Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-11 / 238. szám

12. OLDAL ERRŐL ARRÓL 2001. Október 11., Csütörtök | ____________________Kalendárium____________________ So k szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő BRIGITTA és GITTA nevű kedves olvasóinkat. Brigitta: Óír eredetű név, jelentése: erényes. Védőszentje: Szent Brigitta, az első ír apá­cakolostor alapítója (t523). Virága: szalmavirág. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Fülöp apostol. Szentéletű Theofánisz hitvalló. HAJDAN: Október 11-én 160 éve, 1841-ben Mőcsényben született Fusch Ádám tanító, aki A becsületérzés a népnevelés szolgálatában címmel írt füzetet. 125 éve, 1876-ban nyílt meg Szekszárdon az első megyei mezőgazdasági és háziipari kiállítás. 105 éve, 1896-ban a kormánypárti Tolnavármegye tette szóvá, hogy politikai ellenfeléről, Boda Vilmosról - a Kossuth Lajos azt üzente dallamára - botrányos kortesnótát dalolnak a megyeszékhelyen. 85 éve, 1916-ban Padányi Andor megyei tan- felügyelő fölhívására számos adomány folyt be az Országos Zsófia Gyermekszanatórium támogatására. 35 éve, 1966-ban elhunyt Bátaszék szülötte, Tafner Vidor zoológus és híres ötvös. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 1. Lk. 11,5-13. Református: Ez. 15. Mk. 5,1-20. Evangélikus: Zsid. 11,32-40. Lk. 17,20-37. Ortodox: Filip. 1,20-27. Lk. 6,12-19. A NAP KÉL 6.57 órakor, nyugszik 18.04 órakor. A Hold kél 24.47 órakor, nyugszik 15.43 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 11 cm, 155 cm, Dombori 165 cm, Árvízkapu 535 cm. A Sió Palánknál 182 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Ihárosi Ibolya. Tel: 511- 520. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/5 50-3 69; Koós Attila 74/450-450; 06/20/912-0529, Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660 Zeneoktatással a békességéit A zeneoktatás elősegíti a fiatalko- nemzetekhez tartozókkal szem- rúak jobb társadalmi beilleszke- ben - idézte a dpa Wilfried Antont, dését és türelmesebbé teszi őket a tanács elnöke. Anton statisztikai kisebbségekkel, idegenekkel adatokkal nem szolgált arra, szemben - állítja a Bajor Zenei Ta- hogy mennyivel kevesebb például nács. A zenei téren képzett fiúk az üstdobosok körében a kocs- és lányok kevésbé hajlanak erő- mai garázda, mint akik még soha szakra és intoleranciára más nem láttak hegedűt. ________■ Cs uhás carabinierik A terrorizmus elleni óvintéz­kedések keretében Róma városa csuhás titkosrendőröket is beve­tett a Vatikán védelmére. A rendőrség megerősítette, hogy papnak álcázott cara- binieriket is kivezényeltek a Vati­kánban ülésező püspöki szinó- dus védelmére - jelentette az AFP. A módszer nem új: 2000-ben a Szentév során is használták, ám akkor nem a terroristák, hanem a tolvajok kiszűrésére. A Szent­széket a szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrortáma­dások nyomán a merénylők egyik lehetséges célpontjának te­kintik. Angelo Sodano bíboros­nak, a vatikáni államtitkárság ve­zetőjének éppen vasárnap bocsá­tottak a rendelkezésére egy pán- célozott gépkocsit. __________■ A s kótok csak bámulják a tévét A skótok a legkevésbé egészsé­ges britek, mert hosszabb ideig néznek tévét és több egészségte­len étket esznek, mint az angolol vagy a walesiek. Mozgásszegény életmódjul mellett a skótok költik fejenkéni Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Szerződések A. nyugati országokban nagy divatja van a házassági szerződé­seknek, persze csak a módosabb körökben, ahol van miről megál­lapodniuk a frigyre lépő feleknek saját külön vagyonukat illetően. Ez a fajta szerződés a javakról rendelkezik, ám most egy német fér­fiú új ötlettel állt elő: a házasság időtartamát rögzítő szerződéssel. Az úr véleménye szerint ugyanis már nem időszerű az „ásó, kapa, nagyharang”, semmi szükség arra, hogy a párok az idők végezté­ig egymás mellett unatkozzanak. Szerinte első alkalommal egy nyolc esztendőre szóló szerződést kellene kötni, s ha ez bevált, egy újabb, mondjuk tizenhat évre szóló kontraktus köttetik az ügyfe­lek között, aztán ha ez is lejárt, majd meglátják, minden esetre onnantól kezdve nem tartoznak egymásnak semmivel. Tény és való, hogy a házasság az érzelmi kötődésen kívül jogvi­szony is egyben, mégpedig a legősibbek közül való. A gond akkor van, ha a jogviszony jelleg felülkerekedik az érzelmi-lelki sajátos­ságokon, mint mondjuk a fent vázolt szerződések tekintetében is. Mert hol a vége? Hiszen innen már csak egy ugrás a „szülői szer­ződés”, amelyet a gyermek és a szülő kötne egymással. Ha úgy ta­lálják majd, hogy a „másik fél” nem tartotta be a rá vonatkozó passzusokat - mondjuk súlyos beteg lett, vagy nem végezte el az egyetemet - akkor perre viszik a dolgot? Álmodj egy otthont magadnak Űtthontfremto Hitel az. c és parin 06~4Q-20C-11S *A hirdetés nem minősül ajánlattételnek. További részletek az alábbi telefonszámon, interneteimen és a bankfiókokban. II vágyad most még könnyebben teljesülj , Az első hazai Jelzálogbank Otthonteremtő Hitelét használt lakás vásárlásához, bővítéséhez vagy korszerűsítéséhez már //.^ ú ||-os kamatra is igényelheted. Új lakás vásárlása vagy építése esetén pedig mindössze kamat mellett teremtheted meg álmaid otthonát. * Mert az Otthonteremtő Hitelt megkapod. A -rjrj2idbs-g.z±é:z futamidő első I évében megkönnyítik a törlesztést. Sőt, családod anyagi biztonságát az Otthon teremtő Hitelhez (további költség nélkül) járó hitelfedezeti életbiztosítás is segíti. Prostik karjaiban Az olasz tizenévesek csaknem 40 százaléka prostituáltak karja­iban veszíti el szüzességét - áll a római La Repubblica című lap­ban megjelent felmérésben. A pontos adatok szerint a megkérdezett 14-18 év közöttiek 37 százaléka fizetett élete első szeretkezéséért. Válaszaik sze­rint azért fordultak inkább hiva­tásoshoz, mert féltek attól, hát­ha kudarcot vallanak saját barát­nőjük karjaiban. Olyan tiné­dzser ifjú is akad bőven köztük, aki cimborái nyomására keresett fel örömlányt, mert unta már az örökös élcelődést. MÉRLEG (IX. 24—X. 23.), 06 90-230-357. Uralkodó bolygója, a Vénusz fényesen ragyog a hajnali égbolton. Napközben a régi sze­relmét sodorja útjába az élet. A sok fájó emlék helyett mégis csak a boldog órákat idézik. Ez az oka, hogy visszaforgatná az idő kere­két. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06 90-230-358. A Mars a Nyilasban tartózkodik, és Ön úgy érzi, hogy a megszerzett pénzzel valamit kezdenie kell. Nincs annak jelen­tősége, hogy az életében mekko­ra vagyont halmoz fel, az Ön érté­ke ettől egyáltalán nem változik. NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06 90-230-359. A Jupiter az Ikrek csillagképben tartózkodik, ezért most a családi kötelezettségek nyomást gyakorolnak Önre. Ne­héz időszak előtt áll. Ön azonban megtanulja egyensúlyba hozni mások kívánságait a saját törek­véseivel. BAK (XII. 22—I. 20.), 06 90 230-360. Le kell lassítania a tem­pót, nyugodtabbnak lennie, ne hagyja, hogy a kötelezettségek túlterheljék idegrendszerét, szer­ŐSZI KAMATSZÜRET Lakossági megtakarítási akció a Kereskedelmi és Hitelbanknál 'Forint lakossági bankszámla melletti 2 havi lekötés esetén: • 100000-5000000 forint közötti lekötésnél évi 9,75%, • 5000000 forint felett évi 10% a kamat. .u Ai ESXM meffiperfk i fenti éves kamatokkal í> A kamatváltoztatás fogát a bank fenntartja Ha most nyit bankszámlát és igénybe veszi az akciós betételhelyezést, további kedvezményeket is adunk: • ingyenes számlavezetés 2002. tnánaus 31 íg • ingyenes Grras Maestro vagy VISA Electron bankkártya u első évben • ingyenes átutalások a közüzemi számlák kiegyenlítéséhez, 2002. március 31-tg Ajánlatunk 7001. október i töi október 31-ig érvényes. További részietek a bankftökokban és a TdeGenterenl IAU1 JűO TeieCratten 3-008«», 86-«0-**4-444 • www.Mrt.tal Kuka fogta mackó Kuka fogta medvéje van egy szlo­vák állatkertnek. A süldő mackó nyár óta látogatta a Magas Tátra la­kott területetek és rendszeresen a kukákban guberált, esetenként még turistákra is rátámadt. A minap azonban rácsapódott a poprádi tó partján álló menedékház szemét- gyűjtőjének fedele és foglyul ejtette. A menedékház személyzete könnyen megfejtette, mi mozog a kukában, hiszen sokszor látták a guberáló mackót. Riasztották a Tátrai Nemzeti Park embereit, akik gyorsan intézkedtek: azon­nal megkezdték az adminisztrá­ciós ügyintézést. A medve befo­gásához előbb a járási hivataltól, Horoszkóp vezetét. Jó hírt kap, ami jobb kedvre deríti, és örömmel tölti el. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.), 06 90-230-361. Pénzügyei jól alakul­nak, és ez növeli biztonságérzet­ét. Még szilárdabb alapot teremt­het jövőjének. Szenteljen több időt a pihenésnek, gondolnia kell egészségére is. HALAK (II. 21-111. 20.), 06 90 230-362. Bármibe fog, sikereket ér el, és több bevételre is számít­hat. Olyannyira eltökélt, hogy biztosan befejezi, amit elkezd. Társaságban ne legyen tartózko­dó vagy hűvösen kritikus! KOS (III. 21—IV. 20.), 06 90 230-351. Elismerő szavakat kap, képességeit és precizitását di­csérik. Találkozik egy elbűvölő személlyel, akinek nagyon ked­veli a társaságát. Élvezze a sze­relmet! BIKA (IV. 21—V. 20.), 06 90 230-352. Hangot ad nézeteinek, ám nem biztos, hogy ezzel jóin­dulatot vált ki. Akaratát ne eről­tesse másokra. A kritikát fogadja el. Vásároljon néhány divatos ru­hadarabot magának, igazán meg­érdemli. majd az állami állategészségügyi felügyelettől, végül pedig a kör­nyezetvédelmi minisztériumtól kellett engedélyt kérniök. Megkapták. A hetvenkilós, két­éves kamaszvedve a konténerből egy vidéki állatkert karanténjébe került. Biztos, hogy a telet ott kell átáludnia, de valószínű, hogy ta­vasszal szabadon engedik. Ótátrafiired térségében egyéb­ként egy négytagú, rendszeresen kukázó medvecsaládról is tudnak, de ez a família még senkit sem tá­madott meg, s ha közülük valame­lyik szintén a kukában rekedne, semmi gond: a családtagok játszva kiszabadítják. keszeli ferenc IKREK (V. 21—VI. 21.), 06 90 230-353. Kizárólag kötelességeire összpontosítson. Üzleti ügyek­ben legyen körültekintő, nagyobb befektetést ne eszközöljön. Ke­rüljön mindenféle vitát, feszültsé­get szerettei körében. RÁK (VI. 22—VII. 22.), 06 90 230-354. Fontos betekintést nyer arra nézve, hogyan tudná megva­lósítani szakmai céljait. Ezeket az ismeretekt a vetélytársai szívesen eltitkolnák. Alaposan gondolja meg, hogy kire mit bíz, és főleg mennyit árul el a dolgairól, mert csapdába csalhatják. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.), 06I9ö:230-355mämnlr el­kötelezte magát valaki mellett, nehezen lép ki a kapcsolatból. Valami nagy bűnt kell elkövetnie a partnerének, hogy Ön szakít­son. A Mérleg időszakában akár erre is sor kerülhet. SZŰZ (VIII. 23.- IX. 23.) Ural kodó bolygója, a Merkúr vasár­nap alsó együttállásba kerül, így lehetséges, hogy találkozik azzal, akire egész életében vágyott! Csak nehogy összekeverje a ran­devúkat! ■ a legtöbbet alkoholos italokra, édességre, húsfélékre. A leg­egészségesebben a londoniak ét­keznek, ők a kosztpénz javából zöldségeket és gyümölcsöket vesznek - ismertette az AP a fel­mérést ___________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom