Tolnai Népújság, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-22 / 272. szám

mm 2001. November 22., csütörtök SPORT 11. OLDAL A vártnál nehezebb kötelező A harmadik negyedet a lelkes finnek nyerték Kosárlabda Győzelemmel kezdte sze­replését az Európa-bajnoki középdöntőben női váloga­tottunk, miután hazai pá­lyán nyert Finnország el­len. Magyarország- Finnország 76-55 (23-10,7-20,22-11,24-14). FTC- csarnok, 500 néző. V: Dozai (horvát), Dolinek (cseh). A ma­gyar pontszerzők: Seres (19), Iványi (12), Papp (11), Károlyi (10/6), Kalmár-Nagy (8), Újvári (7/3), Csák (6), Hagara (3/3). A mérkőzés az eredményjelző meghibásodása miatt 25 perc ké­séssel kezdődött. A csapatveze­tők megegyeztek, hogy a zsűri kézzel méri az időt. Mindkét olda­lon gyenge do­bóteljesítmény­nyel indult a ta­lálkozó. A hazai­ak a nagyszüne­tig folyamatosan előnyben voltak, elsősorban a 100. válogatottságát ünneplő Se­res és a palánk alatt remeklő Papp révén. A finnek azonban .a színesbőrű Roukanoja vezetésé­vel a szünetig meglepetésre ki­egyenlítettek (30-30). Fordulás után magára talált Rátgéber László együttese. Csák és Iványi ellenállhatatlan volt, Kalmár-Nagy pedig főleg a lepat­tanószerzésben jeleskedett. Vé­gül a magyarok a vártnál nehe­zebben, de „hozták” a mérkő­zést, a hajrára elfáradó finnek el­len. ■ Vörös vezérelte völgységiek Az FKSE alaposan megizzadt a győzelemért Kosárlabda A férfi NB délnyugati csoport­jában a bonyhádiak Vörös ve­zérletével fantasztikus játék­kal rukkoltak ki a siófoki mérkőzés harmadik tíz per­cében, s ez el is döntötte a rangadót. Siókosár UK- Bonyhádi KSE 86-99 (22-17, 24-26, 16-33, 24-23). Siófok, 200 néző. V: Téczely, Kollár J. Bonyhádi KSE: Balogh T. (16/3), Puha (6), Vörös (44/18), Vadkerti (12), Martin­csek (15/9). Csere: Marsenic (4), Márton (2), Hartmann (-). Edző: Mészáros András. Iskolai elfoglaltság és betegség miatt ezúttal négyen hiányoztak a bonyhádi csapatból. Mindez vé­dekezésben óvatosságra intette a kezdőcsapat játékosait, s miután a támadások befejezéseibe is több hiba csúszott, így a házigaz­dák ragadták magukhoz a kezde­ményezést. Kilencpontos siófoki előny (19-10) után keményebb védekezésre tért át a Bonyhád, s a völgységiek egymás után gyűjtöt­ték a személyi hibákat. Az ezen a mérkőzésen is meghatározó Pu­ha már az első tíz percben négy­nél járt. Vörös nagyszerű védeke­zésének és ponterősségének kö­szönhetően azonban nem tudott meglépni a házigazda. A harma­dik negyedre azután alaposan összekapta magát a Bonyhád, Vö­rös nagyszerű teljesítménye mel­lé végre felzárkóztak társai is, s a vendégek állva hagyták a Balaton- partiakat. Az utolsó negyedben ismét kiegyenlítetté vált a játék, de a völgységiek biztos győzel­mét már nem fenyegette veszély. Jók: Vörös (a mezőny legjobbja), Puha, Martincsek. (kiszleri Marley FKSE Szekszárd- Marcali VSZSE 77-68 (21-15, 17-28, 21-19, 18-6). Szekszárd, 40 néző. V: Várhal­mi, Fodor. Szekszárd: Dorogi (4), Földesi (16/6), Beák (16), Tunczinger (17), Farkas (17/3). Csere: Keresztes (-), Kovács (7/3), Varga (8), Szabó (-). Edző: Murvai Árpád. Nyögvenyelős győzelmet ara­tott a Szekszárd egy álmos vasár­nap esti mérkőzésen. Az első ko­sarat a vendégek szerezték a 3. percben, s a játékrész közepéig vezettek is (5. perc: 6-10). A foly­tatásban rendezte sorait az FKSE, s a vezetést is átvette. A hazaiak a negyed végére hatpontos előnyt szereztek, de a játék képe alapján ez egyáltalán nem volt megnyug­tató. A második tíz perc még en­nél is siralmasabb volt. Két percig csak a vendégek találtak a kosár­ba, így hamar átvették a vezetést. A Szekszárd hiába próbálkozott kétségbeesett hármasokkal, a ha­zaiak sokszor még a gyűrűt sem találták el, a somogyiak viszont ebben a negyedben kifejezetten jól használták ki a vendéglátók védekezési hibáit. Fordulás után nagy lendülettel kezdett a Marley, s bár a triplák továbbra is elkerülték a gyűrűt - a hazaiak 17.4 százalékkal dob­tak távolról -, Farkas fontos középtávolijaival ismét verseny­ben volt a Szekszárd. A döntés az utolsó negyedre maradt, amely­ben elsősorban védekezésével kerekedett ellenfele fölé a Szabó Ákos személyében újoncot is avató FKSE. Á hazaiak ebben a játékrészben mindössze 6 pontot engedélyeztek a vendégeknek, s ha szenvedve is, de végül kicsi­karták a győzelmet. Kitűnt: Far­kas, Földesi. Sikeres túra a tengerentúlon Újhelyi Gábor: Játékunkat inkább támadásban éreztem hatékonynak” Az Atomerőmű-KSC Szekszárd NB I-es női együttese - immár hagyományosan - november elején kéthetes amerikai túrára utazott. Újhelyi Gábor vezetőedző csapata nyolc mérkőzést játszott Nyugati-parti egyetemi gárdák ellen. Kosárlabda A szekszárdiak tavaly a Keleti, ezúttal a Nyugati partot választották portyájuk színhelyéül, s bár a 12 nap alatt letudott nyolc mérkőzésen mindösz- sze két győzelmet arattak, a mérleg könnyen le­hetett volna jobb is.- Az Egyesült Államok rendkívül szép tá­ján jártunk, s így mindenképpen maradan­dó élményekkel gazdagodtunk - mondja Újhelyi Gábor. - A túra szakmai szempont­ok szerinti értékelése során azonban már vegyesek az érzéseim, hiszen olyan hely­zetbe kerültünk, hogy a nyolc találkozóból akár ötöt is megnyerhettünk volna. Az el­utazás előtt fő célként jelöltük meg, hogy a sorozatterhelés jelentette fizikális erőpróba mellett a lehető legjobban sikerüljön beépí­tenünk csapatunkba a nem sokkal a bajno­ki rajt előtt érkezett jugoszláv centert, Violeta Vukovicsot. Emellett pedig mind tá­madásban, mind védekezésben olyan ele­meket gyakoroljunk, amik rögzítésére - anélkül, hogy vetélytársaink előtt felfed­nénk titkainkat - idehaza nincs módunk. Nos, több összecsapáson is olyan szorosan alakult a végjáték, hogy a győzelmi esélyek fel-felborították az elképzeléseket. Általá­ban persze ezek nem realizálódtak - a játék­vezetők igen csak ügyeltek az eredmény alakulására -, de a jövő igazolhat bennün­ket, hogy érdemes volt megléprii a változta­tásokat. A zónánkat cseréltük fel emberfo­gásra, melyet három mezőny- és két maga­semberrel idehaza is alkalmazunk majd.- Több mérkőzésen is csak öt-hat pontos differencia volt a vendéglátók javára. A haj­rára elfáradt a csapat, vagy a játékvezetők tartották a kelleténél jobban tiszteletben a hazai pályát?- A játékosok fizikálisán jól bírták a sorozatter­helést, egy-egy meccsen ugyan előfordult, hogy egyszerre többen is „betliztek”, de ezt elsősorban nem a fáradtság, inkább az időeltolódásból adó­dó átállás számlájára írom. Kinti magyarokkal be­szélve tisztázódott, hogy a játékvezetők nem fel­tétlenül elfogultan bíráskodnak, hanem a felfo­gásból adódóan az itthon szokásosnál jobban vé­dik a támadójátékost. Minden mozdulatot lefúj­nak, amellyel a védekező kosaras „behatol” az el­lenfele teste köré - a vállak képezte tengellyel ­képzeletben rajzolható henger belsejébe. Ennek volt betudha­tó, hogy ellenfeleink kétszer-há- romszor annyi büntetőt dobhat­tak, mint mi, ráadásul mindez elbizonytalanította a védekezésünket.- A nyolc mérkőzésen akadt nagy különbségű vereség, de hosszabbításban kiharcolt győzelem is. Gondolom, minden találkozónak megvolt a maga tanulsága.- Pontosan. A stanfordi fiaskóból például le­szűrhettem, hogy kemény letámadás ellen nem A szekszárdiak mérkőzései University of Oregon-KSC Szekszárd 83-77. Ld: Szemerédi (20/6), Sztojkovics (18/9), Vukovics (18), Darida (10/6). Oregon State-KSC Szekszárd 94-68. Ld: Sztojkovics (16/6), Szemerédi (15/3), Vukovics (13), Szélesy (10/6). St. Mary's-KSC Szekszárd 84-78. Ld: Szemerédi (32/15), Vukovics (13), Nyíró (10). Stanford-KSC Szekszárd 106-59. Ld: Sztojkovics (11/9), Szélesy (11/6). Santa Clara-KSC Szekszárd 95-78. Ld: Kajdacsi (25), Szemerédi (23). San Francisco-KSC Szekszárd 76-86. Ld: Kajdacsi (15), Bulatova (14/12), Szemerédi (13/3), Nyíró (12), Sztojkovics (11/3), Lódi (10). Nevada Wolf Pack-KSC Szekszárd 66-61. Ld: Szemerédi (14/6), Sztojkovics (11/3), Lódi (10). Berkley Golden Bears-KSC Szekszárd 49-53. Ld: Kajdacsi (16), Sztojkovics (10). Sztojkovics (szemben) és Vukovics (12) egyre jobban megérti egy­mást, s decembertől újra hazai palánkok alatt csatáznak fotó: gk merünk elég bátran játszani, pedig az euroligás együttesektől (PVSK, GYSEV) hasonlóra számít­hatunk. A keret egyetlen tagja sem volt képes vé­gig egyenletesen jó teljesítményre, mindazonáltal valamennyi játékosnak akadtak jó meccsei, s minden találkozón volt két-három kosaras, aki hozta magát, s ezzel tartást adott a csapatnak. Já­tékunkat inkább támadásban éreztem hatékony­nak az imént már említett védekezésbeli gondok miatt. Vukovics és Sztojkovics „beépítése” jól si­került, míg a kerethez az elutazás előtt csatlako­zott Daridának még idő kell a beilleszkedéshez.- Összességében hogyan értékelnéd a túrát?- Mindenképpen hasznos két hetet töltöttünk az Államokban, kiderült, ki mire használható. Jó képességű csapa­tokkal mérkőztünk, amely igazán au­gusztusban kamatozott volna, az egye­temi bajnokság azonban novemberben kezdődik...- Portland, San Francisco, Reno és Las Vegas után ismét Szekszárdon készül a csapat. Mi a következő hetek programja?- Ezen a héten inkább a fizikális ter­helésen van a hangsúly, hétfőtől pedig már a december elsejei BSE elleni talál­kozóra készülünk. A műtét után lábado­zó Tóth és a válogatott kerettag Kajdacsi nem készül együtt a csapattal. Fiatal centerünk meghívásának örülök, hiszen ezzel elmúlt idénybeli remek munkáját, javuló játékát, s valahol az egész szek­szárdi csapat teljesítményét ismerte el a kapitány.___________. (fekete) Mai sportműsor Teremfoci: Alta-Ripa torna a tol­nai városi sportcsarnokban (I. osztály), 17.15. ____________■ Csa k röviden____ VERSENYTÁ NC. Ezüstérmet szerzett standard táncokban a Bordányban megrendezett or­szágos klubközi versenyen a Dombóvári Valcer SE Sperling Balázs-Molnár Glenda összeállí­tású duója. A junior páros latin­amerikai produkciójával annyira elbűvölte a zsűrit, hogy annak minden tagja első helyre rangso­rolta Balázs Erik tanítványait. LABDARÚGÁS. A DFC Rutin együttese nyerte a dombóvári 516-os számú Ipari Szakközépis­kola csarnokában vasárnap ha­todszor megrendezett Ödön-ku- pát. A döntőben a dombóváriak hétméteresekkel (3-2) győzték le a Jim Beam csapatát. A har­madik az USA-Sport Széli SC, míg a negyedik a Döbrököz lett. A gólkirályi címet 7 találattal Kardos Ernő (USA) szerezte meg, a legjobb kapusnak Takács Zoltán (Jim Beam) vehette át. ■ Hármat léptünk előre Labdarúgás Magyarország - egy hónappal ez­előtti pozícióján három helyet ja­vítva - 64. a FIFA legfrissebb vi­lágranglistáján. Az élen továbbra is a világ- és Európa-bajnok fran­ciák állnak, de a második helyre feljött Argentína, hátrébb szorít­va az idén gyengélkedő Brazíliát. FIFA-világranglista (zárójel­ben az előző helyezés): 1. (1.) Franciaország 811, 2. (3.) Argen­tína 798, 3. (2.) Brazília 797, 4. (4.) Portugália 741,5. (8.) Kolum­bia 736... 64. (67.) Magyarország 540 ponttal. _______________■ Ne gyedik hely az Eszkimó-kupáról NŐI LABDARÚGÁS Negyedik helyen végzett a Szen­tesen megrendezett II. Eszkimó­kupán a Varga Trans-Fer Szek­szárd serdülő együttese. A hat együttes részvételével zajló tor­nán a szekszárdiak az „A” cso­portba kaptak besorolást, ahol a házigazda szentesiekkel (0-3), és a karcagiakkal (2-0) mérték össze erejüket. A döntőbe jutá­sért a későbbi kupagyőztes egri­ek kemény diónak bizonyultak (0-7), míg a harmadik helyért a Szentes nagy csata után (1-1) büntetőkkel múlta felül Folk György tanítványait. A gárdában ezúttal mutatkozott be a Varga Trans-Fer Focisuli két tehetsége: a 12 éves alsónánai Kovács Anita és a 10 éves szekszárdi Klézli Szandra. ■ Katalán varázslat az Anfield Roadon Döntetlen Münchenben és Isztambulban, nyert a Boavista Kedden este négy találkozóval foly­tatódott a Bajnokok Ligája 2001/ 2002-es idényének küzdelemsoro­zata. Labdarúgás A második csoportkor rögtön két csúcsrangadóval indult: a címvédő Bayern München az 1999-es győztes Manchester Unitedet, míg a tavalyi év­ben négy kupát begyűjtő Liverpool a Barcelonát látta vendégül. A két össze­csapás közül kétségkívül előbbit kísér­te nagyobb érdeklődés, a Bayern és a MU ugyanis évek óta rendszeresen összecsap a legrangosabb európai ku­pasorozatban. Az óriások ezúttal nem bírtak egymással: Van Nistelrooy góljá­ra a müncheni Paulo Sergio az utolsó percekben postázta a választ. A másik csúcsderbin nagy meglepetésre ven­dégsiker született az Anfield Roadon. Hiába szerezte meg Owen révén a ve­zetést a Liverpool, a remekül játszó Barcelona nemcsak fordított, de még egy újabb gólra is futotta erejéből. Eredmények, A-csoport: Bayern München (német)-Manchester Uni­ted (angol) 1-1 (0-0). G: Paulo Sergio (87.), illetve Van Nistelrooy (74.). Boavista (portugál)-Nantes (francia) 1-0 (1-0). G: E. Sanchez (24.). B-csoport: Galatasaray (török)-AS Roma (olasz) 1-1 (1-0). G: Perez (22.), illetve Emerson (92.). Liverpool (angol)-Barcelona (spanyol) 1-3 (1—1). G: Owen (27.), illetve Kluivert (4L), Rochemback (65.), Overmars (84.). A Panathinaikos-Porto, a Sparta Praha-Real Madrid (C-csoport), vala­mint a Deportivo- Arsenal és a Juventus- Leverkusen (D-csoport) ösz- szecsapásokat lapzártánk után rendez­ték. Az MTK az Labdarúgás Az NB I 19. fordulójának rangadóján a listavezető MTK hazai pályán 1-0-ra verte a játéknap előtt harmadik Vi­deoton gárdáját, s ezzel őszi bajnok. MTK Hungária-Videoton 1-0 (1-0). Hungária krt., 1500 néző. V: Hanacsek. MTK: Hajdu- Komlósi, Smiljanic, Elek- Madar (Balaskó, 56.), Zavadszky, Lazic, Illés, Fűzi (Kanta, 85.)- Ferenczi (Horváth, 73.), Branezac. Edző: Bognár György. Videoton: Milinte- Kovács B., Pomper, VilotiCr Bekő- Szalai (Földes, 71.), Komódi, Némedi, Tóth B. (Csató, 32.), Hamar (Usvat 80.)- Gajic. Edző: Várhidi Péter. Ala­csony színvonalú meccsen a va­lamivel kevesebbet hibázó hazai­őszi bajnok ak egy támadást pontosan fejez­tek be, és ezzel megszerezték az idei elsőségüket bebiztosító győ­zelmet. G: Ferenczi (18.). Kiállít­va: Gajic (86.). Kispest-Honvéd-Újpest 1-0 (0-0). Bozsik-stadion, 2000 né­ző. V: Hajdó. G: Németh N. (47.). Vasas-Haladás 2-1 (2-0). Fáy u„ 1500 néző. V: Dubraviczky. G: Maród (3.), Zrlic (33.), ill. Japa (5L). Győri ETO-Dunaferr 2-2 (2-1). Győr, 2000 néző. V: Buko- vics. G: Baumgartner (8.), Szanyó (12.), ill. Salamon (17.), Sowun- mi (67.). Kiállítva: Vasas (65.), ill. Salamon (63.). Zalaegerszeg-Sopron 4-1 (0-0). Zalaegerszeg, 7500 néző. V: Kassai. G: Waltner (62.), (65.), (68.), Egressy (93.), ill. Tóth (85). Kedden játszották: Debre- cen-Ferencváros 0 1. n A holland Overmars adta meg a kegyelemdöfést a Liverpoolnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom