Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-06 / 182. szám

2. OLDAL V I L Á G TÜKÖR Kitüntetés Orbánnak Prága Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Károly Egyetem dísztermében átvette a Vasek és Anna Maria Polak Alapítvány dí­ját, és beszédet mondott a Politi­kai és Gazdasági Rendszerek Amerikai Intézete (AIPES) által szervezett nemzetközi nyári tanfolyam tanévzáró ünnepsé­gén. A Polak-díjjal minden év­ben olyan politikust tüntetnek ki, aki jelentősen hozzájárult a közép- és kelet-európai demok­rácia és piacgazdaság kiépítésé­hez, illetve megszilárdításához. A nyári tanfolyamon az idén 27 európai országból több mint száz fiatal - köztük öt magyar - vett részt. A fiatalok az amerikai politikai, gazdasági és kulturális életről hallgattak előadásokat, folytattak intenzív eszmecserét, illetve megvitatták e tapasztala­tok kelet-közép-európai felhasz­nálhatóságát. ______________■ Hír ek A NATO a jugoszláv hadsereg két titkos támaszpontjának használatára kér engedélyt a belgrádi kormánytól. A Sunday Times című londoni újság tu­domása szerint az észak-atlanti szövetség a macedóniai polgár- háborús veszély miatt fordult Belgrádhoz két évvel Jugoszlá­via bombázása után. Az esetle­ges macedóniai háború ugyanis elvágná a NATO fő koszovói el­látási útját. A NÉMET hadsereg kivonja balkáni békefenntartóinak egy részét Macedóniából, és a szomszédos Koszovóba ve­zényli át. A csapatkivonásról még tavasszal döntöttek a né­met katonai vezetők azt köve­tően, hogy albán fegyveresek megtámadtak egy laktanyát, amelyet német és macedón katonák használtak. A CSECSENFÖLDI orosz had­sereg elvágta a külvilágtól a köztársaság fővárosát, és ellen­őrzés alá vonta a főutakat. Orosz nyelvű híradások szerint Groznijban szünetel az áram­ellátás, és a lakosságot gyakor­latilag megfosztottak minden információforrástól. Az elmúlt napokban az eddiginél is fe­szültebb a helyzet Csecsenföldön: a gerillák 11 rendőrt öltek meg, orosz határ­őrök pedig két csecsen fegyve­rest lőttek agyon. KIM DZSONG IL észak koreai vezető Moszkvában megkoszo­rúzta a Lenin Mauzóleumot, majd vasárnap ellátogatott a Moszkva melletti Hrunyicsev űripari fejlesztési központba, és az orosz űrrepülések Koroljov földi irányítóközpontjába. Kim ma továbbutazik Moszkvából Szentpétervárra. Dél-Korea va­sárnap üdvözölte azt a közös nyilatkozatot, amelyet előző nap adtak ki Moszkvában Kim Dzsong II észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz el­nök <alálkozójáról, s amely egyebek között azt tartalmazza, hogy Phenjan 2003-ig fenn fog­ja tartani a rakétakísérletekre meghirdetett moratóriumot. ■ 2001. Augusztus 6., hétfő Lövöldözés és rakétatámadás Deir al-Balah. Palesztinok csoportosulnak annak az őrhelynek a romjainál, amelyet az izraeliek leromboltak fotó: europress/epa Első alkalommal hajtottak végre merényletet Izrael állam területén az újra kiéleződő izrae­li-palesztin viszály során. A Gáza-övezetben folytatódtak az összecsapások. Tel-Aviv-Gáza Tel-Avivban, az izraeli védelmi minisztérium épülete előtt hét izraeli katona megsebesült va­sárnap délben, amikor egy palesztin fegyveres tü­zet nyitott a gépkocsijukra. A helyszínről mene­külni próbáló tettes, akire azonnal golyózápor zúdult, súlyosan megsebesült. A megtámadott iz­raeli katonák könnyű, illetve közepesen súlyos sérüléseket szenvedtek. A csaknem egy éve tartó erőszakhullám kez­dete óta ez volt az első olyan palesztin fegyveres támadás, amelyet a merénylő Izrael állam terüle­tén, méghozzá Tel-Avivban hajtott végre - emel­te ki az incidensről beszámolva az izraeli hadse­reg rádiója, de további részleteket nem közölt. Tegnap hajnalban a Gáza-övezetben izraeli harci helikopterek támadták meg a palesztin biz­tonsági erők rafahi parancsnokságának épületét. A két helikopter négy páncéltörő rakétát lőtt ki a város palesztin rendőrparancsnokságára. Senki nem sérült meg, de az épületben súlyos károk ke­letkeztek. Ezt megelőzően heves összecsapások voltak a Gáza-övezet és Ciszjordánia számos pontján palesztin fegyveresek és izraeli katonák között. A palesztin vezetés a Marvan Barguti ciszjordániai Fatah-vezető elleni szombati raké­tatámadás miatt meghatározatlan időre beszün­tette Izraellel a biztonsági kérdésekről folytatott tárgyalásokat - közölte vasárnap Rámalláhban Mohammed el-Hindi, a palesztin biztonsági erők főnöke. Az izraeli hadsereg rakétákkal megtáma­dott szombaton délben egy palesztin járműoszlo­pot, amelyben az egyik gépkocsi Bargutit szállí­totta. Barguti sértetlen maradt, de kíséretének egy tagja, a Force 17 nevű palesztin elitalakulat egyik vezetője könnyebben megsebesült. Simon Peresz izraeli külügyminiszter óvatos formában ugyan, de bírálta vasárnap a rámalláhi rakéta- támadást. Elsősorban azt kifogásolta, hogy nem értesítették előre a készülő rakétacsapásról sem őt, sem a kormány tagjait. ______________mr-mti Kö zúti vita az Unióval Ausztria szeretne több tranzitszállítási engedélyt kiadni Ausztriának már eddig is sok gondot okozott az országon áthaladó teherforgalom, ezért mind közvetlen szomszédaival, mind pedig az Európai Unióval állandó napirenden tartja a kérdést. BÉcs - Brüsszel Az Európai Bizottság arról értesí­tette hivatalos levélben az inf­rastruktúra ügyeivel foglalkozó osztrák minisztériumot, hogy Bécs igényeit nem tudja a még meglévő tranzitengedélyekből - az ezekhez kapcsolódó, az elosz­tást segítő pontrendszer alapján - kielégíteni. A minisztérium szóvivője, Monika Forstinger szerint Brüsszelben sajnálatos módon nem értik meg a jogos osztrák igényeket, és érthetetlen módon takarékoskodnak a ren­delkezésre álló kontingens kiosz­tásával - írja a der Standard című osztrák napilap. A vita Bécs és Brüsszel között az Ausztrián áthaladó tranzitszál­lítások számával kapcsolatban robbant ki: az Európai Bizottság arra alapozta elutasító döntését, hogy az osztrákok által 2000-re megadott adatok helyességében igencsak kételkedik. Egészen a hét végéig lázas tárgyalások foly­tak a felek között, mivel az Auszt­ria által kiadott tranzitengedélyek száma az utóbbi időben megsza­porodott, ezért azt kérték Brüsz- szeltől, hogy a közösség által en­gedélyezett felső határt emeljék meg. Az Európai Bizottság azon­ban ettől a megoldástól mereven elzárkózott. Bécs ezek után úgy, döntött, hogy a kérdésben két héten belül vádat emel az Európai Bizottság ellen az Európai Bíróságon; a hi­vatalos beadvány szövegén már dolgoznak az illetékes szakértők. A vád benyújtására egyébként el­méletileg szeptember végéig van határidő. ÁLLÁSPONT LENGYEL JÁNOS Lóval könn? A rendszerváltozást követően sok vállalkozó kedvű honfi­társunk rájött a rég ismert tényre: lovas nemzet a magyar. Ez különösen a turizmus szempontjából volt hasznos felfe­dezés, hiszen a lovaglás nem kötődik évszakhoz, rossz idő esetén lovardában is bemutatható a produkció. A lényeg az, hogy mára egyre több magyar meglovasodott. Mondhat­nánk azt is: divat lett a ló, mint annak idején a farmernad­rág, bár kétségtelen, hogy a két dolog között nagyon nagy a különbség. A kormány is hozzájárult, hogy a divatból megélhetés le­gyen, sokféle pályázattal igyekezett támogatni a lóhoz, a ló­szerszámhoz és a lóistállóhoz való jutást. Lovat vett talán az is, aki éppen nem akart, pusztán csak azért, mert erre volt támogatás. Most azonban újabb kérdéseken törhetik a fejüket a szak­emberek. Mert hiába jó sport a lósport, a pacikkal bizony, gondok vannak. Ma már olyan pályázatot is ki kellene írni, hogy miből lehet etetni és trenírozni a szerencsétlen jószá­gokat. Merthogy a lovat nem elég szeretni, etetni is kell. S annak, akinek futotta arra, hogy támogatással megvegye a szerszámot és a lovat, nem biztos, hogy pénze is van széná­ra, zabra, abrakra. Somogybán előfordult, hogy a tulaj magára hagyta az egész istállót, s végül lóbarát vállalkozók szervezték meg az elva­dult jószágok etetését és itatását. Egyik alföldi ismerősöm pedig majdhogynem kilóra vásárolta föl a pályázati támoga­tásból vett lovakat, hogy ne pusztuljanak éhen. És a sor folytatható... A lovak nevében kérem hát, mindenki jól gondolja meg, mit vállal. Azért, hogy továbbra is büszkék lehessünk arra: lo­vas nemzet a magyar. TÓTH ILONA A szabadság vekkere Csak hányingerrel küszködve lehet leírni: a nő meztelenre vetkőzve, négykézláb mászott. A konyhakőről szippantotta fel a kenyérkockákat. A férje dobálta neki. A gyerekek néz­ték a szüleiket, miközben lefetyelték a tejet. Családi hétköz­nap. Azt nem mondom el, mi történt a vacsora után. Szociológusok publikációiból tudjuk: a nők és a gyerekek Magyarországon családon belül kénytelenek elviselni a leg­több lelki és testi terrort, brutalitást. Pártok is zászlajukra tűzték védelmüket. Egy sikerrel ke­csegtető program jó választási pozíciót vonzhat. A szenve­dők 45 százaléka nem tudja például, hogy törvény tiltja a házasságon belüli nemi erőszakot. A feleségbántalmazás ti­lalmát még jogszabály sem mondja ki. A rendőrség a ma­gánélet védelmére hivatkozva nem avatkozik bele a lakás­ajtón belüli erőszakosságba. Csak ha vér folyik. Nők sokasága véli úgy: tűrni muszáj. A gyerekek tehetetle­nek apjuk, s anyjuk terrorjával szemben is. Egyedül hogyan vállalják a „megszokott” brutalitásból a kitörés következ­ményét? Várjanak az újabb, kiszámíthatatlan módon és időben bekövetkező, nem kevésbé kiszámíthatatlan, válogatott kínzásokra? Áldozatok a családban. A felettük átnézők közönye, a társa­dalom kirekesztő tehetetlensége csak még inkább kiszolgál­tatottá teszi őket, rájuk borítja a nyomort: a kilátástalanság- ból sarjadó önpusztító bűnözőélet, a senki állapot zúdul az asszonyra, fertőzi, esetleg örökre megnyomorítja a gyer­mekeket. Változtatni saját életükön gladiátori erő szükséges. Sparta- cusi elszántság. Emberfeletti akarás. Meghurcoltatásuk bevallása önmaguk előtt is, sorsuk vállalása a megosztott és nem mindig támogató nyilvánosság színe előtt. Céljuk eléréséhez szervezett segítségre lenne szükség másoktól: bírók, ügyvédek, lelkészek, szociális munká­sok, rendőrök, pszichológusok felvilágosító, tanácsadó munkájával, közvéleményt formáló tájékoztatókkal, jogi beavatásokkal. Régóta csörög a szabadság vekkere. Itt az ideje felkelni. Egy algériai Svájc ellen Az emberjogi bíróság elmarasztalta az Az Európai Emberjogi Bíróság elmarasztalta Svájcot, mert megsértette az európai emberjogi konvenciót, amikor nem volt tekintettel a családi élet fontosságára. Strasbourg Az ügyet egy 34 éves algériai férfi indította el, mert a zürichi hatóságok nem hosszabbították meg éppen lejárt tartózkodási engedélyét, és ezért a feleségé­től külön kell élnie. Márpedig az európai emberjogi konven­ció, amelyet Svájc is aláírt, min­denki számára garantálja a csa­ládi élethez való jogot. Az algé­riai férfi még 1998 májusában kérvényezte, hogy engedélyét - tekintettel arra, hogy időköz­ben megnősült - annak lejárta után hosszabbítsák meg, de ké­rését elutasították, mivel lopá­sért és más bűncselekménye­kért szabadságvesztésre ítélték. Börtönbüntetése egy részének letöltése után 1999 decemberé­ben szabadlábra helyezték, és arra kötelezték, hogy egy hó­napon belül hagyja el az ország területét. Igaz ugyan - mondja a férfi -, hogy elítélték, de 1994-ben jó út­ra tért, és azóta semmibe nem ke­veredett. Előbb a zürichi kanton szociális és biztonsági igazgató­ságát kereste meg, majd a szövet­ségi bírósághoz fordult, mindhiá­ba. A Strasbourgban benyújtott vád szerint nem várhatja el a fele­ségétől, hogy Algériába költöz­zék vele, mivel az asszony beszél ugyan franciául, de arabul nem, alpesi országot azonkívül megfelelő állása is van Svájcban. Áz emberjogi ügyekkel foglal­kozó testület bírái úgy vélték: Svájc túl messzire ment, amikor a kérvényt elutasította, mivel az al­gériai férfi csekély mértékben ve­szélyes a társadalom rendjére, a hatóságok döntése tehát nem állt arányban az elérni kívánt céllal. A feleség sem kötelezhető arra, hogy Algériába kövesse a férjét, hiszen más hozzátartozója, isme­rőse nincs az arab országban. Olaszország sem jöhet szóba le­hetséges közös lakóhelyként, mert bár a férj jelenleg ott tartóz­kodik, nincs tartós munkavállalá­si engedélye. A bíróság végül át­számítva több mint 880 ezer fo­rint kártérítés megfizetésére köte­lezte Svájcot. ________________:______«*•*■) Is mét a Föld körül Northam Ismét magasba emelke­dett léggömbjével Steve Fossett amerikai mil­liomos, hogy megkísérelje leszállás nélkül megkerül­ni a Földet. Az 57 éves üz­letember előző kísérlete másfél hónapja hiúsult meg, mert a heves széllö­kések széttépték az indu­láshoz előkészített bal­lont. Fosset Solo Spiritnek nevezte el hőlégballonját, és a nyugat-ausztráliai Perth közeléből, Nort- hamből startolt - immár hatodik alkalommal. A Földet egyébként már si­került leszállás nélkül megkerülnie léggömbbel egy svájci-brit párosnak 1999-ben. _____________FOTÓ; EUROPRESS/EPA I 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom