Tolnai Népújság, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-07 / 209. szám
| 2001. Szeptember 7., Péntek MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét ÁRKI ATTILA Negyvennel döngetünk Ltapunk tegnapi számában olvashattuk, hogy mi indokolja a szekszárdi tehermentesítő úton érvényben lévő 40 km/órás sebességkorlátozást. Meg kell mondanom, nem elégítettek ki a válaszok. Az egy külön misét megérne, hogy miért alakult ennek a szerencsétlen útnak a sorsa úgy, ahogy, kik, mikor, hol hibázták el a döntéseket. A legtöbb szekszárdinak nyilván megvan erről a maga véleménye. De erre most ne térjünk ki. Használnunk kellene a céljának megfelelően legalább azt a szakaszt, ami elkészült, vagyis a vasútállomástól a Deltáig. Ez jó minőségű, széles, semmilyen forgalomszervezési, közlekedésbiztonsági körülmény nem indokolja ezt a nevetségesen csekély sebességhatárt. Van persze példa szerte a világban akár még ennél is szigorúbb sebességkorlátozásra - például sűrűn lakott belvárosi részeken. De nem egy települést elkerülő úton! így az egész elveszíti az értelmét. Mert én, mint autós, miért választanám ezt az utat? Azért, hogy gyorsabban átérjek a túloldalra, mint a városon keresztül, vagy gyorsabban kiérjek a városból, vagy gyorsabban beérjek a központba. De ha itt csak negyvennel lehet poroszkálni, akkor inkább gyerünk a városon át! Rövidebb is, gyorsabb is. Igaz, ott nem ötven, hanem ötezer ember hallgathatja autóm zaját és szívhatja a kipufogógázokat. De én is mindig sietek, csak azt nézem: merre gyorsabb. Ráadásul ez a 40-es szám azért is szerencsétlen, mert - aki autózik, tudja - vissza kell kapcsolni negyedikbe vagy harmadikba, ez pedig nagyobb fogyasztást, nagyobb szennyezést, nagyobb zajt jelent, mintha a legmagasabb sebességfokozatban használnám az autót. Kinek jó ez? Mi lesz, ha egyszer elkészül a Tartsay utcai szakasz és a folytatás is a Tesco jóvoltából? Készen lesz a több száz millió forintos nagy mű, de igazán nem érheti el a célját, mert így nem fogjuk használni. Mert annak idején néhány ember - véleményem szerint ésszerűtlen - tiltakozása ellenében a döntéshozók nem merték felvállalni a konfliktust. Hiába, amióta volt az a taxisblokád... Megkérdeztük olvasóinkat; Cserélne-e arcot? A még elfogadás előtt álló tanúvédelmi törvény értelmében különleges jogokat biztosítanának mindazoknak, akik joggal tarthatnának a bűnözői megtorlástól. A tervek szerint - ahogy az más országban már gyakorlat - új nevet, sőt új arcot is kaphatnának a tanúk. Ön vállalkozna ilyen helyzetben egy arccserére? - kérdeztük az utcán a járókelőket. Lovrity József sofőr: - Adott esetben lehet, hogy vállalkoznék ilyesmire. Persze, leginkább akkor, ha nemcsak kellemes munkát, hanem valami jó helyszínt is biztosítanának a tanúmentők. Például valahol fenn, a hegyekben. Va r g á n é Szabados Edit könyvtáros: Nem cserélnék arcot. Egyébként szörnyű ebbe belegondolni is. Ott tartunk, hogy a tanú kényszerül elbújni és másutt új életet kezdeni. Miért nem a bűnözőknek kell félniük? Szalontai Jenő gépészmérnök: - Csak akkor vállalnám az arccserét, ha végképp nem lenne más vá- lasztásom. Ugyanakkor tudjuk, hogy ebben a kis országban így is bárkit meg . lehet találni. Igazából akkor lehetnék nyugodt, ha külföldre vinnének. Sinkó Rita pedagógus: - Ha arról lenne szó, hogy ezzel megmentem a családomat, akkor vállalnám az új életet valahol az ország túlsó végében. Az arccserét már nem igazán. Nem bízom a plasztikai sebészekben... Új épületben a könyvtár A Faluházban ifjúsági klub lesz Új épületbe költözött a dunakömlődi könyvtár. A Faluházban ka, hogy a közeljövőben remélhe- felszabadult terem ezentúl a fiatalok klubja lesz. tőleg telekunyhó is lesz az ügyfélszolgálati iroda épületében - ha az Dunakömlöd erre benyújtott pályázatot kedvező elbírálás követi. A — barátságos, tágas új könyvtárat tegnap délután adta A tavaly alakult települési részönkormányzat javasla- át Bor Imre polgármester a kömlődi gyermekeknek tára döntött úgy Paks önkormányzata, hogy új hely- és felnőtteknek. Rákosi re költözzön a könyvtár. Nem messzire, a Faluházzal szemben a polgármesterei hivatal ügyfélszolgálatának is helyet adó épület egy részét újították fel a könyvtár számára. A munka kétmillió nyolc- százezer forintba került, ez az összeg magában foglalja a gáz bevezetését és korszerű fűtés kialakítását is. A Faluházban felszabaduló terem a jövőben a helyi fiatalok klubja lesz, eddig ők „hajléktalanok” voltak. A költözés másik indo- A gyerekek is birtokba vették a könyvtárat Falunap Hőgyészen, búcsúfával Hőgyész Falunapot tartanak szeptember 7-8-9-én Hőgyészen. Falunapot rendez a hétvégén a hőgyészi önkormányzat a nagyközség sportpályáján. A három napos rendezvény pénteken délelőtt kirakodóvásárral kezdődik, az ünnepélyes megnyitó 18 órakor lesz. Ezt követően amatőr zenekarok mutatkoznak be, az utcabál 22 órakor kezdődik. Szombaton 15-17 óra között játékos vetélkedőt tartanak gyerekeknek, amit a Hőgyészi Hagyományőrző Csoport és a Táncika Csoport bemutatója követ, aztán táncverseny lesz, majd Karaoke Show, este diszkó. Vasárnap 9 óra 30-kor szentmisére harangoznak, 10 óra 30-kor búcsúfát állít a polgármesteri hivatal előtt a Hőgyészi Német Kisebbségi Önkormányzat, régi hagyományt felelevenítve. Az ünnepség előtt térzene hallható a Tamási Fúvósegylet Zenekarának előadásában, a műsor során fellép a helyi Német Nemzetiségi Egyesület és a Székely Kör Tánccsoportja, a Német Nemzetiségi Énekkar, a Citerazenekar és Asz- szonykóms, valamint a művelődési ház Táncika Csoportja. A búcsúfát Petz József plébános áldja meg. A labdarúgó-mérkőzések délután 2 órakor kezdődnek a sportpályán, a hőlégballon bemutató 4 órakor lesz az általános iskola udvarán, aztán kiderül, ki a legerősebb ember a faluban, 18 órakor vidám, zenés, táncos műsor kezdődik Máté Péter legszebb dalainak bemutatásával és a Mikroszkóp Színpad művészéinek, Beregi Péter, Heller Tamás fellépésével, A falunapot utcabál zárja, a tűzijáték 22 órakor kezdődik. Rossz idő esetén a programokat a művelődési házban tartják meg. Braun Márton Belaruszban Dr. Braun Márton, Szekszárd és körzete országgyűlési képviselője tegnap a Belarusz Köztársaságba, elsőként annak fővárosába, Minszkbe utazott. A honatya az Európai Tanács megfigyelőjeként értékeli az országban elkezdődő parlamenti választásokat. A fiatal demokrata képviselő a jövő hét elején, hétfőn érkezik vissza Ma- gyarországra. ________________■ Els zármazottak kerestetnek Tolna Tolna Városvédő Egyesülete szerda esti közgyűlésén a tolnai elszármazottak találkozójának témája is napirendre került. Idén sok év után újból megrendezik a tolnai elszármazottak találkozóját. Az eseményre október 13-án kerül sor. A hivatalos programban többek között autóbuszos városnézés, közös ebéd, a helyi gazdasági és civil szervezetek, valamint az egyházak képviselőivel való találkozás is szerepel. Ezen a napon rendezik meg Tolna város bálját is a Sztárai gimnázium aulájában. A szervezők egy tíz évvel ezelőtti névsor aktualizálása után több, mint 200, egykor huzamosabb ideig Tolnán élt elszármazott nevét és címét már ismerik. Szeretnék, hogy minél teljesebb legyen a találkozóra meghívottak köre, ezért arra kérik a lakosságot, hogy akinek elszármazott rokona, barátja, ismerőse van, az közölje az illető nevét és címét, a tolnai polgár- mesteri hivatalban szeptember 13- tól Dobai Sándorral. A telefonszám 540-800, a levélcím Tolna, Hősök tere 1. ■ Átalakulás előtt a felnőttképzés Az EU csatlakozás forrásokat teremthet Paks Memorandum után - felnőttképzési törvény előtt címmel tartott előadást a népfőiskolák országos konferenciáján, Pakson Sz. Tóth János, a Magyar Népfőiskolái Társaság elnöke. A téma az EU csatlakozás fényében időszerű, a törvény hamarosan a parlament elé kerül. A felnőttoktatásban bekövetkező változásokról kérdeztem Sz. Tóth Jánost, aki a brüsszeli székhelyű Európai Felnőttképzési Társaság elnökségének is tagja. valy októberre elkészült egy memorandum az élethosszig tartó tanulásról, amelyet vitára bocsátottak a tagországok és a csatlakozásra várók körében. A magyar kulturális kormányzat már 1998-as programjában célul tűzte ki a felnőttoktatás átalakítását, így a memorandumban foglaltakat nyitottan fogadta, az új törvény tervezete már elkészült. Első lépésben új és átfogó keret- szabályozás teszi lehetővé, hogy a felnőttek érvényesíthessék a tanuAz Európai Unió 2000. márciusi, Lisszabonban tartott csúcsértekezletén fogalmazódott meg az igény, amely a legmagasabb politika szintjére emelte a felnőttképzés gyökeres átalakítását, annak felismerése után, hogy az európai térség közel egy évtizedes hátrányban van az információs társadalom és a számítástechnika fejlődésében fejlettebb térségekkel, elsősorban az Egyesült Államokkal szemben. Tatáshoz való jogukat. A jelenlegi felnőttoktatási intézményrendszer jószerivel csak a felső fokú végzettségűeknek nyújt lehetőséget, a társadalom döntő többsége nem tud csatlakozni ehhez. Elindít egy folyamatot tehát az új törvény, amely a művelődési, tanulási kedv felébresztésével kezdődhet. Az anyagi, pénzügyi feltételek biztosítására igen jelentős változtatásokra készül a kulturális kormányzat. Információim szerint az első lépésben mintegy háromszáz- ezer felnőtt bekapcsolását tartják kívánatosnak, 2002-ben 125 ezer ember bevonása a reális, amelyre tízmilliárd forintot különítenek el. A következő évben további 175 ezer felnőtt továbbtanulása válik lehetővé. További fejlesztések szükségesek, hiszen az EU tagországaiban a felnőttképzésben 30 és 50 százalékos az arány, míg nálunk hat százalék körül mozog. A lakosság nagyobb része munkaerőpiaci szempontból ve- szélyezettnek minősíthető, alacsony képzettségük, szociális helyzetük miatt. Az anyagi támogatás tekintetében további forrásokat fog jelenteni az EU csatlakozás, hiszen megnyílnak számunkra az unió különféle strukturális alapjai, amelyhez az ország szinte minden régiója hozzájuthat, hiszen Budapest és környékének kivételével ezek ilyen szempontból is elmaradott területeknek minősülnek. RÁKOSI GUSZTÁV ■JÜ Akciós óraiak szeptember 7-1 ól szeptember Alttá IlilSZERIi; ^ks, Kurcsatov u. 6/a. Telefon/fax: 75/319-081 Előhűtött pulykamell (kg) 1 049 Ft Trappista sajt (kg) 999 Ft Sole tartós tej, 11, 1,5% 136 Ft Szatmári finomliszt, 1 kg 65 Ft Talléros sör 0,51 79 Ft+Ü Kristálycukor 50 kg 8 450 Ft Nyitva tartás: hétfő: 6.30-18.00 óráig szombat: 7.00-13.30 óráig kedd-péntek: 6.00-19.00 óráig vasárnap: 8.00-12.00 óráig Ahol a minőség és a választék naponta találkozik! MAGYARORSZÁG LEGYEN ÖN 15 FORNETTI FOGYASZTÓ! KERESSE TERMÉKEINKET A LOGO VAL ELLÁTOTT ÜZLETEKBEN! Franchise információ: Fornetti Pannon Kft. H-7275 IGAL, Szántódi út Tel ./Fax:: 82/372-272 e-mail: fornpan@matavnet.hu www.fornetti.com .3^. AQt CSUCSfotffj On melyiket választaná? Mi az 0FFISYS-t, ajánljuk, most IS% bevezetési árengedmény ysL Várjuk jelentkezését GARZON IRODABÚTOR STÚDIÓBAN 7624 Pécs, Nagy Jenő u. 10. Telefon/fax: (72) 313-902