Tolnai Népújság, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-03 / 281. szám
I 2001. December 3., hétfő MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét VENTER MARIANNA: Téli utak A. téli szezon első igazán fagyos napjait éljük. Mivel előtte volt némi csapadék, jégréteg vonja be a pocsolyákat, s csúsznak az utak is. A megváltozott időjárásnak pedig már áldozata is volt a megye útjain, a csúszósság miatt bekövetkezett balesetekben megsérültek száma csak ezen a hétvégén meghaladta a tízet. Szerencsétlenségek nem csak télen történnek az utakon, de hosszú évek tapasztalatai mutatják: ha zordra fordul az időjárás, megugrik a balesetek száma, legalább is az első időben. Ha leszámítjuk azokat az autóvezetőket, akik idén tavasszal kaptak jogosítványt, a többieknek már vannak tapasztalataik a téli közlekedésről. Bármennyire siet valaki, bármilyen gyér a forgalom, el kell fogadni, hogy télen nem lehet úgy közlekedni, mint a többi évszakban. Néhány évvel ezelőtt egy pénteki napon kora délután kezdett szakadni a hó. Az utakon valóságos káosz alakult ki. Az autósoknak nem volt türelmük kivárni, amíg a hókotró szabaddá teszi az utat, mintegy húsz gépkocsi lekanyarodott egy mellékkútra, ahol aztán se előre, se vissza nem tudtak haladni, utasaik, vezetőik alaposan átfagytak, mire odaért a „felmentő sereg”. Egyiküknek sem volt téli gumi az autóján, nem volt hóláncuk, elemlámpájuk, ásójuk, érdesítő anyag a csomagtartóban egy zsákban, nem volt meleg ruhájuk, holott benne jártunk a télben és a meteorológia napok óta figyelmeztetett a közelgő erős havazásra. A téli időjárás és az ezzel járó rosszabb útviszonyok minden évben meglepetésként éri az autósok egy jelentős részét. Pedig a fentebb felsorolt kellékekét nem nagy feladat beszerezni és elhelyezni a csomagtartóban, s az sem árt, ha valaki hosszabb út előtt tanulmányozza az időjárást, netán felhívja a közútkezelő vállalat ügyeletét, milyen az utak állapota s mire számítson. Arról nem is szólva, hogy az utazási időt a megszokottnál másfél-kétszer hosszabbát kell számolni. Egyszerű, ésszerű dolgok ezek, olyan tanácsok, amiket évről-évre elmondanak a szakemberek, s amelyeket kevesebben fogadnak meg, mint kellene. Pedig nem csak a kényelmet szolgálná ez a néhány praktikus dolog, hanem a biztonságot is. Megkérdeztük olvasóinkat: Mit jelent nekik az elismerés? Ferincz Jánosné középiskolai igazgató, Szekszárdi- Az elismerés a munkát jelenti számomra, aminek a révén a siker megszülethetett. Aki bármiben kimagasló eredményt ért el, az jól tudja, kemény, kitartó munka nélkül nem születhetnek sikeres dolgok. Sárvári Kinga Fanni, tanuló, Szekszárdi- Nagyon jó érzés, ha valamilyen jó eredményt érek el és ezt a környezetem elismeri. Az elismerés, a jutalom, a dicséret azért is nagyon fontos, mert ez visz előre az újabb megmérettetések felé. Rittmann László sakk-tréner, Szekszárdi- Az elismerés mindenkor nagyon sokat jelent az embernek, az én koromban, amikor már olyan nagyon hosszú távra nem tervezek, még nagyobb a súlya. A sikerben nem csak a saját munkám, hanem a tanítványaim teljesítménye is benne van, tehát ez igazából közös eredmény. Lábár Dániel, tanuló, Szekszárdi- Nagyon boldog vagyok, ha valamilyen jó eredményt érek el és ezért elismerést kapok. Az benne a legjobb, hogy ilyenkor nem csak én örülök, hanem mások is, a tanáraim, a szüleim és barátaim. Többszólamú találkozó Nem minősültek, de tanácsot kaptak a kórusok SlMONTORNYA A Fried Napok keretében rendezte meg szombaton délután a Tolna Megyei Humán Szolgálatok Központja a simontornyai bőrgyári dinasztia tagjairól elnevezett művelődési házban a III. Liszt Ferenc Megyei Kórustalálkozót. Az alkalomra nyolc kórus érkezett, s bár néhány nívós megyei vegyeskar hiányzott a fellépők közül, a mintegy kétórás hangversenyen változatos - Palestrinától Bárdos-műveken át Beatles-sláger feldolgozásáig ívelő - műsorral léptek egymás és a szűk helybéli közönség elé az énekkarok. A Simontornyai Fried Művelődés Ház Kórusa, a Simontornyai Daloskor, a Bonyhádi Városi Vegyeskar, a Mözsi A szekszárdi Liszt Ferenc kórus Női Kar, a Bátaszéki Pedagógus Kórus, a szekszárdi Liszt Ferenc Pedagógus ellentétben ezúttal nem minősítő versenyen Kórus, a Paksi Városi Vegyeskar és a tamási vett részt, ám a karvezetők szakmai taná- A Cappella kórus a korábbi két találkozóval csókát kaptak Hollerung Gábortól, a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar karmesterétől, a Zeneakadémia kórustagozatá- nak vezető karnagyától. _______________■ Né vadójukat ünnepelték Egy nap Vörösmarty nyomában Tavaly emlékeztünk Vörösmarty Mihály születésének 100. évfordulójára. Abban az évben rendezvények sokaságával ünnepelték országszerte a Szózat költőjét. Az ő nevét viselő bonyhádi általános iskola azonban nemcsak a kerek évfordulókat tartja számon. Bonyhád A Vörösmarty Mihály Általános Iskola pedagógusai és tanulói hetekkel, hónapokkal a rendezvénysorozat előtt megkezdték az ünnepi készülődést. Az irodalmi műsor, a várostörténeti vetélkedő, a versmondó verseny, a prózaíró verseny mind-mind gondos előkészítést igényeltek. A Vörösmarty Nap eseményei november 30-án 8 órakor kezdődtek. Az iskola tanulói koszorúkat helyeztek el a plébánia falán lévő emléktáblánál, a művelődési ház és a gimnázium előtti Vörösmarty szobornál, valamint a alsóbörzsönyi Perczel kúriánál, ahol a költő a Perczel fiúkat nevelte, köztük Perczel Mórt, az 1848-as forradalom és szabadságharc honvéd tábornokát. Ezek után dr. Kende Ferenc Hannibáli eskü című irodalmi összeállítását nézték meg diákok és tanárok, amely Vörösmarty életének azt a pillanatát dolgozta fel, amikor a költő szavainak hatására a Perczel Mór Rákóczi Ferenc képmása előtt ajánlja magát a haza szolgálatára. A színpadi műsornak ünnepi keretet adott a Városi Zeneiskola növendékeinek zenei játéka. A közös megemlékezést követően útra keltek a várostörténeti vetélkedő csapatainak tagjai, felkeresve a költőt idéző emlékhelyeket. Az iskolában Vörösmarty vetélkedő zajlott. A versmondó versenyen sok tanuló vállalkozott a nagy hazafi veretes nyelvezetű költeményeinek tolmácsolására. Az intézmény hagyományai közé tartozik, hogy erre a napra a nyugdíjas pedagógusokat és technikai dolgozókat is meghívják. Őket Somogyi János igazgató köszöntötte. -PÁLVáltozás előtt a táncoktató-képzés Szigorú szakmai ellenőrzést javasolnak a táncoktatók Szolnokon rendezte meg a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége országos művészeti nevelési kongresszusát. A rendezvényen részt vett a szekszárdi Liszt Ferenc Művészeti Iskola vezetősége is. Mint azt Matókné Kapási Julianna, az intézmény igazgató-helyettese elmondta, a művészeti nevelés aktuális kérdései kerültek napirendre a tanácskozáson, különös tekintettel a személyiségfejlesztésre gyakorolt hatásukról. A tánc csak az utóbbi néhány évben került a közművelődés területéről az oktatás területére. Ez azt jelenti, hogy a táncpedagógusok számára nincs nappali képzés, csak levelező oktatás, már elve pedagógus végzettségűeknek. így aztán a táncoktatók közül sokan középfokú nyelvvizsga és informatikai ismeretek nélkül végzik munkájukat, ami hátrányt jelent a számukra. Megnyugtató, hogy a nappali tagozatos táncoktató-képzést már tervbe vette a tárca. Emellett ki kell építeni a továbbképzési- és a szaktanácsadási rendszert, módszertani központot kell kialakítani. Jól látható tehát, hogy a táncoktatók képzésének területén nagyon intenzív fejlesztő időszak következik. Nem csak a néptánc, hanem a társastánc és a balett magas színvonalon tartásának érdekében a táncszekció tagjai úgy vélik, a jövőben erősebb szakmai ellen- őrzésre lesz szükség. _____venter Tá mogatják a romákat A Bátaszéki Roma Centrum megalakulása óta a környékbeli cigányközösségek közül egyre többen jelezték, hogy csatlakozni kívánnak a munkájukhoz. Eddig megállapodás született az aparhanti, a kisvejkei, a kurdi, a mórágyi és a lengyeli romákkal. Bihari László, a bátaszéki önkormányzat cigány önkormányzatának a vezetője elmondta, hogy nagy öröm érte a szervezetüket, mert az Országos Cigány Önkormányzat területfejlesztési alapjából ötmillió egyszázezer forintot kaptak az idei évre. Ebből a pénzből szeretnék Bátaszéken felújítani az utakat, erre 800 ezer forintot szánnak, illetve 4 millió 300 ezer forintot a csatornaépítésre. Olyan .városrészek fejlesztése jöhet szóba az említett támogatásból, ahol a bátaszéki cigányok laknak. M.l. Szedresi lakásépítők Megkezdődött a szociális bérlakás-építési program előkészítése Szedresen. A képviselő-testület a község bizonyos településrészein élő emberek mostoha lakáskörülményei miatt kezdeményezi a nagyszabásúnak mondható beruházást, tekintettel arra, hogy 16 lakás építését tervezik, amely 50-60 állampolgár életkörülmé- nyeit javítaná. ____________■ Ju biláltak a zeneiskola fúvósai Sokszínű, egyre bővülő repertoár Bonyhád A Bonyhád Városi Zeneiskola Fúvószenekara a hétvégén ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját. Hogy miből is állhat egy ilyen ünneplés? Természetesen hangversenyt adott a zenekar, kiegészülve egykori zenészeivel. A művelődési központ színháztermét megtöltötte a lelkes közönség, amely megismerkedhetett a zenekar sokszínű, egyre bővülő repertoárjával. Öt évvel ezelőtt 25 fiatallal kezdte a munkát Drága László zenetanár, mára közel negyvenre bővült a létszám. A hangszerállományuk is javult, részben a Zenévei ünnepeitek Hangok Világa Alapítvány támogatóinak, részben a zeneiskolások szüleinek köszönhetően. Az idei évben két arany minősítéssel is gazdagodott a városi és megyei rendezvényeken rendszeresen fellépő együttes. A jubileumi hangversenyen Brauer János a Völgység-Hegyhát Takarék nevében, míg Oroszki István polgármester a rendelkezésére álló pénzkeretből ajándékozott 50-50 ezer forintot a zenekarnak. A polgármester a testvérvárosból, Wernauból egyenruhákat is hozott a zenekarnak. A másfél órás hangversenyt követően a vendégek, a zenész fiatalok és szüleik fehér asztal mel- lett beszélgettek. _________má-ré *2 8-45 méretig oiÄoam HORVATH SPORT ÜZLETEI: Szekszárd: Széchenyi Üzletház alagsor Széchenyi u. 21. Telefpn: 74/412-525 Szekszárdi volt Skála Áruház utcafront/ Széchenyi u. 1-7. Telefon: 74/412-528 Szekszárdi TESCO Áruház Tartsay u. 40. Telefon: 74/410-886 SZOKÁSOS KARÁCSONYI AKCIÓ I HORVÁTH SPORT ÜZLETEIREN december 3-tól - 31-ig —m> Minden DIADORA teremcipőhöz egy 3 990 Ft-os ajándék labda jár.* sportcipők - szabadidők - pólók - papucsok - kabátok sporteszközök 10-20-30-40% engedménnyel____