Tolnai Népújság, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-04 / 29. szám

12. OLDAL SPORT 2002. Február 2., szombat HM) Kétszer is a csúcson Csank: „Nem Várszegi miatt kellett eljönnöm" Ha siet, játszik - ha játszik, megsérül Csank János az elmúlt évek legsikeresebb magyar edzői közé tartozik. Ahogy fogal­maz: pályafutása során két­szer is megjárta a csúcsot. Most Siófokon dolgozik. A szakember azonban nem fél attól, hogy „belefullad” a Ba­latonba.- Korábban azt nyilatkozta, hogy Magyarországon a szövetségi ka­pitányi poszt és a Ferencváros kis- padja számít a szakma csíksá­nak. Ennek el­lenére most az NB I/B-ben sze­replő Siófok ve­zetőedzője...- Nem válto­zott a vélemé­nyem, az em­ber azonban Csank János nem lehet min­dig a csúcson. Egyébként a Siófok mindig is el­sőligás csapatként jelenik meg az emlékeimben és lehet, hamaro­san ismét az lesz.- Miért igazolt a Balaton part­jára?- Egyrészt, mert az első osz­tályból nem volt ajánlatom. Más­részt, ha lett volna is, nem mind­egyik első osztályú klub vonzó anyagi és szakmai szempontból.- Anyagilag jobban megéri egy második vonalú középcsapatban edzősködni, mint mondjuk Sop­ronban?- Nem szeretnék csapatneve­ket említeni, de tény: így van.- Miért csak féléves szerződést kötött?- Megtehettem volna, hogy alá­írok három évre, és egy év után ki- rúgatom magam. Kapok egy cso­mó pénzt és lelépek. Ez azonban nem az én stílusom. Fél év alatt fel tudom mérni, mire képes a csa­pat. Jelenleg 10 pont a hátrányunk az élen állótól, de ha jól alakulnak a dolgok, jövőre felkerülhetünk.- Nem hiszem, hogy nyáron ne kapna ajánlatot az NB 1-ből...- Ezzel most nem szeretnék foglalkozni. Valószínűleg pár hó­nap után, jó magyar szokáshoz híven, a legtöbb élvonalbeli edzőt kirúgják. Én azonban nem kivárásra játszom, nem pályá­zom senkinek a helyére.- A Ferencvárosnál sok kritikát kapott, kikezdték a szurkolók, akadt nézeteltérése a játékosok­kal. Mit csinált rosszul?- Mindent jól csináltam, hi­szen tavaly bajnokságot nyer­tünk. A szerződésemben benne volt, ha nem állunk dobogós he­lyen, minden ellenszolgáltatás nélkül kirúghatnak. Mivel az ötö­dikek voltunk, teljesen jogosan állítottak fel.- Igaz, hogy Várszegi Gábor bosszúja miatt kellett a Ferencvá­rostól távoznia?- Mire gondol?- Állítólag pár éve hívta Önt az MTK-hoz. Mivel akkor visszauta­sította az ajánlatot, a klubtulaj­donos most vett elégtételt.- Annyi igaz, hogy valóban nem szimpatizáltunk egymással. Másképp gondolkodtunk egyes dolgokról, de valószínűleg nem azért kellett mennem. Ha az első helyen állunk, minden bizonnyal nem rúgnak ki.- Tavaly a szövetségikapitány- választásnál is felmerült a neve. Akkor elzárkózott a lehetőségtől. Pár hónappal később menesztet­ték az Üllői útról, most pedig a másodosztályban dolgozik. Nem bánta meg az akkori döntését?- Valóban felmerült a nevem, de nem tárgyaltam ez ügyben senkivel. Természetesen nem bántam meg, hiszen nem tudhat­tam előre, mire lesz képes a Fra­di a vezetésem alatt.- Nemegyszer előfordult Ma­gyarországon, hogy kis csapatok nagy tervekkel vágtak neki a baj­nokságnak. Egy idő után általá­ban elfogyott a pénz és összeom­lott a klub...- Mivel még csak pár hete va­gyok itt, fizetést sem kaptam. Nem tudom, lesznek-e anyagi gondok vagy sem, de azért biza­kodom. PRIVACSEK ANDRÁS Jaki várja a kínaiakat A Jäkl Antal után érdeklődő pe­kingi élvonalbeli klub menedzse­rei két hete nem jelentkeztek a kö­zéppályásnál, aki még mindig bí­zik a mesés szerződésben. A bere- mendi születésű és Pécsről ’97- ben a PNB-s Dunaferrhez igazoló 30 éves és tavalyi súlyos sérülésé­ből mára teljesen felépült védeke­ző középpályás Zováth János mel­lett nem mindig kap lehetőséget, ráadásul Egervári Sándor sem őt favorizálja - ez persze nem azt je­lenti, hogy Dunaújvárosban nem számítanak a rutinos játékosra. Éppen ezért Jaki úgy gondolta az őszi szezon végén, hogy nem ra­gaszkodik mindenáron a Duna­ferrhez, kapóra jött tehát a pekingi Gouan hívása az év elején. A kína­iak mesés ajánlattal álltak elő, hi­szen próbajáték nélkül, azonnal vitték volna Jakit, na és persze a fi­zetés sem volt éppen mellékes.- Tíz hónapra vennének köl­csön a Dunaferrtől, és ez idő alatt annyit Szemének, mint amennyit itt három év alatt keresnék - mond­ta Jäkl. Január elején az újvárosi vezetők abban állapodtak meg a kínaiakkal, hogy három hét múlva jelentkeznek, ez pedig lassan lete­lik. „Elvüeg február másodika és negyediké között találkozom leg­közelebb velük, és bízom benne, hogy összejön a szerződés” - zárta szavait a középpályás. A Mi lesz Ronaldóval? A £ SAS fi brazil válogatott és az SEJE—SeÉLEÍJEJ olasz Internazionale első a sportban sztárja több mint két éve szinte folyamato­san sérült, és sok szakember szerint már sohasem lesz a régi. Az 1999 novemberé­ben megsérült csatár jobb térdét kétszer is műtötték, és bár azóta már visszatért a klubjába, sőt, a SPORTl televízió által közvetített olasz’ bajnokikon gólokat is szerzett, még mindig több mérkőzésről hiányzik, mint amennyin pályára lép. Ronaldo térdén kívül ugyanis az izomzata is megsínylette a hosszú hiányzást. A világklasz- szis brazil futballista, aki korábban játszott a holland PSV-ben és a spanyol Barcelonában is, állandóan sietteti a visszatérését, de az izmai rendre megtréfálják. Hiába érzi magát „Ron­nie” százszázalékos állapotban, s hiába tökéle­tes a Párizsban helyre tett térdszalag, az izmok egyelőre nem a régiek, s bármilyen furcsán is hangzik, nem képesek követni a támadó csele­it, megugrásait, gyors oldalirányú mozgását. Ezért aztán Ronaldo állandóan meghúzó­dik, és miután a játékos türelmetlen és nem képes megvárni, hogy tökéletesen felépüljön, állandóan visszaesik ugyanabba a(z egyéb­ként valóban nem jelentős) sérülésbe. A semleges szurkolót persze az érdekli, hogy láthatja-e majd játszani a brazil váloga­tott csillagát a május 31-én kezdődő ázsiai vi­lágbajnokságon, ám erre nehéz egyértelműen igennel felelni: Scolari szövetségi kapitány ugyan rendre meghívná őt a csapat barátsá­gos mérkőzéseire, ám az Inter orvosai soha­sem engedik el. Ronaldo legutóbb a Szaúd- Arábia elleni február 6-i felkészülési találko­zóra kapott „behívót”, de klubja jelezte: még nem épült fel abból az izomsérülésből, ame­lyet egy januári mallorcai edzőtáborozáson gyűjtött össze, így nem mehet. Márpedig abban mindenki egyetért, hogy Ronaldónak mindenképpen helye van a bra­zil nemzeti együttesben, ám arról sincs vita, hogy ha a csatár nem képes végleg maga mö­gött hagyni a sérüléseit, akkor viszont nehéz lesz ráépíteni a csapat támadójátékát.- Játszani akarok a világbajnokságon, de előtte bajnoki címhez szeretném segíteni az Intert - nyilatkozta a futballista, amikor arról kérdezték, hogy milyen tervei vannak a 2002- es esztendőre, ám ebben az évben még nem játszott hivatalos mérkőzést, és úgy tűnik, február közepéig már nem is nagyon fog. Az idő pedig egyre fogy. A világbajnoksá­gig mindössze négy hónap van hátra, és bár Ronaldo addig még jó néhány olasz bajnokin bizonyíthatja, hogy - Vierivel karöltve - való­ban övék a Serie A legjobb támadósora, ah­hoz, hogy folyamatosan játsszon, tökéletesen meg kell gyógyulnia. Ahhoz viszont, hogy va­lóban tökéletesen fölépüljön, időre van szük­sége, még sok-sok hétre, márpedig éppen idő­ből nem rendelkezik elegendő tartalékkal. Nagy kérdés, hogy ki tud-e valahogy keve­redni a 22-es csapdájából, amelybe saját türel­metlensége hajtotta bele. M.T. NEM SIKERÜLT szorosabbra vonni a köteléket Henger Éva és a Paler­mo röplabdacsapata között. Az olasz női röplabdaliga ugyanis nem járult hozzá, hogy a magyar pomószínésznő szponzorként jelenjen meg az el­ső osztályban szereplő csapatnál. „Lehet, hogy kevés a pénz az egyesü­let kasszájában, de erkölcsi okokból közbe kellett avatkoznunk. Ez az ak­ció ártott volna a sportág megítélésének”, indokolta a döntést a liga elnö­ke. A győri születésű, Olaszországban élő sztár azt állítja, ha megkeres- nék, akár magyar klubokat is támogatna. _______________________■ A V ILÁG SPORTJA BÉKÜLŐ HÁRMASPRÓBÁZÓK. Kiegyezett egymással a triatlonis- ták nemzetközi és európai szövetsége, így már nem fenyegeti veszély a sportág olimpiai részvételét. A békekötés magyar haszna, hogy Győr olimpiai kvalifikációs Eb-t rendezhet, s kormányzati támogatással pá­lyázik a magyar szövetség a 2005-ös világbajnokságra is. SZÁGULDÓ PHIL. Gyorshajtás miatt három hónapra bevonták Mark Philippoussis jogosítványát. Az ausztrál teniszező a megengedett 60 helyett 77 km/órás sebességgel haladt BMW-jével. Az 1999-es US Open döntősének nem ez volt az első közlekedési kihágása, s az ösz- szegyűlt büntetőpontok miatt kellett megválnia engedélyétől. A sztár azzal védekezett, hogy sok esetben nem is ő ült a volánnál, hanem ro­konainak adta kölcsön valamelyik autóját, s ők szabálytalankodtak. Edzője, Peter McNamara meg is tiltotta neki, hogy újabb autót vásá­roljon, amíg nem nyer meg egy Grand Slam-tornát. SUPER BOWL: SZUPERBIZTONSÁG. Biztonsági okokból mindenki csak gyalog közelítheti meg a profi amerikaifutball-bajnokság vasárnapi döntőjének (St. Louis Rams - New England Patriots), a Super Bowlnak a helyszínét. A VIP-vendégek és a játékosok sem jöhetnek kocsival, ők is csak a három ellenőrzési ponton áthaladva jutnak be a New Orleans-i stadionba. A szeptember 11-i New York-i terrortámadás következmé­nyei a minden eddiginél szigorúbb biztonsági intézkedések. A lelátón a titkosszolgálat több száz civil ruhás munkatársa foglal helyet. PLUSZ LOVAK. Egyedül a brit Tony McCoy tudta befejezni a Notting­ham melletti távlovagló-versenyt. A bukmékerek szerint azonban a brit sportoló sikerét szabálytalanul érte el és őt is ki kellene zárni. McCoyt a 10. akadálynál a lova ledobta, de ő megállított egy Land Rovert, a jár­művel utolérte az állatot, visszaült a nyeregbe és megnyerte a viadalt, miután a vetélytársak közül senki sem tudott végigmenni a pályán. BALOGH IS A LEGJOBB LEHET. Alig telt egy néhány hónap azóta, hogy Bojana Radulovicsot és Drágán Slabicset megválasztották a 2000-es év legjobb kézilabdázójának, a Nemzetközi Kézilabda-szövet­ség máris közzétette listáját az újabb jelöltekről. A kilenc-kilenc női és férfi jelölt között ismét szerepel magyar játékos, mégpedig Balogh Beatrix, az osztrák Hypo Niederösterreich jobbszélsője. JAVULÓ TENISZEZŐK. Az ausztrál bajnokság után a nőknél az első tíz között csupán Henin, Mauresmo és Dokic nem tudta megtartani helyezését. A magyarok közül Mandula Petra ismét javított, már az 54. helyen áll. A férfiaknál Agassi visszaesett, Sávolt élete legjobbja- ként a 83. pozíciót birtokolja. ________________________________■ 1KR B ÁBOLNA GAZDÁLKODÓK, MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEK! Már most szerezze be tavaszi nitrogén , műtrágya igényét - kedvező áron - ® az IKR Rt. Enyingi Fióktelepén! ■t Import amm.nitrát 34%-os, zsákos, már 39.500 Ft/t+áfa áron, MAS 27% /linzisó/ ömlesztett, már 32.500 Ft/t+áfa áron (igény esetén big-bag kiszerelésben is). Igény esetén kedvező díjtétellel, kiszállítás is megoldható 20 - 25 t-ás tételekben. Az árak február hónapban a rendel­kezésre áltó készletre vonatkoznak. Érdeklődni: 22/372-159 és a 22/372-656 telefonszámon. LÉZERKEZELÉS szemüveg és kontaktlencse helyett LÉZER SZEMÉSZETI KÖZPONT Lézeres szaruhártya sebészet Pécsett. Diákoknak 20%-os kedvezmény! Pécs, Irgalmasok tátja 3. (bejárat a Munkácsy utcából) Telefon: 72/525-500, 06-30/3778-957 | A Pécsi Sörfőzde Kft. a Szekszárd. Mátyás király út 73. sz. (Bogyiszló út) alatti .ÜZEM ÉS BEÉPÍTETLEN TERÜLET” megjelölésű Ingatlanát, raktározás vagy telephely céljára (egyben «agy megosztva is). ÉRDEKLŐDNI: 72/505-515 vagy 06-30/348-2626-os telefonszámon lehet. Telefonos hirdetésfelvétel Hétköznap: 8-16-ig 74/511-534 0/ Tisztelt Választópolgár! 1952-ben születtem Regölyben, római katolikus vallású vagyok. Tanulmányaimat 1969-ben fe­jeztem be, mint gépjármű-villa­mossági műszerész. 1975-ben nősültem, egy gyer­mekem van, Célom a mezőgazdaságban dolgozó és a körzetemhez tarto­zó emberek életkörülményeinek javítása. Ehhez próbálok a lehe­tőségekhez képest segítséget nyújtani. Zombán élek a családommal. A faluban a ke- reskedelem- ben dolgoz­tam, majd kis­iparosként és magángazdál­kodóként tevé­kenykedtem. Három éve új típusú gaz- daszövetkeze- tet alakítot­tunk Zombán, melynek tagja és elnöke vagyok. SZAVAZZON A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT JELÖLTJÉRE!!! 1. Támogatja-e, hogy visszaállítsuk a nyugdíjkor­határ? (Nőknél 55 év, férfiaknál 60 év) 2. Támogatja-e hogy valóban ingyenes legyen az egészségügyi ellátás? 3. Támogatja-e, hogy a magyar földek magyar állampolgárok tulajdonában maradjanak? Ezért küzdők Önökkel, Önökért! Szebb és boldogabb jövőért, nemzetért! Kérem a Tisztelt Választópol­gárt, hogy amennyiben a Füg­getlen Kisgaz­dapárt jelöltje­ként támogat­ni szeretne, úgy a február­ban kikézbesített, kopogtató cé­dulának nevezett, ajánló szel­vényeket az általam megbízott személyek részére átadni szíves­kedjenek. Amennyiben személyesen kí­vánja átadni az ajánló szelvé­nyeket, akkor a következő cím­re szíveskedjen eljuttatni: Szintai László 7173 Zomba, Ady E. u. 9. A választási gyűlésekről plakáto­kon, szórólapokon és a Tolnai Népújság útján fogom tájékoz­tatni. Bort! Búzát! Békességet! Tisztelettel: Szintai László _____________(Politikai hirdetés) ',7858' y i t

Next

/
Oldalképek
Tartalom