Tolnai Népújság, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-03 / 2. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR ___________Hírek___________ MA GYAR VÁLLALATOK is részt vehetneka palesztin repü­lőtér újjáépítésében. Többek között erről tárgyal a jövő héten az illetékes magyar miniszter a Palesztin Autonómia vezetőivel. A repteret az autonómia kikiál­tása után egy ideig működtet­ték, ám a közel-keleti harcok során súlyosan megrongálódott. RUDOLF SCHUSTER és fele sége közúti baleset részese volt, mindketten enyhe sérüléseket szenvedtek. A gépkocsisor, amely Kassáról pozsonyi hiva­talába vitte a szlovák államfőt, Nyitra környékén a rossz látási viszonyok miatt egy feltorlódott gépkocsioszlopba ütközött. KÍNA ismét síkraszállt a Taj­vannal való újraegyesülés mel­lett. Egyidejűleg reményét fe­jezte kk hogy javulnak kapcso­latai a szakadár tartománynak tekintett szigettel, miután im­már mindketten tagjai a Keres­kedelmi Világszervezetnek. Csiang Cö-min kínai államfő egy hivatalos rendezvényt kö­vetően közölte: új esélyek nyíl­tak a kínai szárazföld és Tajvan közötti kereskedelmi kapcsola­tok számára. CSECSENFÖLDÖN tíz polgári személy vesztette életét az orosz erők legújabb bombázá­sában. Csecsen szakadárok azt állították, hogy a Cocin-jürt ne­vű falu környékén dúló harcok­ban megöltek negyven orosz katonát, az orosz parancsnok­ság azonban ezt határozottan cáfolta. ELLENŐRIZNI fogjaa kijevi állami számvevőszék, hogyan használják fel a költségvetési pénzeket az adóhivatal, az igazságügy-minisztérium és a vámhivatal munkatársai. Ugyancsak ellenőrzik majd a költségvetés teljesítését öt me­gyében,, köztük Kárpátalján is. TEHERÁN szerint az Egyesült Államok arra készül, hogy megtámadja Irakot. Az iráni vezetés információi szerint az akció hatalmas veszteségeket okoz majd az USA-nak is, de Washington elkerülhetetlennek tartja a támadás megindítását. AZERBAJDZSÁNBAN letar­tóztatták egy nemzetközi szél­sőséges iszlám szervezet bakui sejtjének tagjait, akik merényle­teket akartak elkövetni az Egye­sült Államók nagykövetsége és nemzetközi szervezetek helyi képviseletei ellen. A radikálisok lakásában nagy mennyiségű propagandaanyagot és olyan kézikönyveket találtak, ame­lyek robbanószerkezetek házi elkészítésének módját taglalják. VILÁGSZERTE visszaszorult a sajtószabadság a múlt évben - jelentette a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű szervezet. 2000-hez képest nőtt az újság­írók elleni korlátozó intézkedé­sek, vagy erőszakcselekmények száma. Tavaly 31 újságírót öltek meg hivatása gyakorlása köz­ben, vagy miatt a világon. Je­lenleg száztíz újságírót tartanak börtönben, a legtöbbet Iránban, Mianmarban, Kínában, Eritreában és Nepálban. SŰRŰ HÓESÉS és szélvihar tette járhatatlanná az utakat Lengyelországban. Rendkívüli helyzet alakult ki az új év első munkanapján Szlovákia északi térségeiben is. Gépkocsival sem a szlovákiai hegyekbe, sem Lengyelország irányába nem ajánlatos elindulni. Helyenként a vasúti közlekedést is hóaka­dályok nehezítik. A legnagyobb veszélyt a lavinák jelentik. A hegyekből lezúduló hótömeg eddig három személyt ölt meg, de a nagy hó súlyától össze­roppant háztető is halálra sebzett egy embert. _______■ 20 02. Január 3., csütörtök Kabulba érkeztek az afganisztáni biztonság elősegítésére hivatott nemzetközi erő (ISAF) első katonái. A 20-30 fős felderítő csoport fel­adata előkészíteni az ISAF telepítését. Kabul A nemzetközi erők tisztjei megvizsgálják, milye­nek az afgán fővárosban a feltételek a katonák ál- lomásoztatásához, különös tekintettel orvosi el­látásukra és a logiszükai problémákra. Tegnap megérkezett a bagrami katonai támaszpontra az afganisztáni nemzetközi békeerő első nyolc fran­cia katonája is. Az őket szállító két repülőgépet Tádzsikisztán fővárosából indították el. A béke- fenntartó erő létrehozásáról szóló egyezményt hétfőn hagyták jóvá Kabulban. Az erő január vé­gére mintegy 4500 fős lesz, s 550 francia katona vesz részt benne. Hamid Karzai, az átmeneti af­gán kormány miniszterelnöke kijelentette: egyet­ért azzal, hogy az amerikai katonai tevékenység folytatódjék a terrorizmus teljes felszámolásáig. Az afgán politikus ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy növekszik a polgári áldozatok száma. „Véglegesen fel akarjuk szá­molni a terrorizmust Afganisztánban, de biztosí­tanunk kell azt is, hogy a polgári lakosság ne szenvedjen” - hangsúlyozta Karzai. Afgán földön a békefenntartók fotós europress/epa Közben kiderült, hogy amerikai bombák meg­ölték a bukott tálib rendszer felderítésének főnö­két. Az eset két-három napja történt, de csak most közölték. A tálib vezető holttestét azonosí­tották, és szülővárosában eltemették. ■ Megérkeztek a békefenntartók Atomhatalmak viszálya Kasmír határán ismét tüzérségi tüzet zúdítottak egymásra az indiai és pakisztáni csapatok. Hírügynökségi jelentések szerint a pakisztáni fél lőtt először, az indiai oldal viszonozta a tüzet, s ennek során hat pakisztáni katona meghalt. Újdelhi - London Indiába és Pakisztánba utazik a brit kormányfő, hogy közvetítsen a két ország közt egyre mélyülő válságban és önmérsékletre intse a feleket. Tony Blair néhány na­pon belül kel útra. A Downing Street megerősítette a diplomáci­ai misszió tényét, ám részleteket, biztonsági okokból,- nem közöl­tek. Blair találkozik majd az in­diai kormányfővel és a pakisztáni elnökkel is. Az atomfegyverrel is rendelke­ző két ország közti kapcsolatok azt követően jutottak a mélypont­ra, hogy kasmíri szeparatisták 14 halálos áldozatot követelő öngyil­kos merényletet követtek el az indiai parlament ellen december közepén. India a pakisztáni kato­nai titkosszolgálatot vádolja a merénylet kitervelésével, amely­nek nyomán mindkét ország ka­tonákat és fegyverzetet vonulta­tott fel a határon, és a feszültség éleződésével háború fenyeget a két ország közt. A brit kormányfő igyekszik párbeszédre rábírni a szemben álló feleket, noha formális béke­tervet nem visz magával. Úgy tudni, a részleteket illetően Blair szorosan együttműködik Bush amerikai elnökkel, aki folyamato­san konzultál mind a delhi, mind az iszlámábádi illetékesekkel a helyzet enyhítése érdekében. A válság mostanra a terrorizmus el­leni küzdelmet is hátráltatja. Azokat a pakisztáni csapatok ugyanis, amelyek eddig az Osza- ma bin Laden és szövetségesei el­leni harcban vettek részt, most át­vezényelték az indiai határra. Tony Blair egyébként az afganisz­táni válsággal összefüggésben már járt a térségben tavaly októ­berben, amikor a terrorizmus elleni koalícióról folytatott tárgya­lásokat. Enyhülés a Közel-Keleten Izrael könnyítéseket határozott el azokon a megszorító intéz­kedéseken, amelyeket a palesztinokkal szemben a 2000 szep­tembere óta folyó „szent háború”, az intifáda miatt rendelt el. Jeruzsálem Sáron miniszterelnök úgy dön­tött, hogy az izraeli védelmi erők feloldják a ciszjordániai és gázai palesztin falvak belső zárlatát. Lehetővé teszik a folyamatos haladást a térség főútvonalain, és csökkentik a katonai ellenőrző pontok számát ezeken az útvona­lakon. Az izraeli miniszterelnök tegnap megerősítette: hétnapos teljes nyugalmi időszakra van szükség ahhoz, hogy alkalmaz­ható legyen az amerikai titkos- szolgálat, a CIA igazgatója által tavaly előterjesztett béketerv. Az izraeli rendőrség közben letartóztatta Mnsztafa Barguti palesztin emberjogi aktivistát. Barguti a palesztin egészségügyi szolgálatokat összefogó nem kor­mányszintű szervezet tisztség- viselője, s azért vették őrizetbe, mert engedély nélkül átlépte az izraeli ellenőrzés alatt álló Kelet- Jeruzsálem határát. Éppen befe­jezte európai békeaktivistákkal közösen tartott sajtóértekezletét, amikor a rendőri intézkedést foga­natosították. A ciszjordániai illető­ségű palesztin aküvistát illegális kelet-jeruzsálemi tartózkodása miatt kihallgatták a hatóságok. A közel-keleti helyzet kisebb közjátékoktól eltekintve enyhülni látszik. Arafat palesztin elnök még december közepén az Izrael elleni támadások leállítására szó­lított fel, felhívása nyomán azóta több radikális palesztin szervezet jelentette be, hogy felfüggeszti fegyveres akcióit izraeli célpon­tok ellen. Amerikai diplomáciai forrá­sok szerint ma tér vissza a Kö­zel-Keletre Anthony Zinni nyu­galmazott tábornok, Washing­ton . különmegbízottja, hogy Arafatot rábírja a terroristákkal való leszámolásra, az izraeli féltől pedig engedményeket csikarjon ki a palesztinokkal szemben. LENGYEL JÁNOS Emberpiac Új ára van az új évben a magyar munkavállalónak. Nettó 37 750 forint a minimálbér. Ennyi marad havonta az 50 ezer forintos bruttó jövedelemből. Mondhatnánk, jó hír ez, hiszen nemcsak a tömegközlekedés, a kenyér, a cigaretta és más - ehhez társult - termékek árát emelték, hanem a munkaerőét is. Bár tegnap azt is olvastam: az üzemanyagok ára és adó­tartalma az európaihoz viszonyítva magas. A magyar munkabéré pedig alacsony. Mondhatnánk, hogy mindezért a sors a felelős, hiszen mindenkinek áldozni kell valamit. Nekünk a magyarságunkért! Mert a mi munkaerőnk jelenleg minimálisan itt, a Kárpát-medencében ennyit ér. A magyar hentes, a gyermekgondozó, a sofőr és mások néhány száz kilométerrel távolabb jóval többet kapnak ugyanezért a munkáért. A minimálbér üzenete tehát kettős. Emelésének hatására - úgymond - összecsúsznak a fizetési kategóriák, s emiatt las­san kiöregszik több szakma, köztük az orvosoké. Ma már alig látni fiatal, itthon praktizáló orvost. Mert ha éppen nem gyógyszerügynök, akkor a nyugati országokban kamatoztat­ja tudását. Azt, amit itthon a magyar adófizetők pénzén meg­szerzett. Mégsem kell, hogy lelkiismeret-furdalásuk legyen, mert aminek egy oka van, az meg sem történik. Az előzőe­kért sem okolható kizárólag a megemelt minimálbér. Tény, hogy a kórházakban ma már nincs nagy különbség a 15 éve ott dolgozó takarítónő és az operáló orvos között. Bérben nincs. A mi nagy gondunk az - vannak ezzel így mások is -, hogy a munka társadalmi hasznosságát is a bérrel mérik. Már megtanulhattuk volna: mindenki ott és ahnyiért adja el ma­gát, amennyiért éppen tudja. Csak nálunk a béralku is sajáto­san magyar: eszi, nem eszi, nem kap mást. Ha pedig rendre több a fóka, mint a hal, akkor egyre nagyobb az éhség. Örüljünk hát az első lépésnek. Több a legkevesebb, amiből az elhasznált munkaerőt pótolni kell. Hetente legalább 11520, naponta 2304, óránként pedig 288 forint. Amíg újra nem emelik... EGYETÉRTEK: 0640-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90330423 DUNAI IMRE Mirelitszimbólum Ha csak negyed cipősaroknyommal is, de letértünk a haladás egyetemes útjáról a leváltott esztendőben. Egy piackutató in­tézet felmérése szerint ugyanis tavaly a válaszadók 42 száza­léka sorolta a kedvelt ételek közé a mireliteket, noha két év­vel korábban még 53 százalék. Ráadásul a heti fogyasztás is ritkább lett. A nyilvánosságnak szánt különféle piackutató fformáló) köz­vélemény-kutatások tisztességében kételkedők persze rögtön azt mondják, ebben az összegzésben egy szó sem esett arról, hogy mennyi a mirelitek ára a nem jegelt friss élelmiszerekhez képest, mennyi a külföldi termék köztük, és hogy melyik fo­gyasztása az egészségesebb, élvezetesebb. Szőrszálhasogató hitetlenek azonban megfeledkeznek a felmérés szociológiai mélységeiről. Kiderült ugyanis, hogy a 40 ezer forint alatti ha­vi nettó jövedelmű háztartásokban élők 31 százaléka kedveli a fagyasztott termékeket, míg a 100-130 ezer forint közötü jöve­delmi kategóriában 50, a 160 ezer forint feletti havi jövedelmű háztartásban élőknél 46 százalék ez az arány. A legkisebb jö­vedelműek átlagosan kéthetenként, a legmagasabb jövedelmű­ek hetente egyszer esznek mélyhűtött terméket, és azok sokkal keresettebbek a nagyobb városokban, mint a falvakban. Nagy távlata lehet annak a felismerésnek is, hogy az alacsonyabb képzettségűek körében kisebb, a magasabb képzettségűeknél nagyobb a mélyhűtött kedvelőinek és gyakoribb fogyasztóinak az aránya. A leginkább a 30-49 éves, felsőfokú végzettségű, magas jövedelmű háztartásban élő nők veszik. A bevásárlási szokások kasztosodásából tanulság és ötlet sokféle adódhat. Nyilván a pártokhoz kötődő politológusok is gőzerővel dolgoznak most a felmérés választásikampány- hasznosításán. Addig is a csitrikoron túllépett hölgyek, ha a társadalmi státusrongyot akarják rázni a bevásárlóközpont­okban, mindig tegyenek a kosarukba valami mélyhűtöttet. TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. ___________________ÁLLÁSPONT_____________________ Ar gentína megsemmisült Az új argentin elnök kilátásba helyezte a pezó merev dollár­paritásának megszüntetését. Eduardo Duhalde a december­ben távozott Fernando de la Rúa mandátumát tölti ki, akivel szemben az 1999-es elnökválasztásokon alulmaradt. Buenos Aires Duhalde, aki két héten belül im­már az ötödik elnöke Argentíná­nak, ígéretet tett a gazdasági mo­dell átértékelésére. Az államfő­höz közel álló források szerint az új kormány a pezó leértékelésére készül Argentínában. Bár a kong­resszus tapsviharral ünnepelte Duhalde megválasztását, a vá­lasztópolgárok bizalmatlansága korántsem oszlott el: az elnöki palota előtt ismét több ezren gyűltek össze. Igaz, lábaskongató tiltakozásuk nem volt olyan erő­teljes, mint a múlt hónapi tömeg- megmozdulások. Argentína tervek szerint pezó- adósságokká alakíthatja át a dol­lárban vezetett tartozásokat. Ezzel meggátolhatná a csődáradatot, amelyek a pezójövedelmű, de dol­lárban eladósodott (így jelzálog- hiteleit is zöldhasúban törlesztő) argentinokat fenyegeti. Beiktatási beszédében Duhalde megfogadta: véget vet a „túlhaladott modell­nek, amely kétségbeesésbe ker­gette a nép túlnyomó részét”. Az új elnök elismerte, hogy az argen­tin államnak „nincs egyetlen pezó­ja sem” a fizetési kötelezettségek teljesítésére, a bérek és nyugdíjak folyósítására. Úgy vélte, az erős dollár túlértékelte a pezót, ver­senyképtelenné tette az argentin gazdaságot, tartós hanyatlást és munkanélküliséget idézett elő. Az adóbevételek csökkenése mélyí­tette a költségvetési hiányt, továb­bi eladósodást eredményezett, és emiatt megrendült a külföldi be­fektetők bizalma. A dollárkiáram­lás pezószűkét vont maga után, súlyosbodott a recesszió, és több szövetségi tartomány „pénz­helyettesítő” bonok kiadására kényszerült. A jelenlegi gazdasági modell „tönkretette a középosztályt, romba döntötte a nemzeti ipart, és lenullázta az argentinok mun­kájának értékét. Argentína csőd­ben van, Argentína megsemmi­sült” - hangoztatta Duhalde, rá­mutatva, hogy a 37 milliós lakos­ságnak negyven százaléka él szegénységben. Az új államfő fogadkozott: mindent megtesz annak érdeké­ben, hogy a válság megoldódjon és két év múlva a nép közvetle­nül választhassa majd meg az utódját. _____________________n SZ ÁNDÉKOS GYÚJTOGATOK. Az Ausztráliában már tíz napja pusztító tüzek legalább felét szándékos gyújtogatás idézte elő. Em­beréletben nem esett kár, de az anyagi veszteség óriásira rúg. Eddig huszonegy gyújtogat ót vettek őrizetbe, közülük tizennégy gyerek. Sydney környékén több százan kényszerültek otthonuk elhagyásá­ra. A tragédia csaknem kétezer kilométer hosszúságú frontján húsz- ezer tűzoltó küzd a lángokkal._________________fotó-, europress/epa

Next

/
Oldalképek
Tartalom