Tolnai Népújság, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-18 / 41. szám

6. OLDAL MEGYEI TŰKOR 2002. Február 18., hétfő Regionális verseny, középiskolásoknak PÉCS Pécsett rendezték meg pén­teken a középiskolások szá­mára kiírt, Polgár az európai demokráciában elnevezésű verseny dél-dunántúli régiós fordulóját. A több mint negyven diák írás­ban és szóban az emberi és ki­sebbségi jogokról, politológiai ismereteikről adhattak számot, a legjobbak a további régiók győzteseivel a parlamentben mérhetik össze majd tudásukat. író-olvasó találkozó Rithnovszky János vak író, költő, műfordító tart író-olvasó találkozót a decsi Faluházban február 21-én, csütörtökön, 17 órai kezdettel. ■ Mély fájdalommal tudat­juk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagyanya, testvér és rokon SEBESTYÉN GYÖRGYNÉ sz. Csobot Anna aparhanti lakos) életének 82. életévében el­hunyt. Temetése 2002. február 19-én, 15.30-kor lesz a hanti temetőben. Előtte IS.00 órakor gyász­mise. (X) A gyászoló család A családé lehet a Zsolnay-gyár? Hét év alatt tíz igazgatója volt a világhírű üzemnek Elképzelhető, hogy megvalósul a Zsolnay-örökösök régi vá­gya. A pécsi gyár tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Bank ugyanis belátható időn belül értékesíti a gyárat, vevőként pe­dig a család máris bejelentkezett. Ha az üzlet nem valósul meg, akkor az örökösök maradnak korább tervüknél, és új gyárat alapítnak. Budapest-Pécs ______________ A Zsolnay leszármazottak több alkalommal is kö­zölték a jelenlegi tulajdonossal, a Magyar Fejlesz­tési Bank (MFB) Rt.-vel, hogy tulajdonrészt sze­retnének a társaságból vásárolni, de eddig halo­gató, vagy elutasító volt a válasz. Zsolnay Vilmos örökösei ezért Mattyasovszky Zsolnay Eosin és Pyrogránit elnevezéssel két éve kft.-t alapítottak, és most egy új pécsi porcelán- gyár építésén gondolkoznak. 700 millió forintért eozint és pirogránitot gyártanának, de a család még befektetőtárs segítségével is csak a pénz fe­lét tudja előteremteni, ezért azt tervezik, hogy la­kossági részvényeket bocsátanak ki a beruházás másik felére. A kft. ügyvezetője, Kassai Pál, aki a Zsolnay Porcelán Rt. egyik kisrészvényese is, lapunknak elmondta, biztosak az üzem gazdaságos működ­tetésében, mert a pirogránit egyedülálló épület­burkoló anyag. A gyárnak már a területét is kinézték Pécsett, bár a család mindig az eredeti üzem valamelyik részlegének megvásárlásában gondolkodott. Most azonban fordulat állt be az ügyben: a Zsolnay Porcelán Rt. eheti köz­gyűlésén az MFB bejelentette, a reorganizációhoz három részre szabdalt gyár két rt.-jét újra­egyesítik, majd az objektumot egészben értékesítik. Vevőként pedig - tudtuk meg - a Zsolnay családot is el tudják képzelni. Horváth József, az MFB sajtószóvivője el­Kerámiák, égetés előtt - nehéz egyensúlyban tartani a gyárat FOTÓ! T.L. Kis cégtörténet A Zsolnay Rt. többségi részvénycsomagját (75 százalékot) 1995-ben vásárolta meg az Állami Vagyonügynökségtől a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. néhány magán- személlyel közösen (utóbbiak később kiszálltak). A jogutód MFB ezután vagyonkezelő cégekre bízta a mű­ködtetést. Időközben a gyárigazgatók is sűrűn váltották egymást, amióta az MFB a fő tulajdonos, a Zsolnaynál 10 igazgatócsere volt. 1999-ben újabb fordulat történt, másfél milliárd forintos tő­keinjekciót kapott a társaság, hogy pár éves reorganizációs folyamat végén értékesíthető legyen az rt., melyet egyúttal három önálló részre osztottak: A Zsolnay Manufaktúra Rt.-re, Zsolnay Porcelángyár Rt.-re és Zsolnay Örökség Kht.-re.) mondta, a cégnél a reorganizá­ció felgyorsításáról döntöttek, még ebben az évben be akarják fejezni a folyamatot. Ezt követően egyben kínálják megvételre a porcelángyárat. Megerősítette, valóban jelentke­zett náluk vevőként a Zsolnay család, de hozzátette: más aján­lataik is vannak. Az árról még nem döntöttek, mindenesetre a Zsolnay Manu­faktúra Rt. törzstőkéje már most is meghaladja a 625 milliót, a Porcelángyár Rt. alaptőkéje pe­dig további 600 millió forint. MÉSZÁROS B. ENDRE Önkéntes tűzoltók közgyűlése Az egész falu segített szertárat építeni Kurd A községháza nagyterme tel­jesen megtelt. Itt voltak a fel­nőtt, a diák tűzoltó fiúk és le­ányok, teljes létszámmal. Ilyen összefogás manapság meglehetősen ritka. A veze­tőség mandátuma lejárt, újat, vagy újjá kell választani. A vezetőség beszámolóját Müller János parancsnok ismertette. Mozgalmas volt az előző eszten­dő. Részt vettek a Dombóvárott megrendezett Flórián napi ün­nepségen, az ekkor és itt megtar­tott megyei versenyen a diáktűz­oltó fiú és leány csapat első, a fel­nőttek 2-3. helyezést értek el. Ennél is nagyobb fel­adatot jelentett a tűzol­tószertár bővítése. Há­rom tűzoltó gépjármű­fecskendővel rendel­keznek. Ebből kettőt a német partner csapattól kap­tak, az épület kicsi lett. Pályázatot, pénzt nyer­tek, melyhez nagyon sok társadalmi munkát hozzátet­tek. Még az iskolai diáktűzoltók is segítettek. Maltert kevertek, a mesterek kezéhez téglát készítet­tek. Volt, aki famunkát végzett, sőt faanyagot adott. A fuvar is in­gyen volt, meg a földmunka is. Szakemberek segítettek, nem egy esetben a szükséges anyagot is ők adták. Szinte nem volt a faluban egyetlen család sem, aki nem se­gített. Jó érzés ilyet hallani. Ezt a segítséget köszönte meg Cser Ist­ván polgármester, aki egyben az egyesület elnöke. Ezt tette a tűz­oltó parancsnok is. Az egyesület tagjai tüzet is ol­tottak. Egy lakószoba gyulladt ki, meg a Dalmandi Mezőgazdasági Részvénytársaság területén a vas­út mellett a tőzeg égett. Itt meg­rökönyödtek azon, hogy a gazda­ság egyik pusztáján megtiltották, hogy az oltáshoz vizet vételezze­nek. A szakmai képzésről sem fe­ledkeztek meg. A Megyei Tűzoltó Szövetség itt rendezett 40 órás tanfolyamot, amelyen a tamási­akkal együtt több mint 20-an tet­tek vizsgát. A költségvetési beszámolóból megtudható, hogy takarékosan gazdálkodtak. Köszönik azoknak a segítséget, akik az adójuk egy százalékát az egyesületnek ad­ták. Terveikben szerepel a szertár­bővítés befejezése, szakmai továbbképzés, a riasztás javítása, sőt egy kirándulás kereté­ben szeretnék megte­kinteni a paksi atomerő­művet, meg a bonyhádi tűzoltómúzeumot. A di­ákok meghívást kaptak egy németországi ver­senyre, de előtte részt kívánnak venni a Szekszárdon megrendezésre kerülő országos versenyen is. A vezetőség mandátuma le­járt, ezért újat, vagy újjá kellett választani. A megtartott titkos szavazáson az eddigi vezetőség­nek újra bizalmat szavaztak. El­nök: Cser István, parancsnok: Müller János, jegyző: Vilhelm Zoltán, gazdasági ügyintéző: Stéhl Róbert. A Megyei Katasztrófa Védelmi Igazgatóság nevében ifj. Csőglei István köszönte meg a vezetőség­nek és a tagságnál a négy éves munkát. Dombóvá- Városi Tűz­oltóság nevében pelig Futó Péter főhadnagy mondott köszönetét. A Tolnai Népújság HIRDETÉSI TANÁCSADÓT _ . . . keres Feladata: _____________________________________- ügyfelekkel való folyamatos kapcsolattartás- új piacok megszervezése mm - a hirdetési árbevétel növelése- üzletkötési stratégiák megvalósítása Az ideális pályázó:_________________________- középfokú végzettségű -vállalkozói igazolvánnyal rendelkező- pozitív gondolkodású- kitartó, ambiciózus egyéniség -szereti a kihívásokat, nagy munkabírású -jó kommunikációs és problémamegoldó készséggel rendelkezik Amit nyújtunk:_______________________________- korszerű munkakörülmények- multinacionális cég háttere ; - versenyképes, teljesítménnyel arányos jövedelem Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérjük, küldje el „Hirdetési tanácsadó" jeligére fényképes, kézzel írt pályázatát 2002. február 25.16 óráig az alábbi címre: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A miénk. A BÁV Rt. franchise partnereként a közeljövőben zálogfiókot, valamint ékszerüzletet nyitunk Paks es Bonyhád településeken. Leendő fiókjainkba munkatársakat keresünk j.f yáitíitiru'j munkakörökbe. Érettségizett, de még szakképzetlen jelentkező esetén iskoláztatást vállalunk február 25-ikezdéssel. A tanfolyam 3 hónapos, intenzív és bentlakásos rendszerű Az eredményes vizsgát követően az elhelyezkedés biztosított. A tanfolyami és szállás költséget cégünk finanszírozza, tanulmányi szerződés keretén belül. JHlentUezHs: EURO PROMT Kft. Kispál László ügyvezető 06-30/856-2814 5000 Szolnok. Szopáry u. 25. A Tolnai Népújság kiadója, az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája lapterjesztési feladatok ellátására ÜGYNÖKSÉGVEZETŐT keres a szekszárdi ügynökség vezetésére D ° Tolnai Népújság lapcsalád terjesztésének koordinálása Szekszárd keleti és dél-nyugati területén, KI a kézbesítők munkájának irányítása, a hálózat működtetése, 131 az előfizetői pénzügyi elszámolások szervezése 131 marketing feladatok ellátása. 131 jó kommunikációs készséget, vezetői tapasztalatot, helyismeretet, KI határozott egyéniséget, erkölcsi feddhetetlenségei, O minimum középfokú végzettséget, számítógépes ismeretet, EX szekszárdi lakhelyet, telefont, saját gépjárművet, a vállalkozási jogviszonyt. Mit biztosi IJ eredményes munka esetén megfelelő díjazást, >1 bővülő üzleti lehetőséget, biztos vállalati hátteret. Pályázati határidő: 2002. február 19. 16. OO óra Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A TOLNATEJ RT. (Szekszárd, Keselyűsi u. 26.) pályázatot hirdet ÜZEMSZERVEZŐ munkakör betöltésére. A jelentkezés feltétele szakirányú felsőfokú végzettség. A közgazdasági egyetem ipari tervezés-szervezés szakán szerzett diploma és a hosszabb időtartamú szakmai gyakorlat előnyt jelent. Fizetés: megegyezés szerint. Kérjük, hogy a pályázó szakmai önéletrajzán kívül egy hónapnál nem ré­gebbi erkölcsi bizonyítványát és a végzettséget, gyakorlati idejét igazoló okiratok másolatait is mellékelje pályázatához. A pályázatokat 2002. március 15-ig kell eljuttatni a cég címére. A pályázatok legkésőbb a beadási határidőtől számított 15 napon belül elbírálásra kerülnek. A Tolnai Népújság kiadója, az Axel Springer-Magyanrszág Kft. Tolna Megyei Irodája pályázatot hirdet az alábbi munkakör betöltéséé: TERJESZTÉSI ÜGYINTÉZŐ El részvétel a terjesztési marketing munkában, O a cég előfizetői adatbázisának kezelése. fflSaKMii’ O minimum középfokú végzettséget, de a gazdasági és marketing ismeretek előnyt jelentenek, 131 határozott és pozitív személyiséget, cég iránti lojalitást □ windows (word, excel) alkalmazást készségszinten. DÜ3BBHH1 13 alkalmazotti jogviszony keretében megfelelő munkakörülményeket, EX teljesítménytől függő biztos anyagi hátteret. A pályázatokat a kiadó címére kérjük beküldeni: Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája 7100. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Határidő: 2002. február 19. 16. 00 óra Az állás a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető. Franchise rendszerben üzemelte­tett speciális takarítási tevékeny­ség végzéséhez saját tőkével, gép­kocsival rendelkező FRANCHISE­PARTNEREKET keresünk. Amit kínálunk: • stabil piac • know-how • oktatás, betanítás • szerződés. Elvárásaink: • vállalkozó szellem • rendezett esaládi háttér • számítógépes ismeret • nyitott személyiség • kézzel írott, fényképes önéletrajz. Elsősorban paksi, dunaújvárosi, bátaszéki jelentkezőket várunk. Jelentkezni a “BIZTOS JÖVŐ” jeligére lehet a következő címen: 7101 Szekszárd, Pf.: 190. Tolnai Népújság Keretes hirdetését feladhatja hirdetési tanácsadóinknál: Barsi Edina 30/9579-510 Bencze József Csankó Géza 314-247, 70/228-0272 tál 30/3270“250 Matus Mónika [ p ‘ 3838-111 aria Tel ./fax: 75/316-409 30/258-5568 L2 Tájékozódjanak sokrétű lehetőségeinktől, akcióinkról szervezőinktől! i

Next

/
Oldalképek
Tartalom