Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-01 / 229. szám
12. OLDAL ERRŐL ■ ARRÓ L 2001. Október 1..Hétfő ' Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő MALVIN nevű kedves olvasóinkat. Germán eredetű név, jelentése: a jog barátja. Védőszentje: Malvinius örményországi vértanú. Virága: krizantén. A katolikus liturgikus naptárban Lisieux-i (Kis) Szent Teréz (+1897), karmelita apáca, misztikus. Nevéhez fűződik a „kis út” elmélete, amely szerint a mindennapi élet apró tetteinek a tökéletes végrehajtása vezet el az életszentséghez. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szűz Mária oltalma. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 101. Lk. 9,46-50. Református: Ez. 6. Mk. 2,1-12. Evangélikus: Róm. 6,18-23. Lk. 14,25-35. Ortodox: Ef. 4,25-32. Lk. 3,19-22. HAJDAN. Október elsején 155 éve, 1846-ban Csabai Pál és színésztársulata a megyeszékhelyre érkezett és a nagyvendéglőben megkezdte játékát. 100 éve, 1901-ben „a megyei és állami hivatalnokok fizetését az illető pénztárak 20 koronás aranyakban fizették ki, csakhogy hamar kivándorolt a zsebekből, merthát az állami tisztviselők fizetésének javítása csak ezután fog bekövetkezni.” 90 éve, 1911-ben a Tolnavármegye hírül adta, hogy Dombóváron öngyilkos lett Guyon tábornok egykori zászlótartója, Sz. Kiss Mihály. 85 éve, 1916-ban indult útjára a Tolnavármegyei Tanügy című lap. 55 éve, 1946-ban a Minisztertanács a Sió hajózhatóvá tételéről hozott határozatot. A NAP KÉL 6.43 órakor, nyugszik 18.24 órakor. A Hold kél 18.28 órakor, nyugszik 5.08 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 158 cm, Paks 321 cm, Dombori 350 cm, Árvízkapu 714 cm. A Sió Palánknál 201 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) NAPI SZERKESZTŐ: Gyuricza Mihály. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Szeri Árpád. Tel: 511- 526. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369; Koós Attila 74/450-450; 06/20/912-0529, Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. A leggazdagabb férfi: Bill Gates A Forbes magazin hagyományos milliárdoslistáját az idén is Bili Gates, a Microsoft vezére vezeti, annak ellenére, hogy vagyona 63 milliárdról 54 milliárd dollárra zsugorodott. Gates vagyona azonban még mindig bőven elegendő ahhoz, hogy nagy előnnyel utasítsa maga mögé a második helyezett Warren Buffet-et, aki 33,2 milliárd dolláros vagyonon ül. A harmadik helyezett a Microsoft másik alapítója, Paul Allen, 28,2 milliárd dollárral, míg a negyedik - 21,9 milliárd dolláros vagyonnal - az Oracle-főnök Larry / Elton John nem hiszi, hogy életében még egyszer ágyba bújik nővel, bár továbbra is vannak hölgyek, akiket vonzónak tart. A brit Sun című lapban megjelent interjúban a sztár elmondta, hogy utoljára exfeleségével, Renate Blauellel volt heteroszexuális kapcsolata -13 évvel ezelőtt. Az 54 éves popénekes az interjúban vonzónak mondta Nicole Kidmant, Elizabeth Hurleyt és Julia Robertset. Sir Elton jelenleg a ABBA RUHÁK, ÁRVERÉSEN. Nemcsak az idősebbek, hanem a mostani fiatalok is szeretik a svéd ABBA együttest, a négy helyes, csinos énekest, akik dallamos énekükkel meghódították a világot. Nem valószínű, hogy szűkölködnek, ám mégis árverésre bocsátották a fellépő kosztümöket, melyek közül az egyiket a vörös hajú Frida viselte annak idején. _______________________________fotó: epa Ve lszi Vili az egyetemen Willie Wales néven írták be a második számú brit trónörököst a skóciai St. Andrews Egyetem anyakönyvébe. Vilmos herceg mostantól művészettörténetet és második szakként földrajzot hallgat a 600 esztendős intézmény ódon falai között. Skócia legrégebbi egyetemének 900 új hallgatója dzsippel meg méregdrága limuzinokkal érkezett az évnyitóra. Vilmos a királyi magángépből szállt ki két testőr kíséretében! Mielőtt a herceg elfoglalta volna szobáját, a helyi rendőrség .és a királynő biztonsági szolgálata töviről hegyire mindent átvizsgált az egyetemen. A királyfi fiának lakóhelyéül kiszemelt folyosón két oldalt a két testőr lakik. Walesi Willie biztonsága évente félmil- liárd forintba kerül. ■ Férfi volt a nő! Kairóban a rendőrség a hétvégén letartóztatott egy 53 éves egyiptomi férfit, aki magát - lefátyolozva - évtizedekig nőnek adta ki. A csalásra akkor derült fény, amikor az illetékes hivatalban nőként megjelenve elhunyt apjának nyugdíját próbálta felvenni. Az ügyet intéző tisztviselő ugyanis kötelezte a nőnek öltözött férfit, hogy vegye le a fejét borító kendőt, mert gyanúsnak találta arcán a friss borotválkozás nyomait. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy az 53 éves férfi transzszexuális vagy homoszexuális lenne. Egyiptomban törvény tiltja a homoszexualitást. Kairóban jelenleg 52 férfi ellen folyik eljárás homoszexualitás címén. A vád beigazolódása esetén akár három évi börtönnel is büntethetik őket - áll a dpa jelentésében. Olvastam - Láttam - Hallottam D. VARGA MÁRTA Kerti törpe Semmi jónak nem vagyok az elrontója, de mitagadás: tegnap este a szekszárdi szüreti búcsúban sétálva örült a lelkem, hogy nem ürült ki a három nap alatt a placc, amin a kerti törpéket árulták. Talán, talán még nincsenek olyan sokan, akik kipingált, giccses gipsz vagy műanyag szoborlatokban képesek órákig gyönyörködni. Láttám például nemrég a kertet, ahol egy fehérre meszelt betonvályúban műpatakocska folydogált alá, a két partján őrt állt a bányász, a kertész, a pék és a fene tudja még milyen tör- pécske. A tulajdonosnak Németországban tetszett meg a mása, s ott nyomban meg is vette az első darabokat. Méreg drágán persze. Annyiért rendezte be az udvarát, amennyi pénzért egy kertépítő vállalkozó mesés tisztásokat, sárgám, vörösre, bordóm színeződő fákat meg cserjéket varázsolt volna a háza köré. Talán eszébe sem jutott, hogy a díszfaiskolába menjen a fröccsöntő műhelye helyett. A. tegnapi búcsúban persze nemcsak törpikéket, hanem tálcát tartó szobainast, kandelábert támasztó fáradt lumpot, utcai csavargót, hercig kis szélmalmot is árultak. Meg szakadt, szerencsétlen kéregetőt, aki a kalapját tartotta az adakozók elé. Hová állítják vajon otthon a műkoldust, amit potom 15.600 forintért vett meg az ura az ő édes kicsi asszonyának? Újra megnyitják a pisai ferde tornyot Az ólomnehezékekkel megerősített pisai ferde tornyot majdnem 12 évi zárvatartás után december 15-től újra megnyitják a turisták előtt, de még nem tudni, hogy egyszerre hányán látogathatják, és milyen magasra lehet felmenni. Az olasz tudósok még vizsgálják a torony teherbíró-képességét, és később határozzák meg a látogatás feltételeit - ismertette az AFP a pisai városvezetés bejelentését. Azt már júniusban, az egy évtizedig tartó aládúcolási munka végeztével közölték a szakemberek, hogy biztosan vége a régi szép időknek, amikor még korlátozás nélkül lehetett felmászni a székesegyház különálló, 54,5 méter magas harangtornyába. A mérnökök 44 centimétert vettek vissza a torony elhajlásából, amelynek ferdeségét így eléggé visszafordították ahhoz, hogy immár ne kelljen az eldőlésétől tartani. A torony most 4,1 méterrel tér el a merőlegestől, ami az 1838-as állapotnak felel meg. Római kori múmiák Egyiptomban Az egyiptomi el-Csarga oázisban régészek tizenegy római kori múmiát találtak egy sírkamrában. A szakértők szerint Kr.e. 30 körül létesült sírkamra két rekeszből áll, amelyek közül a nyugati oldalon fekvő teljesen üres. A keleti rekeszben két szarkofágra bukkantak, __________Humor ________ A tanár Ákoshoz fordul:- Mondd meg annak a megyének a nevét, amelynek Debrecen a székhelye! Súgás többfelől:- Hajó vihar megye - válaszol Ákos. k k k- És biztos abban, hogy ez valóban jó altatószer?- Igen, uram. Annyira jó, hogy minden doboz mellé kénytelenek vagyunk SZTK-receptre egy ébresztőórát is adni! * * *- Benned csak az a hiba, hogy minden ostoba embernek igazat adsz! - morgolódik a feleség. Mire a férj:- Igazad van... ■k k k- Kérek száz szál piros rózsát!- Te jó ég, mit követett el a felesége ellen? k k k A tanító néni az állatkertben megmutatja a gyerekeknek a hosszú lábú, hosszú csőrű madarat. Aztán elárulja, hogy ő hozza a kisbabát... Móricka oldalba böki a szomszédját:- Most azonnal, vagy csak holnap világosítsuk fel a tanító nénit? k k k A kínai cirkuszban nagy sikerrel szerepelt a számolóművész. A nézők által föltett legkülönbözőbb és legnehezebb feladatokat pillanatok alatt megoldotta. Egy igen elhízott néző fölkiáltott a színpadra:- Mennyi háromszor három?- Attól függ... Ha ön a szám után áll, akkor kilencven. k k k- Jól van, fiacskám... Feketetenger, Fehér-tenger, Sárga-tenger és Vörös-tenger - így a tanár. - Na, most mutasd meg ezeket szépen a térképen is.- Nem tudom tanár úr. Színvak vagyok. __________ ■ Kí nai kőszerszámok Ázsia észak-keleti részében már jóval régebben éltek emberek, mint azt eddig feltételezték. Az időpont-meghatározás új módszerének segítségével ugyanis kínai tudósoknak sikerült megállapítani, hogy a térségben talált kőszerszámok 1,36 millió évesek. Az eljárás hasonlít ahhoz, mint amikor fák életkorát a törzs évgyűrűinek számából állapítják meg. A kőből készült kenőkéseket és fúrókat kínai tudósok mutatják be a Nature brit tudományos folyói- ratban.Feltehető, hogy a homo habilis által használt szerszámokról van szó, ami egyúttal az első utalás arra is, hogy már azokban az időkben benépesült az északi szélesség 40. fokától északra elterülő ázsiai térség. ■ Horoszkóp A veréb lesz az év madara! Pacsirta, kánya, búbosvöcsök: volt már MÉRLEG (IX. 24—X. 23.), 06-90- 230-357. Gyermekei érdekes élményekkel térnek haza az iskolából. Magánélete akkor lehet sikeres, ha a gyermeknevelés főbb kérdéseiben egyezik a véleménye a társáéval. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06- 90-230-358. A Skorpió-jegy szülötte vagyongyűjtő típus. Különösen a valódi értékeket kedveli, mind értékben, mind szépségben mérve. Általában nagyfokú üzleti érzékkel bír. NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06-90- 230-359. Ön nagyon boldog, mert szerelme nyugodt vizeken evez. Partnerei csodálják Önt. A mai nap lehetőséget nyújt Önnek arra, hogy megszabaduljon lelki terheitől. BAK (XII. 22-1. 20.), 06-90-230- 360. Mindszent havában új impulzusok érik, amelyeket befogad. Rugalmasságának tudható, hogy kapcsolatai remekül alakulnak. Párkapcsolatában igen aktív. VÍZÖNTŐ (I. 21-11. 20.), 06-90- 230-361. Fontos feladatot kap, s az újdonság varázsa feldobja annak ellenére, hogy a korábbinál nagyobb felelősséggel jár. HALAK (II. 21-111. 20.), 06-90- 230-362. Ragyogó alkotó időszak következik Mindszent havában. Tele van energiával, lelkesedéssel. Döntéseiben megtalálja a helyes utat. Szexvarázsát jobban is ki tudná használni. KOS (III. 21—IV. 20.), 06 90 230 351. Mindszent havában hangsúlyossá válnak ambíciói. Sok munkát és felelősséget jeleznek a csillagok. A szerelem fontos tényezővé válik. Ne feledkezzen meg a fogászati ellenőrzésről... BIKA (IV. 21—V. 20.), 06 90 230 352. Igen ellentmondásos lesz Önnek Mindenszentek hava. Csalódás érheti, gondoljon át mindent pontosan, mielőtt dönt. Fizikailag kiváló állapotban van, ez segíti abban, hogy problémáit megoldja. IKREK (V. 21—VI. 21.), 06 90 230-353. Tárgyalásai során figyeljen a részletekre, és nagyon, előnyös helyzetbe kerül. Elfoglaltságai miatt partnerére kevés ideje marad, aki nehezen viseli a mellőzöttséget. Töltsön vele egy romantikus estét. RÁK (VI. 22—VII. 22.), 06-90-230- 354. Mintha kicserélték volna a Rákot, nem hasonlít a megszokott énjére. Viselkedése ideges tüneteket mutat. Talán túl sokat töpreng családja jövőjén. Jó lenne, ha az eseményeket kicsit tárgyilagosabban szemlélné. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.), 06-90-230-355. A véletleneknek igen nagy szerepe lehet az Ön életében. Ez főleg a munkahelyén mutatkozik meg. A várható változások még fel is pezsdítik egy kicsit. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.), 06 90 230-356. Elképzelhető, hogy a Mérleg idejében egyszerre készül költözni, válni és munkahelyet változtatni. Ha valaki óvatosságra inti Önt, arról úgy érezheti, hogy korlátozni szeretné. Számoljon háromig! ■ Másfél milliós smaragd Másfél millió font sterlingért kelt el a világ egyik legnagyobb smaragdja a Christie's aukciós ház eheti londoni árverésén. A „mogul- smaragd” néven ismert ritka drágakövet egy névtelenségét megőrző licitáló vette meg.A szögletesre csiszolt, kaligrafált iszlám imádsággal ékesített 217 karátos drágakő 1695-ben készült és feltehetően Aurangzeb nagymogul tulajdonát képezte, aki azokban az időkben India, valamint a mai Pakisztán és Afganisztán nagy területei fölött uralkodott. Az akkor még nyers smaragdot spanyol hódítók találták meg Kolumbiában, ahonnan kereskedők vitték Indiába. A Német Természetvédő Szövetség (NABU) bejelentése értelmében jövőre a házi veréb lesz az év madara Németországban. A legtöbb városi ember számára hétköznapi madárról van szó - olyannyira megszoktuk már, hogy az sem tűnik fel, ha eltűnik a környezetünkből. Márpedig német földön aggasztóan apad a Passer domesticus latin névre hallgató kistermetű énekesmadarak száma. Hamburgban például 1991 óta a felére csökkent az egy négyzet- kilométerre jutó verebek száma. Berlin a madarak valóságos eldo- rádója. Aligha van még egy európai metropolis, ahol ennyiféle madarat lehetne a szabadban megfigyelni, mint a német fővárosban. A NABU éppen emiatt kongatta meg a vészharangot azzal, hogy az év madarává választotta a házi verebet. Mint Helmut Opitz alelnök elmondta, a felújított épületek egyre kevesebb lehetőséget kínálnak az amúgy nem túl válogatós kismadárnak a fészekrakáshoz. Ráadásul a táplálék is - a veréb vegetáriánusnak számít - csökkenőben van a városokban. A NABU harminc éve szavaz az év madaráról, minden alkalommal egy zsugorodó állományú, veszélyeztetett fajt választva ki. Az utóbbi négy évben a mezei pacsirta, a citromsármány, a vörös kánya és a búbos vöcsök volt Németországban az év madara. ■ bennük egy házaspár múmiájával - jelentették kairói lapok. A gyapotlepelbe burkolt múmiák arcát álarc fedi, mellüket papirusz takarja. A feliratok szerint a sírkamra tulajdonosai „az istenek adományozói” voltak életükben. A férfi és felesége mellett a régészek még to1 vábbi kilenc múmiát találtak - felte- hetően az elhunyt családtagokét, c Végül Osiris egyiptomi istenség 64 centiméteres szobrát is meglelték a- sírkamrában. A szobor fából ké- szült talapzatán a sírkamra tervraj- za látható. Mellette Hórusz istenség öt kisebb szobra is előkerült. ■ Ellison, aki tavaly még’a második helyezett volt. A következő helyeket a Wal-Mart kereskedelmi hálózatban érdekelt Walton család öt tagja foglalja el. A konjunktúra-hanyatlás és a tőzsdék változékonysága a szupergazdagok vagyonát sem hagyta érintetlenül: a 400 leggazdagabb amerikai tavaly még 1200 milliárd dollárra becsült vagyona az idén 946 milliárd dollárra zsugorodott. A Forbes vagyoniistája az augusztus 27-i vagyoni helyzetnek megfelelően készült. ■ Elton John. a nők és az áev filmproducer David Fumishsel él együtt, immáron nyolc éve. John és a 38 éves Furnish kapcsolatukat gyűrűváltással is megpecsételték, ezt jegygyűrűként hordják. Korábban a szupersztár azt mondta, hogy mihelyst a brit törvények lehetővé teszik, összeházasodik társával. A formális házasságot örökösödési megfontolások is indokolják: az énekes Davidre hagyta teljes, 65 milliárd forintra tehető vagyonát. ■