Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-26 / 71. szám
2002. Március 26., kedd KEK 7. OLDAL TŰKOR Baleset az építkezésen A sérültet kórházba szállították SZEKSZÁRD A szekszárdi vasúti kereszteződésnél folyó építkezésen szerencsésnek mondható baleset történt tegnap késő délután. Az egyik dolgozóra egy úgynevezett keresztvas zuhant rá, fej- és mellkasi sérüléseket okozva, amelyek szerencsére nem bizonyultak nagyon súlyosnak. A balesetet szenvedett embert a mentők megfigyelésre a megyei kórházba szállították. ■ ___________TOLNÁBAN TÖRTÉNT ___________ ÜTKÖ ZÉS A HATOSON Egy személy súlyosan, egy pedig könnyebben sérült meg a 6-os főút 140-es kilométerénél, ahol két személygépkocsi ütközött össze, amikor az egyik kocsi balra akart kanyarodni. SZÍNESFÉM-TOLVAJ GARÁZDÁLKODOTT Dombóváron az éj leple alatt egy vállalkozó telephelyéről, a kórház udvaráról és városi uszoda mellett lévő kútról lopott el valaki alumíniumból készített lemezeket, mellyel összesen mintegy 135 ezer forintos kárt okozott. KIRABOLTÁK A „FÉLKARÚ RABLÓT” Feltörték a játékautomatát az egyik tamási presszóban. A tettesek közel 400 ezer forintot emeltek el a gépből. EGYAUTÓS BALESET Partoldalnak ütközött egy kisteherautó Pincehely és Belecska között. A gépkocsi vezetője a balesetet könnyebb sérüléssel úszta meg, az anyagi kár 800 ezer forint. VESZÉLYES TOLVAJLÁS Igen súlyos következményekkel járhat az a bűncselekmény, amelyet Dombóvárról jelentettek tegnap. A nyílt vasúti pályáról Döbrököz és Dombóvár között négy darab „lassú menet”-et jelző táblát loptak el ismeretlen elkövetők. ■ SBBEBSKi Tolnai Népújság előfizetésére Megrendelő neve: Fenti címre 1.170,- Ft-os havidíj megfizetésével megrendelem a Tolnai Népújságot. Kérjük a megrendelőlevelet helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy hívjon bennünket a 74/511-503-as telefonon. Valamennyi Tolnai Népújságot megrendelő könyvet kap ajándékba. m ■ On a biztos nyertes! Szerezzen új előfizetőt a Tolnai Népújságra, Öné lehet egy szép edény! Ha az Ön által hozott új előfizető 1 hónapra rendeli meg a lapot, 2 literes nyeles tejforralóval, ha 3 hónapra fizet elő zöldségpároló készlettel, 6 hónapos előfizetés esetén pedig üvegtetős vuok sütővel ajándékozzuk meg Önt. Hívjon bennünket a 74/511-539-es telefonon, vagy küldje vissza a megrendelőt címünkre: Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. MEGRENDELŐ Régi előfizető: Címe:........... Is mét gyilkolt a drog A hatodik olyan haláleset történt az idén a fővárosban, amely kábítószer-fogyasztással hozható összefüggésbe. Tavaly csaknem harminc esetben gyilkolt a drog. Budapest Kábítószer-fogyasztással hozható összefüggésbe annak a fiatalembernek a halála, akit hétfő hajnalban családtagjai találtak holtan újpesti lakásuk fürdőszobájában. A helyszíni szemle során a rendőrök kábítószer-fogyasztásra utaló nyomokat és eszközöket találtak. Közben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat visszaélés kábítószerrel bűntett alapos gyanúja miatt 25 pilisvörösvári lakos ellen. A múlt héten újabb dílereket fogtak el. Alapos a gyanú arra, hogy az elkövetők marihuánát és extasy tablettákat terjesztettek különböző diszkókban és ismeretségi körükben. A marihuánát grammonként 2000-2500 forintért, míg az exta- syt tablettánként 2000 forintért árulták. Az elmúlt három évben növekedett a kábítószer-fogyasztással összefüggésbe hozható halálesetek száma. 1999-ben 23 alkalommal bizonyosodott be, hogy a kábítószer-túladagolás halált Az adásvétel jellemző helyszíne fotó,europress/kallus györgy okozott, míg 2001-ben mintegy harminc ilyen eset történt. Az idén pedig már hat drogfogyasztással összefüggő halálesetről tudnak. Az esetek döntő többségében a heroin-túladagolás okozza a tragédiát, főleg a 25-29 éves korosztály a leginkább veszélyeztetett. _________________________________(PRIVACSEK) Nem maradhat a gyermek A transzvesztita művész „korrupciós" perről beszél A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) tegnap meghozott határozata szerint Rácz Károly - ismert nevén Terry Black - jogtalanul neveli az örökbe fogadott gyermeket, ezért a határozat jogerőre emelkedését követően ki kell adnia a kisbabát. Az előadóművész szerint a bírónő már a védelem meghallgatása előtt eldöntötte, milyen döntést hoz. Budapest- Amikor beléptem, a tárgyalóterembe, fölírtam egy papírra, hogy még ma döntés születik, és azt is, hogy milyen. A cetlit borítékba tettem, majd odaadtam egy ismerősömnek. Természetesen pontosan eltaláltam, hogyan határoz a bírónő - mondta lapunknak Rácz Károly. így folytatta: - Egyértelmű tehát, hogy ebben az ügyben korrupciós eljárásról van szó. A bírónő ugyanis egyáltalán nem vette figyelembe ügyvédem érveit, előre tudta, hogyan dönt majd. Terry Black szerint „a korrupciós” jelző azt jelenti, hogy Harrach Péter családügyi miniszter az egyik kereskedelmi tévé- csatorna műsorában kijelentette: a gyermek semmiképp sem lehet a transzvesztita előadóé, és ezzel gyakorlatilag befolyásolta a bíróságot. Mester Csaba, Terry Black ügyvédje elmondta, hogy fellebbeznek a döntés ellen, és arra kérik a másodfokon eljáró bíróságot, hogy utasítsa el a keresetet. Mester úgy véli, pusztán fikció a gyámhivatal érvelése, amely szerint Terry Black gondozása során sérülnek a gyermek jogai. Az ügyvéd állításának bizonyítására indítványt is tett, ám azt a bíróság elutasította. A döntés értelmében - amennyiben a határozat jogerőre emelkedik - a tatabányai jegyzőnek kell átadni a gyermeket. A XVI. kerületi gyámhivatal tavaly decemberben rendelte el, hogy a művész adja át az intézménynek az általa október óta nevelt kisfiút átmeneti nevelésre. Black azonban ellenszegült, a határozatot végrehajtó piliscsévi jegyző pedig elfogultságot jelentett be. Ezután a tatabányai jegyzőhöz került az ügy, aki határozatlan időre elnapolta a határozat végrehajtását. Eközben hivatalból vizsgálatot indított a gyermek elhelyezésének kérdésében az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese. Terry Black bíróságon támadta meg a Fővárosi Gyámhivatal határozatát, amely helybenhagyta a XVI. kerületi gyámhivatal - az örökbefogadás elutasítására vonatkozó - döntését.- Amennyiben az egy hónapon belül várható jogerős határozat is úgy szól, hogy elveszik tőlem a gyereket, én disszidálni fogok Kubába, vagy Romániába, mert még ezekben az országokban is fejlettebb a jogállam, mint Magyarországon - jelentette ki kisbabáért harcoló transzvesztita előadó. _________________FARKAS MELINDA Mi lliós viharkárok A viharos erejű szél országszerte komoly károkat okozott. Gyújtogatás miatt égett viszont porig egy kuticai tanya. A lángok majdnem ezer állattal végeztek. Budapest- Feltehetően szándékos gyújtogatás miatt égett le tegnap hajnalban három nádtetős hodály a Hortobágyon - mondta lapunknak Dobson Tibor. A kuticai tanyán keletkezett tűzben 800 gyöngytyúk, 16 ló és több csikó is odaveszett. A kár becsült értéke megközelíti a 100 millió forintot, de így is sikerült megmenteni majdnem 200 millió forint értékű állatálloAlvilági csata Varsóban Bűnözők agyonlőttek egy rendőrt szombat éjjel a lengyel főváros mellett. A lengyel sajtó szerint új fejezet nyílt a rendőrség és az alvilág harcában. A 67 millió forint értékű rádiós és televíziós készülékeket szállító kamionért szabályos tűzharc kezdődött a bűnözők és a rendőrök között, amikor azt a zsaruk el akarták szállítani. A halálosan megsebesített rendőr mellett három támadó is megsérült, ám a banditáknak sikerült elmenekülniük. A rendőrség hajtóvadászatot indított a tettesek kézre kerítésére. Eddig több tucat személyt tartóztattak le. ■ mányt. A katasztrófavédelmi szóvivő szerint - bár a kiemelt négyes fokozatú riasztás után hat perccel már a helyszínen volt az oltásban részt vevő 30 tűzoltó - az orkánszerű széllel szemben nem tudták felvenni a harcot. A több száz négyzetméteres hodály porig égett. A nagy létszám és a hat jármű azért kellett, mert a közelben lakóépületek is voltak. Személyi sérülés nem történt. Dobson Tibor szerint az utóbbi Budapest Kifosztottak egy kalandot kereső férfit a Margitszigeten. A csali egy virágáruslány volt. Nem lehet tudni, hogy a 47 éves férfinak a Blaha Lujza téri metróaluljáróban mi tetszett meg jobban, a virág vagy a virágáruslány. Amikor odalépett és vásárolt egy szál virágot, egyben megkérdezte, volna-e kedve elmenni vele a Margitszigetre. A hölgy elfogadta az ajánlatot. Mielőtt azonban útnak indultak volna odaszólt a barátjának, hogy megyünk a Margitszigetre. Mindez déli 12 óra körül történt. A kalandra vágyó pár kiért a margitszigeti sétányra és leültek az első pádon. A baj nem akkor napok időjárása igencsak megnehezítette a tűzoltók munkáját: A viharos szél Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyében is több tetőt megrongált, köztük egy taktaharkányi általános iskola cserépborítású tetejét. Itt a tanítást szüneteltetik, s a tűzoltóknak még az is komoly gondot okoz, hogy a megmaradt tetőt rögzítsék. Szerencsen és környékén 80-100 kilométeres sebességű szelet mértek. Több családi ház teteje megrongálódott. En- csen szintén egy általános iskola, valamint a katolikus templom tetőszerkezete sérült meg a viharok miatt. NAGY ESZTER DÓRA kezdődött, amikor kiderült, hogy mindketten másfajta kalandra vágynak. Közben ugyanis megjelent a színen a nő barátja a társával. Befogták a férfi szemét, elkezdték fojtogatni, majd elvették pénztárcáját és pillanatok alatt eltűntek - mind a hárman. A pénzesnek hitt áldozat erszényében 9 ezer forintot találtak, iratait a Dunába dobták. A bántalmazott férfi személyleírást adott a nőről. Egy nappal később a 13. kerületi rendőrkapitányság munkatársai a Blaha Lujza téren ennek alapján elfogták J. Rozáliát és Cs. Gábort, akik a rendőrségen beismerték tettüket. Mindketten többszörös rovott múlttal dicsekedhettek. Harmadik társukat még keresi a rendőrség. koós tamás A csalfa virágoslány ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig VISSZATÉRŐK. Félmillió forint értékben loptak el permet- és egyéb vegyszereket egy porcsalmai üzletből néhány nappal ezelőtt. A rendőrök egy 24 éves csengeri férfit őrizetbe vettek, aki alaposan gyanúsítható, hogy szombaton megbízott két porcsalmai férfit: menjenek vissza a már feltört boltba, és hozzák el a még otthagyott vegyszereket. A rendőrök azonban résen voltak, és elkapták a betörőket, akik ellen lopás alapos gyanújával indult eljárás, europress ÁROKBA BORULT. Halálos baleset történt tegnap Túrán. Egy személygépkocsi nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedett és egy balra ívelő kanyarban kisodródott. A vezető az árokba' hajtott, három fának nekiütközött és felborult. A gépkocsi jobb utasülésén utazó N. Gábor 19 éves túrái lakos a helyszínen életét vesztette. A vezető a baleset után kimászott az autóból és segítségnyújtás nélkül eltávozott a helyszínről. A rendőrök elfogták a cserbenhagyÓt. EUROPRESS FORRÓ NYOMON. Elfogták azt a 28 éves szegedi férfit, aki a hétvégén ellopott egy személygépkocsit a tiszántúli megyeszékhelyen. Tegnap a járművet is visszaadhatták jogos tulajdonosának. A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya gyorsított eljárás keretében folytat eljárást a tolvaj ellen, europress FÜSTMÉRGEZÉS. Egy család két gyermeke meghalt, a szülőket pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba tegnap Ongán szén-monoxid-mér- gezés miatt. A tragédiát az okozta, hogy a családi házba a viharos erejű szél visszafújta a kéményből a füstöt. A család ezt nem vette észre: a 18 éves lányt és a 20 éves fiút álmában érte a halál. A szülőket még most is a miskolci kórházban vizsgálják, europress VESZTEGETÉS. Újabb vesztegetési kísérlet történt tegnap Pest megyében. Ő. Géza a monori rendőröket próbálta rábírni arra, hogy nézzék el neki, amiért jogosítvány nélkül, ittas állapotban vezetett. A férfi 200 ezer forintot ajánlott fel a két járőrnek annak fejében, hogy a vérvételét tekintsék meg nem történtnek. A rendőrök értesítették parancsnokukat, aki megindította az eljárást O. Géza ellen, europress NAGY FOGÁS. Megtalálták azt a 73 millió forint értékű híradástechnikai rakománnyal teli kamiont, amelyet március elején loptak el Dunaharasztiról. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság két makói férfit gyanúsít, akik közül az egyik férfi autóbontó-telepén a lopott tárgyak egy részét azonosították. A férfi saját fiára tett terhelő vallomást, ám a fiút nem találják. Az apa szabadlábon védekezhet, a rendőrség pedig elrendelte a tolvaj körözését és elfogását, europress NYOMRAVEZETŐ. Százezer forintot ajánlott fel a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság annak, aki érdemleges információval tud szolgálni egy március 21-én történt lopás ügyében. Sajó- szentpéter és Múcsony között - rendőri jelleg színlelésével - állították meg az egyik dohánygyár Renault Kangoo típusú kistehergépkocsiját az ismeretlen elkövetők, majd a raktérből eltulajdonították a szállítmányt, a kb. 2,4 millió értékű dohányterméket. EUROPRESS \ i