Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-06 / 234. szám

2001. Október 6., szombat HAZAI 3. ÖLI' TŰKOR A vidék „fővárosai” Légtérhasználat a NATO-nak is A külügyi és a honvédelmi bizottság rendszeres tájékoztatást kér Az Országgyűlés pénteki ülésén - 286 igen szavazattal, 9 ellenében - elfogadta azt a hatá­rozatot, amely nemcsak az amerikai, hanem a többi NATO-szövetséges ország repülőgépei számára is engedélyezi a magyar légtér és a kijelölt repülőterek használatát a Tartós Szabadság művelet ideje alatt. Budapest Az amerikai légtérhasználatról szeptember 24-én, az Egyesült Államokban elkövetett terrortámadások után 13 nappal határozott az Országgyűlés. A parla­ment akkor 272 igen szavazattal, 12 ellenében dön­tött az előterjesztésről. Az új határozati javaslat el­fogadását az tette szükségessé, hogy az Egyesült Államok szerdán nyolcpontos kéréslistát terjesztett NATO-szövetségesei elé. Az elfogadásakor hatályba lépett határozat értel­mében a parlament hozzájárul ahhoz, hogy „az Észak-atlanti Szerződés szervezetének és tagállama­inak az Infinite Justice (Végtelen Igazság) fedőnevű művelet helyébe lépett Enduring Freedom (Tartós Szabadság) műveletben részt vevő fegyveres erői Magyarország légterén a művelet időtartama alatt át­repüljenek, az ország légterét, kijelölt repülőtereit, ezek kiszolgáló objektumait és repülésirányító be­rendezéseit, valamint az ezen erők felkészítéséhez szükséges vezetési és logisztikai támogatást az illeté­kes magyar hatóságokkal együttműködve, a művelet céljaira igénybe vehessék”. A parlament felhívja a Magyar Köztársaság kormányát, hogy az e határozat alapján tett intézkedéseiről a külügyi és a honvédel­mi bizottságot a művelet befejezéséig rendszeresen tájékoztassa. A határozat tartalmazza, hogy a Magyarország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú megállapo­dást az amerikai fegyveres erők magyarországi tevé­kenységéről nem terjesztik ki a többi NATO-tag- államra. ■ Gyógyszerészek az egészségéit Mikola István egészségügyi miniszter pénteken mintegy két­ezer résztvevő előtt a gyógyszerészek szerepét hangsúlyozta a népegészségügyi program megvalósításában a patikusok országos konferenciáján. Eger A közigazgatás továbbfej­lesztése érdekében tegnap együttműködési megállapo­dást kötött a Miniszterelnöki Hivatal és a Megyei Jogú Vá­rosok Szövetsége. A szövetség közgyűlésének pénteki ülé­sén a kancellária nevében dr. Stumpf István miniszter, míg az MJVSZ képviseletében Szita Károly elnök látta el kézjegyével az erről szóló dokumentumot. A megállapodás kapcsán Stumpf István elmondta: reményei sze­rint a közigazgatás is azon kérdé­sek közé tartozik, amelyek re­formja széles nemzeti konszen­zussal valósítható meg. Az ön­kormányzatiság eszméje mindig is a magyar progresszió fontos hordozó eleme volt, amit sosem lehetett lábbal tiporni. Ugyanak­kor a hazai közigazgatási rend­szer folyamatos fejlesztésre szo­rul. A területi középszinten olyan megoldást kell kialakítani, amely a központi kormányzati igénye­ket és a helyben élő polgárok igé­nyeit is kielégíti. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás kö­zeledtével ez, vagyis a régiók problémája mindinkább előtérbe kerül. A másik nagy kihívás az információs társadalomnak való megfelelés, az intelligens váro­sok, az elektronikus kormányzás Budapest A mindenki számára elérhető minőségi oktatás elterjeszté­sét, a pedagóguséletpálya- modell beindítását, valamint az élethosszig tartó tanulás követelményének elfogadását jelölte meg a szaktárca politi­kai államtitkára az elkövet­kező évek legfontosabb okta­táspolitikai feladatai között. Sió László a Magyar Közokta­tás 2001 címmel tegnap kez­dődött kétnapos konferenci­án beszélt pedagógusok, isko­laigazgatók, intézményfenn­tartók előtt. Még ebben a hónapban vala­mennyi közoktatási intézmény megkapja a pedagóguséletpálya- modellről szóló vitaanyagot - je­lentette be a szakmai tanácsko­záson Sió László. Az államtitkár elmondása szerint az életpálya- modell tervezet alapelemei kö­zül az egyik: a fiatalok számára szeretnék vonzóvá tenni a tanári hivatást, ezért a pályakezdő pedagógusok ösztöndíjban ré­szesülnének, amelyhez képzési kötelezettség társulna. A még részletes kidolgozás előtt álló életpályamodell a tan­megteremtése. A Miniszterelnöki Hivatal és az MJVSZ szerződése egyebek mellett e célt szolgálja. A közigazgatási rendszer fejlesz­tésével összefüggő kétéves kormányzati program által megkövetelt törvénymódosítá­sodra a miniszter szerint már csak a jövő évi parlamenti válasz­tásokat követően kerülhet sor. A komplex reform érinti az ön- kormányzati törvényt, az önkor­mányzatok finanszírozását, a kö­zépszintet, de a választási tör­vényt is. Szita Károly hangsúlyozta: a megállapodás egy folyamat ré­sze, hiszen a szövetség hasonló szerződést kötött a külügyi, az egészségügyi, a környezetvédel­mi és az oktatási tárcával is. Meg­ítélése szerint az uniós tagságra való felkészülésben jelentős sze­rep hárul „a vidék fővárosaira”. Az előttünk álló közigazgatási re­form szempontjából sem közöm­bös, hogy a törvény előkészítői hagyatkoznak-e az előző 11 esz­tendőben összegyűlt önkor­mányzati tapasztalatokra. Az együttműködési megálla­podásban többek között az sze­repel, hogy a kancellária az uniós csatlakozási felkészülés közigaz­gatási kérdéseiben szakmai segít­séget, rendszeres tájékoztatást nyújt az MJVSZ-nek, illetve tag­városainak, utóbbiak pedig igény szerint részt vesznek a jogsza- bályok felülvizsgálatában. <rmi órákon kívüli iskolai tevékeny­séget is anyagilag honorálná. Ezen belül például az osztályfő­nökök pótléka a mostani né­hány ezer forint helyett akár a bér 25 százalékáig terjedhetne, de honorálnák például a tan­könyvírást és más szakmai, nem közvetlenül oktatói munkákat is. A mestertanár fokozatot élet­kori kötöttség nélkül érhetnék el azok a pedagógusok, akik ko­moly szakmai elismertségnek örvendenek. Az ő feladatuk len­ne a pályakezdők szakmai támo­gatása. Egyre inkább szükség- szerű, hogy a diákok mellett a pedagógusok is használják a számítógép nyújtotta lehetősé­geket. Ezért is kezdeményezte az Oktatási Minisztérium, hogy 10 ezer pedagógus juthasson komputerhez. Az iskolákban az informatikai fejlesztések is ezt a célt szolgálják. Az oktatási tárca politikai ál­lamtitkára megemlítette: szük­ség volna egy önálló pedagógus­bértáblára, amely fokozottabban alkalmazkodna az ágazat sajá­tosságaihoz. Ezt a bértáblát az életpályaprogram első elemei­nek 2003. évi bevezetésekor vol­na szerencsés bevezetni. H. M. Siófok A miniszter kifejtette: „a nép­egészségügyi program egyik alap­eleme a lakosság életvitelének be­folyásolása, az egyéni felelősség- tudat felerősítése a kedvező egész­ségi állapot fenntartásában. Ehhez jelentős segítséget tud nyújtani a gyógyszerésztársadalom. A szakminiszter most már bizo­nyosra ígérte, hogy november 1-jétől életbe lép a gyógyszertári készítmények árára vonatkozó szabályozás. A korábban szep­tember 15-ével megígért változás 400 százalékkal emeli meg a gyógyszerészek által helyben összeállított, vagyis az úgyneve­zett magisztrális készítmények Alsósztregova (Tudósítónktól) A Nemzeti Színház nyitóelőadásá­nak társulata tegnap a szlovákiai Alsósztregován megtartotta Az ember tragédiájának olvasópróbá­ját. A helyszín: Madách Imre egy­kori dolgozószobája, ahol a mű született. A szimbolikus esemény­re a drámaíró és költő halálának 137. évfordulóján az első Kárpát­medencei Madách-találkozó ré­szeként került sor. árát. Oberfrank Ferenc, az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója a tanácskozás szünetében elmondta: őszintén reméli, hogy november 1-jétől ha­tályba lép a magisztrális készítmé­nyek díjemelését biztosító kor­mányrendelet, s a parlament el­fogadja az előlegre vonatkozó tör­vénymódosítást is. Samu Antal, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége elnöke kedvező válto­zásként értékelte a közelmúltban megindult folyamatokat.- A szándéknyilatkozat hama­rosan megvalósul, erre most ígére­tet kaptunk, közép- és hosszú tá­von pedig az árréssel kapcsolatos tervezések megkezdődtek - tette hozzá a szövetség elnöke. Tájé­Szikora János, a premier elő­adás rendezője a jelenkor problé­máit totális színpadi eszközökkel megjelenítő, nemzetközi érdeklő­désre is számot tartó darabhoz állította össze társulatát. A 2002. március 15-ei bemutatóra a ma­gyar színészszakma széles köré­ből válogatott.- Az emberi lélek és gondolko­dás legnagyobb és máig aktuális kérdéseit olyan színészi tehetsé­gekkel kívánom megjeleníteni, akik személyes kifejező erőt és koztatása szerint a gyógyszertári ügyelet újragondolása is napiren­den szerepel. A gyógyszerészek országos kongresszusán Mikola István mi­niszter Batthyány-Strattmann László-díjat adományozott Mikola Bálintnak. A hivatalos indoklás szerint Mikola Bálint elévülhetet­len érdemeket szerzett a magán­gyógyszerészet feltételrendszeré­nek kialakításában és megvalósí­tásában, a gyógyszerellátási struk­túra átalakításában, a Magán­gyógyszerészek Országos Szövet­ségének életre hívásában és mű­ködtetésében. Kökény Mihály, a parlament egészségügyi és szociá­lis bizottságának szocialista elnö­ke szerint Mikola István egészség- ügyi miniszter erkölcsi mélypont­ra jutott saját testvérének pénteki kitüntetésével, s azzal, hogy tulaj­donrészt juttatott neki az egyik részvénytársaságban. ______ ■ so kszínűséget képviselnek - fejtet­te ki Szikora János. A szereposztás valóban pará­dés. A három főszerepet - Ádá- mot, Évát és Lucifert - Szarvas Jó­zsef, Pap Vera és Alföldi Róbert alakítja. Rajtuk kívül azonban a közönség láthatja majd Bodrogi Gyulát, Raksányi Gellértet, Szék­helyi Józsefet, Hirtling Istvánt vagy épp a Jászai Mari- és Kossuth-díjas Básti Julit. Egy szerep ugyan még gazdára vár, de a rendező szerint a január 2-án kezdődő próbákig az Úr hangját alakító színész neve is ismertté válik. Szikora János elmondta, hogy Madách Imre emberiségköltemé­nye az elmúlt évszázad alatt mit sem veszített aktualitásából. _______________________________P. A. Fő cél a minőség A tanárok díjazhatok iskolán kívüli munkáért is Madách-találkozó olvasópróbával Az Úr hangja is rövidesen ismertté válik „A magyar csodák közt a Nógrád megyei ház olyan csoda, aho­vá levett kalappal, nemzeti sorsunkon való meleg áhítattal, örökös hittel gondolhatunk. Költeményt írtak itt, amely költe­mény örök büszkesége a magyarnak” - írta egykoron Krúdy Gyula Madách Imre alsósztregovai házáról, ahol Az ember tragédiája is íródott. VERSEK 2001. A 91 esztendős Faludy György legújabb költeményeivel bővített gyűj­teményes verseskötetét dedikálta pénteken Budapesten, az írók Könyvesboltjában. Az idős mesterrel sokan akartak személyesen találkozni. fotó, europress/kalujs oyöroy DR. SZEGŐ TAMÁS DÍJ. Három fiatal újságíró részesült az elismerésben tegnap. Vályi-Nagy Erika a Hölgyvilágban, Kun J. Viktória a Népszavában publikált. Az idei 100 ezer forintos díjat Nagy Emese rádióriporter nyerte el. fotó: europress/kallus oyöroy Hírek TORGYÁN-VÁLASZ. Torgyán József kisgazda pártelnök Or­bán Viktornak írt pénteki leve­lében visszautasítja, hogy a mi­niszterelnök a kormányszóvivő útján, „homályos célozgatások alapján” a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megalá­zó helyzetbe hozásával vádolta őt. Újabb levelében Torgyán azt állítja, hogy a miniszterelnök úgymond az FKGP szétverésén munkálkodó fideszes képvise­lőknek nyújt segítséget. ÁTADOTT UTAK. Az árvíz súj­totta beregi térség útjainak nagy részét helyreállították és pénte­ken átadták a forgalomnak - je­lentette be Fónagy János közle­kedési és vízügyi miniszter. Közölte: a beregi térségben az árvíz miatt mintegy 200 kilomé­teres úthálózatot kellett helyre­állítani. Ebből a mai napig 180 kilométer készült el, a fennma­radó 20 kilométert a lakóházak átadását követően állítják hely­re, mivel azok belterületi utak. JÓLÉTI FEJLESZTÉS. Nyolc dél-borsodi község, Ozora és másik két település, valamint három Közép-Tisza-menti tele­pülés konzorciuma nyerte meg a helyi roma lakosság igényei­hez illeszkedő jóléti fejleszté­sek támogatására kiírt pályáza­tot - közölte Báthory János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke pénteken. A jó­léti innovációs projekt mintegy 530 millió forint teljes költség- kerettel segíti a kiválasztott mikrotérségekben lévő telepek modellértékű fejlesztését. MSZP-ÍGÉRET. Az MSZP programjában deklarált célként szerepel az ingyenes jogsegély- szolgálat rendszerének megte­remtése - közölte Medgyessy Péter, a szocialisták miniszter­elnök-jelöltje pénteken. Hangsú­lyozta, hogy jóléti rendszervál­tás végrehajtására van szükség, és ebbe a gondolatkörbe beleil­lik az ingyenes jogsegély nyújtá­sa az erre rászorulók számára. RÁKSZŰRÉS. Hamarosan megkezdődhet a 45-65 év közötti nők országos emlőrák­szűrése az Egészséges Nemze­tért Népegészségügyi Program keretében - jelentette be Ütő István megbízott helyettes or­szágos tisztifőorvos pénteken. Várhatóan tíz-tizenkét napon belül hoz döntést a szakmai bíráló bizottság arról, hogy me­lyik lesz az a 12-13 intézmény, amely elvégezheti a szűréseket. FKGP-TUDATHASADÁS. Tu­dathasadásos állapotnak nevez­te pénteken Szentgyörgyvölgyi Péter kisgazda frakcióvezető az FKGP elnökségének azon csü­törtöki döntését, amely szerint a párthoz hű képviselők nem szavazzák meg a zárszámadást. Kijelentését azzal indokolta, hogy a 2000-ben Torgyán József agrárminiszterként a kormány tagja volt, így a döntésekben is részt vett. IFJÚSÁGI KÁRTYA. Utazási, kulturális és kereskedelmi ked­vezmények igénybevételére is feljogosít majd az a 2003. janu­ár 1-jétől bevezetésre kerülő nemzetközi ifjúsági kártya, amelyet már nemcsak a hallga­tói jogviszonnyal rendelkező, hanem a 29. életévüket be nem töltött fiatalok is használhatnak majd - közölte Deutsch Tamás ifjúsági miniszter pénteken. SZOBORAVATÁS. A 152 évvel ezelőtt kivégzett aradi vérta­núkra emlékeztek pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitkén, ahol a gyászszer­tartás keretében leleplezték a község szülötte, Irinyi Bertalan ’48-as huszárőrnagy mellszob­rát. A mellszobor Győrfi Lajos püspökladányi szobrászművész alkotása. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom