Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2001-08-12 / 32. szám
Üzleti gyorsaság két keréken Van úgy, hogy a korszerű megoldásokhoz a múltból kell ötletet meríteni. Bár San Franciscóban már a század elején biciklis küldöncök cikáztak, mégis az évezred végi nagyvárosok zsúfoltsága volt az, ami életre hívta a kerékpáros futárszolgálatokat. Nincs még egy olyan vállalkozás, amely annyira fővároscentrikus lenne, mint a biciklis futár. S ez nem véletlen: hazánkban egyedül Budapesten jelent problémát a nehézkes közlekedésből adódó lassúság és a számtalan vállalkozás dinamizmusának szembenállása. A képlet tulajdonképpen egyszerű: a cégek igénylik, hogy küldeményeik a lehető legrövidebb időn belül célhoz érjenek, s erre egy megbízható kerékpáros tökéletes megoldás. Mindez persze csak most tűnik ennyire logikusnak. Nyolc éve az első kerékpáros futárszolgálat létrehozóinak bizony még meg kellett küzdeni az újfajta szolgáltatást fogadó előítéletekkel. Amikor Tóth Zoltán és Géresi László létrehozták a Hajtás Pajtás Biciklis Futárszolgálatot, mindössze két kerékpárjuk és tízezer forintjuk volt.- A tízezer forintból olcsó szórócédulákat készíttettünk, egy ismerős lány lakását pedig kineveztük diszpécserközpontnak - emlékezett vissza Tóth Zoltán. - Négy hónapig semmit nem kerestünk, majd felfigyelt ránk egy fordító- iroda. Ők lettek az első állandó megrendelőnk. Budapesten jelenleg 100-130 biciklis futár dolgozik, naponta úgy ezer fuvart bonyolítva. Közülük a legnagyobb - 80 futárt foglalkoztatva - a Hajtás Pajtás, a többiek belőlük váltak ki. Ennek ellenére a vállalkozások jóban vannak egymással. Szűcs László, a második legnagyobb cég, a hét futárt foglalkoztató, évi 12 milliós forgalmú CCB-Az Elit Expressz nevű vállalkozás ügyvezető igazgatója szerint ez azért van így, mert a piac még nem telített. A szolgáltatás fiatalságát jelzi, hogy bár a CCB-t csak 1999-ben alapították, mégis ők a második legrégebbi biciklis futárcég.- Nem hiszem, hogy futármúlt nélkül sikeres lehetne bárki is - véli Szűcs László. - Ezért nem is tartunk a pénzes külföldi vállakozók megjelenésétől. Egy futár 60-130 ezer forint közötti összeget tud megkeresni. A kerékpárt mindenki maga hozza, s a mobiltelefon is alapkövetelmény.- A legolcsóbb szállítási tarifa nálunk 610 forint, míg Budaörsre vagy Ferihegyre 2900-ért juttatjuk el a küldeményt - állítja Tóth Zoltán. Hétvégén és éjszaka 50 százalékos felárat számítunk, de ugyancsak eny- nyit kell fizetni, ha az ügyfél halaszthatatlanul gyors kézbesítést kér. Persze minderre még rájön a 12 százalékos áfa. A küldemények többsége általában valamilyen irat, de nem ritka a különlegesen nagy érték sem. Ez lehet egy exkluzív szerződés vagy épp Puskás Öcsi aranycipője - mert erre is volt példa. A fővárosi biciklis futárok legnagyobb konkurenciái egy időben a motoros küldöncök voltak, ám mára kiderült, hogy ezek a cégek nem tudják felvenni a versenyt a kerékpárosokkal. Az igazi kihívást az Internet térhódítása jelenti. Az e-maüek megjelenésével ugyanis érezhetően csökkent a forgalom, s ha elfogadottá válik az elektronikus aláírás, ez a tendencia még inkább érezhető lesz. Épp ezért a piac nagyobb szereplői igyekeznek váltani: ezek közé a próbálkozások közé tartozik például az elektronikus kereskedelemben vásárolt áruk házhoz szállítása. D. T. Napi átlagos fuvarszám 27% 20% 25% 25% 18% 20% 3 * „ MlTmU Hü ILI január február március április május június Július Szexipari gyár épül Börcsön A magyar szexipar fellegvára lehet a közeljövőben Börcs. A Győr melletti településen már eddig is gyártottak szexuális segédeszközöket, ám az üzemet működtető Trans-ex Kft.-be nemrég beszállt a német Beate Uhse AG is, amely 800 millió forintos fejlesztést hajt végre. Az üzemet részben már le is bontották, s nemsokára befejeződik az új gyártórészleg kialakítása. Ennek köszönhetően jelentősen bővül majd az eddig csupán életnagyságú gumibabákat, korbácsokat, valamint erotikus bőrruhákat előállító börcsi gyár termékpalettája. A külföldi tőke bevonását a tulajdonosok a szexuális segédeszközök iránti érdeklődés radikális növekedésével indokolják. A Beate Uhse AG a német szexpiac vezető cége, részvényeit két éve a tőzsdén is jegyzik. Leányvállalatai nem csupán szexuális segédeszközök gyártásával foglalkoznak, hanem jelen vannak a csomagküldő szolgálatok, a kis- és nagykereskedelmi üzletek, a filmipar és a média piacán is. A cégbirodalmat alapító Beate Uhse - aki nemrég hunyt el - 50 évvel ezelőtt azért nyergeit át a szexiparra, mert pilótanőként nem tudták foglalkoztatni. A Beate Uhse AG megjelenésével egyébként Börcsön nem csak az üzemet bővítik, hanem egy, az új tulajdonos érdekeltségi körébe tartozó másik cég színre lépése is várható. A Lavetra GmbH a Beate Uhse AG nagykereskedelmi részlegéhez tartozik, és stimulációs cikkeket gyárt. KÉTHETENTE EGY JÉGKRÉM Bára fagylaltot többen kedvelik, mint a jégkrémet, a két édesség fogyasztásának gyakorisága idén először egyforma. Különösen a tizen- és huszonévesek, illetve a magasabb jövedelmű családok tagjai fogyasztják szívesen a hideg csemegéket - derül ki a GfK Piackutató Intézet felméréséből. A vizsgálat alapján a jégkrémet a nagyobb városokban szeretik, míg a fagylatot a kisebb települések lakói keresik inkább. A 29 évesnél fiatalabbak átlagosan háromszor-négyszer olyan gyakran esznek jégkrémet vagy fagylaltot, mint a 60 évesnél idősebb korosztály tagjai, míg a nők és a férfiak közt a fogyasztás gyakoriságáttekintve nincs lényeges különbség. A kedveltség csupán a jégkrémnél mutat némi eltérést: a jégkrémet kedvelő nők aránya valamivel magasabb, mint a férfiaké. Hazánkban egyébként egy felnőtt hetente átlagosan egy fagylaltot, kéthetente egy jégkrémet fogyaszt Ez szinte megegyezik a lengyelországi adatokkal, míg a térségből a csehek 40 százaléka eszik legalább kéthetente jégkrémet Magyarországon 20 százalék azoknak az aránya, akik soha nem vásárolnak a hideg finomságból. * II I írIHrlA Drága marad a dinnye Kevesebb görögdinnye termett az idén, ezért az árak is magasabbak a tavalyinál. Az 50-65 forintos kilónkénti felvásárlási árat szinten tartja a külföldi kereslet is: a termés 75-85 százaléka exportra kerül: a német és görög kereskedők sokszor saját termésként adják el a magyar dinnyét. Megsemmisített borok Még mindig sok zárjegy nélküli borospalack van forgalomban - derült ki a vámosok legutóbbi ellenőrzéseiből. A korábbi, igazolás nélküli készleteket július 1-jétől már nem lehetne forgalomba hozni, ám a VPOP munkatársai főleg az idényjellegű üzletekben még mindig nagy mennyiséget koboznak el. A lefoglalt borokat megsemmisítik. Felére zuhant az almatermés A tavalyi 720 ezer tonna almatermésnek csupán alig több mint a felére számítanak idén a gazdák. A napokban kezdődő szüret eredménye a tavalyi aszály miatti csekély rügyképződés, valamint az áprilisi fagyok miatt lesz ilyen sovány. A 400 ezer tonnára becsült idei gyümölcs többségét feldolgozzák, mivel itthon 70-100 ezer tonnát lehet értékesíteni. Nincs sok nyertes pályázat Eddig az egyötödét osztották szét a Széche- nyi-terv idei támogatási keretének. A 163,8 milliárdos összegből 32,5 milliárdot nyert el 1425 pályázó. A legtöbb állami segítséget - 2, 3 milliárdot - a Duna Sétány Székház Kft. kapta a kongresszusi turizmus fejlesztésére. A Széchenyi-terv pályázati feltételei a GM honlapján a www.gm.hu címen érhetők el. Idén kevesebb adóper indult Egy év alatt csaknem a felére, 3808-ra csökkent az adóperek száma. Ez valószínűleg annak is betudható, hogy az idei esztendő első félévében az APEH 3,7 milliárd forint értékben nyert, míg az általuk elvesztett perek értéke mindössze 884 millió forint volt. Ráadásul 2001-ben az adózóknak a perköltség kétszeresét kellett fizetni. Fizetnének az OTP-adósok A vártnál többen jelentkeztek eddig az OTP- lakáshitel-tartozások rendezésére. Az 1989 és 1993 közötti hitelek esetében 4 ezer jelentkezőre számítottak, ám a 22 ezer adósnak csaknem a fele jelezte: részt venne az adósságrendezési programban. Ezért a Szociális és Családügyi Minisztérium a pénzügyi tárcához fordult, hogy 3 milliárd forinttal megemelhessék az 1989 és 1993 közötti hitelek rendezésére fordítható keretet. 2001. augusztus 12. i GAZDASÁG ★ 5 Brókerek és bankvezetők utcán Folytatódnak a létszámleépítések a bankoknál és a brókercégeknél. Utóbbi vállalkozásoknál két év alatt negyedére csökkent az alkalmazottak létszáma, míg a pénzintézeteknél sem csupán az alacsonyabb képzettségűek félthetik az állásukat. Fejvadász cégek egybehangzó véleménye szerint sok banki középvezető is ingatagnak érzi pozícióját. A legnagyobb elbocsátási hullámot idén az ABN Amro Bank és a Kereskedelmi és Hitel Bank fúziója generálja: az új pénzintézet körülbelül 630 munkatársától válik meg. Sugár távozik az AmCham éléről Lezárták a jelöléseket a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara új igazgatótanácsának tagságára. A testület tagjainak idén ősszel lejár a megbízatásuk. Az elnöki posztra - amelyet jelenleg Sugár András tölt be Bienerth Gusztáv, a Coopers vezetője, valamint Hegedűs Péter, az ABB Kft. vezére pályázik. Az AmCham új elnökét, valamint az igazgatótanács tagjait a szervezet október 3-i éves közgyűlésén titkos szavazással választják meg. Gerő otthagyta a Microsoftot Augusztus 1-jétől elhagyta a Microsoft Magyarország Kft.-t az egyik legrégebbi munkatárs, Gerő László, aki eddig üzletfejlesztési igazgatóként a szoftvercég stratégiai tevékenységét koordinálta. Gerő a szakmai megújulás igényére hivatkozva távozott a vállalattól, de kijelentette, hogy szabadságának letöltése után a hazai informatikai szakmában kíván majd elhelyezkedni. Pricewaterhouse JjJÍAJ U LílSU CEAUSESCUT ZACSKÓBÓL ETETTÉK, MERT NEM BÍZOTT A MAGYAROKBAN Egy szépen tálalt életút Juhász István vendégkörét bárki megirigyelhetné. ÜK már az asztalánál Bili Clinton, Alain Delon, Jichak Rabin, Naomi Campbell, Roger Moore, Borisz Jelcin, Jean- Paul Belmondo... A felsorolásnak igazából csak a helyszűke szab határt. Javier Solana személyesen gratulált neki, Horn Gyulának pedig egyszer azért kellett várnia Helmut Kohlra, mert a német kancellár repetázott Juhász úr főztjé- ből. A Budapest Hilton séfje úgy érzi: pályája során mindent elért, ami számára fontos volt. Ha a hatvanas évek közepén nem csupán Sopronban lett volna erdészeti iskola, akkor Juhász István ma nagy valószínűséggel nem süti és főzi, hanem lövi a vadakat. Édesapja ugyanis vadász volt, ám a családi tradíció folytatásához a mátyásföldi srácnak a nyugati határszélre kellett volna költözni. Ebbe a családi kupaktanács nem egyezett bele, viszont az apának jó ismerőse volt Kapitány János, a Park Szálló akkori konyhafőnöke. Hozzá vitte el a 14 éves fiút, aki eleinte furcsállotta a konyha nyüzsgő világát.- Bevallom, az első néhány hét után nem igazán rajongtam a helyzetemért - idézte fel az inasévek kezdetét a Hilton séfje. - Az öregnek ugyanis az volt a szokása, hogy ha valamelyik tanulóval nem volt megelégedve, annak a fenekébe bökött a húsvillával. Volt olyan társam, akinek úgy nézett ki a hátsó fele a műszak végére, mintha sündisznóra ült volna... Az ügyes kezű fiú hamar kitűnt a társai közül, ám a szakma ízére saját bevallása szerint a katonaévek alatt érzett rá igazán. A határőrségnél ugyanis harminc ember mindennapi étkeztetése függött a teljesítményétől. Egyszer a parancsnoka kitalálta, hogy az ünnepek ideje alatt süssön bejglit. Igen ám, de Juhász honvédnek nem igazán volt erőssége a tészta, ezért édesanyjának kellett utá- naküldenie a szakácskönyvet. Szerencsére a posta időben megérkezett, az ifjonc pedig a jól elvégzett munka jutalmául három nap eltávozást kapott... Ekkor jött rá, hogy ha valamit is akar ettől a pályától, tanulnia kell. Ez vezérelte akkor is, amikor a HungarHotels dolgozójaként egy évre Nyugat-Berlinbe, az ottani Pálinka Csárdába került.- Népszerűek voltak kint a magyar szakácsok - emlékezett vissza Juhász István. - Éppen ezért jártunk besegíteni a berlini Kempinskybe és a Hiltonba is. Engem főleg ez utóbbi felszereltsége, profizmusa fogott meg. így aztán amikor nem sokkal később, 1976-ban megnyílt a Budapest Hilton, én is megpályáztam a konyhafőnök-helyettesi állást. Öt év kellett ahhoz, hogy a helyettesből séf legyen. Konyhafőnökként számtalan érdekes eset tanúja volt. Juhász úrnak szinte minden általa etetett hírességről van egy története.- Az egyik legemlékezetesebb vacsorát a Kádár-rendszerben adtuk. Nicolae Ceausescu volt a vendég, ám ő annyira nem bízott a magyarokban, hogy egy embere mindig ott guggolt mellette, s zacskóból adogatta fel neki a hozott falatokat... No persze a többiek nem voltak ilyen gyanakJuhász István vóak. A brit kormányfő, John Major például annyira megkedvelte a gu- lyáserőlevesünket, hogy főétel helyett is azt kért. A híres operaénekessel, Pavarottival ugyancsak én kóstoltattam meg először a káposztás cvekedlit marhapörkölttel. Annyira ízlett neki, hogy búcsúzóul is azt kellett készítenünk. Helmut Kohl pedig azért váratta meg egy hiteltárgyaláson az akkor magyar miniszterelnök Horn Gyulát, mert repetázott... Juhász Istvánnak már csak néhány éve van hátra a nyugdíjig. A séf azt tervezi, hogy a pihenésre szánt éveket a gyümölcsösében, illetve a galambjai között tölti. S mivel a fia is szakács, egy saját étterem gondolatával is kacérkodik. (Dián) Születési Idő: 1950. augusztus 9. Családi állapot nős, két gyermek apja Pályája: Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola, üzletvezetői tanfolyam Munkahelyei: Duna Szálló, Gellért Szálló, Béke Szálló, Pálinka Étterem (Berlin). 1976-tól a Budapest Hilton konyhafőnök-helyettese, 1982 óta séfje i