Tolnai Népújság, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-19 / 42. szám

I 2002. Február 19., kedd KÉK 7. OLDAL TŰKOR Tolnában történt SZERSZAMOKAT VITTEK EL Félmillió forintot érő szerszámokat tulajdonítottak el egy szekszárdi műhelyből. Az elkövetők a szellőzőablakon keresztül jutottak be az épületbe. FELTÖRTÉK A JÁTÉKAUTOMATÁT A megyeszékhely egyik sörözőjében ismeretlenek feltörték a játékautomatát és elvitték a benne lévő készpénzt. A tulajdonos teg­nap reggel járt a helyiségben, ahol tapasztalta a rongálás. ELLOPTAK EGY SUZUKIT Egy Suzuki típusú személygépkocsit tulajdonítottak el ismeretlenek Szekszárdon, tegnap. A kocsi értéke másfélmillió forint. GÁZOLAJAT LOPTAK Egy harci telephelyre mentek be ismeretlenek szombaton, és két jár­műből összesen 500 liter gázolajat tulajdonítottak el. BECSAPTÁK A HÁZIGAZDÁT Regölyben három ismeretlen személy járt egy családi házban. A tu­lajdonosnak azt mondták, hogy szeretnék megvásárolni a házat. Mi­közben az egyik személy elterelte a házigazda figyelmét egy másik a lakásból eltulajdonított 400 ezer forintot. LOTTÓZÁS KÖZBEN EMELTÉK EL A TELEFONT Egy kaposvári férfi a dombóvári Hunyadi téri lottózóban akarta ki­próbálni a szerencséjét, ám amíg ő a fogadószelvények kitöltésével foglalkozott, addig a kabátjából egy ismeretlen tettes észrevétlenül ellopta a 25 ezer forintot érő mobiltelefonját. * KILOPTÁK A TANKBÓL A GÁZOLAJAT Szekszárdon, a Keselyűsi úton parkoló teherautó tankjából, a hétvé- gén 120 liternyi gázolajat vittek el, ismeretlen tettesek. ______ ■ Ad ócsaló a bíróság előtt APEH, számlák, áfa, TB... zonyos részét a felmerült költsé­gekre fordította. A bíróságon a vádlott arra is hivatkozott, hogy mások, általa ismeretlen tevékenységéről is ál­lított ki számlákat, de ezekről a partnereiről nem tett vallomást. A bíróság első fokon több rend­beli adócsalás különböző esetei­ben és több rendbeli társadalom- biztosítási csalás bűntettében, valamint magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek T. Jánost, de a személyi jövede­lem adóval kapcsolatos adócsa­lás vádja alól felmentette. A bíró­ság mindezek miatt a vádlottat egy év nyolc havi börtönre, mint főbüntetésre ítélte, s két évre eltiltotta a közügyek gyakorlá­sától. A másik vádlot­tat két év próbára bo­csátották. A Tolna Megyei Bíróság a vád­pontok minősítését pontosította és bű­nösnek mondta ki a személyi jövedelem adóval kapcsolatos vádban is T. Jánost. Ha az adóalany nem tudja számlával igazolni költségeit, ak­kor a nettó jövedelem az adóalap. Nincs jelentősége annak, hogy az adófizetésre kötelezett milyen „haszonra” tett szert, s hogy azt másokkal megosztva valójában kevesebb jövedelemhez jutott. Az ítélt mértékén nem változtat­tak. _______________________ IHÁROSI IBOLYA SZEKSZÁRD Három évig nem „vallott”, nem fizetett adót, egy év nyolc hónap börtönre ítélték. A vádlott és védője enyhítésért, a megyei főügyészség pedig az el­ső fokú ítélet súlyosításáért jen­tett be fellebbezést, ezért került az adócsalási ügy a Tolna Megyei Bíróság dr. Vass Gábor vezette büntetőtanácsa elé. A vádlott T. János először tíz éve váltotta ki a vállalkozói iga­zolványát, fa adás-vétel, árufuva­rozás tevékenyégre. Egy évvel ké­sőbb az igazolványt le­adta, majd 1995-ben is­mét kiváltotta. Újabb egy év múlva bejelentet­te az APEH-nél vállalko­zása megszüntetését, de záróbevallást nem adott be. Ennek ellenére to­vábbra is úgy adott ki számlákat, mintha még élő vállalkozása lenne. Üzleti partnerei a szám­lákat felhasználták, az áfát vissza­igényelték. A vádlott azonban nem fizette be az áfát, s mivel 1997-98 és 99- ben semmiféle adóbevallást nem készített, tényleges jövedelmét nem lehetett megállapítani. Sem adót, sem társadalombiztosítási járulékot nem fizetett. Mint kide­rült, a számlákon szereplő össze­geket ténylegesen nem mindig kapta kézhez, illetőleg a pénz bi­Feladata: A Tolnai Népújság HIRDETÉSI TANÁCSADÓT keres- ügyfelekkel való folyamatos kapcsolattartás ■ - új piacok megszervezése- a hirdetési árbevétel növelése- üzletkötési stratégiák megvalósítása Az Ideális pályázó:______________________- középfokú végzettségű -vállalkozói igazolvánnyal rendelkező 4M - pozitív gondolkodású Bl - kitartó, ambiciózus egyéniség-szereti a kihívásokat, nagy munkabírású -jó kommunikációs és problémamegoldó készséggel rendelkezik Amit nyújtunk: _________________________- korszerű munkakörülmények- multinacionális cég háttere- versenyképes, teljesítménnyel arányos jövedelem Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, í j kérjük, küldje el „Hirdetési tanácsadó” jeligére S fényképes, kézzel írt pályázatát 2002. február 25.16 óráig az alábbi címre: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A miénk. Kevesebb a trükkös lopás Budapest Több mint három százalékkal több bűncselekményt követ­tek el hazánkban a 2000. évi adatokhoz képest - derül ki az ORFK 2001. évi jelentésé­ből. Ugyanakkor Orbán Péter országos rendőrfőkapitány szerint az adatok stagnálást mutatnak. Tavaly 465700 bűncselekmény vált ismertté tavaly, 3,3 százalék­kal több az egy évvel korábbinál. Vidéken százezer lakosra 4636 bűncselekmény jutott, Budapes­ten ennek a másfélszerese. A leg­gyakoribb a lopás, valamint a csa­lás. Figyelemre méltó, hogy két­szer annyi embercsempészés történt, és 26 százalékkal több kábítószerrel való visszaélést regisztráltak. Orbán Péter főkapitány szerint „stagnál a bűncselekmények szá­ma”. Hozzátette: a kismértékű nö­vekedés főként a több határőrségi, illetve az APEH-rendőrség nyomo­zási eljárással magyarázható: mindkét szervnél csaknem két­szer annyi eljárást folytattak le ta­valy, mint egy évvel korábban. Mintegy tizenhét százalékkal kevesebb autót loptak el az elmúlt évben, különösen az úgynevezett trükkös lopás volt kevesebb. A ko-. rábban főként külföldi elkövetők figyelemelterelő akciói már nem jellemzők. Tegnap hajnalban kínaiak támadták meg az intézkedni akaró rendőröket a budapesti X. kerületi Kőbányai úton, a Bermuda háromszög szórakozóhelyen. A külföldiek összevere­kedtek. A mulató tulajdonosa ezért kihívta a rendőröket, de két kínai rájuk támadt. Rend­őri erősítés érkezett, és a kínaiakat lefogták. Megbilincselték és előállították őket. FOTÓ: E. VÁRKONYI PÉTER Hajsza a gyilkosok után A német bűnüldözők különleges egységet állítottak föl a múlt heti két rejtélyes gyermekgyilkosság felderítése érdekében. Ahogy múlik az idő, úgy fogy a remény, hogy sikerül meg­találni a tetteseket. Jéna - Augsburg Egyikük tizenkét évet élt, mási­kuk még ennél is kevesebbet, mindössze tízet. Furcsa, hogy egyik esetben sincsenek olyan nyomok, amelyek szexuális erő; szakosságra utalnak. A kisebbik gyerek - Desiree - görkorcsolyázni indult, de soha­sem tért haza. Halva talált rá egy kocogó nő a vasúti töltés ol­dalában: megfojtották a jénai kislányt. A rendőrség azonnal nagy erőkkel kezdett a nyomo­záshoz; helikopterekkel, hő­érzékelő kamerákkal és kutyák­kal kutatták át a területet. Any- nyit már tudnak, hogy két ka­masz fiú (13-15 év körüliek) kerékpározott a tetthely köze­lében. Most abban bíznak az il­letékesek, hogy valamelyik utas látott valamit, hiszen 108 vonat haladt el a töltésen. A bajorországi Gerstho- fenben Vanessát siratják a szü­lei és a fivére. A kislányra éjsza­ka támadt rá a gyilkos, s az egyeben személy, aki tanúskod­hatna, a tízéves Christoph, csak­hogy ő a szomszédos szobában aludt. Ám ez esetben azért leg­alább van némi fogódzójuk a rendőröknek, mert megvan a gyilkos szerszám, a véres kés, amelyet a tettes használt. Egy­előre nem tudni, találtak-e rajta ujjlenyomatokat, vagy más használható anyagot. A két gyermek halála azért is borzolta föl a kedélyeket, mert Németországban egy év alatt több olyan gyilkosság történt kiskorúak sérelmére, amelyek­nek indítéka eléggé rejtélyes. Tűz a Tűzoltó utcában Budapest Saját lakását gyújtotta fel egy 27 éves fiatalember. A tűz személyi sérülést nem okozott, de egy tacskót a lán­gok szénné égettek. Feltételezhetően szándékos gyújtogatás miatt égett ki az a budapesti, Tűzoltó utcai lakás, amelynek őrizetbe vették a tu­lajdonosát. A 27 éves fiatalem­bert a lángoktól nem messze egy lépcsőfordulóban kapták el ahonnan éppen azt figyelte, hogyan válik a lakása a tűz mar­talékává. A gyújtogató megbontotta a gázvezetéket, s az egész har­madik emeleti lakást elborítot- ták a lángok. _____________(nagyi Ho lttestek a hizlaldában Sertésfarmon ásta el ötven áldozatát a szexgyilkos? Kanadában találták meg azokat a megcsonkított áldozatokat, akiket minden valószínűség szerint egy hírhedt gyilkos mészárolt le húsz esztendővel ezelőtt. A kutatás tovább folytatódik. Vancouver Amerika legrettenetesebb soro­zatgyilkosa: Gary Leon Ridgway (52), a „Green River Killer”, 1982 és ’84 között ötven nőt mészárolt le. Áldozatainak megbecstelení- tett holttestét minden alkalommal a Seattle-hez közeli Green River (Zöld folyó) közelében rejtette el. A megátalkodott bűnözőt csak ta­valy decemberben sikerült elfog­ni: kromoszómái öröklődési anyagának (DNS) vizsgálata alap­ján azonosították személyét. Es most itt az újabb borzalmas gya­nú: Ridgway nagy valószínűség­gel a USA-ban elkövetett gyilkos­ságsorozata után a szomszédos országban, Kanadában folytatta a mészárlást. Azóta, hogy Rebecca Gunónak, az akkor húszéves prostituáltnak 1983 júniusában nyoma veszett, Vancouver (USA) állam hatóságai további 49 eltűnt nőt is keresni kezdtek. Utcalányokat, szökevé­nyeket, kábítószereseket. Egyikő- j ükről sem sikerült semmiféle életjelet kapniuk. A bűnügyi szakértők biztosra vették: a sze­rencsétlenek már régóta halottak. A rendőrök meggyőződése volt, hogy sorozatgyilkos végzett ve­lük. A Green River Killer. Bizonyí­tékok után most Port Coquitlam egyik sertésfarmján kutatnak; a hizlalda 35 kilométerre van Van­couvertől. Néhány nappal ezelőtt ugyanis az évtizedekkel ezelőtt el­tűnt nők igazolványaira, pénztár­cáira bukkantak azon a helyen. „Minden követ elmozdítunk a helyéről, minden résbe, lyukba benézünk” - tájékoztatta a hely­színre sereglett újságírókat az egyik rendőr. A kérdésre, hogy miként szembesül majd a lát­vánnyal, ha egyszer csak megpil­lantja az egyik áldozat földi ma­radványait, azt válaszolta, hogy „valószínűleg az maga a borza­lom lesz.” EUROPRESS ) > I ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig GRESPIK BALESETE. Szemé lyi sérüléssel járó közlekedési balesetet okozott Grespik László a fővárosban. A Fővárosi Köz- igazgatási Hivatal felfüggesztett vezetője hivatali gépkocsijával a kereszteződésben nem adta meg az elsőbbséget egy szabá­lyosan közlekedő személyautó­nak. A baleset következtében a személyautó sofőrjét a mentők kórházba szállították. Grespik László a helyszínen elismerte felelősségét, mti FORRÓ NYOMON. A bejelen téstől számított hat órán belül elfogták egy beretei idős asz- siony feltételezett gyilkosát. A nyomozók megállapították, hogy az asszonnyal a tettes több késszúrással végzett, a lakásban kutatott, és értékeket magához véve távozott. G. Sándor be­ismerte tettét. EUROPRESS VERÉS. Agyi károsodást állapí­tottak meg a Madarász utcai kórház orvosai annál az öt hó­napos kisgyermeknél, aki a hét végén került eszméletlen álla­potban az intézménybe, és az­óta is kómában van. A közle­mény szerint a gyermek nya­kán, arcán és álián bevérzések nyoma is látszott. Decemberben a gyermeket a családorvosa egy­szer már beutalta a kórházba, mert számára „nem megmagya­rázható foltokat észlelt test- szerte”. mti AUTÓRONGÁLÁS. Poliükai provokációt gyanít autója meg­rongálásával kapcsolatban a má­tészalkai alpolgármester. AFidesz-MDF országgyűlési képviselőjelöltje éppen hazafelé tartott, amikor egy csattanást hallott az autón, és csak később vette észre, hogy az ablakon egy ötforintos nagyságú, szilánkos törés keletkezett. A képviselő- jelölt megítélése szerint a törés „golyó ütötte nyomra emlé­keztet”. MTI VISSZAHOZTÁK. A klinikai halál állapotából hoztak vissza egy elgázolt férfit a mentősök Miskolcon. A férfit a diósgyőri városrészben ütötte el egy sze­mélyautó, és olyan súlyos sérü­léseket szenvedett, hogy a hely­színre érkező mentőknek újjá kellett éleszteniük. A sérültet a mentők a miskolci Szentpéteri kapui megyei kórház traumato­lógiájára Szállították. EUROPRESS ÖNGYILKOSSÁG. Holtan talál­tak lakásán egy 90 éves balaton- szepezdi férfit. Az egyedül élő idős ember feltehetően öngyil­kos lett, házilag készített fegy­vert használt. A haláleset körül­ményeit igazságügyi orvos szak­értői boncolás tisztázza, europress MEGTALÁLTÁK. Lopott Audi márkájú személygépkocsikat talált a rendőrség Gepárd nyo­mozócsoportja egy budapesti családi ház udvarán. Kiderült, hogy a négy lefoglalt autó közül az egyiket vasárnap lopták el a fővárosban, mti ÁTSZÁLLÍTOTTÁK. A korábbi tárolóhelyről másik fővárosi rak­tárba szállíttatta a Vasilescu- gyűjteményt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara. A másfél éve tartó örökösödési per tár­gyait azért helyezték máshová, mert azokat nem megfelelő helyen tárolták. A műtárgyak elszállítása mellett szólt az is, hogy sokak előtt ismertté vált a gyűjtemény őrzési helye, mti TOCSIK-ÜGY. Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását java­solja a sikerdíjáról elhíresült Tocsik Mártára. A hat évvel ez­előtt kirobbant privatizációs botrány kapcsán továbbra is csalással vádolják az ügyvédnőt. A jelenlegi vádpontok alapján 2-8 évig terjedő szabadságvesz­tés szabható ki-, mti ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom