Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-13 / 240. szám
10. OLDAL HÉTVÉGI MAGAZIN 2001. Október 13., Szombat Tolna megyei anekdotatár 84. _____ Ma docsai csodamazsolák A derék Duna menti községről valahogy úgy kellene írni, hogy a túlvilági táncteremben pihenő Földesi János bácsi is elmosolyodjék. Ő ugyanis nemcsak a madocsai táncokat gyűjtötte a világnak csodálatul, hanem szülő- és lakóhelye helyneveit is a Félgatyaszár utca szegények adta nevétől a Temetőig, ahova egykoron, ha magas volt a vízállás, csónakkal vitték a megboldogultakat. Még 1865-ből, a Pesty Frigyesféle helynévtárból követhetjük nyomon a község önérzetét, itt ugyanis azt mondják: „Nagy Constantin ideje óta esmeretes ezen állítás: Otsa, Bótsa, Boltska, Kalotsa, Madotsa has quinque aeclesias fundavit Constantinus magnus.” Vagyis ebben az öt helységben egyházat (templomot) alapított Nagy Constantin római császár. Kár, hogy a környékbeliek, főleg a gonosz bölcskeiek elhordták saját templomuk építőkövének, úgyhogy szegény Wosinsky Mór eme első csodának már a helyét sem látta. Az persze tényleg igaz, hogy volt valaha madocsai apátság, és a híres régészpap éppen ennek volt címzetes apátja. E hiányt érezvén, a madocsaiak a későbbiekben maguk voltak kénytelenek kisebb-nagyobb csodákról gondoskodni: 1934-ben például akadt közülük egy csendőrgyilkos, akinek a fejére 150 pengőt is kitűztek, mert halálos ítélettel a nyakában megszökött a szekszárdi államfogházból. Húsz évvel előbb két felbőszült bika támadt a község tehenészére, az egyik felöklelte, a másik rátérdelt (!) és szarvával döfködte, de Törjék Ferencet a bikákra dühösen rárohanó hű kutyája mégis megmentette. Egy bátor községbeli a megye- székhely határába jött el némi csodáért. így ír erről a Szekszárd Vidéke 1888. március 1-jén: „Egy madocsai ember a Bárány-fokánál egy nagy csapat túzokra bukkant tegnapelőtt. A túzokok az ember láttára elrepültek, de egy nem tudván repülni, ott maradt; elfogása mindazáltal nem ment könnyen, mert a túzok csőrével több erős vágást mért támadójára, sőt több helyen meg is vérezte. Erős küzdelem után mégis sikerült e nálunk ritka madarat megkötözni s behozni Szekszárdra.” Az utolsó csoda egyben gasztronómia különlegesség is 1900-ból. „Csepregi János madocsai bíró Juliska nevű leánya lakodalmán, a nagy lakzi elvégeztével a vendégek közül körülbelül hatvanan hirtelen rosszul lettek. Az orvos mérgezést konstatált, ami onnan származott, hogy a szakácsok keménynek találták a húst, és (mosó) szódát hintettek rá, hogy puhább legyen” - olvashatjuk a Tolnavármegyében. DR. TÖTTÖS GÁBOR Új vallás: a „jedizmus Új vallás van születőfélben Nagy-Britanniában: a „jedizmus”, avagy a „jedi lovagizmus”. Bábája a Star Wars, a Csillagok háborúja című mozifilmsorozat. Immár több ezer brit vallja vallásának a Star Wars filmekben szereplő jedi lovagok hitét, melynek fő szlogenje: Az Erő legyen veled! Hogy ennyire népes hitgyüle- kezetet teremtett a film, abban része van egy, a jedizmust népszerűsítő e-mail kampánynak, amelynek eredményeként több mint tízezren tüntették fel magukat jedistáknak Nagy-Britan- nia idei népszámlálásakor. Mivel kellően nagy számú emberről van szó, az Országos Statisztikai Hivatal kénytelen külön kódot adni a jedizmusnak - ahogy az anglikánnak, a római katolikusnak, a muzulmánnak, a buddhistának vagy a hindunak. „Mindazonáltal a kód megadásából még nem következik, hogy a jedi lovagizmus a hivatalos vallások rangjára emelkedne” - idézte a Reuters a brit Országos Statisztikai Hivatal szóvivőjét. Fél évszázad szeretetben Mindig erőt merítettek egymásból A szekszárdi Támer János és kekre, majd a Cipő Ktsz.az őcsényi Varga Sára 1951. szeptember 29-én kötöttek házasságot. Szekszárd János bácsi és Sárika néni 1948. januárjának első vasárnapján ismerkedtek meg egymással. János bácsi hamarosan bevonult katonának, miután leszerelt, ösz- szeházasodtak. A megyeszékhelyen kezdték meg közös életüket, előbb az Alkotmány utcában, onnan költöztek a Béri Balogh Ádám utcába, ahol a mai napig laknak. János bácsi gépkocsivezetőként dolgozott, majd garázsmester lett a Volánnál, onnan vonult nyugdíjba. Sárika néni előbb egy családnál vigyázott a gyérénél vállalt munkát, később a főiskola konyháján dolgozott nyugdíjig. Házasságukból két fiú született, László és János, akik három unokával ajándékozták meg a nagyszülőket. Fél évszázadnyi házasság után arról faggattuk az aranylakodalmas párt, mi minden fért bele ebbe az 50 közösen töltött esztendőbe. Mint elmondták, a kezdet elég nehéz volt, de ha igazán szereti egymást két ember, akkor mindent kibírnak együtt, jót is, rosszat is. Volt részük mindkettőben, jóban is, rosszban is, sújtotta a családot betegség, más nehézségek, de mindig erőt tudtak meríteni egymásból, s ez mindeSárika néni és János bácsi az ajándék virágkosárral FOTÓ! GOTTVALD KÁROLY nen átsegítette őket. János bácsi és Sárika néni családi körben ünnepelte aranylakodalmát, ahol gyermekeik, unokáik köszöntötték őket. Azt kívánjuk, még sok, egyetértésben, szeretetben eltöltött közös esztendőben legyen részük. VENTER „Minden útját helyesnek tartja az ember, de az ÚR vizsgálja meg a szíveket. Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az ÚR, mint az áldozatot. A gőgös tekintet és a kevély szív a bűnösök mécsese: vétek. A szorgalmasnak a tervei csak hasznot hoznak, de mindenki, aki elsieti a dolgát, csak ínségbejut. A hazug nyelvvel szerzett kincs tovaszálló pára és halálos csapda. A bűnösöket elsodorja erőszakosságuk, mert nem akarják teljesíteni a törvényt. Tekervényes a bűnös ember útja, de a tisztának az eljárása egyenes. ” Példabeszédek k. 21:2-8 Az ember csodálatos teremtése Istennek, mert képes észrevenni a hibákat és képes arra, hogy azt kijavítsa. Ez a csodálatos képesség azonban egy tekintetben megromlott. Amikor saját magunk hibázunk, akkor csak igen ritkán látjuk be tévedésünket. Minden úgy jó, ahogyan mi tesz- szük. Magunkat szinte tévedhetetlennek tartjuk, s ha valaki rámutat hibánkra akkor ő lesz a Jó hír rossz, aki a másikban - illetve bennünk - mindig csak a negatívumot keresi. A magunk igazát nem csak emberrel szemben, de Istennel szemben is képesek vagyunk körömszakadtáig védeni. Ha ez tényleg igaz ránk nézve is - s a magunk csendességében erre őszintén válaszolhatunk - akkor igénk éppen rólunk beszél mikor a „gőgös tekintet és kevély szívről tesz említést. Sokszor Isten tetszését áldozatainkkal akarjuk elnyerni. Nem teszem, nem eszem, nem iszom, ekkor vagy akkor, itt vagy ott. Nem úgy mint a másik! Esetleg épp fordítva: én ezt is teszem, azt is teszem, ekkor is, akkor is, itt is ott is. Nem úgy mint a másik! Mindezekért én jobb vagyok, amit Istennek is észre kell venni! Észre is veszi, épp ezért mondott példázatot is a templomban imádkozó farizeusról (Lk 18:9- 14). Miért felejtjük el olyan köny- nyen, hogy „az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az ÚR”? Amikor bebizonyosodik, hogy tévedtünk, bebizonyosodik, hogy nem igaz szívvel áldoztunk, akkor gyakran következik a bizonyítvány magyarázása. (Csak azért kettes, mert félév van, s a tanárok ilyenkor csak a jegyek felét szokták adni ...{Karinthy}). Abraham Lincoln mondta: „Senkinek nem olyan jó a memóriája, hogy következetesen hazudjon.” Mi mégis próbálkozunk vele, s ennek eredményeként magunkat el is tudjuk hitetni. Istent azonban nem! Ő átlát rajtunk, tudja az igazságot, amit mindenki elől - még’magunk elől is - eltitkolunk. Ezzel azonban csak veszélyes csapdát állítunk önmagunknak! Ha megváltoznánk, ha a tekervényes útról az egyenesre térnénk, könnyebb, szebb és őszintébb lehetne az életünk. Ami pedig a legfontosabb: csak így lehet kedves Istennek! urbán gedeon, BAPTISTA LELKIPÁSZTOR Rejtvényfejtőknek Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére 7100. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra, kérjük írják rá: Rejtvény! Beküldési határidő: október 26. A szeptember 29-i rejtvény helyes megfejtése a következő: „Villanypásztor". A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Buda Péter Szekszárd, Csokonai u. 13., Cseri Éva Őcsény, Ifjúság u. 12., Forgács Lászlóné Felsőnána, Rákóczi u. 4L, Györki Kata Dunaszentgyörgy, Rákóczi u. 141., Kozics Gordáná Medina, Köztársaság u. 5. c ... MARS I; LÓDULJ I LARINA, BECÉZVE RÁMOLÓ r AHAL LÉTELEM E KERESZTÜL APÓÉN ZALA MEGYEI KÖZSÉG SZEREPE T MEGFORMÁLÓ LAKOMÁT ÜL, RITKA SZÓVAL TARTÓ A KÉN VEGYJELE T KÉRDŐSZÓ RÁNC VILLA RÉSZEI GÓLYAREGÉNY TELESPORT, R. ALAURENCIUM VEGYJELE ELŐIDÉZ BORfT, FED SZÁNTÓESZKÖZ ESZMÉNY, MINTAKÉP CSAVARÓ AUTER JELE DEDASZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan víllamosenergia-szolgáItatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: ■ Szekszárdon, a Tüzér, a Gemenc, a Kuruc, a Csatári, a Csap, a Vitéz, a Ba- rátb J., a Kerámia, a Kövendi S.. a Bencze F.. a Halasi, az Al- -i, pári Gy„ a Csébi Fiúk. a Prantner J„ a Kisfaludy és a Vasvári ||L Pál utcában, valamint a Béri Balogh Á. utcában (a déli körforgalomtól a Béri Balogh Ádám fáig tartó szakaszán) 2001. november 12-én, 8 órától 14 óráig, Őcsényben, a Bocskai, a Hunyadi, a Bethlen G., a Dózsa, az Ady es a Perczel Mór utcában, valamint a Fő utcában (a Perczel Mór utcától a Bethlen Gábor utcáig tartó szakaszon), és a Széchenyi utcában (a Perczel Mór utcától a Bethlen Gábor utcáig tartó szakaszon) 2001. november 13-án, 8 órától 16 óráig, Kölesden, a KG. II. Tr., a Petőfi, a Hajnal, a József A., valamint a Dózsa Gy. utcában (a Petőfi és a Vöröshadsereg utca közti részen) 2001. október 25-én és 26-án, 8 órától 16 óráig, ♦ Kalaznón, a Kg I. Tr., a Petőfi utcában a 45. oszloptól, a 63. oszloptól, és a Béke utcában 2001. október 24-én, 7 órától 16 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás-kimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság CITROÉIN Meghívó Szekszárdim, a Ború. 8. szám alatt-akis MÓL kútmellett- 2001. október 13-án megnyitja Citroen családját egész napos programunkra. A kellemes időtöltés mellett Citroen modelleket. ' pfíQGRAM (Október 13. szombat) 10.”-12.” Játszihál, üvegtastés »6.® Fashion Stúdió: dhratshew arcfestés, luflhajtegatás 17.11 BLACK TIME tánccsoport 11.®-12.® Bábod színház „Szenzációid!" 17.m FIESTA című zenés hábmősora 18.® Szűnne és fehérnemű bemutató 14.m-1B.m Játsziház 18.45 BUCK TIMI tánccsoport 15.® Triál (kerékpáros bemutató) 18.® Bestiák (BST) 15.® Kvízjátékok - CITHOÉH TOTO 18.® Kor 8 Ádám 1B.1J BUCK TIME tánccsoport 20.® Tűzijáték Rn,,. -----* ** r.nrfnmrtH.MiCAn, hoss z too eseten remtgzvBByvínGf. skandináv CITROEN FIGYELEM Tolna Város Önkormányzata ÁRVERÉS ÚTJÁN ÉRTÉKESÍTI A TOLNA, DEÁK F. U. 94/A LÉPCSŐHÁZ 11/3. SZ. ALATTI 55 M2-ES, KOMFORTOS LAKÁST. Az árverésen való részvétel feltétele: 400.000 Ft nyertesnek foglaló, vesztes(ek)nek bánatpénz befizetése a hivatal 11746108-15414289 sz. számlájára, legkésőbb 2001. október 31., szerdai nappal bezárólag. A foglaló a vételárba beszámít a nyertes számára, a vesztes(ek) a bánatpénzt 8 napon belül visszakapják. A lakással és az árveréssel kapcsolatos egyéb információk kérésére, ill. a lakás megtekintésére lehetőség van. Érdeklődni a 74/540-806-os telefonon lehet Kunz Alfonz mb. osztályvezetőnél. A lakás kikiáltási ára 3.330.000 Ft bruttó összeg, negatív licit nem lehetséges. Az árverés időpontja: 2001. november 6., kedd, 9 óra. >(069I, Az árverés helye: polgármesteri hivatal díszterme. P A L V A Z A T 1 F F. L H í V A S ! Nemzetközi nagyvállalat piaci pozíciójának növelése cs új termékeinek bevezetése érdekében TERÜLETI KÉPVISELŐ munkatársat keres Somogy, Tolna és Baranya megye területére. Elvárásaink leendő munkatársunktól: ; legalább középfokú iskolai végzettség : jó szervező- és kapcsolatteremtő készség *> kreatív gondolkodás > célorientáltság * saját személygépkocsi számítógép-felhasználói tapasztalat <» vállalkozói igazolvány vagy .számlaképesség Ajánlatunk leendő munkatársunknak: v jó kereseti lehetőség (150-200 e Ft/hó) ❖ fix juttatás + jutalék +• költség-hozzájárulás Fényképes szakmai önéletrajzát ,,KJ A” jeligére várjuk a következő címre: 9002 GYŐR, PF. 28. * 4