Tolnai Népújság, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-01 / 204. szám
J 2001. Szeptember 1., Szombat SPORT 15. OLDAL Megyei rangadó Decsen Lendületben a Bonyhád, a Szekszárd és a Paks Az NB II Dráva-csoportjának hétvégi fordulójában a még veretlen decsiek otthonában vendégszerepei a Dombóvár gárdája. Labdarúgás NB II, Nyugati csoport Kaposvölgye VSC-Bonyhád Ag- raco FC: vasárnap, 16.30 óra. Nagy Zoltán: - A szerdai kupameccsre nem sikerült fejben igazán ráhangolódnia a csapatnak. Kétgólos hátrányból a második félidőben is tudtunk újítani, de csak az eredménnyel lehetek elégedett, a játékkal nem. A csereként pályára lépők lendítettek a csapatjátékon, s örülök, hogy így is egy csapat vagyunk. A bajnokságban a múlt héten megszereztük első győzelmünket, s remélem a lendületünk, harcosságunk megmarad a Kaposvölgye otthonában is. Elméletileg számíthatok a pécsiek játékára is, s bízom benne, hogy jó eredményt érünk el a somogyiak vendégeként. Bogyai- Somogyvári, Nagy, Kutas- Goretich, Osztermájer, Magócs, Benedeczki, Nagy Zs.- Köllíő vagy Gergely, Papp. NB III, Dráva-csoport KSE Decs-Dombóvári FC- Rutin: vasárnap, 16.30 óra. Kiss János: - A mohácsi összecsapáson ugyan nem szakadt meg veretlenségi sorozatunk, de nem vagyok elégedett az eredménynyel. A védelemből hiányzott Nagyfalusi és Szilágyi, így kevesebb labdát szereztünk, illetve 1-0 után kimaradtak a lehetőségeink, pedig eldönthettük volna a mérkőzést. A heti felkészülésünket Pilisi sérülés miatt kihagyta. Egységes csapat ellen lépünk pályára vasárnap, ezért minden játékosomnak a maximumot kell nyújtania, hogy hozni tudjuk a mérkőzést. Cziráki- Szehló, Pozsár, Nagyfalusi- Szabácsi, Szilágyi vagy Kapás, Berényi vagy Hegedűs L., Boros, Ruff vagy Berényi- Csende, Hegedűs A. vagy Pilisi. Horváth Árpád: - A Paks elleni találkozón sokat tettünk a győzelemért, de nem koncentráltunk megfelelően, ezért a helyzetkihasználásunk és a védekezésünk is gyenge volt. A heti felkészülésünkbe egyedül a maródi Vincze és Kása nem tudott bekapcsolódni, a többiek velünk készültek. A nyáron megerősödött decsiek otthonában szeretnénk folytatni jó idegenbeli sorozatunkat, és pontosan hazatérni a Sárközből. Szeretnénk bizonyítani, hogy a hétvégi hazai vereség csak kisiklás volt, így a háromesélyes találkozón vérbeli megyei rangadóra számítok. Szabados- Hopp, Horváth Á., Várai- Nagy, Horváth J., Tóth, Steiger, Szabotin- Savanyú, Varga. Nagyatád-Paksi SE: vasárnap, 16.30 óra. Klement István: - Értékes győzelmet arattunk Dom- bóvárott. Felkészülten érkeztünk, jól összpontosítottunk a rögzített szituációknál, és a területet átadva kontrákra építettünk. Sikerünk értékét növeli, hogy a találkozó előtt kellett átszerveznem a védelmet Jenei betegsége miatt. Láttam a Nagyatád harkányi mérkőzését. A somogyi gárda agilisán futballozott, kétszer is vezetett, a középpályán igen határozottak. Ennek megfelelően készültünk a héten, s amennyiben a hosszú utazás miatti zsibbadtságot az elején sikerül leküzdeni, és olyan akarati tényezőket tudunk belevinni a játékba, mint azt Dombóváron tettük, akkor pontosan térhetünk haza. Licker- Iván, Jenei, Prant- ner- Wolf, Czapkó, Debreczeni, Gulyás- Lilinger- Tóth, Szili. Beremend-Szekszárdi UFC: vasárnap, 16.30 óra. Dienes Pál: - A Keszthelyt az 1-0 ellenére magabiztos győztük le. Ellenfelünknek esélyt sem adva sorra alakítottuk ki a helyzeteinket, egyelőre a góllövés akadozik, ezen igyekszünk minél előbb változtatni. A hétközi kupafordulót sikerrel vettük, külön öröm számunkra, hogy játéklehetőséget biztosíthattunk tétmérkőzésen is az eddig kevesebbet szerepelt labdarúgóinknak. A Beremend eddig a várakozások alatt szerepel, ennek ellenére nehéz mérkőzésre számítok, de mindenképpen a győzelem megszerezése a cél. Horváth- Kiss Cs., Mosonyi, Mészáros I., Gaál- Czékmány, Bozsér, Mészáros Zs., Torma- Máté, Galambos. TMLSZ elnökségi A Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség elnöksége rendkívüli ülést tartott a közelmúltban. Az elnökség dr. Palkó Lászlót, a Fegyelmi Bizottság elnökét saját kérésére - az NB III Dráva-csoport FB-elnökévé történt kinevezését követően - felmentette tisztségéből, s helyére Szili Lajost nevezte ki. Egyúttal az FB tagjai sorába felvette Gálffy Dezsőt. A TMLSZ elnöksége jóváhagyta a 2001/2002 évi megyei serdülő bajnokság versenykiírását és csoportbeosztását. A benevezett 25 együttes négy csoportban kezdi meg a pontvadászatot. Bonyhád: Tevel, Rakasd, Nagymányok, Majos, Hőgyész, Bonyhád II. Dombóvár: Tamási, Simontomya, Pincehely, Ozora, Iregszemcse, Magyarkeszi. Paks: Kajdacs, Bölcske, Nagydorog, Dunaföldvár, Duanszentgyörgy, Dunakömlőd, Németkér. Szekszárd: Őcsény, Bátaszék, Tolna, Kéty, Gerjen, Szekszárd II. A versenykiírás szerint a csapatokoda-visszavágós, négyfordulós rendszerben mérik össze erejüket. A négy bajnok sorsolás után elődöntőt vív, a végső elsőségért a győztesek játszanak.« A magyar nyárból az angliai télbe A tolnaiak remek hangulatban, bizakodva várják a vb-rajtot A hétvégén az angliai Stockton-on-Tees ad otthont a maratoni távú felnőtt világbajnokságnak és ifjúsági Világkupának. A versenyeken a Tolnatext KKSC hét sportolóval képviselteti magát. Kajak-kenu A hűvös Albion ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Kedden ragyogó, mondhatni nyári idő fogadta a tolnai csapatot, csütörtökre azonban előbújtak a szigetországban mindennapos esőfelhők, s a hosszabb-rövidebb ideig tartó esőzések alaposan lehűtötték a kedden még húsz fok körüli hőmérsékletet. Pénteken aztán már nyoma sem volt a korábbi kellemes időnek, aki csak kimerészkedett az utcákra, biztosan nem hagyta otthon az esernyőjét. A világbajnokságnak otthont adó Stockton valódi angol kisváros. Fákat csak elvétve látni utcáin, ellenben a jellegzetes vörös téglaépületek úgy tolonganak egymás nyakán, hogy az ember szinte eltéved a kőrengetegben. A falakról sugárzik a rideg angol valóság, ugyanakkor hazudnánk, ha azt állítanánk, hogy nem lopta be magát mégis a szívünkbe ez a 17000 lelkes városka. A várost kettészelő Tét olyó első ránézésre ideális helyszín, s ez még akkor is igaz, ha számunkra mindig a Duna lesz a tökéletes folyam. Mi tagadás, remekül döntöttek a nemzetközi szövetség vezetői, amikor Stocktonra bízták a világbajnokság rendezését. Persze nem vállaltak nagy felelősséget, hiszen az angolok tavaly a Világkupa lebonyolításával már bizonyítottak. Kedden ugyanakkor még nyomát sem lehetett látni annak, hogy a hétvégén vb-t rendeznek a városban. Elvétve ugyan kajakozott egy-egy kanadai, vagy dél-afrikai páros, rajtuk kívül azonban csak a hattyúk birtokolták a tükörsima folyóvizet. Szerdára ugyan valamelyest változott a helyzet - befutottak a finnek, a svédek és a dánok is -, ugyanakkor még mindig nem volt az a világbajnok hangulat. Persze, mire a magyar felnőtt válogatott csütörtökön megérkezett, már szinte mindenki itt volt, aki számít. Az oroszok például úgy gyakoroltak, hogy a kettes kajakkal .vontattak egy harmadikat, melyben a „chef” mosolygott. Nem irigyeltem a fiúkat, ugyanakkor megnéztem volna a főnök arcát, amikor beleborul a csípős-hideg folyóba... Ötletnek persze nem rossz, amit az oroszok mutattak, a mieink azonban maradtak a jól megszokott módszereknél, melyek már a győri Európa-bajnokságon is eredményre vezettek. Akadt, aki csak néhány kilométert evezett, más azonban egyszer sem engedett a húszból. A hangulat egyébiránt remek, s még remekebb lenne, ha a késő tavaszi időjárás hirtelen nem változott volna „zord téllé”. A technikai értekezletet tegnap délelőtt tartották, remek mezőnyt, 33 országot regisztrálhattak a szervezők. A péntek esti megnyitó pestiesen Jámbor Attila (jobbról) Saiga Istvánnal Európa-bajnokként száll vízre Angliában szólva nem volt semmi, a záró tűzijáték meg egyenesen parádésra sikeredett. A tolnaiak öt versenyszámban érdekeltek, szombaton 9.35-kor - magyar idő szerint 10.35 órakor - először Bartha Nikolett és Faldum Bereniké száll hajóba az ifjúsági lányok kajak egyes versenyszámában. (RÓNAI) A tolnaiak programja, szombat Ifjúsági K-l (21 km): Faldum Bereniké, Bartha Nikolett 10.35. Felnőtt K- 1 (36 km): Jámbor Attila 14.15. Vasárnap: Ifjúsági K-2 (21 km): Barina Balázs-IimpAlpár 10.30. Bartha Ni- kolett-Bartha Diána, Schmidt Krisz- tina-Inger Nikoletta 10.35. Felnőtt K-2 (36 km): Jámbor Attila-Salga István 14.15. A világbajnokságról a Bajai és Fia Kft. VASUDVAR Tolna, Bajcsy-Zsilinszky u. 72. Telefon/fax: 74/443-215,443-553 támogatásával tudósítottunk Két Tolna megyei gárda az NB I-ben A hétvégén kettős fordulóval kezdődik a női NB 12001/2002- es bajnoki sorozata, melyben két csapatunk is érdekelt. Asztalitenisz Az NB I 2000/2001-es idényében negyedikként záró szekszárdiak hiába szerepeltek jól a Klubcsapatok Szuperligájában is - az ötödik hely a klub eddigi legjobb eredménye -, miután az idén csak három magyar csapat indulhatott, létszám felettinek minősültek. Sáth Sándor szakmai igazgatónak további problémákkal is szembe kellett néznie, hiszen a főszponzor is kilépett az egyesület mögül, ráadásul a „központi” támogatás sem „fedezi” a klub képviselte minőséget. A tavalyi csapatból Wirth Gabriella egyelőre pihenőt kért, s a kínai Zhu Ying szereplésére is csak a későbbiekben kerül (hét) sor. A megyeszékhelyen maradt Herczig Gabriella és Pata Erika mellett ismét a szekszárdiakat erődíti Simon Nóra, aki Ausztriában játszott három évet, valamint a rutinos Karádi Krisztina, aki ugyancsak légiósként kereste kenyerét az utóbbi esztendőkben. A dobogós terveket szövögető SZAC egy „valódi” légióst is szerződtetett a 18 esztendős szlovák válogatott Viera Marcekova személyében. A Fastron AC Tolna változatlan dr. Bolvári Katalin, Lippai Zsuzsa, Majzik Zsuzsa, Wittinger Judit négyessel készül a bajnoki rajtra. A tolnaiak július 10. óta készülnek javarészt saját termükben, ahol vendégként megfordultak többek között a szegedi férfi ping-pongosok is, de a nyárra hazatért tolnai idegenlégiósok is erősítették az edzőtábort. A bajnokság befejezését követően Németh Zoltán vezetőedző személyi ellentétek miatt felállt a Fastron kispadjáról, s utódlásáról egyelőre még nem született döntés. A hírek szerint a lehetséges trénerek között szóba került a klub korábbi válogatott játékosa, Balogh Ilona, illetve a Németországban profiskodó Kaiser József neve is. A tolnaiak szeretnénk az idén legalább megismételni a tavalyi hatódik helyezésüket. Bicskei kezdőcsapata Labdarúgás Bicskei Bertalan szövetségi kapitány kijelölte kezdőcsapatát a Grúzia elleni szombati labdarúgó vb-selejtezőre. A szakvezető egyetlen poszton nem döntött még: a középpálya jobb oldalán Pető vagy Bodnár lép pályára. A kezdőcsapat: Király- Korsós Gy„ Sebők, Mátyus- Pető T. vagy Bodnár, Lisztes, Halmai, Illés, Korsós A.- Kabát, Tököli. ■ Sportműsor Szombat Asztalitenisz: Női NB I: Szekszárd AC-Truck Hungária City, Statisztika II-Fastron AC Tolna 11. Női NB II: Szekszárd AC II-Polgárdi 15. Kosárlabda: Adidas streetball . fesztivál Dombóváron, 8. Labdarúgás: Megyei III. osztály, Keleti-csoport: Szálka-Mórágy (Haszeg) 16. Utánpótlás bajnokságok: U-19, U-17: Atomerőmű SE-Hévíz 11,13. Vasárnap Asztalitenisz: Női NB I: Fastron AC Tolna-KSI, Orosháza-Szek- szárd AC 11. NB II: Nagykani- zsa-Fastron AC Tolna II11. Labdarúgás: NB II, Nyugati csoport: Kaposvölgye-Bonyhád Agraco FC 16.30. NB III, Dráva-csoport: Decs- Dombóvár FC-Rutin, Nagyatád-Paksi SE, Beremend-Szekszárdi UFC 16. Jako Sport megyei I. osztály: Dunaföldvár-Őcsény (Rácz Z.), Bátaszék-Dunaszentgyörgy (Németh Gy.), Tamási-Duna- kömlőd (Albert), Nagydorog- Kakasd (Ráthgéber), Siihontor- nya-Kéty (Lehel), Tevel-Bölcs- ke (Bányai) 16. A Nagymá- nyok-Tolna mérkőzést október 23-án játsszák. Megyei II. osztály: Kisdo- rog-Váralja (Nagy Gy.), Ten- gelic-Cikó (Somogyi F.), Ma- gyarkeszi-Aparhant (Lednecz- ky), Gyönk-Pusztahencse (Kardos), Sióagárd-Bátaapáti (Sík), Hőgyész-Majos (Somogyi Z.), Mucsfa-Madocsa (Müller), Bo- gyiszló-Ozora (Mucska) 16. Megyei III. osztály, Keleti csoport: Szedres-Dunaföldvári STE (Kiss), Németkér-Gerjen (Balogh), Fadd-Pálfa (András- kó), Báta-Alsónána (Horváth T.) 16. Nyugati csoport: Kö- lesd-Iregszemcse (Besenczi), Zomba-Felsőnyék (Újvári), Csi- kóstőttős-Kaposszekcső-Dal- mand (Farkas), Izmény-Nak (Stier) 16. Megyei IV. osztály: Tolna- némedi-Harc (Tamás), Kocsola- Bonyhádbörzsöny (Weisz- mandl), Kurd-Szakcs (Vágner), Mőcsény-Pincehely (Dunai), Len- gyel-Bonyhádvarasd (Nagy) 16. Barátságos mérkőzés: Nagy- mányok-Ferencvárosi TC 14. ■ Vy A Népújság előfizetése most ajándékot ér! Szeretnénk, ha nemcsak előfizetője, hanem ajánlója is lenne a Tolnai Népújságnak. N Szervezőmunkáját 1 havi Kiskegyed vagy Hölgyvilág előfizetéssel ismerjük el. Válasszon ajándékot, és küldjék be az alábbi megrendelőt! ItepiníblS Régi előfizető: ....................................... Új előfizető:........................................... Választott aiándéklau: Kiskegyed D Hölgyvilág D Ne várjon, fizessen elő most havi 995.- forintért! Hívjon bennünket a 74/511-539-es telefonon, vagy küldje vissza a megrendelőt címünkre! Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Schumacher és Coulthard balesete A Belga Nagydíj pénteki két szabadedzésén a Ferrari teljesített legjobban, a délutáni esős tréningen csak a benet- tonos Fisichella tudott javítani köridején, amivel a negyedik helyre lépett előre. Forma-1 A csapatok ezért elsősorban a beállításokat próbálgatták, több püótának azonban gondjai akadtak a megváltozott időjárási körülmények, a rendkívül csúszós pálya miatt. Meg- pördülések, kicsúszások jellemezték a tréninget, sőt a kolumbiai Juan- Pablo Montoya (BMW-Williams) és a Pedro de la Rosaval (Jaguar) ütköző világbajnok Michael Schumacher (Ferrari) össze is törte autójának elejét. Az első szabadedzésen szerencsés kimenetelű balesetet szenvedő skót David Coulthard (West-McLaA vizes pályán Montoya (BMW-Williams) is odacsapta az autóját ren-Mercedes) - mintegy 200 km-es sebességnél veszítette el uralmát autója felett a Fagnes-kanyarban meg- pördült és a szalagkorlátnak ütközött - délután nem ment ki a pályára. A pénteki két szabadedzés összesítése alapján a legjobb időt Michael Schumacher érte el (1:48.655), mögötte az olasz Jarno Trulli (Jordan- Honda, 1:49.404), a brazil Rubens Barrichello (Ferrari, 1:49.465) és az olasz Giancarlo Fisichella (Benetton- Renault, 1:50.192) következett.