Tolnai Népújság, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-10 / 262. szám

BH 2qoi November 10., Szombat 15. OLDAL SPORT Kiszolgálni a közönséget Az őszi elsőség remek hangulatot teremtett Labdarúgás A Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé kerülés a tétje a szombaton 12.30 órakor kezdődő Hajdúnánás-Szek- szárdi UFC mérkőzésnek. Hajdúnánás-Szekszárdi UFC: szombat, 12.30 óra. Dienes Pál: ­A bajnokságban az őszi elsőség megszerezése kitűnő hangulatot teremtett a csapat háza táján. A re­mek bajnoki szereplés mellett a Magyar Kupában elért eredménye­inkkel is sikerült magunkra irányí­tani a figyelmet. Úgy gondolom, a Diósgyőr és a Kaposvár elleni telje­sítményünk igazán közönségszó­rakoztató volt. Nagyon sok embert állítottunk ma­gunk mellé, s ők most „jogo­san” várják tő­lünk a továbblé­pést. A Hajdú­nánás velünk azonos osztály­ban szerepel, eredményeik alapján fegyelmezet­ten védekező, kontrajátékra beren­dezkedő csapat vár ránk. Szomba­ton is szeretnénk saját, gólratörő játékunkat játszani, s igazi futball- élményben részesíteni a gárdát el­kísérő kitartó szurkolóinkat. Horváth B.- Kiss Cs., Fehér, Mosonyi, Gaál- Tóth P., Bozsér, Mészáros Zs., Mészáros I.- Má­té, Galambos. ■ Javítani a bizonyítványon A Balatonfüredi ellen kötelező a győzelem Labdarúgás A nem túl acélos Balatonfü- red ellen zárja az őszi sze­zont az NB II Hummel-cso- portjában szereplő Bonyhád Agraco FC együttese. Bonyhád Agraco FC-Balaton- füred: szombat, 13 óra. Torna Ár­pád: - A legutóbbi fordulóban rendkívül rossz játékkal szenved­tünk vereséget, a Petöháza ellen az idény leggyengébb teljesítményé­vel rukkolt ki a csapat. A héten igyekeztünk kielemezni a hibákat, remélem a játékosok önmagukban feldolgozzák a hétvége tapasztala­tait. A Petöháza remek csapat, en­nek ellenére jobb odafigyeléssel nyerhettünk volna. A Balatonfüred ellen kötelező a javítás. Remélem, hogy megszerezzük a három pon­tot, s ezzel valamelyest szépítünk a lehangoló őszi bizonyítványun­kon. Vannak gondjaink: László to­vábbra is sérült, s a héten Be- nedeczki is kidőlt a sorból. Bogyay- Nagy Zs., Nagy Z., Somogyvári- Magócs, Lantos, Osztermájer, Tálas, Dani vagy Papp- Köllő, Gergely. _______■ A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA SZOMBAT Kézilabda: Női NB I/B: PEAC- Tolna KC 13. NB II: Kozármis- leny-Ferropatent-Szekszárd SE II 16. Kosárlabda: Férfi NB I: Atom­erőmű SE-MOL Szolnok, Dom­bóvári VMSE-Falco KC 18. Labdarúgás: Magyar Kupa, a 8 közé jutásért: Hajdúnánás- Szekszárdi UFC 12.30. NB II, Hummel-csoport: Bonyhád Agra­co FC-Balatonfüred 13. Jako Sport megyei I. osztály: Duna- szentgyörgy-Kajdacs (Vincze I.) 13.30. Megyei III. osztály, Kelet: Szálka-Pálfa (Szendrei) 13.30. Öregfiúk: Kakasd-Őcsény 14.30. Teremfoci: Alta-Ripa terem­torna Tolnán (III. osztály) 13. Úszás: XXII. Sipos Márton em­lékverseny a szekszárdi városi uszodában, 15. VASÁRNAP Kézilabda: NB II, nők: Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd-Terni Pécs 11, Pécsvárad-Tamási KC 11.45. Férfiak: Dombóvári KSK- Simontornyai TC 17.30. Teremfoci: Női NB I, csoport- mérkőzések a szekszárdi városi sportcsarnokban (Varga Trans- Fer Szekszárd-Tatabánya, Enying­Tatabánya, Szekszárd-Enying) R. Úszás: XXII. Sipos Márton em­lékverseny a szekszárdi városi uszodában, 9. LABDARÚGÁS Jako Sport megyei I. osztály: Kakasd-Dunaföldvár (Tóth L.), Nagydorog-Tevel (Petki), Nagy- mányok-Bátaszék (Álló), Simon- tomya-Tamási (Kiss I.), Dunaköm- lőd-Kéty (Csizmadia B.), Bölcs- ke-Őcsény (Bányai Gy.) 13.30. Megyei II. osztály: Ma- jos-Váralja (Lubastyik), Bátaapá- ti-Madocsa (Bíró), Pusztahen- cse-Ozora (Horváth I.), Apar- hant-Bogyiszló (Horváth G.), Cikó-Mucsfa (Ódor), Kisdorog- Hőgyész (Schäffer), Tengelic- Sióagárd (Csapó), Magyarkeszi- Gyönk (Száraz) 13.30. Megyei III. osztály, Kelet: Báta-Fadd (Fehér), Németkér- Mórágy (Monostori), Szedres- Gerjen (Besenczi), Alsónána-Du- naföldvár (Horváth F.) 13.30. Nyugat: Izmény-Zomba, Kö- lesd-Csikóstőttős-Kaposszekcső, Nak-Felsőnyék, Döbrököz-Ireg- szemcse 13.30. Felkészülési mérkőzés: Dal­mand-Pincehely 10.__________■ ASE-Szolnok: egy vérbeli rangadó Csak száz százalékos teljesítménnyel lehet esélye a Dombóvárnak Elrettenteni a megfigyelőket NŐI LABDARÚGÁS A férfi NB I hétvégi fordulójá­ban az Atomerőmű SE soro­zatban sokadik rangadóját vívja, míg a dombóváriak a feljövőben lévő Falco KC-t fo­gadják. Kosárlabda Atomerőmű SE-MOL Szolnok: szombat, 18 óra. Fodor Péter: - Vi- i deón visszanéztük a körmendi találkozón­kat, s a felvételek újra megerősítettek abban, hogy nem csak rajtunk múlott ve­retlenségünk elvesztése. Termé­szetesen nem akarom külső kö­rülményekre fogni a kudarcot, hisz a csapat is hibázott a vasi rangadón. Az első két negyedben rendkívül gyengén védekeztünk, sok labdát eladtunk, s támadás­ban sem tudtunk megfelelően koncentrálni. Az, hogy a végjá­tékban még így is volt esélyünk a győzelem megszerzésére, az együttes erejét mutatja. Két na­punk volt, hogy kielemezzük hi­báinkat, s úgy gondolom mindez sikerült is. A Szolnok ellen jobb védekezésre és támadásban is na­gyobb összpontosításra lesz szükségünk. Mindenki tudja, mi a feladata, mindent megteszünk a győzelemért. Dombóvári VMSE- Falco KC: szombat, 18 óra. Déri Csaba: - A Debrecen elleni találko­zónkkal egy hosszú, megterhelő sorozat vé­géhez értünk. Sajnos a Vadkakasok ellen a csapat nem bírta elviselni a szerda-szombat ritmusban játszott találkozók megnövekedett terhelését. Az idény legmagasabb színvonalú ta­lálkozóját játszottuk a hajdúsági­akkal, s bár vereséget szenved­tünk, a mutatott játék miatt nem vagyok csalódott. A Falco-t a hét­végén Kaposvárott, majd szerdán a MAFC ellen is volt alkalmam élőben feltérké­pezni. Kitűnő együttesről van szó, semmivel sem gyengéb­bek, mint az Atomerőmű SE, Szolnok, Ka­posvár trió. Kál­mán László semlegesítése kulcs­momentum, ha őt sikerül kikap­csolnunk, szoros mérkőzést játsz­hatunk a vasiakkal. Amennyiben a Falco rossz napot fog ki, mi pe­dig száz százalékon teljesítünk, lehet esélyünk a győzelemre. Kosárlabda NB I, férfiak 1. Atomerőmű SE 9 8 1 828-632 0.944 2. Szolnok 9 8 1 752-602 .944 3. Könnend 9 8 1 730-607 .944 4. Kaposvár ,9 7 2 886-682 .889 5. Albacomp 8 6 2 667-586 .875 6. lalcoKC 9 5 4 851-783 .778 7. Dombóvár 8 3 5 617-709 .688 8. Debrecen 9 3 6 647-746 .667 9. MAFC 7 1 6 496-678 .571 10. Nyíregyháza 9 1 8 652-769 .556 11. Szeged 7­7 498-610 .500 12. ZTEKK 7­7 426-628 .500 Fodor Tamás világbajnok > Ács Péter után újabb paksi tehetség ért fel a csúcsra Egy aranyéremmel és egy ötödik helyezéssel a tasolyukban tértek haza az Atomerőmű SE ifjú tehetségei a spanyolorszá­gi Oropesa del Marban negyedik alkalommal megrendezett korcsoportos világbajnokságról. Sakk Az ASE sakkozói közül ez­úttal hárman szerepeltek a versenyen: a 16 évesek kö­zött Berkes Ferenc, a 14 éveseknél Szabó Krisztián, míg a 10 éven aluliak kö­zött Fodor Tamás igyeke­zett méltón képviselni a paksi színeket. Utóbbinak remekül is si­kerül mindez: a tizenegy fordulós versenyen Fodor világbajnoki címet szer­zett. A solti fiú félelmete­sen kezdett, hat forduló után hat ponttal már a 87 fős mezőny élére állt s vé­gül 8.5 megszerzett pontja világbajnok címet jelentett Fodor Tamás számára. Edzője Mészáros Gyula nemzetközi mester rendkívül büszke ta­nítványa sikerére. Mint elmondta: Tamás már a tavalyi Európa-bajnokságon is közel állt az érem­szerzéshez, ám rutintalansága miatt akkor meg kellett elégednie az 5. hellyel. Az idei évét - tette hozzá a mester - ezidáig sok munka és kisebb si­kerek jellemezték, ám a világbajnokságra „össze­állt a kép”: különösen a rangadókon lehetett érezni Tamás okos játékát. Mészáros Gyula hoz­zátette: sokat köszönhetnek a városnak és egye­sületüknek, akik segítették őket abban, hogy bi­zonyítási lehetőséget kapjanak eme világverse­nyen. A 14 éven aluliak korcsoportjában Szabó Krisztiánra a vébé legnépesebb mezőnye várt: ebben a kategóriában száztizenheten ültek asz­talhoz. Krisztián jó formában az éltáblákon ját­szotta végig a versenyt és vég­eredményben fél ponttal a vi­lágbajnok mögött holtverseny­ben a 2-9. helyen végzett. A holtversenyes számítás alapján hivatalosan az ötö­dik helyezést érte el. Az iga­zán kiemelkedő sikerhez szükséges Ids szerencse ez- úttaiiMányeott az éremszer- zéshe2.c<J * Berkes Ferenc a 16 éve­sek között versenyzett, s hogy éremre is esélye volt, azt jelzi: kettes rajtszámmal ülhetett tábla elé. Az ered­mények azonban ezúttal nem úgy alakultak, ahogy számítani lehetett rá. Az idei évben szenzációsan versenyző 2540 élő pont- számmal nemzetközi mes­teri, majd nagymesteri cí­met szerzett Berkes az első fordulóban vereséggel kez­dett, s attól kezdve futott az eredmény után. A végére 6.5 pontjával a 24. helyen zárta a viadalt. A paksi csapatszellemről azért sokat elárul, hogy „kudarca” ellenére Feri végig lelkes segítője volt a fiataloknak, igazi csapatemberként buzdí­totta, segítette őket. Az Atomerőmű SE Ács Péter junior világbajno­ki címe mellett, Fodor Tamás révén most már a legifjabbaknál is aranyéremmel büszkélkedhet, így nem véletlen, hogy az utóbbi tíz évben - támo­gatóinak, szponzorainak köszönhetően - a ma­gyar sakkozás legnagyobb végvárává erősödött. Az idei esztendő a magyar ifjúsági sakkozás történetének aranykönyvében minden bizonnyal a legékesebb fejezetei közé kerül, s a paksiak büszkék lehetnek rá, hogy a legszebb oldalakon az Atomerőmű SE sportolóinak neve is feltűnik majd. _______________________________________MOLNÁR BÉLA Vasár nap 13 órától a szekszárdi városi sportcsarnokban rendezik a női teremlabdarúgó NB I cso­portkörének utolsó fordulóját. A továbbjutását már koráb­ban bebiztosító Varga Trans-Fer Szekszárd együttese az Enying és a Tatabánya gárdáját fogadja. Bár a hazaiak szempontjából nincs tétje a mérkőzéseknek, Török Bálint a csapat edzője ígé­ri: nem fog csalódni, aki ebéd utáni kikapcsolódásként a női labdarúgás mellett teszi le a vok- sát. A szekszárdi amazonoknak illene is remek játékkal kiszol­gálni közönségüket, hisz a tava­lyi csalódást keltő hatodik he­lyezést csak így tudják feledtetni lelkes szurkolóikkal. A gárda ed­dig valamennyi találkozóját biz­tosan nyerte, így kijelenthető, hogy sem a tatabányaiak, sem az enyingiek legyőzése nem okozhat problémát számukra. A kemény feladatok majd a leg­jobb nyolc között várnak a Var­ga Trans-Fer-re, ahol vélhetően a Budapesti Postás és a Pepita Sárkányok együtteseivel kell fel­venniük a harcot. Kétszeresen is fontos tehát, hogy remek játék­kal rukkoljon tó Török Bálint együttese: a közönség kiszolgá­lása mellett ugyanis nem árt már most elrettenteni a soros el­lenfelek megfigyelőit. Az együttes vezetése törzs­szurkolóira gondolván Tolna központjából vasárnap 12 óra­kor különbuszt indít a csoport- találkozókra. A járat, mely min­den megállóban megáll, 16 óra­kor vissza is szállítja az érdeklő­dőket Tolnára. ■ Utánpótlás Bajnokságok NB II-NB III 1. Kalocsa Ifjúságiak 10 8 1 1 40- 9 25 2. Baja 10 7 2 1 69- 5 23 3. Szekszárd 10 6 4­50- 8 22 4. Bonyhád 10 6 3 1 57- 7 21 5. Mohács 10 5 3 2 49-13 18 6. Paksi SE 10 5 2 3 .33-9 17 7. Kiskőrös 10 3 1 6 18-27 10 8. Dömsöd 10 7 21-37 9 9. Örkény lt> 8 11-89 6 10. Decs 10 2­8 12-99 6 11. Izsák 10­­10 6-63 “ 1. Baja Serdülők 10 10 63-11 30 2. Mohács 10 8­2 55-12 24 3. Kiskőrös 10 7 _ 3 42-17 21 4. Szekszárd 10 7 _ 3 33-19 21 5. Paksi SE 10 6 1 3 44-22 19 6. Bonyhád 10 5 1 4 42-22 16 7. Kalocsa 10 4 1 5 28-14 13 8. Örkény 10 3 1 6 14-27 10 9. Decs 10 2­8 14-50 6 10. Izsák 10 1 _ 9 5-82 3 11. Dömsöd 10­­10 4-68­Megyei II. osztály Ifjúságiak 1. Kisdorog 2. Ozora 3. Sióagárd 4. Bogyiszló 5. Aparhant 6. Háta apáti 7. Majos 8. Gyönk 9. Tengelic 10. Cikó 11. Hőgyész 12. Pusztahencse 13. Váralja 14. Magyarkeszi 15. Madocsa 16. Mucsfa 13 12 1 _ 74­8 37 13 12­1 82­19 36 13 11­2 64­16 33 13 7 2 4 37­19 23 13 7 1 5 49­35 22 13 7 1 5 26­25 22 13 6 1 6 30­29 19 13 6­7 28­53 18 13 4 5 4 32­20 17 13 5 2 6 32­29 17 13 5 2 6 24­28 17 13 3 1 9 27­35 10 13 3 1 9 18­44 10 13 2 2 9 18­63 8 13 2 1 10 29-108 7 13 1 2 10 17­56 5 A paksiak jól bírták a hideget Tájfutás A magyar tájfutó szövetség Csákvár-Gánt térségében ren­dezte az év utolsó nemzetközi rangsoroló versenyét, az Őszi Spartacus-kupát, melyen a nagy hideg ellenére is rekordnevezést regisztráltak. A 6200-6900 méte­res távoknak több, mint ezren vágtak neki, a kétnapos viada­lon megyénket a Paksi SE és a Szekszárdi Fehérlófia képvisel­te. A legjobb eredményt az F-21- es kategóriában rajthoz álló Kiss Gábor (PSE) érte el, aki 130 in­duló közül összesítésben a 14. helyet szerezte meg. . Á paksiak eredményei: N- 18: 15. Böröcz Ildikó. F-16: 23. Kiss Péter. F-18: 19. Dömötör Balázs. F-21:14. Kiss Gábor. Pedig felcsillant a remény Csak tíz percig játszott tudásához méltón a Ferropatent-Szekszárd SE A női NB I/B pénteki fordulójában a Ferropatent-Szekszárd SE a Postás-Matáv csapatát látta vendégül. Kézilabda Ferropatent-Szekszárd SE-Postás-Matáv 26-33 (13-18) Szekszárd, 100 néző. V: Pordán, Rákóczi. Szekszárd: Gödrei- Sa­jó 3, Horváth Sz. 2, Weigel 7 (2), Foszák, Miklós 2, Dienes 5. Cse­re: Újvári (kapus), Nagy A. 1, Vaszari 5 (2), Mischl 1. Edző: Elena Skljar. Kiállítások: 4, ill. 10 perc. Hétméteresek: 8/5, ill. 3/1. A hazaiak követő emberfogás­sal igyekeztek kikapcsolni a játék­ból a fővárosiak legjobbját, az egykor az NB I-ben is megfordult Jónás Juditot, ám a Postás kar­mestere a találkozó első percei­ben többször is túljárt a Ferro já­tékosok eszén (5. perc: 1-5). Hiá­ba űzte, hajtotta játékosait a tós- pad mellől Elena Skljar, a sok hi­bával kézilabdázó szekszárdiak csak tisztes távolból követték a vendégcsapatot (10. p.: 3-9). Weigel pontos átlövései ugyan né­hányszor felcsillantották a re­ményt a felzárkózásra, ám a bu­dapestiek mindig a számunkra legjobb pillanatban rázták meg magukat (21. p.: 7-15). A fordulás után gyökeresen megváltozott a játék képe: a Pos­tás játékosok talán még az öltöző­ben érezték magukat, s a szek­szárdiak mindezt kihasználva az egyaránt három gólt jegyző Weigel és Vaszari góljaival lőtá- volba kerültek (37. p.: 18-20). Sőt, nemcsak, hogy lőtávolba kerül­tek, hanem Vaszari újabb góljai­val ki is egyenlítettek (43. p.: 21-21). A közönség fergeteges buzdítása mellett a Ferropatent akár a vezetést is átvehette volna, ám játékosai a legjobb ziccereket is elhibázták. Ami nem sikerült az egyik oladalon, az bejött a mási­kon: a Postás megrázta magát, s mire a hazaiak feleszméltek, újra tetemes előnyre tettek szert a fő­városiak (52. p.: 23-28). Az újabb komoly hátrány megtörte a Ferropatent lendületét, így a bu­dapestiek a lefújásig tetszés sze­rint érték el góljaikat. Ferro irányítóját, Horváth Szimonettát (a labdával) keményen faragták budapestiek rutinos játékosai A második félidő elején tíz per­cig remekül kézilabdázott a Ferropatent, ám a pontszerzéshez FOTÓI GOTTVALD KÁROLY tíz percnyi jó játék az NB I/B-ben még kevés. Jók: Vaszari, Dienes, Weigel. _________________[Rónád

Next

/
Oldalképek
Tartalom