Tolnai Népújság, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-21 / 271. szám

2001. November 21., szerda I KÉK 7. OLDAL ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig ÁJULÁS. Ismét rosszul lett a körmendi gyermekgyilkosság vádlottja a Legfelsőbb Bírósá­gon az ügyész perbeszéde köz­ben, ezért félbeszakították a tárgyalást. Tánczos Gábor egy héttel ezelőtt a védőbeszédek alatt ájult el, s korábban a me­gyei bírósági elsőfokú ítélet ki­hirdetését is ilyen okból kellett félbeszakítani. Tánczost azzal vádolja az ügyészség, hogy 1998 áprilisában megtámadott egy iskolából hazatérő 12 éves kislányt, és elvágta a torkát. A megyei bíróság első fokon kétszer is kimondta a vádlott bűnösségét. ÍTÉLET. Öt év börtönbüntetés­re ítélt kedden a Nyíregyházi Városi Bíróság egy robbantás­sal fenyegetőző rablót. Nagy József 35 éves hajléktalan a múlt héten csütörtökön a szabolcsi nagyváros egyik élelmiszerboltjának pénztárát fosztotta ki. HALÁLOS BALESET. Csöng rádról Szentes irányába közle­kedett egy VW Vento típusú személygépkocsi. Előzésbe kezdett, figyelmetlensége miatt azonban a szabályosan közle­kedő MAN típusú tehergép­kocsival frontálisan ütközött. A baleset következtében mind­két gépjármű az árokba zuhant. A személygépkocsi 35 éves férfi vezetője a helyszínen életét vesztette, a tehergépkocsi sofőrje könnyű sérüléseket szenvedett. AUTÓFELTÖRÖK. Tegnap la kát alá került egy öttagú társa­ság. Az illetők a Veszprém mel­letti Csatár-hegy közelében egy üzemanyaghiány miatt leállt Suzuki Marutit szemeltek ki. Mire a tulajdonos benzinnel visszatért kocsijához, a betört ablakú járműből már hiányzott a hátizsákja, közben az öt sze­mély beszállt egy Ladába. A kárvallott egy segítőkész autós járművével az ismeretlenek nyomába eredt, és a rendőrség közreműködésével elfogták őket. ÖNGYILKOSSÁG. Vészfékezés sem tudott segíteni, amikor a veszprémi állomás előtt, a nyílt pályán a Budapestről Szombat­helyre tartó gyorsvonat elé lépett egy férfi. A szétroncsoló- dott testű öngyilkos a helyszí­nen szörnyethalt. A tragikus baleset folytán a vonat másfél órányi késéssel indulhatott csak tovább. ELFOGTÁK. Tegnap kattant a bilincs Szlovákiában a magyar állampolgárságú Bittera László István csuklóján. A magyar rendőrség többszöri posta­rablás, a szlovák rendőrség i pedig legalább három szlová­kiai bankrablás miatt már hosszabb ideje körözte. REPÜLŐS GIZI. Fiatal korá ban Pécsre, Debrecenbe repülő­vel járt lopni a nyomozók köré­ben Repülős Giziként ismert asszonyt, ám időközben jármű­vet váltott. Az encsi rendőrök most lopás alapos gyanúja mi­att vették őrizetbe a 75 éves bu­dapesti asszonyt. VAKLÁRMA. Fekete egyenru­hás emberek, hátukon Tűz­szerész felirattal, jelentek meg tegnap délután az Erzsébet hí­don. Miután ismeretlen hang telefonon azt közölte, hogy fel akarják robbantani az Erzsébet hidat, a Rendőrség Különleges Alakulatának tűzszerészei ala­posan átvizsgálták a híd alatt húzódó gáz- és villanyvezetéke­ket, valamint a híd egyéb fon­tos pontjait. A szakemberek megállapították, hogy nincs veszély, csak valaki ismét ostoba módon szórakozott. T U KÖR Amokfutó kamionos: öt halott ______________TOLNÁBAN TÖRTÉNT______________ HALOTT A KÚTBAN Szakcs külterületén tegnap 11 órakor, a rendőrség kérésére egy kút- ból férfi holttestét hozták a felszínre a tűzoltók. Mint kiderült, a férfi 1935-ben született, s feltehetően öngyilkos lett. ÉGETT A TARLÓ FÖLDVÁRON Dunaföldvár határában, a várostól mintegy 5 kilométerre a 65 út mel­lett foltokban égett a tarló tegnap este. LOPÁS A RENDELŐBEN A megyeszékhelyen egy Alisca utcai orvosi rendelőből tűnt el egy táska, a benne lévő igazolványokkal együtt. ELFELEJTETT BÖRTÖNBE VONULNI A Paksi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy sze­mélyt, aki ellen a büntetés-végrehajtási intézet is körözést adott ki. BETÖRÉS ÉS LOPÁS DUNAFÖLDVÁRON Dunaföldvár egyik lakatlan háztól alumínium-lemezeket loptak, il­letve egy lakásba jutottak be a hengerzár feltörésével, ahonnan ék­szereket és pénzt vittek el. LOPÁS DOMBÓVÁRON Lámpatesteket és sodronydrótokat loptak el Dombóváron egy helyi telephelyről. A kár 20 ezer forintra tehető.___________________■ Az autóbusz húsz métert sodródott FOTÓ: EUROPRESS RÉTSÁG Öt halottja és tizenkét sérültje van annak a buszbalesetnek, amely kedd reggel történt a Nógrád megyei Rétság központjá­ban. A gázoló kamionsofőrt letartóztatták. majd az út másik oldalán a meg­állóban várakozó Volán-busznak vágódott. A kamion a buszt mint­egy húsz méterrel arrébb lökte, elsodort egy telefonfülkét és a buszra várakozók közül öt nőt halálra gázolt. A helyszínre érkező mentők egy embert a klinikai halál állapo­tából hoztak vissza az életbe. A négy súlyos sérült közül egyet mentőhelikopter szállított Buda­pestre, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe. A balesetet egy lengyel rendszá­mú kamion okozta, amely a rend­őrségi vizsgálat szerint a megen­gedettnél jóval nagyobb sebes­séggel közlekedett. A teherautó lengyel sofőrjét emiatt - a rendőr­ség tájékoztatása szerint - még a nap folyamán őrizetbe vették. A baleset előidézője Parassa- puszta felől érkezett Rétságra. Egy lámpás kereszteződésben összeütközött egy Trabanttal, A szerencsétlenül járt fiatal nő jobb karját amputálni kellett. Többszörös törései vannak, ezért több műtétet kell végrehajtani rajta. A többi sérültet a váci és a balassagyarmati kórházba vitték a mentők. Az ütközés nyomán kiömlött gázolajat a tűzoltók távolították el az úttestről. A baleset miatt a 2-es főút nőtincsi elágazójánál Nezsa felé terelték a forgalmat. Legutóbb április 4-én történt több halálos áldozattal járó busz­baleset: egy kazincbarcikai busz oszlopnak ütközött, hárman meghaltak, negyvenketten pedig megsérültek._______________■ Au tók papírját hamisították Meghamisított adatokkal több tízmillió forint értékben helye­zett forgalomba Magyarországra csempészett lopott kocsikat és magyarországi roncsautókat egy bűnbanda. Nyíregyháza Eddig nyolc gyanúsítottat vett őri­zetbe és ötven személygépkocsit foglalt le a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitány­ság. A gyanúsítottak között van egy-egy ecseri, nyíregyházi és tolcsvai autó-eredetvizsgáló vállal­kozás, műszaki vizsgáztatással foglalkozó cég, illetve kocsiátírást intéző társaság, valamint az egyik budapesti okmányiroda alkalma­zottja. A rendőrség körözi továbbá a bűncselekmény-sorozat egyik kulcsfiguráját, egy nyíregyházi autószerelőt, akit egyelőre sehol nem találnak. A nyomozók feltételezik: Bor­sod, Pest és Szabolcs megye mel­lett más megyéket is érinthet az ügy. A hamis papírokhoz számlá­kat kiállító magánvállalkozó ugyanis bevallotta: öt darab, egyenként ötven számlát tartal­mazó tömböt használt fel a sza­bálytalan ügylet intézéséhez. A bűnbanda nyomára a nyír­egyházi rendőrkapitányság nyo­mozói jutottak, akik egy autóbon­tó ellenőrzése során három olyan kocsit találtak, amelyeknek a szét­szedését semmi nem indokolta. A nagy, együttesen 5,6 millió forint értékű Volkswagen típusú autók­ról megállapították, hogy azokat Budapestről lopták el, s az autó­bontót üzemeltető vállalkozás­hoz a körözött autószerelőn át kerültek. A kereket oldó szerelő telep­helyének ellenőrzése soráh a rendőrök egy olyan kocsira buk­kantak, amelyet még 1990-ben hi­vatalosan végleg kivontak a forga­lomból, ennek ellenére új rend­számmal üzemképes állapotban volt. Ekkor derült ki, hogy a forga­lomból kivont autó adataival egy másik, külföldről csempészett kocsi működik. Az ügy felgöngyölítése során jutottak el a rendőrök több cégen át az egyik budapesti okmányiro­dához, amelynek alkalmazottja a hamis papírok alapján mindig át­írta a szóban forgó autókat ma- gyar tulajdonosok nevére._____■ Bo ris Becker adóügyei Rájár a rúd a híres sportemberre. Nem hasz­nált hírnevének válása a közös gyerekeiket nevelő Barbarától, majd félrelépése Angela Ermakowával sem, most pedig nyomozást ren­delt el ellene az államügyészség. München A bajor igazságügyi minisztérium megerősítette az adócsalás gyanúja miatt indított eljárás tényét. A nyomozók már évek óta dolgoznak a Becker- ügyön, és idén augusztusban elő is terjesztették zárójelentésüket. A Focus című hírmagazin jelentése szerint Bo­ris Becker megtévesztette a német APEH-et azzal, hogy papíron Monacóba helyezte át állandó lak­helyét. Ily módon 33 millió márkát vont ki a jöve­delemadózás alól. Fizetési kötelezettsége az idő­közben fölszámított kamatokkal együtt immár öt­venmillió márkára rúg. Ha a gyanúsítás bizonyos­sá válik, adócsalás miatt elmarasztaló ítélet vár az eddigi mintasportolóra, a német fiatalok milliói­nak példaképére. Pénzbírság, vagy akár tíz évig terjedő börtönbüntetés. Becker szóvivője, Robert Lübenoff határozottan cáfolja az adócsalás vádját. „Formális eljárásról van csupán szó, ami az ilyen esetekben szokásos” - érvelt. A hírmagazin szerint a nyomozók abból indul­nak ki, hogy Becker 1985 óta ténylegesen nem Monacóban, hanem Németországban élt. Ennek alapján a német adótörvények vonatkoznak rá. Becker ügyeit első wimbledoni győzelme (1985) óta a leimeni szülői házból intézték. Boris a volt feleségével fotó: europress/epa Az adóhivatallal folytatott állóháború közben kétszer is tartottak házkutatást a teniszsztár mün­cheni otthonában, amely 1993 óta hivatalos lak­helyének számít. A véletlen is a nyomozók kezére játszott egy duisburgi Becker-rajongó által össze­gyűjtött újságcikk-kivágások formájában. Ebből tételesen tudható, hogy mikor és hol tartózkodott. Annyi bizonyos, hogy Monacóban csak papíron volt, miközben állandó lakhelye valójában München. Ha ezt az államügyészség is bizonyíta­ni tudja, akkor bevasalják rajta a 33 milliót és kamatait. A színfalak mögött viszont állítólag valamiféle kompromisszum készül: B. B. tízmillió márka be­fizetését ajánlotta az adóhivatalnak, ám a szigorú ügyintézők ezt egyelőre keveslik. KULCSÁR LÁSZLÓ Erőszakkal gyanúsított apa Szigetvár Őrizetbe vettek a Szigetvári Rend­őrkapitányságon egy Szentlőrinc melletti faluban lakó férfit, akit az­zal gyanúsít a rendőrség, hogy sa­ját lánya ellen követett el nemi erő­szakot, csaknem fél éven keresz­tül. A hónapokon keresztül sakk­ban tartott kamaszlány azonban nem bírta tovább és a polgármes­teri hivataltól kért segítséget. Egy­előre nem tisztázott, hogy a csa­ládtagok mennyire voltak tisztá­ban azzal, ami az apa és a gyerme­ke között történt, a felelősség kér­désének megállapítása a nyomo­zás feladata lesz. ■ Elásta az anyja holttestét ri-frontautó Kft. Continental® viking SEMPERIT ® EUROTECH tana" téli gumiabroncsok 15-25%-os akcióban a raktárkészlet jSKÖfyl. Szekszárd-Ebes, Telefon *74/529-300 Szászvár, Kun Béla u. 46/1. Telefon: 72/389-445 FIATAL AUTÓK BONTÓJA Új típusú (1992-től) nyugati autókhoz bontott és új alkatrészek, karosszériaelemek vétele, eladása. Pl.: Opel Astra, Corsa B. Magyar Suzuki, Ford Escort, BMW, VW Golf III, Vento. Polq, Audi, Mercedes. Peugeot, Seat. Törött, totálkáros autók vétele. Novemberben 15%-os akció az új utángyárott alkatrészekre. Lakatosoknak kiszállítás! Pécs, Rácvárosi u. 3. 20/927-5722, 20/988-6666 72/255-064 $ SUZUKI-VARGA SUZUKI , a­LÁNYOSOK 1992-2001 Használt Suzukik óriási választéka most akciós részletre! Például: vételár: 1 200 000 Ft kezdő befizetés havi törlesztés 15 hónapig további 45 hónapig 300 000 12 600 25 200 500 000 9 800 19 600 840 000 5 000 10 000 Vételár: 950.000 Ft kezdő befizetés havi törlesztés 9 hónapig további 27 hónapig 250 000 14 300 28 600 500 000 9 200 18 400 840 000 5 000 10 000 45 % előlegtől NO CASCO. Kezelési költség minden esetben 0 Ft! HasználI autót beszámítunk. Cím: 7759 Lánycsók, az 57. sz. út mellett. Tel./fax: 69/364-723, 364-494. Tel.: 60/466-247 Szerviz: 70/33-77-390 Nyitva: H-P 8.00-17.30 Szó 8.00-14.30 Vas 8.00-12.00 Lánycsóknál balra - cserélheti jobbra! | ) I Ellend Másfél éven keresztül vette fel ha­lott anyja nyugdíját egy férfi a Ba­ranya megyei Eilenden. A férfi évekkel ezelőtt maga „temette el” kertjükben az öregasszonyt. A falu végén álló házba 4-5 éve költözött fiával a 74 éves elmebeteg asz- szony. Két évvel ezelőtt, 1999 no­vemberében halt meg, fia elásta a holttestet, majd azt híresztelte, hogy az anyja szigetvári kórház­ban fekszik. A havonta az öregasz- szonynak kiutalt nyugdíjat ezután egy hamisított megbízási szerző­déssel továbbra is átvette. Tegnap kora délután a kert végében a diófa alatt bukkantak rá - vélhető­leg - az öregasszony holttestére. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom