Tolnai Népújság, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-21 / 221. szám
Hl 2001. Szeptember 21., péntek KEK 7. OLDAL T U K O R Árvizes visszaélések Beregben Bontják a falakát a nagyobb támogatásért Négy eljárást indított a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság magánokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt az árvízi helyreállításokkal kapcsolatban. Nem kizárt néhány esetben a szándékos házrongálás sem. Nyíregyháza Állandó lakcímként tüntettek fel egyesek olyan lakatlan ingatlanokat, amelyek a tavaszi árvíz következtében súlyosan megrongálódtak. A feltehetően jogtalan tulajdonosok ezek után állami támogatást igényeltek.- Négy üyen esetben indított eljárást a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság - tudtuk meg Fiilöp Gerely szóvivőtől. Nem kizárt, hogy a közeljövőben öt újabb hasonló eljárásra kerül sor. A visszaélésekkel foglalkozó nyolcfős nyomozócsoport folyamatosan vizsgálja a környék falvait.- Felvetődött annak a gyanúja is, hogy az árvízi adományok szétosztásakor illetéktelenek tettek zsebre támogatásokat - mondja a rendőrkapitányság szóvivője. A bejelentések nyomán megkezdett ellenőrzés során kiderült, hogy olyan nagy meny- nyiségű adományról van szó, amelyet tételesen sehol nem soroltak fel, így szinte lehetetlen a visz- szaéléseket tetten érni, Uletve bűncselekményt igazolni. Ezért egyelőre senki ellen nem tettek feljelentést a hatóságok.- 3000 lakóházat kell helyreállítani, s ezek közül néhányról feltehető, hogy szándékos rongálás következtében sérült meg. A lakók vizezték és kiMost már nem a tűzoltók bontják a házakat FOTÓ: ARCHÍVUM ütötték a vályogfalakat - tájékoztatta lapunkat Kozári László, a helyreállítási és újjáépítési tárcaközi bizottság alelnöke. Helyszíni ellenőreik erről már tájékoztatták a rendőrséget. Mindezek azonban nem számítanak bűncselekménynek mindaddig, amíg ki nem derül róluk, hogy visszaéltek az állami támogatás igénylésének lehetőségével. Ugyanakkor számos olyan esetről is tudomása van a bizottságnak, amely szerint a polgármesterek megtévesztő adatokat tartalmazó kérelmekre adtak ki igazolásokat. Az érintett falvakat, illetve polgármesteri hivatalokat bizonyítékok híján nem kívánta megnevezni az alezredes, icsernyánszkyi Szökésben a szélhámos ügyvéd Csalás miatt köröz a rendőrség egy ingatlanközvetítéssel foglalkozó ügyvédet, aki több millió forintot vett fel megbízóitól, a pénzzel pedig kereket oldott. Budapest Tolnában történt OSZLOPNAK MENT A MENTŐ Az elsődleges adatok szerint nem adott elsőbbséget a kikanyarodó mentőautónak egy személygépkocsi tegnap délelőtt tíz óra után öt perccel Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám utcában. A mentőgépkocsi védett útvonalon közlekedett, és megkülönböztető jelzést használt. A mentőautó sofőrje, hogy az ütközést elkerülje, a füves útpadkára hajtott, majd egy villanyoszlopnak ütközött. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár háromszázezer forint - kaptuk a tájékoztatást a rendőrségtől. ÉGETT A GÉPKOCSI Szekszárdon a Tartsay utcai parkolóba riasztották tegnap reggel hét óra negyven perckor a szekszárdi tűzoltókat: egy Ford típusú terepjáró műszerfala gyulladt ki. A kár meghaladja a százezer forintot. HŰTŐHÁZI TOLVAJ Egy szekszárdi hűtőház tulajdonosától érkezett feljelentés a megye- székhely rendőrkapitányságára: eddig ismeretlen személy feltehetően a valódi kulccsal nyitott ki egy páncélszekrényt és lopta el a benne lévő lemezkazettát 150 ezer forinttal. ■ Az ujjlenyomata buktatta le ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig TASNÁDI-PER. A tanúk meghallgatásával folytatódott tegnap a többi között bűnszervezet létrehozásával vádolt Tasnádi Péter büntetőpere. Ám a három beidézett személy közül csak egy állt bíróság elé, mivel az egyik tanú időközben elhunyt, a másik pedig betegség miatt nem tudott eljönni a tárgyalásra. A vádlott által az ügyészségnek átadott dosszié jelenleg a Központi Nyomozó Hivatalnál van. Nincs döntés arról, hogy indítanak-e nyomozást a dokumentumok alapján. A dossziéban a védelem szerint bizonyítékok van arra, hogy Pintér Sándor meg akarta öletni Tasnádit és ügyvédjét. POLGÁRŐRÖK LOVON. Har mincfős lovas járőregységet állít fel a zalaegerszegi önkormányzat, az andráshidai Polgárőr Egyesület és a város mezőgazdasági szakképző iskolája. Az oktatási intézmény kilenc lovat bocsát a polgárőrök rendelkezésére. Az ön- kormányzat 1 millió 831 ezer forinttal támogatja az állatok gondozását és a lovasok kiképzését. Az együttműködés egy évre szól, meghosszabbításáról az eredményesség függvényében döntenek. CSEMPÉSZ. Egy magyar férfi nagy mennyiségű régészeti leletet akart becsempészni Magyarországra Röszkénél. Az amerikai terrortámadás miatt bevezetett tételes vámvizsgálat során az autó sárvédője és az akkumulátor alatt kialakított rejtekhelyen a vámos hatvanegy darab római kori pénzérmét, két bizánci solidust, egy X-XI. századi és egy 1798-as francia solidust, húsz darab római kori mécsest, három ruhadíszt, egy gyűrűt és két nyílhegyet talált. A szegedi Móra Ferenc Múzeumban állapítják meg a leletek értékét. FAJTALANKODÓ. Jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélték azt a hódmezővásárhelyi férfit, aki egy gyereket akart fajtalankodásra kényszeríteni. Sz. Róbert a helyi vasútállomáson késsel fenyegetett meg egy 14 éves fiút, és a rémült kamaszt betuszkolta az épület vécéjébe. Ám egy vendég megzavarta a támadót, aki az egyik fülkébe menekült. A rendőrök a helyszínen elfogták a pedofil férfit. DROG A VONATON. Kábító szercsempészt lepleztek le a rendőrök szerda éjjel a fővárosból Szolnok felé tartó Transbalkán nemzetközi gyorsvonaton. Egy 48 éves lengyel férfi csomagjában 1206 gramm heroint találtak a járőrök. Dr. M. S.-t N. N. azzal keresett fel, hogy szerezzen számára megvásárolható ingatlant. Az ügyvéd kapott 4 millió forintot arra, hogy a megfelelő ingatlant lefoglalhassa. Teltek-múltak a hetek, és N. N. nem kapott ajánlatot, de a 4 millió ••forintját sem kapta vissza. Többszöri követelés után azzal fenyegette meg az ügyvédet, hogy feljeBudapest „Van igazság azokban az információkban”, amelyek szerint azonosították az 1991. évi Ferihegyi úti robbantásos merénylet elkövetőjét, de egyelőre nem közlünk részleteket - jelentette ki Orbán Péter országos rendőrfőkapitány. Értesülések szerint DNS-vizsgálattal azonosította az Interpol a tíz évvel ezelőtt történt merénylet egyik elkövetőjét, akit egyébként lenti a rendőrségen. Ettől megijedve az ügyvéd N. N. rendelkezésére bocsátott egy nem éppen fiatal autót, mondván, hogy addig használja, míg a pénzét vissza nem tudja neki fizetni. Ám másnap az autójának csak hűlt helyét találta. Később N. N.-t értesítették, hogy az ellopott autóját hol találja meg. A károsult a helyszínre ment, ahol valóban ott is állt jármű. A férfi elindította ko1999-ben Németországban meggyilkoltak. Az illetőről úgy tudni, egy terroristaszervezet tagjaként dolgozott, és hamis útlevéllel érkezett Magyarországra. A gyanúsítottak budapesti ideiglenes tartózkodási helyén végzett vizsgálatok segítették az Interpolt a nyomozásban. Garamvölgyi László a merénylet kapcsán minap felröppent hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja, csupán annyit jegyzett meg, hogy az ügy felderítése folyamatban van, s csit, ám néhány méter után észrevette, hogy a fékrendszer nem működik. Ekkor fordult N. N. a rendőrséghez. A rendőrök pillanatok alatt megállapították, hogy dr. M. S. ügyvédet több rendőrkapitányság hasonló csalás miatt már körözi. Kiderült, hogy az ügyvédi kamara kizárta soraiból csalások miatt. Az autót vizsgálják, mert feltételezhető, hogy a fékrendszert szándékosan rongálták meg. A jármű tönkretételének célja valószínűleg N. N. halála volt, hiszen az elhunyt többé nem követelhette volna a pénzét.. koós a nyomozásra való tekintettel részleteket nem kíván nyilvánosságra hozni. Az 1991. december 23-án, a Ferihegyi út közelében történt merénylet célpontja egy Izraelbe készülő, oroszországi zsidókat szállító busz volt, amely a repülőtérre tartott. A buszt elölről és hátulról is egy-egy rendőrautó védte. A közelben álló Fiat Tipóban elhelyezett pokolgép épp a busz elhaladta után robbant fel, így az egyik rendőrautó kiégett. A kocsiban ülő két rendőr életét a rajtuk lévő golyóálló mellény mentette meg. A merénylettel két elkövetőt gyanúsítanak, akik közül egyelőre csak azt sikerült azonosítani, aki maga is me- rénylet áldozata lett. _______ics. j.) Eg y szénsavas üdítőt tartalmazó palackon hagyott ujjlenyomata buktatott le az Egyesült Államokban egy férfit, aki csaknem három évtizeddel ezelőtt Kubába térített el egy kanadai repülőgépet. A most 54 éves Patrick Dolan Critton amerikai állampolgár 1971 karácsonyán - december 26-án - a kanadai Thunder Bayből Torontóba tartó repülőgépet térítette erőszakkal Havannába. Hollétét azóta is homály fedte, most azonban megállapították, hogy 1994-ben tért vissza az Egyesült Államokba. Critton a múlt hónapban állásért folyamodott a New York-i közoktatási testületnél, és nem gondolt arra, hogy a pedagógusi állásra pályázók esetében rutinszerű eljárás a jelentkezési lapon található ujjlenyomat összevetése a bűnügyi nyilvántartóban szereplő ujjlenyomatokkal. Ez az összevetés most eredményes volt: az álláskérő ujjlenyomata azonos volt azzal, amit az egyik üvegen találtak a csaknem 30 évvel ezelőtti gépeltérítés nyomrögzítői.______■ TÁ JÉKOZTATÓ 1. Elnyelt dózis: a besugárzott anyag egységnyi tömegében a sugárzás hatására elnyelt energia. Egysége: az IGy (gray, ejtsd: gréj) lGy=lJ/kg 2. ElnyeIt dózisteljesítmény: az anyag által elnyelt dózis időegységre jutó része Egysége: az 1 Gy/h (gray/óra) 3. A mérési eredmények nGy/h-ban (nano-gray/órában) értendők. A nGy/h a Gy/h egymilliárdod (10 -ed) része. 4. A mostaninál gyakoribb méréseket egymillió nGy/h (0,001 Gy/h) feletti érték esetén, biztonsági intézkedéseket pedig ötmillió nGy/h (0,005 Gy/h) érték elérése esetén kell elrendelni. 5. Az atomerőmű beindítása előtt, 1978-1982 között végzett ún. alapszint felmérések során az erőmű 30 km-es körzetében, a települések szélén, illetve egyéb helyeken kiépített kömye- zetellenörző állomásokon a környezeti gamma-sugárzás szabadban mért dózisteljesítményének ötéves átlaga a következő jellemző értékeket mutatta: a legkisebb érték 55 nGy/h (a A7 állomáson az atomerőműtől Északnyugatra), a legnagyobb érték 84 nGy/h (a C20 mérőállomáson Kalocsa határában), az összes állomást figyelembe vevő ötéves átlag 67 nGy/h volt. Természetesen, az egyes állomásokon kapott havi adatok az állomásra jellemző hosszú idejű átlag körül változtak, illetve változnak ma is kisebb-nagyobb eltéréssel. 6. A különböző anyagokban (talaj, építőanyagok, stb.) a természetes radioaktív (sugárzó) izotópok mennyisége jelentősen eltérő lehet, következésképp a tőlük származó gammasugárzás szintje, illetve dózisteljesítménye is helyről helyre változik. A pillanatnyi értéket az időjárási tényezők (pl. csapadékosság) is befolyásolják. A szabadban mért dózisteljesítmény általában kisebb - néhányszor tíz százalékkal - az épületek helyiségeiben mért értéknél. 7. Radioaktív koncentráció: a vizsgált közeg (levegő, víz, stb.) egységnyi térfogatában másodpercenként végbemenő bomlások száma. Egysége: az 1 Bq/m , lBq/1, stb. (Becqerel/m3, ejtsd: “bekörel”...) A Paksi Atomerőmű 30 km-es körzetében a környezeti gamma-sugárzás havi átlagos dózisteljesítménye (nGy/h) júliusban, a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás (TEIT), illetve a PA. Rt. által mérve Települések PA RT. adatok TEIT. adatok TEIT adatok környezeti dózis egyenérték teljesítmény nSv/h (ALNOR) az állomásokon nGy/h az épületekben nGy/h Kalocsa 98 126 90 119 Foktő 95 125 _ 83 Úszód 93 119 86 97 Dunaszentbenedek 90 121 81 107 Géderlak 99 _ 77 100 Ordas_ 96 Bátya91 Kiskőrös 79_Dunaföldvár 93 __ Paks 8380 88 Gerjen89 Fadd83 94 Tengelic 8779 89 Pusztahencse83 90 Dunaszentgyörgy 8991 Szekszárd 102Az eredmények értelmezése: a PA Rt. és a TEIT által mért értékek az eltérő mértékegységek és mérési módszerek miatt csak arányaiban hasonlítható össze. Valamennyi mért érték a természetes környezeti gamma-sugárzás dózisteljesítményének szabad térben, illetve épületben általában tapasztalható értéktartományába esik. Ezekből az adatokból, valamint az erőmű, illetve a különböző hatóságok által mért sok más adatból (kibocsátási, környezeti mintamérési, egyéb helyeken végzett sugárzás-mérési adatokból) az a következtetés vonható le, hogy a Paksi Atomerőmű normálüzemi radioaktív kibocsátásai márciusban olyan kicsik voltak, hogy az a környezetre és a közelben élő lakosság egészségére semmiféle káros hatással nem lehetett. *30301* Keresik a terroristákat Újabb információk a ferihegyi robbantásról Még folyamatban van az 1991-ben Ferihegyen elkövetett robbantás felderítése. A nyomozásra való tekintettel a részletek-. ről nem beszélhetek - mondta lapunknak Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. ■P RU' [■Építőipari és Ablakgyártó Pi5orf^jySze^d7ú tj284 ^*l?Fa^79 323-818179.322^14] Bemutatóterem: 1077)BpV/IISker.TYvYcsselen». i út 23: Telt FaxTF A42:2339 ÉPÍTKEZIK? SEGÍTÜNK! REHAU profilból készült műanyag ablakok, erkély és bejárati ajtók, télikertek gyártása, forgalmazása. Szeptember hónapban 10%-40% árengedménnyel vásárolhat termékeinkből. Acélraerevítéses, öt ponton záródó bejárati ajtó már 96.600.- Ft + áfa ártól! Olasz márvány könyöklő 4.600.- Ft/m + áfa ártól! Termékeink megtekinthetők: bajai és budapesti bemutatótermeinkben, vnlnniint n BW területén szeptember 17-23-ig a B-povilon 3/D standján. Őszi árzuhanás! PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Hidas Község Önkormányzata üzemeltetésre meghirdeti a tulajdonában álló Hargita elnevezésű- Hidas, Kossuth 52. szám alatti Ételbár üzletkörű vendéglátó egységét. Üzemeltetés feltétele: az intézményi étkeztetés ellátása. Pályázat benyújtásának határideje: 2001. október 1. Bővebb információ: Hidas Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 7696 Hidas, Kossuth 50/11. Tel.: 72/457-101, •38832- 72/457-023 Vajda Pétemé polgármesternél Országos hálózatú pénzintézet dombóvári fiókjába igazgatót keres Elvárásaink: - felsőfokú pénzügyi, közgazdasági végzettség- széleskörű üzleti kapcsolatok- vezetői tapasztalat- nagy munkabírás, önálló munkavégzés- kreatív, jó szervező és kommunikációs készség Az elbírálásnál pénzintézeti gyakorlót és idegen nyelv ismerete előnyt jelent. Pályázatokat a megjelenéstől számított egy héten belül várjuk a Tolnai Népújság Kiadóba (Jelige: SIKER) /yj I Ingatlanfej lesztési .flrIUlwWfrX szövetkezet Új lakások leköthetők: Bp. XIV.. Ilka u. 17. alatt 44 db lakással, parkolókkal és 3 db üzlettel épülő társasházban 40, 56, 86,110 nm-es lakások egyedi fűtéssel, két lift és nagy kert használatával. Szoc. pol. engedmények és kedvezményes hitel igénybe vehető. Lakások, üzletek átadása 2001. III. negyedévében. Jelenleg még bevezető áron! INFORMÁCIÓ: 06-20/939-4523,06-23/508-705 BAUMAG Szövetkezeti értékpapír A BAUMAG Szövetkezet ajánlata tagjainak NETTÓ ÉVES HOZAM Lekötési idő 10 000-2.99 MFt-ig 3 MFt-6.99 MFt-ig 7 millió Ft-tól 1 hónap évi 12% évi 12% évi 12% 3-5 hónap évi 13% évi 13.5% évi 14% 6-12 hónap évi 14% évi 14.5% évi 15% RÉSZLETES INFORMÁCIÓ A BAHMAG IRODÁJÁBAN: 6500 Baja, Déri Frigyes sétány 13., I. emeleL Tel.: 06 (79) 522-261 2700 Cegléd, Kossuth tér 6. Tel.: 06 (53) 414-235 Információ a TELETEXT 536. oldalán, valamint a 06 (1) 327-8420, 327-8430-as telefonszámokon ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM ÉS SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY SZÜKSÉGES!