Tolnai Népújság, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-03 / 281. szám

10. OLDAL S Z 0 L G Á L T A T Á S 2001. December 3., hétfő |'|| Egyre félősebbek a gyerekek A szorongás, a depresszió megelőzhető, kezelhető Az átlagos iskolás gyerek ma sokkal nagyobb mértékben ennyi depressziós gyerek nem szenved a különféle félelmektől, mint a fél évszázaddal ez- volt, mint napjainkban”. Nyolc­előtti társa - áll egy tudományos felméréssorozat frissen nyíl- ezer amerikai vizsgálatából szár- vánosságra hozott összegzésében. mazó statisztika szerint a mai 45-54 esztendős nemzedék két A múlt ötven esztendőben 270 alkalommal meg­vizsgált, ötvenezernél több gyermek- és fiatalkorú adatainak összevetéséből kiderül: oly nagy mér­tékben hatalmasodott el az iskoláskorúakban a fé­lelem, hogy napjainkban akár „a félelem koráról” beszélhetnek a szakemberek - szögezte le Jean M. Twenge, az amerikai Case Western Reserve Egyetem pszichológusa. A professzor asszony na­gyon sötét képet vázolt föl: rövid időn belül drasz­tikusan megnövekszik az alkohol és egyéb kábító­szerek fogyasztása - a félelemérzet, szorongás kö­vetkezményeként. Mindez természetesen az álta­lános testi állapot rosszabbodásával jár majd. Tu­dományosan bebizonyították, hogy a szorongá­sos állapot növeli az asztma, a belső szervi meg­betegedések, fekélyek, bél- és gyomor-, koszorú­ér-panaszok kockázatát, csökkenti a várható élet­kort. Frederick Goodwin, a George Washington Egyetem pszichiátria-professzora mondja: „Soha százaléka szenvedett orvosilag megállapított de­pressziótól tizenéves korában. A mai 15-24 éve­sek körében a kezelésre szorulók aránya már 23 százalék! A gyerekek egy része nem vesz részt társai játékaiban, kezdetben csak kívülálló, ké­sőbb elszigetelődött, nincs kivel megosztani gondjait, kétségeit, álmatlanság gyötri. Önkénte­lenül jelzi is lelki válságát: időről időre feltűnősködik, hiperaktíwá válik, majd érdekte­lenségbe zuhan. A szülőnek észre kellene vennie, hogy baj van a gyerekével, ám gyakran nem fordít rá figyelmet. Sok családban hiányzik a meghitt légkör, a beszélgetés, a példakép. A szorongás és depresszió megelőzhető, föloldható, megszüntet­hető: a feladat oroszlánrésze a családra hárul. Csakhogy ehhez a mostaninál sokkal több meg­hitt együttlétre lenne szükség. A mostanában pél­dának tekintett Egyesült Államokban a családok- ban napi 10 (tíz) perc jut a gyerekekre. _______■ Cl tlL TOLNA MEGYEI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI KÖZALAPÍTVÁNY „Civil szervezetek helye és szerepe a pol­gári társadalomban” 2001. december 5-én, 15 órai kezdettel Szekszárdon, a Vármegye- háza dísztermében kerül sor a civil szervezetek szerepét taglaló konferenci­ára. A rendezvény díszvendége: dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök. Program: TOLNA MEGYEI NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT 15.00 Elnöki megnyitó - Koltai Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke 15.15 Az egyén felelőssége és a közjó - dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök 15.30 A politika és a civil szervezetek - dr. Teliér Gyula, a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ Politikai Elemző Főosztályának vezetője 15.40 Hozzászólások: Szervezeteink - hétköznapok és távlatok 16.00 Állófogadás • g Pályázati felhívás brit szakmai gyakorlatra S „Az állam és a civil társadabm kapcsolatai Magyarországon ” című program pályázatot hirdet civil szervezeteknél dol­gozó vagy ilyen szervezetekkel foglalkozó szakemberek számára nagy-britanniai szakmai gyakorlaton való részvételre. A részletes angol nyelvű leírás, űrlap és a pályázathoz szükséges segédanyag irodánkban beszerezhető. Mikulás Napi Táncház 2001. december 6-án 16.30-tól zenés, táncos szórakoztató programra várjuk a gyermekeket és szüleiket a TM GYIK szék- : házába. A rendezvényen közreműködik a Csurgó Zenekar. Civil kaszinó Szekszárdon 12001. december 4-én (kedden) 17.30-tól Kocsis Imre Antal polgármester kötetlen beszélgetésre hívja a város civil szervezeteit az Incognito Café-ba. TM GYIK - CIVIL HÁZ 7100 SZEKSZÁRD BÉLA TÉR 6. TEL/FAX: 74/416-160. e-mail: civilhaz@axelero.hu web: www.webmagazin.hu/civilhaz Ma a mustáros sertésszeletet hagymával ajánljuk olvasóink­nak. Hozzávalók: 4 szép, kicson­tozott sertéstarjaszelet, 1 evőka­nál mustár (lehet csípős is, aki szereti), 1 evőkanál olaj, 2 ge­rezd fokhagyma, ízlés szerint tö­rött fekete bors és só, a tetejére 1 evőkanál olaj és 2 nagy fej vö­röshagyma, a díszítéshez 2 evő­kanál felkockázott marinált (ece­tes-olajos) paradicsompaprika. Előző nap a sertéstarjaszeleteket húsverő kalapáccsal gyengén ki­veregetjük. A mustárba beleke­verjük az olajat meg a zúzott fokhagymát, törött borssal fű­szerezzük, majd a húst beken­jük a mustáros keverékkel. Egy­másra tesszük, fóliával befedjük és hűtőben érleljük. Másnap a szeleteket megsózzuk, majd tef- lonozott serpenyőben, erős lán­gon előbb az egyik, majd a má­sik oldalát megsütjük. A serpe­nyőből kivesszük, és melegen tartjuk. Közben a meghámozott hagymát karikákra vágjuk, és a hús helyébe beletesszük a serpe­nyőbe. Erős lángon megpirítjuk. Tálaláskor a hús tetejére halmoz­zuk a hagymát, kevés marinált paradicsompaprika-kockával meghintjük, és tetszés szerinti körettel kínáljuk. ________■ Hely i műsorok Sateánl 1. TI_________ 17 .00 Queen emlékkoncert. 18.00 Slapaj. 18.30 A sebesség bűvületében. 19.00 Hír­adó. 19.30 Sportmagazin. 20.00 Híradó. 20.30 Fiesta. 21.00 Híradó. 21.30 Megígér­ted. 23.15 Híradó. 23.30 Képújság. Albe» Rádió_______ 91 .1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00,7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útin- form, születésnaptár, évforduló, naptár, bűn­ügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap hí­re, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságmű­sor. 13.00-21.00 Zenei műsorok, informáci­ók, érdekességek 15.00 A nap híre. Kama­rai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21.0006.00 Non-stop zenerulett. RáMt Antritt ________________ FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00­06.00 Könnyűzenei összeállítások. Joker Rádió, Dombóvár 6.00- 10.00 Ébredjen velünk! - aktuális hí­rek, időjárás-jelentés, és sport egy adag mó­kával. 10.00-15.00 Napközben - közérde­kű információk és játékok sok zenével. 15.00- 20.00 Délutáni koktél - színes hírek, játékok, kívánságműsor, slágerlisták. ■ Szekszárd, Panoráma, nagyte­rem: Négybalkéz (15.30, 17.30, 20.00). Kamaraterem: Shrek (17.00, 19.00). ■ Pizsama a csecsemőhalál ellen Világűr-technológián . alapuló gyermekpizsamát fejlesztett ki a belga Verhaert Design (http:// www.verhaert.com ) cég. A „Ma- magoose” néven emlegetett ruha­darab hivatott arra, hogy megaka­dályozza a bölcsőhalálként emle­getett, hirtelen gyermekhalált. A rugdalózóra emlékeztető ruhane­mű folyamatosan figyeli a babát, és ha állapota aggodalomra ad okot, tüstént jelzi is. A riadózta- tásra a csecsemő légzését és szív­verését figyelő öt érzékelő hiva­tott. Az újdonság jó esztendőn be­lül már kapható lesz. A légzés- és szívverésmintákat elemzés céljá­ból számítógépes program szá­mára értékelhetővé változtatják, és a hirtelen csecsemőhalált kuta­tó orvosok rendelkezésére bocsát­ják. Stefaan Devolder, a Verhaert termék-fejlesztési igazgatója beje­lentette: jelenleg az életmentő bébipizsama első sorozatának az elkészítésén dolgoznak. A fejlesz­tésből oroszlánrészt vállalt a Brüszszeli Egyetemen dolgozó Manuel Paiva, aki már 1993-ban - ugyancsak a Verhaerttel együtt­működve - készítette el az űrha­jósok életfunkcióit folyamatosan figyelő ruhát az Európai Űrhajó­zási Hivatal ( www.esa.int ) meg­rendelésére. A két részből álló „Mamagoose”-pizsamát három méretben hozzák majd forgalom­ba. Belső oldala mosógépben is mosható anyagból készül, a kül­sőn vannak az érzékelők, ezért csak kézi munkával tisztítható. Mindkét réteg allergiát nem keltől anyagból készül. A szenzorokat pedig úgy helyezték el, hogy se a gyermeket, sem a csecsemő gon­dozóját ne zavarják. Az első pél­dányokat vizsgáztatás céljából gyermekkórházak rendelkezésére bocsátották. Az egyetemi labora­tórium munkatársai a riasztó- rendszer finomításán dolgoznak, hogy lehetőség szerint kiküsz­öböljék a vakriasztásokat. A mos­tani fejlesztés egyébként az emlí­tett ESA-program része, célja, hogy az űrhajózási technológiát a köznapi polgári használat szolgá­latába állítsák. - A hirtelen csecse­mőhalál (bölcsőhalál) az egy év­nél fiatalabb, teljesen egészséges gyerekek körében fordul elő, nem előzi meg semminemű, aggoda­lomra okot adó jelzés. Kockázati tényezőkre időközben rájöttek az orvosok: ilyen a többi között a csecsemő hason fektetése. ■ 2001. december 3., hétfő - Televízió-műsor TV2 5.50 Jó reggelt, Ma­gyarország! Színes hír­magazin Benne: Faluvi­lág 9.00 Álmok szigete (16.) 9.40 Rosalinda (6.) 10.00 Napló 11.45 Mi, magyarok 11.55 Ri­viéra 12.20 Mezítláb a parkban 14.25 A dadus (12.) 14.55 Széllovagok (34.) 15.55 Sebzett szí­vek 16.20 Szóljon bele! 16.30 Lucecita (121.) 17.00 Barátok és szerel­mek (21-22.) 18.00 Fiorella (202.) 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Szeretni beindu­lásig (43.) 19.25 Nincs kegyelem - A leggyen­gébb láncszem. Kviz- show 20.30 Pokoli tör­ténetek 3. Vujity Tvrtko műsora 21.30 Édes es­ték Teljes kör Közben: Kenósorsolás 23.15 Jó estét, Magyarország! Téma; Tények; Tényező; Időjárás; Sporthírek 0.05 Siska (német kri­misorozat - 3.) Fsz.: Peter Kreme, Matthias Freihof, Werner Schitzer 1.00 Korridor Café 1.10 Színkép 2.05 Vers éjfél után RTL KLUB 6.30 Reggeli 9.00 Re­cept Klub (ism.) 9.10 Top Shop 9.25 Tiltott szerelem (196.) 9.50 Teleparti. Játék 10.40 Top Shop 11.35 Delelő Benne: Ünnepnaptár Kavalkád 13.00 Híradó Déli kiadás 13.10 Teleparti. Játék 14.00 Helene és a fiúk (54.) 14.25 Idegenek (24.) 15.15 Milagros (perui sorozat - 130.) 15.40 Csak egy szavadba ke­rül! 15.45 Recept Klub 16.00 Híresek és gaz­dagok (322.) 16.25 Csak egy szavadba ke­rül! 16.30 María Merce­des (101-102.) 17.20 Mónika Kibeszélő show 18.05 Üstökös Sztárke­reső 18.10 Találkozások Sztármagazin 18.30 Híradó Esti kiadás 18.55 Legyen ön is mil­liomos! Kvíz-show 19.25 Fókusz Közszol­gálati magazin 19.55 Barátok közt 20.25 A látszat mindig csal 22.05 Hullámok herce­ge 0.30 Híradó Késő es­ti kiadás 0,50 Autómá­nia (ism.) 1.20 Fókusz ml 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel Benne: 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Topmodell (63.) 9.05 Naprakész 11.05 Derült égből egy család (41/33.) Játék a tűzzel 12.00 Híradó 12.55 Téli olimpia előtt... 13.00 Ro­ma magazin 13.30 Domovina 14.05 Trópu­si hőség (62.) Tiltott gyümölcs 15.00 Ma­gyar Ház Palackposta 15.30 Iskola utca Világ­néző 16.00 Iskola utca Csevegő tudomány 16.55 Európai utas 17.20 Maradj velünk 17.30 Úton18.00 Hír­adó 18.10 Az olvasás éve (36.) 18.15 Esti me­se 18.35 Az óceán gyöngyei (13/11.) Ve­szély 19.30 Híradó 20.05112 Bűnügyi ma­gazin 20.45 MMM 21.15 Nem jogerős 21.40 Univerzoom 22.00 Híradó 22.10 Ak­tuális 22.30 Téli olimpia előtt... 22.35 Théma 22.50 Fogadóóra 23.15 Paraszt Dekameron (5/1.) 23.25 TS 0.15 Kárpáti krónika m2 12.00 Topmodell (180/28.) 12.30 Pillan­gósziget (28.) 13.00 Híradó 14.00 Parla­menti napló 15.00 Ze­nebutik Juhász Előd műsora 15.50 Nemzeti értékeink Lillafüred 16.05 Naprakész 18.00 TS - Futballhét- fő 19.35 Esti mese 19.55 Théma 20.10 Híradó 20.40 Európa kék szalagja, a Duna (14/1-2.) Nehéz indu­lás; Szivárgás és áttö­rés 21.40 Bakunyin fia 23.10 Záróra 0.10 Éj­szakai telefon - László atyával HBO 9.50 Tudod a nevem 11.25 Szabad a szere­lem 13.30 Triplacsavar 15.00 Jég hátán 17.05 Szuper haver 18.30 Tök alsó 20.00 Felicia utazása 21.55 Bűnök korhatár nélkül 23.20 Az asztronauta 1.05 A láthatatlan ellenség 2.40 South Park 3.05 A víz elmos minden nyo­mot Magyar ATV 5.50 Nap-kelte 14.00 Ebugatta 15.00 Nóta- show 16.05 Csillag­szem 16.30 Autósvilág 17.30 Értékeink Veres Zoltán pilóta, műrepülő Európa-bajnok 18.30 Nap-nyugta 1. 19.00 Híradó 19.30 Nap-nyug­ta 2. 20.00 Sajtóklub DUNA TV 15.05 Katedra nélkül 15.15 Rendhagyó törté­nelemóra (ism.) 16.00 Klipzóna 16.15 Száz perc vakáció (5/1.) 16.40 A kozmosz titkai (25/13.) 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendári­um 17.50 Hej, helyes beszéd! 18.00 Hírek 18.10 Dzsungeldili (26/26.) 18.35 Mesefil­mek 19.00 Híradó 19.30 Határok fölött 20.00 Az apacs harcos 21.30 A préri pacsirtája 21.45 Híradó 22.00 A szellem órája 22.40 Törvénysértés nélkül (2/2.) SPEKTRUM 16.25 Folt hátán folt (10.) 17.00 Kézműve­sek Franciaországban (7.) 17.35 Hittel élni 18.35 Kígyók királya 19.35 A hit hatalma 20.40 Mit üzen a tudo­mány? (3-4.) 21.55 Ál­lati élet (59.) Az árapály meséi 23.05 A folyó far­kasa 0.05 A tíz legna­gyobb építmény 1.00 A boldogság dala N. GEOGRAPHIC 16.30 Génvadászok (5.) 17.00 A pekingi ember nyomában 18.00 Ben Dark: Ausztrália felfede­zése (5.) 19.00 Veszé­lyes vizek 20.00 A fűz­ből született Hawaii 21.00 Ádám nyomában 22.00 Egyenes adásban 22.30 Kalandra fel! (10.) Viasat3 14.15 Hazai pályán 14.40 Starsky és Hutch 15.35 Rajzfilmek (ism.) 16.25 Charlie angyalai (ism.) 17.15 Hazai pá­lyán (197.) 17.40 Starsky és Hutch (64.) 18.40 Star Trek (66.) Titkos szö­vetség 19.35 Egy rém rendes család (145.) 20.05 Alfacsapat (24.) A bok­szoló 21.00 Gyilkosságra kiképezve 22.35 Egy rém rendes család (ism.) 23.00 Forró percek Satelit 9.05 Torna 9.10 Pagoda Sport- magazin (ism.) 10.00 Zajlik az élet Közérdekű magazin 12.00 Nap mint nap 13.30 5 óra 40... 15.00 Mit szól hozzá? Talk-show (ism.) 16.00 Mű­terem 16.30 Zajlik az élet (ism.) 18.30 Torna 18.35 Mese 18.45 A hír igaz! 19.45 Hozam 20.00 Esti Mérleg 20.25 Mit szól hozzá? Talk- show 21.20 Veszélyes nő ________EUROSPORT____________________SPORT1__________ 10 .00 Alpesi sí vk, USA 11.00 Síugró-vk, Németország 12.30 ! 14.15 Spanyol labdarúgás, bajnoki mérkőzés, 15. forduló (ism.) Csupa sport 13.00 Bob-vk, Németország 14.00 Északi összetett 16.15 NBA közvetítés 16.45 Biliárd, Mosconi kupa, 8. rész 17.45 vk, Norvégia 15.15 Síugró-vk, Németország 16.45 Labdarúgó-vb Jégkorong, NHL mérkőzés 19.45 Labdarúgás, spanyol bajnoki (ism.) 18.00 Eurogólok 19.30 Csupa sport 20.00 Ökölvívás j összefoglaló 20.45 Labdarúgás, német bajnoki összefoglaló A műsor és a kezdési időport változtatásának Jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk feielössóget nem vállal. Hová menjünk ma? SZEKSZÁRD A megyei könyvtár Porta Galériában Bari Árpád festőmű­vész kiállítása tekinthető meg. BÁTASZÉK KAKASD A tájházban látható a Székely Albert józseffalvi ácsmester által faragott faóra. KÖLESD A Német Kisebbség Önkormányzat tanácskozótermében Reif György kiállítása látható. TOLNA Cseh Gábor festőművész alkotásaiból nyílott kiállítás a művelődési házban. A tárlat december 14-ig látogatható. Kiállítás nyílik ma, hétfőn 16 órakor a tolnai művelődési házban, ahol a kaposvári foltvarró klub egyik tagja mutat­ja be munkáit. A tárlat vasárnapig látogatható. Igény és érdeklődés esetén januártól foltvarró tanfolyamot indí­tanak a tolnai művelődési központban. ■ A pattanások és a bőrrák Anne Eady, a leedsi egyeteme kutatója kiderítette: a pörse- nések, pattanások védik szer­vezetünket a fertőzésektől és a ráktól. Állatkísérletekkel sikerült bizo­nyítani: a pörsenésekben találha­tó baktériumok a sejteknek a da­ganatok, vírusok, élősködők elle­ni immunválaszaként értékelhe­tők. Mind több bizonyíték van ar­ra is, hogy az emberi bőrt is vé­dik a bőrráktól. Eady professzor asszony legújabban a pörsenések kialakulásának legkoraibb szaka­szát elemzi, megakadályozván a keletkezésüket. Arra a felisme­résre jutott, hogy: miközben a pattanások eltűnnek, aközben megnő a rák kialakulásának az esélye. Mindebből azt a merész­nek tetsző következtetést vonja le, hogy eljön az idő, amikor az orvosok pörsenés-baktériumot tartalmazó tablettát írnak föl, ez­zel megelőzendő a bőrrákot. Várható időjárás: Tolna megye dB e> derült napos felhős ägÜ db párás ködös borult # zápor zivatar esős havas eső <Ü hózápor <£> havazás Reggel és délelőtt többfelé várható köd, amely foltok­ban egész napra megma­radhat. Csapadékra nem kell számítani. A változó irányú szél egész nap mér­sékelt lesz. A legmaga­sabb hőmérséklet -2, +2 fok között, a ködös helyeken fagypont alatt várható. Készítette: Közlekedésmeteorológia Melegfronti hatás várható. Sokan lesznek fáradékonyak figyel­metlenek. Többfelé köd lassítja a közlekedést. Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KA­MARÁS GYÖRGYNÉ. Koordinációs szerkesztő: HANGYÁL JÁNOS. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodave­zető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Ké­szült a szerkesztőség számitógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügy­nökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hirlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesitóknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizeté­si dij: egy hónapra 995,- Ft. negyedévre 2985,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom