Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-29 / 201. szám

I 2001. Augusztus 29., Szerda SP O R T 11. OLDAL Gálfi András második a WBO-nál A Felix Promotion bunyósa Harry Simonra vár A WBO (Bokszvilágszerve­zet) nyilvánosságra hozta a legfrissebb világranglistáját, melyen a legelőkelőbb he­lyen jegyzett magyar a kö­zépsúlyú Gálfi András immár második. Profi ökölvívás A Felix Promotion versenyzője legutóbbi helyezéséhez képest egyet lépett előre. „Gatto” előtt Erland Betare áll, ám ő már elég régen húzott kesztyűt, így köny- nyen elképzelhető, hogy a ma­gyar fiú legközelebb már a világ­bajnok Harry Simonnal mérheti össze az erejét.- Függetlenül attól, hogy ki lesz az ellenfél, Gálfi mindenkép­pen a világbajnoki övért fog bok­szolni. Az előtte álló Betare ott lesz azon az agadíri gálán, ame­lyen Koczák Sándor az Európa- bajnoki övért bokszolhat, akkor már tisztábban látunk az ügy­ben” - fogalmazott Rácz Félix, a magyar bunyós menedzsere. Az első tíz között még egy hon­fitársunk található: Kovács István a hatodik helyen áll a pehelysú­Gálfi András övét cserélne lyúak között. Kokó legutóbb még a hetedik helyen áll, most mérkő­zés nélkül is sikerült előre lépnie, ami akár azt is jelezheti, hogy az Universum Box-Promotion a hát­térben nem pihen, és próbálja mi­nél kedvezőbb helyzetbe hozni az egykori világbajnokot. Persze, fel­tételezhető, Kovács örülne a leg­jobban annak, ha nem csupán „diplomáciai” úton törne előre a rangsorban, hanem mondjuk mi­nél nevesebb ellenfelek legyőzé­sét követően... ■ Kötelező a továbbjutás Mindkét csapatunk Fejérben vendégeskedik Labdarúgás Az Arany Ászok Magyar Kupa legjobb 64 csapata közé jutásért ma délután mindkét együttesünk Fejér megyei gárda otthonában lép pályára. Pákozd-Szekszárdi UFC: szerda, 17 óra. Dienes Pál: - A Fejér megyei II. osztályú gárda el­len csak a győzelmet, vagyis a to­vábbjutást tartom elfogadható­nak. Ellenfelünket nem lebecsül­ve a kupameccsen azoknak adok lehetőséget, akik eddig keveseb­bet játszottak. A Keszthely ellen különösen az első félidőben fut­balloztunk jól, de a helyzetki­használással gondjaink akadtak. Minél több mérkőzést tudunk a hátunk mögött, annál érettebb lesz a csapatjátékunk, s úgy válik egyre eredményesebbé a gárda. Szabó M.- Kiss Cs., Fehér, Mosonyi, Gaál- Tóth P., Mészá­ros Zs., Takács, Vesztergombi- Bíró, Tolnai. Mezőfalva-Bonyhád Agraco FC: szerda, 17 óra. Nagy Zoltán:- Junior korú dunaújvárosi ven­dégjátékosokkal megerősített el­lenfelünk az NB III Duna-cso- portjában egy győzelemmel és két döntetlennel a hatodik helyen áll. Tőlünk nagyobb csapatok is elvéreztek már, mert pihentették legjobbjaikat. Nem szabad fél­vállról venni a Fejér megyei gár­dát. Komplett csapattal utazunk, mert szeretnénk a tavalyihoz ha­sonlóan minél messzebb jutni a Magyar Kupában. A Motim ellen a Balatonlelle ellenihez hasonló produkciót nyújtottunk, ám a jó játék ezúttal eredményességgel is párosult. Ennek okát elsősor­ban a nagyobb összpontosítás­ban láttam. Jó lenne ezt kiindulá­si alapként megtartani, s innen továbblépni - előre. Kovács- Somogyvári, Nagy Z., Magócs- Goretich, Oszter- májer, Tálas, Benedeczki, Nagy Zs.- Köllő, Papp. _________■ Vu kovics aláírt az atomosokhoz Pozsonyi tornára utazik a létszámgondokkal küzdő KSC Szekszárd Másfél hónappal a válogatott Eb-szereplése miatt októberre halasztott bajnoki rajt előtt az Atomerőmű-KSC Szekszárd NB I-es női együt­tesének edzésén jártunk. Kosárlabda Mint arról korábban már beszámoltunk, a Sport- törvény rendelkezésének értelmében az Atomerőmű-KSC Szekszárd a klubon belül kft-t hozott létre, mely az A-csoportos női együttest hivatott működtetni. Ennek a gazdasági társaság­nak lett az ügyvezető elnöke a megyeszékhely női kosárlabda-sportjában hosszú évek óta dol­gozó Szabó Miklós. Az ellenőrző bizottság elnö­ki tisztét a klub örökös tiszteletbeli elnöke, dr. Sólyom Bódog látja el, míg a klub elnöke tovább­ra is Fajszi Lajos. Dr. Sólyom Bódog tegnap arról tájékoztatta lapunkat, hogy végre pont - vagyis aláírás - került a jugoszláv center, Violetta Vukovics szerződésére. A válogatott középjátékos a vasárnapi magyar-jugoszláv előkészü­leti derbin 18 pontjával a mezőny legeredményesebb kosárszerzőjének bizo­nyult, déli szomszédaink ja­varészt neki köszönhetik, hogy a 39. percig vezettek Rátgéber László csapata el­len. Vukovics teljesítménye annak fényében meg külö­nösen örvendetes, hogy mindössze 18 percet töltött a pályán. A 190 centis, erős, mégis mozgékony, a gyűrű közeléből és középtávolról egyaránt jól célzó ko­saras a plávik nemzeti együttesével ugyancsak a kontinensviadal résztvevője, ezért a közös mun­kába csak szeptember 24-től kapcsolódik be, s a szekszárdi publikum először a Sió-kupán láthat­ja a KSC jugoszláv légiósát. Addig azonban másik két tornán is parkettre lépnek az atomos hölgyek. Ma délután például Pozsonyba utaznak egy háromnapos nemzetkö­zi viadalra, melyen osztrák, orosz és szlovák együttesekkel mérkőznek Kajdacsiék. A szlová­kiai erőpróbát követően legközelebb szeptem­ber 21. és 23. között a bonyhádi Bogép-kupán szerepel Újhelyi Gábor vezetőedző együttese, majd egy héttel később - belga, jugoszláv, szlo­vák és magyar élvonalbeli gárdák társaságában - a már említett Sió-kupán mérhetik fel, hol tarta­nak a felkészülésben. Az utolsó simításokat az október első hétvégéjén Zalaegerszegen meg­rendezésre kerülő Göcsej-kupán végezhetik el a szekszárdiak. A11 csapatos, csonka mezőny - a Kecskemét az utolsó pillanatban visszanevezett a B-csoportba - miatt a KSC az első fordulóban mindjárt szabadnapos lesz, így a bajnoki bemu­tatkozásig újabb egy hetet kell várniuk az ato­mosoknak. Dr. Sólyom Bódog elmondása szerint a tavalyi hatodik hely után az idén újabb előrelépés „ter­vezhető”, ám a pontos célkitűzés függ egyrészt a játékosállomány összetételétől - a szekszárdiak 10 fős keretében még egy hely „kiadó” -, más­részt a felkészülési tornákon mutatott teljesít­ménytől és az erőviszonyoktól. A klubvezető to­vábbi feladatként jelölte meg a saját nevelésű te­hetséges fiatalok beépítését az első csapatba, hi­szen Bihari Ildikó távozását követően pillanat­nyilag egyetlen szekszárdi kosaras neve sem sze­repel a névsorban. Az atomosok augusztus hatodikén kezdték el a munkát, melybe a három új „szerzemény”, a Szolnokról érkezett, korábban a Soproni Postás­ban is pattogtató 24 éves jugoszláviai Szemerédi Krisztina, a BSE csapatától szerződtetett 23 esz­tendős Szélesy Judit és a Bajáról véglég leigazolt Völgyesi Vanda is bekapcsolódott. Az első héten rávezető jellegű tréning szerepelt a programban könnyű futásokkal és úszással, majd megkezdő­dött az alapozó jellegű, kemény fizikális felké­szülés. Az elmúlt héten már a labda is előkerült, a taktika és a játékelemek csiszolása még a kö­vetkező hetek feladata.- Sajnos, nem zavartalan a felkészülésünk - mondja Újhelyi Gábor vezetőedző -, hiszen az amúgy sem teljes keretünkből sérülés miatt Tóth Zsuzsa és Anna Bulatova is hiányzik, így a két fiatallal, Hegyi Zsuzsával és Nagy Andre­ával együtt is csak nyolcán vagyunk, s így a tak­tikai részeket igen behatárolt lehetőségek kö­zött tudjuk gyakorolni. Tavaly is szembe talál­tuk magunkat hasonló problémákkal, s most csak az vigasztal, hogy a vasárnapi barátságos mérkőzésen remek teljesítményt nyújtó Vukoviccsal sikerült megállapodnunk, és há­rom héttel a bajnoki rajt előtt a csapat rendel­kezésére állhat. A pozsonyi torna - amellett, hogy lehetőséget biztosít valamennyi játéko­som szerepeltetésére - megtöri a felkészülés monotonitását. _______________________________________(FEKETE) Újhelyi Gábor vezetőedző (jobbról) „maroknyi” csapatával fotó. bakó jenő Nagymányokra látogat a Fradi Labdarúgás A magyar válogatott vb-selejtezői miatti bajnoki szünetet kihasznál­va a Jako Sport megyei I. osztály listavezetője, a Nagymányok az utóbbi öt mérkőzését megnyerő Ferencváros gárdáját látja vendé­gül jótékony célú mérkőzésen va­sárnap 14 órakor. A találkozó bevé­telét a mányoki idősek otthonának fejlesztésére fordítják a szervezők. Csak röviden FOGATHAJTÁS. A Sárbogár dón megrendezett akadályver­senyen a Dombóvári Lovas Egyesület tagjai közül Dávid Já­nos a nyolcadik lett, Ritecz Péter pedig a kilencedik helyet szerez­te meg paripáival a 33 indulót felvonultató mezőnyben. TEKE. A dombóvári amatőr csapatbajnokság őszi nyitányá­ra készülő gárdák számára in­gyenes edzési lehetőséget bizto­sít szerda délután három órától az Ivanich Antal utcai csarnok tulajdonosa. _________________■ Ha zai sikerrel zárult a negyvenedik Teke A Dombóvári Spartacus Sport­kör negyvenedik alkalommal rendezte meg az Ivanich Antal utcai csarnokban a Kaposmenti Kupát, melyen harminchárom csapat vett részt. Az igazolt ver­senyzők egyéni megmérettetését az I-II. pályán gurítók között Bán Sándor, a III-IV. sávon indulók mezőnyében Tóth Ernő nyerte meg. A tizenkilenc csapat küz­delmében az elmúlt évi győztes - a helyi gárda - ismételt. Az amatőrök összetett vetél­kedőjében két dombóvári játé­kos, Péter Zoltán és Foki László végzett az élen. A tizennégy együttest felvonultató mezőny­ben a Fáklya együttese győzött. Az eredményhirdetéskor a Tolna Megyei Tekézők Szövet­ségének vezetői, valamint a ren­dező klub elöljárói tiszteletdíjat nyújtottak át a verseny alapító­jának és védnökének, Horváth Lászlónak, aki hálás szavakkal köszönte meg az elismerést, -gr­PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Tolna Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány pályázatot ír ki az Oktatási Minisztériummal kötött támogatási szerződés alapján vissza nem térítendő támogatásokra. 4. sz. pályázat Pályázati keretösszeg: 57,8 millió Ft Közoktatási intézmények kötelező eszközállománya és felszerelése beszerzésének támogatása A pályázat célja: A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 124. § (20) bekezdésében foglaltak teljesítésének támogatása. Pályázhatnak: a törvény hatálya alá tartozó intézmények fenntar­tói. A pályázatok beérkezési határideje: 2001. szeptember 25. 16,00 óra. 5. sz. Pályázat A megyei fejlesztési tervvel összefüggő szakmai célok, feladatok megvalósítása a 2001/2Q02qanéyben 5/1. kategória: Kistérségi közoktatási társulások és térségi feladatokat ellátó közoktatási intézmények támogatása. 5/2. kategória: Fejlesztő program összeállítása tanulási zavart okozó részképesség gyengeségek terápiájára óvodás és/vagy iskolát kezdő gyermekeknél. 5/3. kategória: Tehetséggondozás, ezen belül elsősorban a továbbtanulást, versenyfelkészítést, és egyetemi felvételt elősegítő programok támogatása. 5/4. kategória: Nemzeti-etnikai kisebbségek oktatását-nevelését elősegítő programok. 5/5. kategória: Idegen nyelvoktatás választékának bővítése, színvonalának emelése. 5/6. kategória: Az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program 15. és 16. alpontja szerinti program megvalósítása. Pályázhatnak: közoktatási intézmények, amelyek fenntartója a megyei fejlesztési tervhez határozattal csatlakozott. A pályázatok beérkezési határideje: __2001. október 4. 16,0Q óra. Pá lyázati keretösszeg: 34,6 millió Ft. A pályázatokkal kapcsolatos tájékoztatás kérhető a következő telefonszámokon: 06-30-2045-521, vagy 74-501-070 (Dr. Say István, kuratóriumi elnök) 06-30-2045-522, vagy 74-505-631 (Probszt József, kuratóriumi titkár). A pályázati csomag (részletes pályázati kiírás, pályázati űrlap és a pályázati feltételek) a Tolna Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány valamint a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal Humán Osztálya címén (7100. Szek­szárd, Szent István tér 11-13.), illetve személyesen Sántha Zoltánnénál, valamint a Humán Osztály titkárságán díjmentesen kérhető. A csomag letölthető a Tolna Megyei Önkormányzat www.tolnamegye.hu internetes honlapjáról is, a Megyei Önkormányzat/pályázatok menüpont alatt. Tolna Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány Kuratóriuma •37587-

Next

/
Oldalképek
Tartalom