Tolnai Népújság, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-11 / 288. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2001. December 11., Kedd TAMÁSI. Az oktatási intézmé­nyek eszközellátási tervének módosításáról, valamint a Lajtha László Zeneiskola által indítani tervezett új tanszakról tárgyal többek közt december 11- én, ma 15 órakor az önkor­mányzat oktatási bizottsága. A pénzügyi bizottság tegnapi ülé­sének napirendjén a civil szer­vezeteknek juttatott támogatás felhasználásáról készült beszá­moló, illetve a KVI ingatlancse­rére tett ajánlata szerepelt. DOMBÓVÁR. Az önkormány­zat ifjúsági, kulturális és sport bizottságának kedd délután két órakor kezdődő ülésén a helyi labdarúgó klub - a DFC - továb­bi működtetéséről, valamint a településen található játszóte­rek felújításának támogatására benyújtandó pályázatról tár­gyalnak a képviselők és a szak­értők. BONYHÁD. Új otthont kap a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége. A székely ház ün­nepélyes felavatását december 12- én tartják a Dózsa György utca 29. sz. alatt. Az ünnepi be­szédet Csíki Béla, a szövetség alelnöke tartja. A házat a római katolikus egyház részéről Vitéz Jónás János apát, a református egyház részéről Kovács Csaba lelkész áldja meg. FADD. A megye speciális álta­lános iskoláiban tanuló általá­nos iskolások részére rendez­nek mesemondó, képzőművé­szeti, cigánytánc és cigánydal versenyt ma, kedden 10 órától a faddi művelődési házban. TOLNA. Lőrincz József bajai fajáték készítő tart játszóházat a tolnai művelődési házban holnap, szerdán 9-től 16 óráig. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. MEDINA. Karácsonyi játszóhá­zat rendeznek a medinai óvo­dában ma, kedden délelőtt, szülők és gyerekek részvételé­vel. Délelőtt 9-től zenés gyer­mekműsort láthatnak a résztve­vők, akik 10 órától délig kará­csonyváró kézműves foglalko­zásokon próbálhatják ki ügyes­ségüket. TOLNA. A Tolna Városi Nyug­díjas Érdekszövetség ma, ked­den 14.30-tól karácsonyi műso­ros ünnepséget rendez a tolnai egykori Tűzoltószertárban (Baj- csy-Zsilinszky utca.) Az ünnepi műsort a Nyugdíjas Szabadidő Klub adja. A rendezvény alkal­mából kerül sor a 70 éven felüli tagok karácsonyi ajándékozásá­ra is. TOLNA. Közmeghallgatást tart a Tolnai Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat holnap, szerdán 15 órától 17 óráig a helyi műve­lődési házban. Minden érdeklő­dőt szeretettel várnak. A közösségi munkát jutalmazták Nyolcán kaptak Danaszengyörgyért-díjat A település Adventi koszorú ünnepségén adták át első alka­lommal a Dunaszentgyörgyért-díjat. A civil szervezetek aján­lása alapján nyolcán részesültek ebben az erkölcsi elis­merésben. Dunaszentgyörgy A Dunaszentgyörgyért Egyesület a múlt évben rendezte meg először a község adventi ünnep­ségét azért, hogy lehetőséget biztosítson az alkotó közösségeknek a bemutatkozásra. Kórusok, zenészek, iskolai színjátszók mutatkoztak be. Műsoraik zöme az ünnepet és az ünnepi készülődést idézte. A művelődési ház nagytermét megtöltötték az érdeklődők, akik tanúi lehettek a sport és kultúra területén kiírt alapítványi pályázat értékelésének, valamint az idén alapított Dunaszengyörgyért-díj átadásá­nak is. A Dunaszentgyörgyért Egyesület - Gyöngyösi Olga elnök indoklása szerint - azért hozta létre ezt a díjat, mert régóta nincsen a faluban elismertsége a közösségért folytatott munkának. A döntést a községben működő civil szervezetek ajánlása alapján hozták meg. A beérkezett jelöléseket összesítve négy kategóriában nyolcán vehették át oklevelet, mely eevelőre csak erkölcsi elismerést ielent. mert nem sikerült forrást találni arra, hogy ezt anyagi megbecsülés is kísér­je. A sport területén kifejtett tevékenységéért Oláh Sándor, Fotyék János, a kulturális téren végzett munkájáért Beséné Nyíró Éva és Lisztmájer Henrikné kapott díjat. Gyöngyösi Olga és Nyúl Károly az ifjúságért végzett kiemelkedő munkát, Havasi János és zenekara, valamint Taricskó István pedig azért kapott elismerést, mert a civil szervezetek támogatásá­val segítette elő a település fejlődését. A Dunaszengyörgyi Sport és Kulturális Alapítvány egy évtizede írja ki pályázatát egyének és csopor­tok számára. Idén huszonnégyen kaptak támogatást, köztük kiemelten a Dunaszentgyörgyi Nagycsaládosok Egyesülete és a Vadrózsa Népi Együttes. A felosztható keret a korábbiaknál kevesebb, háromszázötvenezer forint volt, ezért sok esetben csak jelképes összeggel tudták támogatni a pályázókat. A díjakat az Adventi koszorú ünnepségén az alapítvány kuratóriuma képviseletében Rácz József református lelkész adta át. Nem kényszer a régió Ülést tartott a megyei államigazgatási kollégium A politikus vezette minisztérium ne hozzon egyedi döntéseket, és nem kényszer a régiók kialakítása, mondta lapunknak a MÉH kormányfőtanácsosa. Tolna megye Ülést tartott tegnap a Tolna Megyei Államigazgatási Kollégium, közke­letű nevén a MÁK. A közigazgatás továbbfejlesztéséről dr. Balázs Ist­ván, a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatás és Területpolitikai Titkárságának vezetője, kormány­főtanácsos tartott tájékoztatót. Ezt megelőzően lapunknak el­mondta, hogy a közigazgatás to­vábbfejlesztésének komplex prog­ramjában erőteljesebb hangsúlyt kap a közigazgatás, mert itt a na­gyobb elmaradás. Nem tisztult még le az államigazgatási szervek feladatainak rendszere, még min­dig sok a felesleges feladat, ugyan­akkor helyet kell csinálni az uniós tennivalóknak. Jelentős a közpon­ti szervek túlsúlya, sok egyedi ál­lamigazgatási üggyel foglalkoznak első és másod fokon, sok az egye­di támogatási döntés. Mindez nem felel meg az uniós gyakorlatnak. Először azt kell megnézni, hogy az adott feladatot közigazgatási eszközökkel kell-e ellátni: Ha igen, akkor lehet dönteni arról, dekoncentrálható-e valamely terü­leti államigazgatási szervhez, vagy decentralizálható-e az önkor­mányzatokhoz. Ha egyiket sem le­het, akkor azt kell megnézni, mely köztisztviselő irányította központi hivatalhoz telepíthető a hatáskör. A közép szintre vonatkozó kér­désünkre a kormány-főtanácsadó elmondta.- A közép szint jelenleg a me­gye, amiről különféle álláspontok vannak, de nincsen semmiféle regionalizációs kényszer a köz- igazgatásban. Amit az Európai Unióval kapcsolatban szoktak mondani az vagy demagógia, vagy félreértés. Nekünk a terület- fejlesztési intézményrendszerün­ket kellett kialakítani, mert a strukturális alapok rendszere ezt megköveteli. De, ennek nem kell azonosnak lenni a területi köz- igazgatási rendszerrel, annál is inkább nem, mert a tagországok közül is csak ötben azonos. Szó esett a MÁK ülésén ezen kívül a népegészségügyi programról és a dekoncentrált szerveknél végzett ellenőrzésekről. Regionális hulladékgazdálkodás A Szekszárd környéki polgármesterek támogatják SZEKSZÁRD A Szekszárd környéki polgármesterek támogatják a regioná­lis hulladéklerakó létesítését. konzorcium amelynek 2002 tava­szán már pályáznia lehet az uniós ISPA pénz elnyeréséért. A terület Keszthelytől Mohácsig tart, s ma­gába foglalja Tamási, Szekszárd, Bonyhád, Komló körzetét. A be­ruházás költsége 12 milliárd fo­rintra becsülhető, amelynek 50 százalékát lehet ISPA pályázaton elnyerni, 40 százaléka a környe­A Dél-Balatoni regionális hulla­dékgazdálkodási rendszer létre­hozásának az első lépéseire került sor tegnap Szekszárdon a polgár- mesteri hivatalban a városkör­nyék 30 polgármesterének részvé­telével. A megbeszélés célja az volt, hogy mielőbb létrejöjjön az a zetvédelmi minisztérium támoga­tási összege és 10 százalék az ön­rész. Az önrész településenként 2800 forintot jelent személyen­ként, amelyet ütemezve, négy év alatt kell biztosítani. A Szekszárd környéki polgármesterek támo­gatják a hulladékgazdálkodási rendszer létrehozását, illetve a pályázathoz szükséges konzorci­um létrehozását - tájékoztatta la­punkat Kocsis Imre Antal, Szek- szárd polgármestere. _________■ Em lékalbum a vadászatról „A vadászat: vadűzés és erdőzúgás” Tolna megye Az ezredforduló és a ma­gyar államiság millenniu­ma alkalmából megjelent egy emlékalbum a vadá­szatról. A könyvet a megyei vadászkamara adta ki, s csupán 2500 példányban lá­tott napvilágot. A „Vadászati Almanach” ajánlójá­ban gróf Széchenyi Zsigmondot idézik: „A Vadászat: vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás!” Torokszorító feszültség, a kalim­páló szív, adrenalin a vérben, mi­közben a lesen vagy cserkeszelve tesszük próbára magunkat és a zsákmányt - ezeket a sorokat már Kocsner Antal írta a könyv­be, mint az almanach felelős ki­adója. Miről szól ez nagyon szép könyv? Termé­szetesen min­denről, ami a vadászattal ösz- szekapcsolható. Tolna megye va­dászatát mutat­ja be az évszá­zadok tükrében, érintve a változó vadászati jogokat, szokásokat, a megye vadgazdálkodását, képek­kel, számokkal, adatokkal fűsze­rezve, a természetvédelmet, a tájvédelmi körzeteket, a vadásza­ti igazgatást, a vadásztársaságo­kat, valamint a nagy „öregeket”, akiknek életük a vadászat. Az igényes emlékalbum meg­jelenését többek között a megye 52 vadásztársasága és különböző vállalkozások támogatták. MAUTHNER Egységben az euró Jótékonysági aprógyűjtés Az Európai Közösség tagálla­maiban 2002. január 1-től kö­zös fizetőeszközt - az eurót - vezetnek be. Ez nem csak az unió tagországait érinti, ha­nem például bennünket is, hiszen az eddig megszokott valuták hamarosan már csak dekorációnak lesznek jók. Még nincs késő, hogy matrac alól, fiók mélyéből, s egyéb „biz­tos helyekről” előszedjük külföl­di utazásaink során megmaradt papírpénzeinket, s beváltsuk a bankban. Az érintett országok­Apró az aprókért A szakértők szerint több tonnányi külföldi fém váltópénz birtokában van a magyar lakosság. Csakhogy az érméket nem váltják be a ban­kok, mi tehát akkor a teendő? Az UNICEF Magyar Bizottsága és a Magyar Nemzeti Bank közös akciója kereté­ben az aprópénzt a postákon és a bankok­ban elhelyezett gyűjtőlá­dákba dobhatják, ezzel a rászoruló gyerekeken segítenek. ban 2002. január 1-től kettős va­lutahasználatot vezetnek be, ami azt jelenti, hogy a nemzeti valuta és az euró egyszerre lesz forga­lomban. Tehát például Németor­szágban elfogadják a márkát is és az eurót is az üzletekben, de a visszajárót már csak euróbán ad­ják. Ezekben az országokban a bankjegykiadó automatákból és a bankok pénztáraiból már csak eurót lehet majd felvenni és itt­hon, Magyarországon is csak eurót vásárolhatunk a tagország­ok valutái helyett. Melyek is ezek az országok? Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Görögország, Ír­ország, Luxemburg, Németor­szág, Olaszország, Portugália és Spanyolország. Bár Dánia, Nagy- Britannia és Svédország is az unió tagja, ezek az államok úgy döntöttek, hogy nem lépnek be az Európai Monetáris Unióba (EMU), vagyis továbbra is neme- zi valutájukat használják. Az otthon tartott valutánkat tehát a bankokban visszaválthat­juk, de mi a helyzet azokkal, akiknek devizaszámlájuk van? A bankok különféle szolgáltatáso­kat kínálnak ezzel kapcsolatban az ügyfeleknek az euróra váltás­sal kapcsolatban, ezt minden számlavezetőnek magának kell tisztáznia pénzintézetével, vem Véradó-kitüntetések Tamási Többszörös véradókat köszön­töttek a napokban a tamási Vö­röskeresztnél. Szabó Béla és Hirth László ötven, Balogh Kár­oly, Szép Ferenc, Erős János, Pin­tér József, Kurek Sándor és György Antal hatvan véradása után kapott vöröskeresztes kitün­tetést. A Véradó Mozgalomért ki­tüntetésben részesült Lovász Andrásé iregszemcsei védőnő, a Véradó Mozgalom Támogatásá­ért oklevelet kapott Gyetvai Lász­ló, Túrós László, Könyv István János és Lacza Attila, valamint a pincehelyi Egészségház és a Béri Balogh Adám Gimnázium kony- hájának dolgozói. ________ ■ Te kintélyes helyi adóbevétel Fizessenek az ideiglenesen itt „dilomásozók” is! Tolna Elégedettek a tolnai képviselők a helyi adóbevétel eddigi ala­kulásával. Ez év szeptember 30-ig kommu­nális adóból 14,6 millió forint, iparűzési adóból 84 millió forint, gépjármű adóból 17 millió forint folyt be a 2001-re előírt adókból. Az előző évi hátralékok befizeté­sével, késedelmi pótlékkal és egyéb adóbevételekkel együtt összesen 150 millió forintot fizet­tek be az adózók az első három­negyed évben. A képviselők elé­gedetten nyugtázták az adato- kat.A „tekintélyes adóbevétel” mi­att a város vezetése úgy ítéli meg, hogy az adókulcsokat nem kell módosítani, azok továbbra is köze­pes mértékűek maradnak. Az adó­zók körének bővítésével kapcsolat­ban viszont két változtatási lehető­ség is felmerült. Az egyik, hogy a kommunális beruházásokhoz kap- • csolódó adókedvezményt eltöröl­nék. (Magánszemélyek a befizetett közműfejlesztési hozzájárulást le­vonhatják a kommunális adóból.) A kedvezmény eltörlését azonban a többség nem támogatta. Az ide­iglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenységre kivetendő ipar­űzési adó bevezetésével viszont egyetértettek a döntéshozók. (Ez az adó azokra a vállalkozókra vo­natkozik, akiknek nem a város­ban van a székhelyük, vagy a te­lephelyük, de legalább egy, leg­feljebb hat hónapig ott dolgoz­nak.) A városatyák megbízták a jegyzőt az adórendelet módosítá­sának előkészítésével.-s­Római erőd rekonstrukcióját tervezik A limes védelmére építették a különleges tábort A kömlodi Bottyan-sáncon közel két évtizede vegeznek ásatá­sokat, az itt található római kori katonai erődöt a nagyközön­ség mindeddig nem láthatta. Paks A Római birodalom Duna mentén húzódó keleti határvonala, a li­mes, védelmére épített erődrend­szerek egyik különleges helyzetű és elrendezésű tábora, a Lussonium a Paks és Dunakömlőd között található löszdomb, a Bot­tyán sánc tetején fekszik. A feltárá­sok 1972-ben indultak, 1987-től rendszeresen végeznek ásatáso­kat, melyek költségeit hét éve a Városi Múzeum fedezi. A dr. Visy Zsolt által vezetett ásatások során ismertté vált a kaputornyok helye, a földsánc-védőárok és az erődöt övező falak vonala. A feltárások eredménye azonban csak a szűk szakmai közönség számára vált is­mertté, mert mostani állapotában nem tekinthető meg. 2003-ban Magyarország ad ott­hont a háromévenként megrende­zésre kerülő tudományos konfe­renciának, a Limes-kongresszus­nak. A régészettudomány egyik legrangosabb eseményének házi­gazdája a PTE Ókortörténeti és Régészeti Tanszéke lesz, prog­ramjuk szerves részét képezi a Római Birodalom magyarországi határvonalán elhelyezkedő régé­szeti parkok, múzeumok, ásatá­sok megtekintése. A szervezők a megtekintendő emlékek közé so­rolták a paksi Városi Múzeum, va­lamint a lussoniumi tábor meglá­togatását is. A múzeum munka­társai erre az időpontra szeretnék a tábor területét megtekinthetővé tenni. Tervük mellett szól az erő­dítmény különleges alaprajzi sajá­tossága, a szép természeti környe­zet, valamint az is, hogy elősegít­hetné Paks és Dunakömlőd ide­genforgalmi fejlődését. A múzeum Vladár Ágnes mű­emléki építésszel elkészítette az erődítmény bemutatását célzó program tervét. Eszerint az első fel­adat az erőd területét érintő telkek tulajdonjogának rendezése. A Boty- tyán-sánc ma még nehezen megkö­zelíthető és az út, valamint a kato­nai tábor területe nincs az önkor­mányzat tulajdonában. A tervek há­rom lehetséges megoldást vázolnak fel, az egyik a római-kori épületma­radványok terepszintet alig megha­ladó falmagasságában történő be­mutatása, ami nem igazán látvá­nyos, így a turisták számára sem vonzó. A tervező ezért azt javasolja, hogy a falak egy részét 50-60 centi- méteres, a kaputornyot egy méteres magasságig falazzák fel, később pe­dig az egyik tornyot teljes egészé­ben, fedetten rekonstruálják. A terv része az erőd területének kertészeti rendezése, sétautak és felvezető út, valamint megfelelő kerítés létesíté­se. A megvalósítás költségeit és a tu­dományos konferenciához kapcso­lódó pályázat részleteit még nem is­merik, a képviselő-testület azonban - a Városi Múzeum igazgatója által készített javaslat alapján - költség- vetésében elkülönített erre a célra ötmillió forintot. vt

Next

/
Oldalképek
Tartalom