Tolnai Népújság, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-02 / 1. szám
2002-ben: ___________________Kalendárium__________ So k szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő ÁBEL nevű kedves olvasóinkat. Bibliai név, jelentése: lehelet, múlandóság, esetleg fiú. Védőszent: Ábel, Ádám és Éva fia. A katolikus liturgikus naptárban Nagy Szent Vazul (1379) és Nazianzi Szent Gergely püspök, egyháztanító (t309). Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Szilveszter római püspök emlékezete. HAJDAN: Január másodikán 120 éve, 1882-ben Szekszárdon a vendégszereplő színtársulat a Kisasszony a feleségem című operettet adta elő, de helyi, alkalmi karmesterrel, aki egyben zongorázott is, csupán az volt a baj, hogy egyszer négy lapot hajtott... 105 éve, 1897-ben megkezdte működését Dunaföldvár új bírója, Németh József, akiről a Tolnamegyei Közlöny írta: „értelmiségénél, természetes, józan felfogásánál és önzetlenségénél fogva a község anyagi és erkölcsi haladását illetően sokat várnak tőle.”. 100 éve, 1902-ben Berekalján, Bonyhád határában talált mamutcsontokat és állkapcsot adományozott a vármegyei múzeumnak egy Rück nevű molnár. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 97. Jn. 1,19-28. Református: Ézs. 44,1-8. Mt. 4,23-25. Evangélikus: Józs. 24,1-18. Jn. 1,19-28. Ortodox: Jak. 1,1-18. Mk. 10,11-16. A NAP KÉL 7.32 órakor, nyugszik 16.05 órakor. A Hold kél 19.43 órakor, nyugszik 10.01 órakor. Újévi koncert Szekszárdon Nagy sikerű újévi koncertet adott tegnap délután Szekszárdon a Művészetek Házában a Molnár Dixieland Band. Képünkön Molnár Gyula klarinétozik. ________________ ______fotó, gottvald károly VÍZ ÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 95 cm, Paks 198 cm, Dombori 174 cm, Árvízkapu 534 cm. A Sió Palánknál 192 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) NAPI SZERKESZTŐ: _D.;Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Mauthner Ilona. Tel: 511-527. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369; Koós Attila 74/450-450; 06/20/912-0529, Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510- 790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660 Lottó-nyeremények Akinek a hosszúra nyúlt hétvégén nem volt ideje megnézni a lottót, esetleg külföldön tartózkodott, vagy éppen csak most szedi össze magát, hát vegye elő a szelvényeit . Az ötös lottó számai: 25, 27, 54, 72, 84. A jokerszám: 908 165. A hatos lottón a következő számokat húzták ki: 8, 12, 16,17, 25, 35. A pótszám: 14. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az 52. heti Lottó és Joker - nettó - nyeremények a következők: Ötöslottó 5 találatos szelvény nem volt, a 65 darab 4 találatosra egyenként 445.938 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 6.617 forintot, a 2 találatos szelvényekre egyenként 574 forintot fizetnek. Hatoslottó 6 találatos szelvény nem volt, a 2 darab 5+1 találatos szelvényre 5,368.484 forintot, az 5 találatos szelvényekre egyenként 191.732 forintot, a 4 találatos szelvényekre egyenként 3.513 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 715 forintot fizetnek. A Joker játékban az első nyerőosztályban nyereményt elért szelvény nem volt. ■ Ókori katonák konyhája II. Ramszesz fáraónak szentelt ókori katonai támaszpontra bukkantak brit és egyiptomi régészek Egyiptom északi részén. Gaballah Ali Gaballah, az egyiptomi régészeti hivatal legfőbb tanácsának főtitkára elmondta, hogy az ásatási területen - amely az oroszlánfejű istennő, Szehmet és férje Ptah áldozati központja volt - három, égetet- len téglából készült építmény és egy mészkő ajtókeret került elő. A kutatók egyebek között feltártak egy konyhát: a katonák ételeinek előkészítésére szolgáló helyiségtől elválasztott kisméretű konyhában a támaszponton szolgálatot teljesítő papok ételeit készítették. ■ Mobilok és majmok Brit kutatók szerint a kapcsolat- tartás tekintetében a mobiltele- - fonon folytatott csevegés nagyban hasonlít a majmok körében elterjedt közösségi kurkászás- hoz. Arra a következtetésre jutottak, hogy a csevegés és a tet- vészkedés a két közösség tagjainak életében hasonló feladatokat lát el. Véleményük szerint az emberek a mobiltelefonok, a majmok pedig a közösségi kur- kászás segítségével tartják „fajtársaikkal” a kapcsolatot, oldják meg problémáikat és kötnek barátságot. Kate Fox, a kutatóintézet egyik munkatársa kiemelte: Az emberi beszéd részben azért fejlődött ki, hogy lehetőséget adjon számunkra a kapcsolattartásra, csevegésre. A maroktelefonok lehetővé teszik, hogy az ember bármikor, bárhol, bármilyen körülmények között kapcsolatba tudjon lépni társaival. _________Olvastam - Láttam - Hallottam_________ 1H ÁROSI IBOLYA Egyenszépség Olvastam, hogy egy 21 éves francia lányt választottak meg Európa szépének. Nézem a róla készült fotót, s jól látni, hogy szőke, vékony szálú, s lehet, hogy festett is a haja. A feje szögletes, az álla széles. Ha nem volnának fülei, a szája körbeémé a fejét. Rúzs- zsal rendesen meg is van rtagyobbítva. A szeme ezzel szemben olyan pici, hogy alig lát ki a fejéből. Biztosan a pillanat nagyszerűsége teszi, hogy vörös is, nyilván az örömkönnyektől. Spkmindent lehet rá mondani, de hogy az adott pillanatban és állapotában ő lenne Európa legszebb lánya, az bizony túlzás. Bárki tudna mondani ismeretségi körében három szebbet. Olvasom azt is, hogy 178 centiméter magas, tehát nem könnyen talál magánál dáliásább férfiút élete párjának. Arról szó sincs, hogy savanyú a szőlő, hiszen (sajnos) nem vagyunk egy súlycsoportban, korosztályban meg különösen nem. Hogy milyen az alakja, azt nem mutatja a fotó, de könnyen kitalálható, 90-60-90 lehet a mell, derék és csípőmérete. Úgy szabványos. Nyilván hozzáértő szakemberek választották ki a legszebbeket, már azokat, akik leginkább megfelelnek a fotózás és model- Ikedés igényeinek. A televíziók szilveszteri shovo-jában csatornánként tízesével voltak ilyen, de sokkal szebb lányok. A látottak alapján könnyen megállapítható, hogy a szépségipar nem tesz túl sok jót a valódi szépségnek. 2002: a környezetvédelem éve A környezet védelmét szem előtt tartó idegenforgalom évének nyilvánította a WTO, a turisztikai világszervezet és az ENSZ környezetvédelmi programja (UNEP) az idei esztendőt. Május 19-22. között rendezik meg a kanadai Québec Cityben az ökoturisztikai csúcsértekezletet, ahol számba veszik a világ valameny- nyi, idegenforgalmi szempontból fontos térségét - az alpesi régiótól a dél-tengeri szigetekig. Szakértők hangoztatják: csakis a környezetvédelemmel párosuló turizmus szolgálhatja a nemzetközi idegenforgalmat, és tehet eléget a célnak, hogy tudniillik az utánunk következő nemzedékek is élvezhessék a Föld minden szépségét. Hazai erdeink, folyóink, városaink, falvaink állapotát látva aligha igaztalan a megállapítás: azonnali teendők ezrei várnak megvalósításra. Többségük olyan, amelyhez egy fillérre sem lenne szükség, csupán a természet, a szép, a meglévő értékek szeretetére, megőrzésére. Ehhez azonban mindinkább hiányzik a példamutatás, a felnövekvő nemzedékek hovatovább „természetesnek” tartják a szemetelést, az elhanyagolt lakókörnyezetet, koszos utcákat... Humor A beteg férjet megvizsgálja az orvos, majd négyszemközt így szól a kint várakozó feleségéhez:- Asszonyom, a férje csak akkor gyógyulhat meg, ha leszokik a dohányzásról.- Le fog szokni - mondja az asszony.- De asszonyom, ahhoz rettentő erős akarat kell.- Ne féljen doktor úr, nekem rettentő erős akaratom van. * * * Egy fiatal nőt operál vakbéllel az orvos. A nő így szól:- Mondja, doktor úr, nem fog meglátszani a műtét helye?- Az attól függ, asszonyom, hogy milyen lesz a jövő héten a női divat. * * * Egy ember elmegy az orvoshoz, és elpanaszolja, hogy egész éjjel nyitott szájjal alszik. Az orvos megvizsgálja, majd így szól:- Kérem, magának az a baja, hogy szűk az arcbőre. Ha a szemét behunyja, a szája kinyílik.-k •k- Hé, mit csinál? - üvölt a beteg a fogorvosnál - Ez nem a fájós fogam.- Nyugalom, - mondja az orvos - arra is sor kerül. k k k- Doktor úr, egy éve voltam magánál a reumámmal, és maga azt mondta, hogy kerüljem a nedves helyeket.- így van! - mondja az orvos.- Most azt szeretném kérdezni, hogy megfürödhetek-e már? * * *- Doktor úr, segítsen rajtam! Nem tudok aludni, mert mindig horkolok.- Horkol? Attól még lehet aludni.- Dehogy lehet! Amikor horkolni kezdek, a feleségem azonnal felébreszt! ■ Kutyaélet Sanghajban Sanghaj város elöljárósága szigorúan korlátozta kutyák ezreinek mozgását: a legújabb rendőri intézkedés értelmében a gazdik ebartási engedély híján ezentúl nem sétáltathatják kedvenceiket a belváros terein, utcáin és parkjaiban. Az intézkedésnek elsősorban az a célja, hogy tisztábbá tegyék a metropolist és növeljék biztonságát. Hasonló céllal tiltotta meg nemrég a városi elöljáróság ruhaszárító kötelek kifeszítését nyilvános helyeken, elsősorban a turisták által látogatott városrészek közelében. A legújabb rendelkezés értelmében kutyákat csak akkor lehet kivinni a szabadba, ha tartásukat előzetesen bejelentették az illetékes hatóságnak, és előbb állat- orvos vizsgálta meg az ebet. ■ Szeszélyes volt az időjárás tavaly Száz év alatt 0,6 Celsius fokkal emelkedett a hőmérséklet Rendkívüli hőség és dermesztő hideg, aszály és trópusi esőzések - ritkán volt még ennyire bolond az időjárás világszerte, mint a 2001-es esztendőben. „A szélsőségek éve volt” - összeA vadkender rákkeltő hatású Hörgő-, száj-, garat-, nyelőcső és gégerák gezte Michel Jarraud, a Meteorológiai Világszervezet (WMO) helyettes főtitkára. Ráadásul az éves átlagot öttel meghaladva, 15 trópusi vihar tombolt az Atlanti-óceán északi része fölött. A 2001-es év a második legmelegebb esztendő volt - 1998 az eddigi hőcsúcstartó - a WMO 141 éves statisztikájában. Jarraud szerint felmelegedett a felszíni hőmérséklet a Csendesóceán középső és keleti vidékén, hozzájárulva ezzel a Föld légkörének nagyobb arányú melegedéséhez. Az elmúlt száz év alatt - többszöri megszakítással - világméretekben 0,6 Celsius fokkal emelkedett a hőmérséklet. Ken Davidson, a világéghajlat-program igazgatója szerint ezután is folytatódni fog az átlaghőmérséklet emelkedése. A változást elsősorban az emberi tevékenység idézi elő. Az általános melegedés velejárója azonban az olyan ellentétes irányzat is, mint amilyen például a dermesztő hideg volt Szibériában. Németországban és Dániában - négy fokkal az átlaghőmérséklet fölött - a tavalyi év októbere volt a legmelegebb azóta, hogy meteorológiai feljegyzéseket készítenek. Május elején szokatlan hőhullám köszöntött be Pakisztánban, 50 Celsius fok körüli hőmérsékletekkel. Még Kanadában is szokatlanul meleg volt az idő. Másrészről Oroszországban két héten át mínusz 60 Celsius fok körüli dermesztő hidegtől szenvedtek az emberek. India északi részében, Bolíviában és Svédország egyes részein is hidegrekordok dőltek meg. Míg egyes vidékek hőségtől és aszálytól szenvedtek, addig másutt áradások okoztak súlyos károkat. Franciaországban, Bretag- neban 2000 októbertől tavaly márciusig 40 százalékkal több csapadék hullott, mint rendesen. Magyarországon 1888 óta a legsúlyosabb árvíz pusztított. Az özönvízszerű esőzések számos halálos áldozatot követeltek Guineában, Algériában és Vietnamban. Ezzel szemben Ausztrália délkeleti részén a szokásosnál szárazabb volt az idő. Januárban és februárban Indiában a szokásos mennyiségű esőnek csak egyhar- mada hullott. Harmadik éve tartott a pusztító aszály Irán egyes részein, Afganisztánban és Pakisztánban. Kifejezetten aszályos időjárás uralkodott Brazíliában és Kenyában, valamint az Afrika szarva körüli országokban. Az ENSZ adatai szerint a földgolyó hőmérséklete a XXL század végéig 1,4 - 5,8 fokkal emelkedik az 1990-es átlagos hőmérséklethez viszonyítva. Ez azt jelenti, hogy növekedni fog mind az aszályok, mind pedig az áradások száma: idézi az ENSZ kutatóit a dpa. A hasist tartalmazó indiai kender fogyasztása elősegíti többféle rosszindulatú daganat: a hörgő-, száj-, garat-, nyelőcső és a gégerák kialakulását is - állítja a francia Orvosi és Egészségügyi Kutatások Országos Intézetének többféle szakorvosi véleményt magába foglaló tanulmánya. A kockázatot elsősorban az a mód magyarázza, ahogyan a vadkendert fogyasztják, tisztán, vagy dohánnyal keverve, illetve marihuána alakjában. Egy vadkenderből sodort cigaretta 50 gramm kátrányt tartalmaz, míg egy dohányból készült hagyományos cigaretta 12 milligrammot, ráadásul a kátrányban lévő rákkeltő anyagok koncentrációja is magasabb a vadkender esetében - állapították meg a szakértők. Ebből a szempontból a delta9- tetrahidrokannabinol nevű anyag a legveszélyesebb, mert hörgőtágító hatása van, és ezzel elősegítheti a kátrány visszamaradását a szájban, a garatban, a nyelőcsőben, és a gégében - vélik a toxikológusok. Állati és emberi tüdősejtekkel folytatott kísérletekben már bebizonyosodott, hogy a vadkender füstjének kitett egészséges sejtek rosszindulatúvá válnak. Az INSERM ugyanakkor elismerte, hogy egyelőre nehéz kimutatni a közvetlen oksági kapcsolatot a vadkender szívása és a rosszindulatú elváltozások között, már csak azért is, mert a szer használata a legtöbb országban tiltott.