Tolnai Népújság, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-03 / 256. szám

Tolnai Népújság 10. OLDAL Hétvégi Magazin ■ A brazil kőfaragó könyvtára Olvasni nem tudott, hallás alapján tanult verseket Tizenkilencezer kötetes in­gyenkönyvtárat üzemeltet Rio de Janeiróban egy sokáig anal­fabéta kőfaragó, aki nem ha­ragszik meg azért, ha a köl­csönzött köteteket nem viszik vissza. Az immár híres kőfaragót, Evando dós Santost a költészet szeretete - és ennek révén egy pap - tartította meg olvasni. Ma övé a hatalmas város legnevezetesebb könyvtára, amelyet ingyen bocsát a meglehe­tősen szegény negyed lakosainak rendelkezésére. Dos Santos maga is szerény körülmények között élő családból származik és Aqui- dabából, egy szegény északkeleti településről költözött a nagyvá­rosba. Mindig nagyon szerette a költészetet, főként szűkebb szülő­hazájának poétáit. Minthogy ol­vasni nem tudott, hallás alapján tanult meg számos költeményt. Rióban egy evangélikus papot meghatotta sorsa és megtanította olvasni. Az irodalom gyönyörűsé­gei így, mintegy csodaképpen, el­érhetőkké váltak számára. A vé­letlen azonban tovább tágította le­hetőségeit. Ő maga is olyan hely­zetbe került, hogy népszerűsítheti az irodalmat, az olvasást. Az tör­tént ugyanis, hogy egy napon, amikor egy ház lebontásán dolgo­zott, talált egy halom, kidobásra ítélt könyvet. Hazavitte őket és ezek lettek könyvtárának első da­rabjai. A fejlesztés már könnyen ment. Szenvedélyének híre elter­jedt és ha valakinek feleslegessé vált könyvei akadtak, csak Evan­do Dos Santost hívta. A könyvtár­ban, amelyet földijéről, Tobias Barretóról nevezett el, állandó a jövés-menés. Olvasnivaló minden ízlés számára akad. Van itt Proust, Marx, Ken Follett... És a kölcsön­zőnek elég a nevét beírnia egy kockás füzetbe. Van is, aki vissza­él a helyzettel és a könyvet nem viszi többé vissza. Dos Santos azonban ezért nem haragszik. Fő, hogy olvasnak az emberek - mondja. És az újabb könyvek be­szerzése nem probléma. Még író­olvasó találkozókat is szervez. ■ Tolna megyei anekpotatár 86. ____ Me dina feledi ma? A bizonytalan jelentésű Mede fa­lu, amelynek lakói ma is szerbek és magyarok számos érdekes és fontos tényt eleveníthetne föl múltjából. Időben visszafelé ha­ladva dr. Károly István, a könyv­kiadót alapító levéltáros emléke kívánna nagyobb megbecsülést. Igaz, a tisztelettel máskor is baj volt, 1935-ben éppen egy medinai mestert büntettek meg bírósági ítélettel kegyeletsértésért, mivel elhullott sertését a görögkeletiek temetőjében hántolta el. Kőszegi Márton helynévgyűjtéséből azt is tudjuk, hogy az egyik utcát azért hívják Meszes utcának, mert „Egyszer a zsákutcába betévedt a meszet áruló kocsis, és csak egy zsák mészért engedték megfor­dulni az egyik udvarban.” Erre azonban már nyilván senki nem emlékszik, akárcsak Farkas Kál­mánra. Róla éppen 1901-ben írt a helyi sajtó, mégpedig nem is akár­milyen bámulattal. Egy úriember a Sióban megmártózott az au­gusztusi melegben, de önözése­kor oly lendülettel vette föl mellé­nyét, hogy aranyórája nagy ívben a folyócska közepébe repült. Erre aztán hívatták Farkas Kálmánt, a híres-nevezetes cigány búvárt. Négyszer merült le, s mindannyi­szor három percnél tovább ma­radt a víz alatt, de végül szeren­csésen fölhozta a becses ketyegőt a haljárta, iszapos mederből. Jóval kevesebb szerencséje volt 1877-ben azoknak, akiről a Tolnamegyei Közlöny írt március 18-án. „E hó 10-én déltájban a pusztaapáti alsómajorhoz alig 100 méter távolságra Tolnáról jövő szakadáti emberek egy férfihullát találtak megfagyva. Az illető al­kalmasint Tolnáról jött, s hihető, már 9-én este indult el; csizmatal­pak és faszegek voltak nála. Az összesereglett béresek közül egy felismerte, hogy medinai lakos, csizmadiamester, három gyermek atyja. Azonnal Medinára szállítot­ták. Ott már ez évben ez a máso­dik ily szerencsétlen eset, ugyanis az év első napjaiban egy egész család, apa, anya és gyermek szobájokban megfúlva találtat­tak.” Akad azért kedvesen humoros eset is: 1896-ban valószínűleg Székely Ferenc levéltáros tette közzé A vadszamár fiai című írást. „A medinai magyar lakosok (értsd: kálvinisták) 1761-ben a kö­vetkező instanciát adták be a vár­megyéhez: Tekintetes Nemes Vár­megye! Mélységes alázatossággal folyamodni készeríttetünk Nagy­ságtok és Kegyelmetek kegyes tekinte eleiben evégre, mivel gyer­mekeink úgy neveltetnek, mint a vadszamárnak fiai. Egyebet az ut­cákon az istentelenségnél nem ta­nulnak, hogy azért kegyességben inkább neveltessenek: oly prae- ceptort (tanítót), aki őket egy kis olvasásra és imádkozásra taníta­ná, engedni méltóztassanak, melyben Tekintetes földes Uraink is nem ellenkeznek...” Vajon lehe­tett ilyen szívhez szóló kérvények ellenállni? □R. TÖTTOS GÁBOR KERESZTREJVENY Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság szer­kesztőségének címére 7100. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra, kérjük írják rá: Rejtvény! Bekül­dési határidő: november 16. Az október 19-i rejtvény helyes meg­fejtése a következő: „Olyan veled, mint a paradicsomban. Nincs semmim amit felvehetnék.” A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Acsádi Lajosné Fadd, Váci M. u. 8., Do­bosi Anikó Nagydorog, Kiss E. u. 5., Gyuricza Anikó Simontomya, László király u. 16., Márkus Gyuláné Szekszárd, Tartsay u. 10., Speier Viktória Bonyhád, Fáy A. u. 45. Boldog babák aggódó mamái A kismamákat fontos és kü­lönös kérdések is foglalkoz­tatják. Azt is tudni akarják, a magzat klasszikusokat hallgasson a méhben avagy diszkózenét, vagy hogy bánt­ják-e lelkét az anyai köny- nyek? Sokan szeretnék tudni, mit te­gyenek, hogy ne csak egészsé­ges, de boldog is legyen a gyer­mek a hasukban. Ehhez azért az a legfontosabb, hogy a kismama táplálkozzon egészségesen, ne fogyasszon alkoholt, ne dohá­nyozzon, ne terhelje túl szerve­zetét, és próbálja kerülni a mun­kahelyi, illetve az otthoni konf­liktusokat. Elterjedt, hogy a klasszikus zene nevetésre készteti a mag­zatot, de a méhben a gyerek még képtelen nevetni, bár két­ségtelen, hogy a klasszikus zene megnyugtatja. Az viszont biz­tos, hogy érzékeli a külvilágot, ezt a tudósok többszörösen be­bizonyították. Például a magzat szívhangja felgyorsul, ha meg­szólal egy csengő. Van olyan anya, aki szerint a gyereke lelke sérül, ha a terhes­ség idején sokat sír, és gyakran veszekszik a párjával. Ez sajnos valóban előfordulhat, mivel úgy tűnik, az anya lelki problémái negatívan hatnak a babára. Némelyek arra is kíváncsiak, mi a jobb a gyereknek, ha nyá­ron vagy télen születik? Ez első­sorban attól függ, melyik év­szakban érzi magát jobban az anya. Aki nem szereti a kániku­lát, inkább a telet részesítse előnyben - feltéve, hogy vá­laszthat egyáltalán. Kétségek merültek fel az ult­rahangvizsgálatokkal kapcsolat­ban is, egyesek szerint a túl gya­kori vizsgálat nem egészséges. Normális körülmények között valóban elég összesen három al­kalom, a tizedik, a huszadik és a harmincadik hét körül. Az or­vos egyébként az ultrahangvizs­gálat alkalmával a tizedik hét körül megállapíthatja, hogy ren­desen fejlődik-e az embrió, eset­leg ikrek születése várható, s hogy elegendő-e a magzatvíz. Látja a formálódó fejet, törzset, végtagokat. A későbbi vizsgálatok során már a részletek is kivehetők, sőt észlelni lehet bizonyos rendelle­nességeket (például a szívfejlő­désben). Súlyos kérdés, hogy ha az orvos fejlődési rendellenes­séget állapít meg, az abortuszt jobb-e választani? A döntést a szülőknek kell meghozniuk. Az orvos csupán felvilágosí­tással szolgálhat a betegség lé­nyegéről, a probléma jellegéről, következményeiről, de érdemes azt is figyelembe venni, hogy a modern tudomány több rendel­lenességet képes orvosolni már a méhben. ■ ként, ehhez a városi park, a lakó­telep környéke, de egy csendes hosszú utca is megfelel. Ha a munkahely nincs túl messze, menjünk oda is, vissza is gyalog. Feltétlenül szerezzünk be kényel­mes sétacipőt, edzőcipőt, mivel a divatos utcai cipőben szinte biz­tos, hogy megfájdul a lábunk. Ha valaki dohányzik, itt az ideje, hogy abbahagyja, nemcsak azért, mert rontja a keringést, hanem azért is, mert korai rán- cosodást okoz. A gyaloglásnak sok előnye van: csökkenti a vér­nyomást, megszabadít a feszült­ségtől, az idegességtől, csökken­ti a fejfájások gyakoriságát, meg­őrzi a csontok épségét, enyhíti a visszerek fájdalmát, pihenteti a bőrt és relaxál. Természetesen fogyaszt is: ahhoz például, hogy valaki 2,5 kilót fogyjon, 27 na­pon keresztül napi 30 percet kell gyalogolnia és mintegy 400 kaló­riával kevesebb ételt fogyaszta­nia. ■ 2001. November 3., Szombat „Ember, megmondta neked, hogy mi jó, és hogy mit kíván tőled az Ur! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj sze- retetre, és légy alázatos Iste­neddel szemben” Mikeás 6,8 Amikor az ember védekezik, ak­kor mindig vádol valakit. Keres valakit, vagy valamit, amivel sa­ját magát felmentheü, a másikat beárnyékolhatja. A fent idézett versek előtt azt olvassuk, hogy Isten nagyon sokat kíván az em­bertől. Az Isten az oka a bűneim­nek is, mert túl sokat kíván. Az édenkertben az ember evett a jó és gonosz tudásának fá­járól és azóta van az emberben egy belső biztonság-tudat, és azt hiszi, hogy ő tudja mi a jó. Min­dig úgy gondoljuk, bizonyosak vagyunk abban, hogy amit mi csinálunk, az csak jó lehet. Fel sem merül az emberben, hogy lehet valaki, aki jobban tudja, áld megmondaná, mi az igazán jó. Az ember elszakadt az Isten­től. Ezt az elszakadtságot világo­san jelzi, hogy magunkat min­denkitől függetlenítjük. Köny- nyen kimondjuk, hogy ez jó ez pedig nem jó. Elítélünk egy ke­mény szót, pedig valakinek a leg­jobbat tennénk vele. Próbáljuk elkerülni az orvos éles kését, mert fájdalmas, de az életet je­lentheti és igazán jót tenne vele. Egy rossz dolog lehet a legjobb egy-egy ember számára. Isten megmondta az ember számára mi a jó és mi a rossz. Tudhatja az ember. A kérdés csak az, hogy érdekel-e minket, mit mond az Isten? Honnan kap­juk a tanácsokat? Ha önmagun­kat tesszük az első helyre, akkor az Isten helyét foglaltuk el. Iste­nítjük magunkat és ez bűn. Halá­los bűn. Isten a maga dicsőségét nem adja senkinek! Mindennel Istenhez kell sza­ladni? Igen! Isten minden jónak a tudója. Abban van az embernek örök élete, üdvössége, ha Isten­nel kapcsolatban van. Isten az, aki megmutatja egy embernek, hogy miben mennyi az igazság és mennyi a jó. Isten az Ő Igéjét, a Bibliát adta az embernek. Az Ige világosan eligazít a jó és a rossz között bennünket. Aki Isten szavát olvassa, hall­gatja és megtartja, az jár jó úton. Az Igének a megértése engedel­messég kérdése. Nem kell hozzá teológia, el kell dönteni a szí­vünkben, akarok engedelmes­kedni az Isten szavának. Keres­sük ezen a hétvégén az istennek hozzánk szóló szavát és a követ­kező héten cselekedjük meg. Ez fog békességet és áldást hozni ránk. CSERNÁK ERZSÉBET LELKÉSZ Hizlaló kortyok Azt mondják, csak az ásványi sók és vitaminok nem hizlalnak. Ez igaz is, egyeüen kalóriát sem tartalmaznak. A legjobb kalória­hordozók a fehérjék, a cukrok és a zsírok, de bármennyire is le­mond valaki ezekről, ha a kopla­lás közben szeszes italt fogyaszt. Az alkohol is gazdag kalóriában! Míg 1 gramm fehérje 4 kalóriát, 1 gramm cukor 5-öt, 1 gramm zsír pedig 9 kalóriát tartalmaz, 1 gramm alkoholban 7 kalória van. Csupán 1 dl fehérborban 70 kcal rejlik, 1 dl pezsgő 84 kalóriát tar­talmaz, fél deci rövidital kétszer ennyit. 1 korsó sörben 225 kaló­ria van, annyi, mint 20 deka pulykamellben vagy több, mint fél kiló almában vagy narancs­ban. Nem csoda, ha szinte pil- lanatok alatt nő a sörpocak. ■ i 4 i « Szabályok a gyalogláshoz Ha valakinek semmi kedve konditerembe járni, mégis szeretne megszabadulni fö­lös kilóitól, gyalogoljon rendszeresen. Sokkal kevés­bé fárasztó és jóval kisebb erőfeszítést kíván, mint az aerobik vagy a testépítés. Gyalogolni sem lehet akárhogy. A gyalogló vegye fel a helyes testtar­tást, ne legyen görnyedt, nézzen egyenesen előre, és emelje fel rendesen a lábát. Ne menjen túl lassan, de arra is vigyázzon, hogy ne rohanjon. Ha közben szédül, túlzottan izzad, keresse fel házi­orvosát, ha pedig krónikus beteg­ségben szenved, még a program megkezdése előtt kérje ki a dok­tor tanácsát. Ha valaki elszánta magát, rendszeresen végezze a programot, mivel csak akkor mu­tatkozik eredmény, ha valóban naponta tisztességesen lejárja a távot. Jó tempóban körülbelül 4,5 kilométert illik megtenni órán-

Next

/
Oldalképek
Tartalom