illetve Torma 2, Galambos 2, Czékmány, Vesztergombi. L-csoport: Sióagárd-Kakasd 1-0 (1-0). Sióagárd, 70 néző. V: Nagy Z. G: Sörös. M-csoport: Szedres-Tolna 0-2 (0-1). Szedres, 100 néző. V: Lubas- tyik. G: Fauszt, Izsák. N-csoport: Majos-Őcsény 1-3 (1-2). Majos, 50 néző. V: Vincze I. G: Papp, illetve Szabó, Kovács, Takács. Mórágy-Váralja 3-1 (1-1). Mórágy, 100 néző. V: Schäfer. G: Sztojka 2, Horváth, illetve Nyúl. O-csoport: Mucsfa-Bátaszék 0-6 (0-5). Mucsfa, 50 néző. V: Álló T. G: Márton 2, Hauwasser, Pusztai, Diriczi, Puskás. P-csoport: Bátaapáti-Decs 0-12 (0-7). Bátaapáti, 50 néző. V: Éreth A. G: Ruff 4, Bíró 2, Boros 2, Csende 2, Kalmár, Hegedűs A. R-csoport: Závod-Bonyhád Völgység LC 0-5 (0-2). Závod, 50 néző. V: György J. G: Weisz 2, Nagy, Máté, Köllő. ____________■ Ma gabiztos dombóvári diadal Patrick Lee klasszis teliesítménye magával ragadta társait