Tolnai Népújság, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-03 / 2. szám

2002. Január 3., Csütörtök MEGYEI TŰKOR 5. OLDAL Mondom a magamét MAUTHNER ILONA Méregetem a gyermekemet Mint ismeretes, januártól a KRESZ-ben új előírás, hogy kötelező a gyermekülés használata. Ez azt jelenti, hogy a 12 évnél fiatalabb és a 150 centinél alacsonyabb gyermekek csak gyermekülésben utazhatnak a személygépkocsiban. A legtöbb ember (pláne ha az ügyben nem érintett) aranyos kis csöppségekre gondol, akik bájo­san szundikálnak, vagy giigyörésznek az amúgy nagyon is kényel­mes, biztonságos és praktikus ülésekben. De mit csináljon az, aki­nek 9-10-11 éves a gyermeke?! Én is ebben a helyzetben vagyok, ezért január első napján „kör­bemértem" a gyermekemet. Luca lányom csak kilencéves, tehát az életkorával bajok vannak, de sajnos a magassága sem stimmel, mert csak 134 centi, ami nekem ugyan megfelel, de a KRESZ sza­bályainak nem. A helyzet azért is aggasztó, mert az ő méretére ed­dig nem találtam gyermekülést. Amikor mondtam, hogy mekkora gyerkőcöt szeretnék belefeszegetni a gyermekülésbe, néztek rám, mint akinek elment a józan esze. így kénytelen voltam más megoldáshoz folyamodni, mert nem szeretném, ha megbüntetnének bennünket a gyermekülés hiánya miatt. Kiokosítottam a lányomat, ha megállít bennünket egy rend­őr, ő mondja azt, hogy 12 éves. Ha véletlenül eltévesztené, hogy há­nyadik osztályba jár, (mert lehet, hogy a rend ura keresztkérdést tesz majd fel) mondja azt, hogy már kétszer megbukott. No, mon­danom sem kell, hevesen tiltakozott a lánykám a füllentés lehető­sége miatt is. El is szégyelltem magamat, nem szép dolog, hogy egy szülő ilyenre vetemedik. De hát mit tegyek?! Az illetékesek válaszát ismerem, a szabály értünk van, ez is, mint az utóbbi időben annyi más, az uniós nor­máknak igyekszik megfelelni. Értem én, de azt már kevésbé, hogy addig, amíg a feltételek nem biztosítottak, mért kell bármit is be­vezetni?! Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint ' hogyan halt meg Jimmy? Január 2-án volt egy éve, hogy a népszerű énekes Zámbó Jimmy elhunyt. Az elmúlt egy évben sokan és többfélekép­pen is megírták a „Király” igaz történetét. Az embereket azonban még ma is foglalkoztatja, vajon mi történhetett azon a hajnalon a csepeli házban, ráadásul az elmúlt hetekben is­mét elővette az ügyet a rendőrség. Olvasóinktól azt kérdez­tük, szerintük hogyan halt meg Zámbó Jimmy? Hajdú Petra, Szekszárd: - A dalait nagyon szerettem és sokat hallgatjuk anyukámmal együtt. Szerintem nem baleset történt azon a hajnalon, de már nem kellene folyton ezzel foglalkozni, mert hogy valójában mi történt, úgy sem tudja meg más, csak aki ott volt a ház­ban. Kovács János, Szekszárd: - Nem szívesen mondom ki a gondola­taimat ezzel az üggyel kapcsolatban. Ismerik a mondást? Nem zörög a haraszt... Úgy vélem ebben a történetben sok a talány, ezért foglal­koztatja máig az embereket. No és Jimmy nagyon jól énekelt, sokan szerették. Kovácsné, Erika, Szekszárd: - Régi rajongója vagyok az énekes­nek. Nagyon szeretem a dalait, de már hagyni kellene békében nyu­godni. A családjának is elege lehet ebből a nagy felhajtásból. Néha az az érzésem, valakinek nagy üzlet ez az egész rejtély, azért veszik elő állandóan ezt az ügyet. Csiszér Vilmosné, Győré: - Nem tudom mi az igazság, de remé­lem előbb utóbb fény derül majd rá. Minden tévé műsort, mely a Ki­rályról szólt felvettünk videóra. Szegény felesége és gyermekei, na­gyon sajnálom őket. . A pékségek egymásra várnak Kenyéráremelés február első felében várható Az idei gabonatermés jó volt, sőt a búza ára alacsonyabb volt, Ipartestületének az elnöke, a tíz- mint a múlt évben, ennek ellenére várhatóan februártól ezer forintos emelés, a járulékter- emelkedni fog a sütőipari termékek ára. Az okokról a pék- hekkel együtt havonta 15 ezer fo­ségek vezetőit kérdeztük. Megyei körkép Januártól nem csak a kenyérért, de néhány élelmi­szerért is többet fizetünk, a gázolaj és a benzin ára hol magasabb, hol alacsonyabb, a hús, a tej és a sajt bolti ára is emelkedik, ennek ellenére mindig akkor kapjuk fel a fejünket, ha a kenyér árának emelkedése kerül szóba. Ezt nehezményezik a pékségek is. A Möller Pékség az egyik legnagyobbnak szá­mít a megyében, hetven boltba szállítanak, Bogyiszló, Gerjen, Decs és Szekszárd körzetében. Lehel István, a pékség vezetője szerint a tervezett áremelés oka az, hogy az eddigi 40 ezer forintos mi­nimálbér 50 ezer forint lett. Áremelésről azonban je­lenleg csak elképzelések vannak, hiszen nagy a kon­kurencia ezen a területen. A szekszárdi és környéki pékségeknek „övön aluli ütést” jelentett a Tesco őszi megnyitása, éppen emiatt a nagyobb élelmiszerbol­tok vezetői azt kérték, hogy az addigi árakhoz képest is csökkentsék a kenyér árát a beszállítók. Ez meg is történt, így január 1-től csupán az eredeti árat állítot­ták vissza a pékségek. A szerződéses feltételek miatt (1 hónappal előre be kell jelenteni az emelést) febru­ár első felénél előbb nem is lehet áremelésről beszél­ni, mondta Lehel István. A megyei pékségek között nagy a konkurencia- harc, de a legnagyobb gondot egy Baranya megyei cég jelenti, akik az áraikat igyekeztek alacsonyan tar­tani, s ezzel sok fejtörést okoztak a kisebb sütödék­nek. Aki bírja, versenyben marad és abban bízik, hogy a nagy cégeknek sem éri meg hosszabb távon veszteséget termelni. Valójában a nagy árletörés iga­zi célja az, ha a konkurenciát sikerülne küktatni, ak­kor olyan árat diktálnának amüyet akarnának. Aki egy kicsit is jártas a sütőipar berkeiben az tud­ja, hogy ma az ágazatban foglalkoztatottaknak a fele minimálbérért dolgozik, mondta a Magyar Pékek Régi és új árak Kisült a friss kenyér FOTO: BAKÓ JENŐ A péksütemény és a kenyér ára az országban jelenleg is igen sokféle. Ez a különbség jövőre is meglesz, mind amel­lett, hogy 10 százalékos áremeléssel számolnak a pékségek. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb helyen a zsemle és a kifli, mely most 11 forint, februártól 12 lesz, a kenyér 115 forintról 128- ra, (vannak drágább fajták is, így 148-ról 160 Ft-ra), vagy a fonott kalács 78-ról 88-ra változik majd. rint plusz terhet jelent személyenként, amit a sütő­iparnak kellene kitermelni. Hogy ne legyen vesztesé­ges a vállalkozás, ahhoz egy kiló kenyérért 120 forin­tos nettó árat kellene kérnie a pékségeknek, ehhez jönne még az áfa és a boltos haszna. Ezt az árat azon­ban egyelőre senki nem meri kérni, inkább vállalják a nagyon szerény bevételt. A Várdombi Pékség vezetője, Szőts István szerint az áremelés elkerülhetetlen, de egymásra várnak a vállalkozók, elsőként senki nem akarja meglépni a változást. Nagy gond az is, hogy a nagy élelmiszer kereskedők minden kockázatot áthárítanak a péksé­gekre. Ha marad a kenyérből, mert nem tudta eladni a boltos - noha előfordult már, hogy egyszerűen nem volt aki a polcokra kirakja - akkor visszaküldik a szál­lítónak, gyakran kémek kedvezményeket, akciókat, az árkülönbözet azonban nem mindig a vásárlónál érvényesül. Az ehhez hasonló gondok mindennapo­sak. A várdombiak a körzet egyik legnagyobb péksé­gének számítanak, Bátától Mórágyig szállítanak és főleg Szekszárd a területük. A dombóvári Sütész Kft.-ben sem döntöttek még az áremelések idejéről. Ők már megtapasztalták mit jelent az, ha egy bevá­sárlóközpont nyílik a körzetükben. A három évvel ezelőtt megnyílt Penny kezdetben jelentős vevőkört vont el, majd egy átmeneti állapot után beállt a forgalom, mondta Váraljainé Szita Gabriella üzem­vezető-helyettes. Ehhez az kel­lett, hogy nagyon tudatosan vá­lasszák meg az áraikat, ma már 80 partnerük van. Az áremelésre tehát szükség van, de a pékségek úgy tűnik egy­másra várnak. MAUTHNER Nem lesz időközi választás Várják az állásfoglalást a népszavazásról Bizonyossággá vált, amit korábban sejteni lehetett, nevezete­sen, hogy ebben a ciklusban nem sikerül időközi önkormány­zati választásokat tartani Kistormáson, méghozzá a jelöltek nem megfelelő száma miatt. Kistormás Mint ismeretes, Kistormáson még 2000. decemberében feloszlatta magát a képviselőtestület (amely azóta ügyvivőként látja el felada­tát), majd nem sokkal később egy autóbalesetben elhunyt a kisköz­ség polgármestere. Azóta ötször kísérelték meg megtartani az idő­közi választásokat, de egyszer sem jelentkezett kellő számú je­lölt. Legutóbb január 13-ra írták ki a voksolást, de ezúttal is csu­pán egyetlen potenciális képvise­lő adta le a megfelelő számú aján­lócédulát. Tekintettel arra, hogy várható­an idén ősszel tartják meg az or­szágos helyhatósági választáso­kat, és a szabályok szerint fél év­vel ezt megelőzően időközi vok­solást már nem lehet rendezni, Kistormáson újabb „próbálkozás­ra” már nincs idő. Elképzelhető azonban az is, hogy a falu választópolgárai ké­sőbb sem választanak önálló kép­viselőtestületet. Tavaly év végén ugyanis eredményes aláírásgyűj­tő akció zajlott Kistormás és a szomszédos Kölesd egyesítése ér­dekében. A folyamat egyelőre ott tart, hogy falugyűlést kellene ösz- szehívni, amelyen döntenének arról, hogy kiírjanak-e helyi nép­szavazást a település-egyesítés­ről. A képviselőtestület a falugyű­lés összehívásáról nemrégiben el­halasztotta a döntést, tekintettel arra, hogy az illetékesek közpon­ti szervektől még várják az állás- foglalást azzal kapcsolatban: ki lehetne-e írni népszavazást az or­szággyűlési választásokkal egy időben, vagy sem.-TS­„Malackodó” nyugdíjasok Fácánkert A társaság hagyományainak megfelelően tartotta évzáró ösz- szejövetelét a Fácánkerti Nyugdí­jas Klub. Rendhagyó volt viszont a községháza épületében levő klubhelyiség fűtése: néhány nap­pal karácsony előtt - az önkor­mányzat jóvoltából, pályázati se­gítséggel - ugyanis elkészült a klubszoba gázfűtése. A nyugdí­jasok először kiértékelték a klub elmúlt évi tevékenységét, szám­vetést készítettek, majd bátyus jellegű, hajnalig tartó zenés tán­cos mulatság következett, amely­ből a „malackodás” sem maradt el: a résztvevők között két újévi malacot is kisorsoltak. ■ Hírek TAMÁSI. 4,2-5 százalékkal nőt­tek január 1-től a helyi autó­busz-közlekedés viteldíjai a vá­rosban. A menetjegy 75, az egyvonalas bérlet 1506, az összvonalas bérlet 1785 forint lesz, a tanuló- és nyugdíjasbér­letért 577 forintot kell fizetni. MEDINA. Ma, csütörtökön 17 órakor a medinai Sárenác hagyo­mányőrző egyesület vezetése és a medinai polgármester megbe­szélést tart, amelyen értékelik az egyesület elmúlt évi munkáját és egyeztetik az idei programot. IREGSZEMCSE. Egy százmilli­méteres átmérőjű, harminc éves etemitcső törése okozott közel ötórás vízhiányt december 31-én a községben, ahol a lakosság mintegy kétharmada nélkülözte Szilveszter délutánján az ivóvi­zet. A csőtörés oka egyelőre nem ismert. A község vízvezeték-há­lózata a környéken az egyik leg­régebbi. Az ivóvíz-szolgáltatás­hoz kapcsolódó hír: a Tamási Víz- és Csatornamű Kft. közgyű­lése mai ülésén tárgyal a 2002-es ivóvíz- és csatornadíjakról. TOLNA. A Nagycsaládosok Tol­nai Egyesülete ma, csütörtökön 18 órától tartja soron következő összejövetelét a társaság Szek­szárdi utcai helyiségében. A megbeszélendők között szere­pel az egyesület ötödik szüle­tésnapja, az éves munkaterv, valamint a tisztújító közgyűlés előkészítése. ■ Scherer Tamás Izlandról Izlandi jégkockák. Ez a címe an­nak az élménybeszámolónak, melyet a TIT szervezésében ja­nuár 4-én, pénteken 18.30 órától tart Szekszárdon, a Vállalkozók Házában Scherer Tamás. A szek­szárdi pedagógus nemrég három hetet töltött Izland szigetén, gya- log bejárva a gejzírek földjét. __■ Vi rágos lélekkel a virágos városért A Paksi Kertbarátok Egyesületének elnöke Nem kenyere a dicsekvés. Be­szélnek helyette a parkok, vi­rágágyások városszerte. Egyén­ként is szinte mindenki ismeri. Paksi leány - mondják errefelé, hiszen itt született, itt dolgo­zott, itt nevelte gyermekeit, itt él unokája is. A boldogságot számára ez jelenti, no és a virá­gos város. Paks Pupp Józsefné, Krasznavölgyi Rozá­lia. Rózsának szólítja mindenki. Ta­vasztól késő őszig nem nehéz meg­találni - ahol virágot ültetnek, parkot ápolnak ott van. Ott volt akkor is, mikor a város átvette a meg­tisztelő Virágos város díjat, az első helyet jelentő kitüntetést a művelődési központban ren­dezett országos ünnepségen. Ott volt - szerényen, csend­ben, félréhúzódva. Az ünnep­Pupp Józsefné, Krasznavölgyi Rozália Pakson született 1949. december 29-én Végzettsége: kertésztechnikus Férje a Radioaktiv Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság müszakvezetője Négy gyermekük van és egy unokájuk. lést neki a hétköznapok jelentik ta­vasztól őszig. Ünnep a virágültetés, ünnep társaival lenni, dolgozni az ágyásokban. Gyermekkorából is er­re emlékezik, a virágoskertre, ahol szüleivel szorgos­kodhatott. Élete ele­inte másképp ala­kult, bolti eladó, rak­táros lett, sokan ta­núsíthatják, ott is a rend szeretete jelle­mezte. Nem adta fel persze álmait, már felnőtt fejjel végezte el a palánki techni­kumot, kertész képesítést szerezve. Néhány év és művezető lett az ak­kori költségvetési üzem kertészeté­nél, míg pályafutását egy betegség ketté nem törte. Rokkantnyugdíjas­ként sem hagyta azonban nyugodni a gondolat, négy esztendeje „össze­trombitálta” a hasonló gondolkodá­sú embereket és megalakították a Paksi Kertbarátok Egyesületét. Ma negyvenhármán vannak. Ápolják a parkokat, tevékenykednek a virág­ágyásban, városszerte. Télen sem múlik tétlenül az idő, adventi kiállí­tások, összejövetelek követik egy­mást. Mert szép a virágos város, de legalább ennyire szép az emberi kö­zösség, amely Rózsa számára na­gyon fontos. Kirándulások, tapasz­talatszerzések, hiszen azt is tudja, tanulni, ötleteket szerezni nem szé­gyen. Egy biztos: az idén az európai virágos versenyben, ahol Paks a ta­valyi díj után indulhat szép siker várható. Legalább is Rózsán nem fog múlni. ___________________■ Hír ek Dombóvárról TÁMOGATÁS. Az Oktatási Mi­nisztérium pályázatán 418 ezer forintot nyert a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium olasz nyelvű könyvek és újságok vásárlására, valamint a diákok szakkörének a működtetésére. DEUTSCHKLUB. A Deutsch klub idei első összejövetelét pén­tek este hét órától a Dombó Pál utcai Német Közösségi Házban tart­ja, ahol a január 12-i ha­gyományőrző disznóvá­gás, az azt egy héttel kö­vető budapesti kirándu­lás és a hónap utolsó szombatján megrende­zésre kerülő svábbál elő­készületeiről lesz szó. VERADAS. A mai na­pon, azaz csütörtökön, reggel fél nyolctól dél­Fekete István után két óráig a dombóvári kór­ház munkatársai véradásra vár­ják azokat, akik segíteni szeret­nének embertársaikon. KÖNYV. A Tájak, Korok, Múzeu­mok Egyesület gondozásában tegnap megjelent a kertvárosi Fe­kete István Múzeumot bemutató, 16 oldalas és ugyanennyi fotóval illusztrált kis­könyv, melyet a híres író emlékét gazdag magán- gyűjteményével őrző F. Bodó Im­re adott ki két­ezer példányban a Nemzeti Kultu­rális Örökség Mi­nisztériumának és a helyi Folux Kft.-nek a támo­gatásával. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom