Tolnai Népújság, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-15 / 12. szám

2002. Január 15., kedd HÁZ A I 3. OLDAL TŰKOR Pártok kisebbséggel Budapest Úgy tűnik, minden párt meg­próbál kisebbségi képviselő- jelölteket indítani a tavaszi választásokon. Akadnak köz­tük olyanok, amelyek nem is titkolják: szükség van a ki­sebbség szavazataira. A Fidesz-MDF választási megál­lapodásának értelmében a két párt a kisebbségi szervezetek, közül a Lungo Dromnak engedi a legnagyobb teret a képviselő- jelöltek körében. Cserébe a ro­mák írásba adták, hogy voksaik- kal csakis a polgári koalíciót erősítik. Mint azt illetékes for­rásból megtudtuk: a Fidesz- MDF országos listáján az első 15 hely valamelyikén feltétlenül lesz egy lungo dromos jelölt, a 16. és 25. hely valamelyikén, il­letve a 26. és 35. hely egyikén szintén egy-egy. Ezen felül a koalíciós partnerek hét területi listán engednek át egy-egy he­lyet új szövetségesüknek. Az érintett megyék: Baranya, Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Fejér, He­ves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Budapest. Az MSZP kiemelten kezeli a kisebbségeket, az országos listán az első száz név között mégis csak két romajelöltet találni. Az egyik Teleki László, az Országos Cigánykisebbségi Önkormányzat alelnöke, a másik Benga Oláh Tibor, az MSZP cigánytagozatá­nak vezetője. Teleki a vidék, míg Benga a főváros roma lakosságá­nak érdekeit képviseli majd. Az bizonyos, hogy Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány el­nöke nem lesz rajta a listán, bár Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje felajánlot­ta azt, és kérte: dolgozza ki a ro­mák társadalmi felemelkedésé­nek programját. Horváth Aladár ennek ellenére nem tartja kizárt­nak, hogy szocialista vagy MSZP-SZDSZ közös támogatás­sal egyéni képviselőjelöltként megpróbál bejutni a törvény- hozásba. • Az SZDSZ Borsod-Abaúj- Zemplén megyében indítja a ro­ma származású Kozma Blankát. Rajta kívül német, horvát, szerb jelöltek is szerepelnek a jelöltek között, a kisebbségi jelöltek pon­tos száma azonban egyelőre nem ismert. A Munkáspárt képviselőjelölt­jei között is lesznek cigány, hor­vát, német és szerb jelöltek - pél­dául Zsivity Demeter Mitro, a Ma­gyarországi Szerbek Szövetségé­nek elnökségi tagja, aki Csongrád megyében indul. A kisebbségi je­löltek száma várhatóan tíz lesz, ám a párt az általa jelölt szemé­lyek kisebbségi mivoltát nem kí­vánja kihasználni a választások során. A Magyar Igazság és Élet Párt­jának képviselőjelöltjei a hét végi országos gyűlésen mutatkoznak be, ám azt nem regisztrálta a párt, hogy jelöltjeik valamely ki­sebbséghez tartoznak-e. A MIÉP- nek nincs kisebbségi jelöltlistája, a párt szerint bármely tisztessé­ges ember indulhat a MIÉP színeiben, aki magáénak érzi a párt elveit, és felvállalja annak programját. EUROPRESS Parlament kisebbség nélkül • Budapest A rendszerváltás utáni har­madik kormányzati ciklus­ban sem sikerült megoldást találni a kisebbségek parla­menti képviseletére. A siker­telenség oka alapvetően a po­litikai konszenzus hiánya. Az Országgyűlés az Alkotmány és az 1993-as - a nemzeti és etni­kai kisebbségek jogairól szóló - törvényben foglaltak ellenére mind a mai napig nem oldotta meg a kisebbségek parlamenti képviseletét. A mostani választá­sok során is csupán valamely párt tagjaként vagy támogatottja­ként indulhatnak a 13 hazai ki­sebbség tagjai. Az 1993-as kisebbségi törvény - elodázva a probléma megoldá­sát - egy később megalkotandó jogszabályra bízta a kisebbségek parlamenti képviselete részletes szabályainak kidolgozását. A po­litikai pártok immáron egy év­tizede nem tudnak megegyezni arról, milyen választási szabá­lyok alapján kerüljenek a parla­mentbe a hazai kisebbségek, és arról sincs egyezség, hogy ez a képviselet országgyűlési jogállás­sal bíró „teljes” képviselet le- gyen-e, vagy ennél csupán sző­kébb jogosítvánnyal rendelkez­zen a törvény házába bejutó ki­sebbségi honatya. A kisebbségi képviselet tartal­mának kidolgozására 1998-ban létrehozott albizottság eredmény nélkül fejezte be munkáját. Hargittai János, a testület fide- szes elnöke szerint miután az Al­kotmány a nemzeti és etnikai ki­sebbségekről szólva csupán par­lamenti képviseletről szól, amely nem kizárólag teljes jogú kép­viseletet jelent, elképzelhető lett volna az országgyűlésinél kisebb mozgástérrel bíró képviseleti rendszer kidolgozása és elfogad­tatása is. Ezt a sajátos jogállású - szavazati joggal nem bíró - kép­viseletet azonban az MSZP nem szavazta meg. __ ___HORVÁTH MAGDOLNA Ku ncze: cél a kormány leváltása Kuncze Gábor a bizalom és az egyetértés jelé­nek tekinti, hogy az SZDSZ Országos Tanácsa egyhangú szavazással választotta országos listavezetőnek és miniszterelnök-jelöltnek. Az MSZP és az SZDSZ második fordulós együttműködésének alapja lehet a két párt közös célja: leváltani a mostani kormányt. Budapest Az SZDSZ miniszterelnök-jelöltjének nem oko­zott nagy meglepetést az Országos Tanács dönté­se, nagyon fontos körülménynek tartja ugyan­akkor, hogy titkos szavazással, ellenszavazat nél­kül jelölték a tisztségre, ami szerinte a bizalom és az egyetértés jele.- Csurka István, a MIÉP elnöke szerint ön nemcsak az SZDSZ, hanem az MSZP miniszter­elnök-jelöltje is.- A Szabad Demokraták Szövetsége országos listavezetője és miniszterelnök-jelöltje vagyok. A Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje Medgyessy Péter. A MIÉP elnökének felvetése minden alapot nélkülöz.- Milyen együttműködést tart elképzel­hetőnek az SZDSZ és az MSZP között?- Az első fordulóban mindkét párt önállóan indul, és csak az eredmény ismeretében lehetsé­ges konláét együttműködést ki­dolgozni a második fordulóra. Az SZDSZ és az MSZP azonos cél­ként jelölte meg a jelenlegi kor­mány leváltását, és ez az együtt­működés alapja lehet. A parlamentben, különféle gyűléseken, vitafórumokon addig is elképzelhető az együttműködés a két párt között.- Más politikai erővel elképzelhetőnek tartja az együttműködést?- Az együttműködés minden esetben a válasz­tási eredmény kérdése - azzal a megszorítással, hogy az SZDSZ mindenféle szélsőséggel kizárja az együttműködést. A Munkáspárt nem lehetsé­ges partner számunkra, a MIÉP-et pedig nem is említeném.-És a Centrum Párt? E tömörülés ellen elvben nincs kifogásunk, de - mint mondtam - ismerni kell az első válasz- tási eredményeket. ___________________dóczy László Al inak és várnak a gátak Hatvanszázalékos biztonsági készültség Gátépítők a Tiszán , fotó, kövim Árvízi vészhelyzetben hetvenezernél is több embert tud mozgósítani az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint hatvan- százalékos az árvízvédelmi biztonság. Budapest Száz kilométer olyan megerősí- tetlen töltés van a Tiszán, amely komoly problémát okozhat az előrejelzett • márciusi enyhü­léskor - mondta lapunknak Helmeczy László, Szabolcs-Szat- már Bereg megye közgyűlésének elnöke, a tavalyi árvíz megyei védelmi biztosa. Hangsúlyozta: a megerősített gátak erős védel­met nyújtanak, idén gátszaka­dással a délebbre eső szakaszo­kon kell számítani. Az -elnök a tiszadobi gátat tartja a leggyen­gébbnek. Megerősítéséhez jelen­leg is személyesen kilincsel az il­letékes tárcáknál. Csak a Belügy­minisztériumtól kapott némi se­gélyt, a dobi gáthoz azonban még 600 millió forintra lenne szükség. A katasztrófavédelmi erők már most kijelölték azokat a települé­seket, ahová szükség esetén két- három óra alatt ki tudják telepíte­ni az árvízzel veszélyeztetett házak lakóit. Dobson Tibor ka­tasztrófavédelmi sajtószóvivő el­mondta: a rendvédelmi szervek­kel együtt akár 70 ezer embert tudnak mozgósítani - a lakosság nélkül, A fenyegető árhullámról már egy-két nappal korábban értesül­nek a szakemberek, egy telepü­lést két-három óra alatt is ki tud­nak üríteni. Dobson Tibor szerint „jó tanulópénz” volt a tavalyi ár­víz. Idén javítanak a kommuniká­ción, az elkeseredett emberek se­gítségére pedig - akárcsak tavaly - idén is a debreceni egyetem küld ki pszichológusokat. Egyelőre nem kell nagyobb ár­hullámmal számolni a folyókon. Kovács Lajos, a Környezetvédel­mi Minisztérium vezető főtaná­csosa ugyanakkor utalt rá: a fel­készülés folyamatos. Az elmúlt évben 5,2 milliárd forintot fordí­tottak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az árvíz okozta út- károk helyreállítására. 60 kilo­méteren erősítették meg a töltése­ket, ebből 47 kilométert a Felső- Tisza vidékén, Tokajtól északra. A kiépítettség tekintetében áz ár- vízvédelmi biztonság így is csak 60,5 százalékos. _______________________________(NEO) Foglalkoztatott fiatalok Magyarországon évek óta nem megoldott a pályakezdő fiatalok helyzete, ennek el­lenére a kormány határon túli fiatalokat akar foglal­koztatni az országban - nyi­latkozta lapunknak Tóbiás József, az Fiatal Baloldal elnöke. A probléma nem az, hogy a határon túli fiatalok nálunk vállalnak munkát, hanem az, hogy a saját fiataljainkat sem tudjuk foglalkoztatni - mondta a szocialista képviselő. Hoz­zátette: a pályakezdők olyan elhelyezési programjára len­ne szükség, amelyben a munkáltatókat is érdekeltté lehet tenni abban, hogy pá­lyakezdő fiatalokat alkal­mazzanak. Tóbiás József sze: rint a szegényebb megyékben így is kilátástalan a fiatalok helyzete. Úgy gondolja, a kormány egy elhibázott döntést pa­lástol azzal, hogy munka- lehetőséget biztosít a ha­táron túli fiataloknak Magyar- országon. A Fidelitas szerint koránt nincs szó ilyenfajta problémá­ról. Havasi Bálint, a Fidelitas alelnöke szerint a baloldal el­túlozza a dolgot. Igaz - tette hozzá -, nehéz helyzetben van­nak a pályakezdő fiatalok, de nem számít arra, hogy tömege­sen érkeznének hozzánk fiata­lok a határon túlról. Havasi szerint valószínűleg a mező- gazdaságot és az építőipart érintheti majd ez a kérdés. PRIVACSEK ANDRÁS. VÁLASZTÁSI ESKÜ. Az Országos Választási Iroda (OVI) 36 tagja tette le az esküt a Belügyminiszté­riumban, és vette át megbízólevelét Pintér Sándor belügyminisztertől. Az OVI tagjainak megbízatása a 2002. évi országgyűlési választásokra szól. Pintér Sándor beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a választások zavartalanságának előkészítése érdekében hiba- és tévedésmentes munkát vár mind­annyiuktól. FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Hírek KINEVEZÉS. Ismét Aradi Csaba a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója. Elődjét, Gyarmathy Lászlót Túri Kovács Béla január 15-vel - eddigi ered­ményes munkájának elismerése mellett - felmentette. Aradi Csa­bának kiemelkedő szakember­ként nem csupán abban volt oroszlánrésze, hogy a Hortobá­gyi Nemzeti Park elnyerte a Világörökség megtisztelő címet, de a számos más szakterületen történt jelentős előrelépés is ne­ki köszönhető, ep IDŐZÍTETT BOMBA. Kovács László szocialista pártelnök vé­leménye szerint a kormányoldal nem bízik saját választási győ­zelmében, ezért „bekészített egy időzített bombát”, hiszen a következő kormánynak okoz­nak majd gondot a román-ma­gyar megállapodás alapján a ta­vaszi-nyári időszakban az or­szágba áramló román vendég- munkások. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a szocialisták kedvez­ménytörvény kapcsán tett nyi­latkozataiban Jörg Haider gon­dolatai köszönnek vissza, aki korábban a magyar munkaválla­lóktól féltette Ausztriát, mti KAZETTA. Az ifjúsági miniszter szerint megoldást hozhatnak a csillebérci gyermektábor tulaj­donjogának tisztázásáért a ma­gyar állam és a Magyar Úttörők Szövetsége (MÚSZ) közt folyó perben azok a kazetták, ame­lyek 1989 áprilisában a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség utolsó, valamint a MagyarDemokrati- kus Ifjúsági Szövetség (Demisz) első kongresszusáról készültek. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság és az ISM 2000-ben azért kezde­ményezett pert a birtokviszony megállapítására, mert úgy látták: a MÚSZ és az ingatlan egykori kezelője, a KISZ között 1989. június 27-én kötött ajándékozási szerződés érvénytelen, mti EMELÉS. Februártól már a megemelt fizetést kapják kézhez a belügyi dolgozók. Erről szüle­tett megegyezés a belügyi érdek­egyeztető tanács ülésén. A rend­védelmi dolgozóknál ez átlago­san 18 százalékos emelést je­lent. A köztisztviselők tavaly júliusban jelentősen megnö­vekedett fizetése a törvényben meghatározott mértékben, azaz 7,75 százalékkal emelkedik, mti ÖRÖM. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai nagy megelégedéssel fo­gadták a január 1-jén érvénybe lépett státustörvényt. Az MKPK szerint a kedvezménytörvény révén több millió, Magyarország határain túl élő magyar ismét szorosabban kötődhet az anya­országhoz és az egész magyar nemzethez. A törvényt öröm­mel üdvözölte a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház is. mti MÁTYÁS KIRÁLY. A hónap vé gére várhatóan döntés születik a Mátyás király életét feldolgozó film irodalmi forgatókönyvére kiírt pályázat 36 versenymunká­járól. A kultusztárca tavaly köz­zétett, és a december 1-jei be­küldési határidővel zárult fel­hívására 40 munkát nyújtottak be, az öttagú zsűri négy alkotást formai okok miatt kizárt a ver­senyből. MTI ELHUNYT. A belehalt sérülé­seibe az a fiatal rendőr, aki még január elején szenvedett közúti balesetet társaival a főváros XII. kerületében, az Istenhegyi úton. A balesetben három má­sik rendőr is megsérült. A rend­őrök autója - eddig tisztázatlan okból - lefelé tartva az Isten­hegyi úton egy villanyoszlopnak csapódott. A baleset körülmé­nyeit szakértők bevonásával vizsgálják, mti _____________________■ 1 4 * i

Next

/
Oldalképek
Tartalom