Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-12 / 239. szám
11. OLDAL 2001. Október 12., Péntek S P 0 R T Évadzáró maraton a tolnai holtágon Kajak-kenu Szombaton 11 órától a tolnai Duna-holtág ad otthont a Dejó- kupa hosszú távú versenynek, mely a maratoni szakág évadzárója is egyben. A honi egyesületeink körében évek óta nagy népszerűségnek örvendő viadalon az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is rajthoz állnak külföldi egyesületek. A mintegy húsz hazai klub mellett már korábban jelezte részvételét a szlovén Ankarán és a jugoszláviai Magyarkani- zsa, s újra itt lesz Tolnán a paksiakkal évek óta szoros baráti kapcsolatban álló - válogatott versenyzőket felvonultató - cseh USK Praha is. A 2, 5 és 10 kilométeres versenyszámokban megyénket a házigazda Tolnatext KKSC és az Atomerőmű SE egyaránt népes csapattal képviseli. A versenyen rajthoz áll a párosban két maraton világbajnoki címmel büszkélkedő Szakály Viktor és Jámbor Attila, míg Feil Imre személyében a paksiak egy Európa-baj- nokf bronzérmessel érkeznek Tolnára. ____________ __mi BÚ SÉ érmek Hódmezővásárhelyről Úszás A közelmúltban Hódmezővásárhelyen rendezték meg a harmadik Hódtáv-kupa nemzetközi versenyt. A tíz egyesületet felvonultató viadalon 11 fővel a Bonyhádi ÚSE - Bányai Petra, Popp Edina, Torondy Gitta, Ónodi Szilvia, Bányai János, Torondy Máté, Bertalan Bence, Illés Attila, Dobos Szilárd, Csiszér Gábor, Gébért Krisztián - is részt vett, sőt összetettben az előkelő negyedik helyen zárta a csapatversenyt. A bonyhádiak eredményei: Fiúk: 200 m vegyes: 3. Torondy Máté (1987) 2:51.17. 400 m gyors: 1. Illés Attila (1990) 5:12.52. 100 m férfi pillangó: 3. Bertalan Bence (1989) 1:22.98. Vegyesváltó: 3. BÚSÉ (Bányai János 1986, Gébért Krisztián 1987, Torondy Máté, Illés Attila). Nők: 100 m mell: 3. Popp Edina (1987) 1:33.58. Száztíz felett robogott a Bonyhád Értékes győzelmet arattak az atomos és a dombóvári juniorok A férfi NB II délnyugati csoportjában a Bonyhád ponterős já- büntetőt dobhatott tíz perc alatt. A tékkal fektette két vállra a jó erőkből álló Siófokot, míg a szekszárdiak egyik alapembere, Szekszárd hiába nyerte a páratlan negyedeket, cali örülhetett. Kosárlabda Bonyhádi KSE-Siókosár UK 112-74 (19-14,33-18, 24-22, 36-20). Bonyhád, 100 néző. V: Domokos, Reisz. Bonyhád: Somodi (10/3), Puha (23/9), Vörös (-), Vadkerti (13), Martincsek (18/6). Csere: Szabó (4), BaloghT. (15/6), Márton (5/3), Lőrincz (15/9), Balogh A. (9/3). Edző: Mészáros András. A mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést a bopyhádi csapat, melyben egy éves kitérő után ismét pályára lépett Vörös és Martincsek, Balogh Tamás viszont ezúttal debütált. Vörös kora kiválása - a „nehéztüzér” szemébe belekaptak a siófokiak - ellenére jól működött a gépezet, csapatként keltett jó benyomást a Bonyhád. Mindenki kivette részét a pontgyártásból, és a védekezésből egyaránt, így a szünetben már 20 pontos hazai előnnyel tértek pihenőre a csapatok. A fordulás után kiegyensúlyozottabbá vált a játék, a befejező játékrészben viszont ismét tetszés szerint érték el pontjaiakat a völgységiek. Martincsek duplája a 100. bonyhádi pontot jelentette, s végül nem várt, 38 pont különbségű vereséget mért a Bonyhád az elmúlt évi ezüstérmesre. A csapat valamennyi tagját dicséret illeti. (kiszleri Marcali VSZSE-Marley- FKSE Szekszárd 107-96 (27-29,26-17,25-26,29-24). Marcali, 80 néző. V: Kollár, Farkas. Kezdők: Dorogi (11/3), Beák (27/3), Tunczinger (32/9), Herbert (-), Farkas (13/3). Cserék: Kovács (2), Varga (3/3), Talabos (-), Keresztes (6), Herr (2). Edző: Murvai Árpád. Az első negyed kiegyensúlyozott küzdelmet, és sok személyi hibát hozott: a két csapat összesen 15 i végén a Mar- Beák a 6. percben begyűjtötte harmadik személyi hibáját, ezért Murvai edző kénytelen volt pihentetni játékosát. A második negyed rémálom volt a vendégcsapat számára: bár a 15. percig őrizték előnyüket, a játékrész második felében mindössze 7 pontot dobtak szemben a somogyiak 17 egységével. Az FKSE védekezése szétesett, és a lepattanók is rendre a hazaiak kezében landoltak. A fordulás után rendezte sorait a Szekszárd, és Tunczinger, valamint Keresztes kosaraival két pontra megközelítette ellenfelét. A negyed közepén Beák visszaállt, és öt perc alatt dobott 10 pontjával fordított a Marley. Az utolsó percben azonban ismét csak a hazaiak találtak a gyűrűbe, s így hatpontos előnnyel várhatták az utolsó negyedet. A döntő szakasz elején ismét minimálisra apadt az FKSE hátránya, de a lendület a 34. perctől görcsös akarásban ment át. A vendégek triplákkal igyekeztek beérni a hazaiakat - eredménytelenül. Kitűnt: Tunczinger, Beák. NB I-es junior bajnokság Atomerőmű SE-ZTE 78-75 (38-33). Paks, 200 néző. V: Pestality, Sticker. ASE: ÚJVÁRI (19), Mészáros T. (10), Somodi (12/3), LŐRINCZ (26/3), Geyer (4). Csere: Korpás (2), TÓTH (5/3), Végh (-). Edző: Schmidt Béla. Végig szoros, küzdelmes mérkőzésen a hajrában harcolta ki a győzelmet a Paks. Mol-Szolnok-Dombóvári VMSE 64-76 (14-17,14-14,16-27, 20-18). Szolnok, 300 néző. V: Csősz, Gál. Dombóvár: KRASZNAI T. (23/6), BEÁK (31/12), Veréb (8), Rajczi A. (2), SZILÁGYI T. (9/3). Csere: Ács (1), Léczfalvi (-). Edző: Molnár István. Fegyelmezett játékkal magabiztosan nyertek a dombóvári fiatalok a jó erőket felvonultató Tisza-partiak ellen. Péntek Labdarúgás: Tolna megyei JB- válogatott-Somogy megyei JB- válogatott (Dombóvár, városi sporttelep), 16. Öregfiúk mérkőzés: Bonyhád-Kakasd 16.30. Sakk: Szekszárd város 2001. évi villám egyéni bajnoksága a decsi Rokka Sörözőben, 17. Szombat Autósport: Piramis-kupa Bonyhá- don, rajt a Schell-kútnál, 10. Kajak-kenu: Dejó-kupa maratoni évadzáró verseny Tolnán, 11. Kézilabda: Női NB I/B: Komá- rom-Tolna KC 16, PEAC-Ferropa- tent Szekszárd SE 13. NB II, nők: Kozármisleny- Varga Trans Fér UKSE Szekszárd 16. Férfiak: Harkány-Simontomyai TC18. A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA Kosárlabda: Férfi NB 1: Atomerőmű SE-Dombóvári VMSE 18. Labdarúgás: NB III, Dráva-cso- port: Szekszárdi UFC-Dombóvári FC-Rutin 14. Öregfiúk mérkőzés: Őcsény-Kölesd, Tamási-Simontor- nya 15. Vasárnap Kézilabda: NB II, nők: Ferro- patent-Szekszárd SE-Tamási KC (Palánkon) 10. Férfiak: Dombóvári KSK-Ősi KC 16.30. Labdarúgás NB II, Nyugati csoport: Kom- ló-Bonyhád Agraco FC15. NB III, Dráva-csoport: Decs- Paksi SE 14. Jako Sport megyei I. osztály: Nagymányok-Őcsény, Bátaszék- Tamás, Nagydorog-Dunaföldvár, Tolna-Dunakömlőd, Simontomya- Kajdacs, Bölcske-Kéty 14. A Ka- kasd-Dunaszentgyörgy mérkőzést október 23-án rendezik. A Tevel szabadnapos. Megyei ü. osztály: Pusztahen- cse-Váralja, Aparhant- Bátaapáti, Cikó-Majos, Kisdorog-MadocSa, Tengelic-Ozora, Magyarkeszi-Bo- gyiszló, Gyönk-Mucsfa, Sióagárd- Hőgyész 15. Megyei III. osztály: Kelet: Szedres-Németkér, Gerjen- Pálfa, Dunaföldvár-Fadd, Alsónána-Szál- ka, Báta-Mórágy 14. Nyugat: Ireg- szemcse-Dalmand, Döbrököz-Csi- kóstőttős-Kaposszekcső, Nak- Zomba, Izmény-Felsőnyék 15. Megyei IV. osztály: Lengyel- Bonyhádbörzsöny, Tolnanémedi- Mőcsény, Závod-Kocsola, Harc- Szakcs, Bonyhádvarasd- Kurd 14. ■ Sikeres rajtban bíznak Tatabányán megalapozhatják továbbjutásukat NŐI LABDARÚGÁS Szombaton Tatabányán megkezdi szereplését az NB I-es terembajnokságban érdekelt Varga Trans-Fer NLK. A szekszárdi hölgyek a házigazda mellett az Enying gárdájával mérik öszsze erejüket. Török Bálint együttese a papírforma alapján biztos továbbjutónak számít, ennek ellenére nem árt óvatosnak lennie, hisz egy jó napot kifogó vendéglátó komoly feladat elé állíthatja a szekszárdiakat. . Tudják ezt a tavalyi szezonban a várakozások alatt teljesítő - a gárda a hatodik helyen zárt - Varga Trans-Fer háza táján is, ennek ellenére az egészséges versenylázon kívül egy cseppnyi izgalom sem érezhető a játékosokon. Növeli a gárda győzelmi - és továbbjutási - esélyeit, hogy a napokban sikerült leigazolniuk a hor- vát első ligás Polet Varanjában légióskodó, korábban a PVSK-ban szereplő - a középpályán és a támadósorban is bevethető - Ferencz Évát, aki ugyan még nem állhat a mester rendelkezésére, ám rutinjával, és tapasztalatával a későbbiekben nagy segítségére lehet Török Bálintnak. A tréner természetesen győzelmeikéit és jó játékot vár csapatától, s a gárda nem is szeretne csalódást okozni. A csapat a napokban két edzőmérkőzést is vívott, s az egykori Pécsi Fortuna játékosaiból összeállított gárdát mindkét mérkőzésén magabiztosan verte (7-3; 10-3). A Varga Trans-Fer 9 órakor az Enying, majd 10-kor a Tatabánya ellen lép pályára. __________________írj TÖRÖK A TÖRÖK ELLEN. Az Egyesült Államokat ért terrortámadás miatt elmaradt találkozókat pótolták szerda este a Bajnokok Ligájában. A forduló ezúttal nem hozott meglepetéseket, a nagyok - köztük a német Leverkusen - gond nélkül vették az akadályokat. Képünkön a gyógyszergyáriak török irányítója Yildiray Bastürk (jobb- ra) csatázik Ogünnel. (Leverkusen-Fenerbahce 2-1)._________ ■ Bod rogi ötödik Lisszabonban Kerékpársport Bodrogi László ötödik helyen végzett a lisszaboni országúti világbajnokság egyéni időfutamában. A győzelmet 1999 után másodszor a német Jan Ullrich szerezte meg, a tavalyi első ukrán Goncsar csak a 11. helyen ért célba.- Nem feküdt nekem a pálya, mert sok volt benne az emelkedő. Ha végig sík terep lett volna, akkor ismét dobogóra kerülök - mondta a versenyről a tavalyi világbajnokságon bronzérmet szerző Bodrogi. Eredmények, időfutam: Férfi elit, 38.7 km: 1. Ullrich (Németország) 51:49.99 perc (44.798 km/ó átlagseb.), 2. Miliar (Nagy-Britan- nia) 51:56.29,3. Botero (Kolumbia) 52:01.72, ...5. Bodrogi 52:50.37. CITROÉIN a Citroen Szekszárd, Szekszárdim, a megismerheti a legújabb Citroen modelleket. PROGRAM (Október 13. szombat) 10ß-1Z.® Játszóház, megfestés 1sß Fashion Stúdió: óivatshow arcfestés, luflha/togatás 1?ß KACK TIME tánccsoport 1lß-12ß Bábmi színház „Szenzációéi!" 17.® FIESTA című zenés bábműsora 18.® SzSrme és fehérnemű bemutató 14.n-ie.°° Játszóház 18ß BLACK TIME tánccsoport 15.® Triói {kerékpáros bemutató) 19.® Bestiák (BST) 15ß Kvízjátékok - CITROEN TOTO 19ß RaySÁÓém 1sß BLACK TIME tánccsoport 20.® Tűzijáték Rosa Iáé eseté* renden én fsátor. skandináv CITROEN Bor u. 8. szám alatt - akis MÓL kút mellett- 2001. október 13-án megnyitja Citroen márkakereskedését. E jeles alkalomból meghívjuk Önt és családját egész napos programunkra. A kellemes időtöltés mellett Két ezüst az országos bajnokságról A dombóvári Zircher Kitti és Selmeczi Géza is egyéni csúcsot futott Atlétika Az utóbbi évek legnagyobb sikerét érte el a budapesti UTE- stadionban megrendezett országos serdülőbajnokságon a Dombóvári VMSE azzal, hogy számos értékes helyezés mellett két tehetséges versenyzője is ezüstérmet szerzett. Selmeczi Géza rengeteg sportágat kipróbált, míg rátalált az atlétikára. Egy iskolák közötti megmérettetésen figyelt fel rá Fazekas Gáspár, aki immár egy éve irányítja az Illyés Gimnázium kilencedik osztályos diákjának felkészülését. Gyorsan jöttek a sikerek, hiszen a „villámléptű” fiú már több országos viadalon bizonyította tehetségét. Az ob-n 300 méteren elért rekordja és az érte járó ezüstérem átvételét követően kipróbálta magát az 1000 méteres akadályfutásban is. A ve- télytársak és a szakemberek nem kis meglepetésére ebben a versenyszámban is jól mozgott, s végül harmadikként futott át a célvonalon. Fazekas Gáspár edző érdeklődésünkre elmondta, hogy a két A közel száz szakosztály 800 fiatalját felvonultató megmérettetésen Fazekas Gáspár edző tanítványai közül a tizenhárom évesek 300 méteres síkfutásában Zircher Kitti 43.8 másodperc alatt száguldott végig a rekortánon, a 14 évesek között ugyanebben a versenyszámban Selmeczi Géza 39.1 másodperces eredményt ért el. Az Illyés Gyula Gimnázium hetedik évfolyamába járó diáklány négy éve látogatja a tréningeket. Kedvence a távolugrás, de szereti a 80 és 800 méteres síkfutó számokat is. Eredményei alapján már korábban is korosztálya legjobbjai között jegyezték. Az országos bajnokságra való felkészülését ezúttal sérülés zavarta. Áprilistól június végéig nem edzett, és azután is csak fokozatosan lehetett terhelni a lábát. Zircher Kitti mindössze három hónapos felkészüléssel futott remek egyéni csúcsot, mellyel az igen előkelő második helyet érdemelte ki, míg 600 méteren ötödik lett. A kitűnő tanuló heti öt edzéssel készül a versenyekre. ezüstérmes mellett még közel száz helyi és környékbeli gyerek látogatja az edzéseket, melyeket társával, Tarr Imrével tart. A négy csoport tagjai novembertől februárig két általános iskola tornacsarnokában, márciustól októberig pedig a Szigeterdőben és a DVMSE Gyenis Antal utcai sporttelepén gyakorolnak. Utóbbi létesítmény futópályájára a MÁV Rt. támogatáZircher Kitti, Fazekas Gáspár és Selmeczi Géza sával tavaly nyáron új salak került, de a szakosztály vezetői az ugró- és dobóhelyeket is szeretnék felújítani. A munkálatok támogatását kérő pályázatot nemrégiben nyújtották be az ISM-hez. glaub Egy hét múlva gálázik az Unió Profi ökölvívás A szekszárdi Unió Box Team október 19-én, pénteken 18 órától ismét profi ökölvívó-gálát rendez a városi sportcsarnokban. A bokszesten debütál a klub friss igazolása, a kick-box Eb-ezüstérmes Dékány Roland, valamint két kecskeméti nehézsúlyú bunyós, Huszka Attila és Németh Ottó, valamint a cirkálósúlyú kaposvári Duda Attila. A gálán ugyancsak kötelek közé lép a közelmúltban Olaszországban kitűnően helytállt Szabó Balázs (11-4-1), aki beugróként szoros meccsen pontozásos vereséget szenvedett, illetve Zabó Gyula és a még veretlen kisváltósúlyú román öklöző, Herczeg László (4-0). A rendező Unió Box Team minden érdeklődőt szeretettel vár. ■ Csak röviden Autósport. Október 13-án, szombaton Bonyhád ad otthont a Piramis-kupa egyéni és páros versenynek. A Schell-benzinkút mögött kialakított körpályán 10 órától profik és amatőrök (bukócsővel ellátott kocsival) egyaránt rajthoz állhatnak. Jelentkezni Pusztai Istvánnál lehet a 30/300-8650-es telefonon. ■