Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-28 / 175. szám

Tolnai Népújság 2001. Júuus 28., Szombat Hétvégi Magazin 9. OLDAL Szia Imi, mi lesz veled?- Mennyi a nyugdíja?- 22.006 fo­rint. Ide hozza nekem a postás, mert a Sanyi a tanítványom volt. Mosdott, evett?- Igen, hoztak ide vizet a csap­ról, a Juci néni, aki ide a máso­dik házban lakik pedig főzött rám. Kedves, aranyos asszony és nagyon jól főz. Ma is bable­ves és kelká­poszta főzelék ________Tolna megyei anekdotatár 78.________ Ko csolai kicsi csodák Hétfőn délután négy órakor telefonált valaki a szekszár­di hajléktalanszállóra: a Ká­polna téren, a vízcsap mel­lett egy fóliával letakart rokkantkocsiban lakik egy férfi. A férfit Horváth Imré­nek hívják, 49 éves, autó­szerelő, postás, rokkant- nyugdíjas és hajléktalan.- Szabad nekem leülni ide maga mellé ebbe a fotelbe?- Hát persze, csak nyugodtan foglaljon helyet, bár egy kicsit vi­zes, mert mostanában nagyon so­kat esett az eső.- Mióta lakik itt?- Olyan másfél hónapja lehet. Tudja, együtt laktam a sógorom­mal és a testvéremmel, de amíg kórházban voltam eladták a ruhá­imat, a kompresszoromat, a gáz­palackomat, abból éltek.- Soha sem volt rendes család­ja, felesége, gyereke, munkája?- Dehogynem. Csakhogy elvál­tunk, mert nem tetszett a felesé­gem viselkedése. Az asszony var­rónő volt, az ikrek most 19 éve­sek, a nagyobbik lány húsz éves. Szépen éltünk, állami lakást is kaptunk egy lakótelepen. Autó­szerelő volt a szakmám, a Volán­nál dolgoztam a műhelyben, de aztán elmentem a postára kézbe­sítőnek, A vízműtől mentem rokkantsági nyugdíjba, mert megoperálták a gerincemet és mozgásképtelen lettem. Szóval, amikor elváltunk, én az anyám­hoz költöztem Hosszúvölgybe, de szegény meghalt és a testvé­remmel laktunk azután együtt. Elvették a pénzemet és meg is vertek. Amikor a sógorom fejbe vágott, fogtam magam és leteker­tem ide a térre. Azóta itt vagyok.- Mit gondol, mi lesz a sorsa?- Jönnek a mentősök, elvisz­nek, aztán majdcsak lesz vala­hogy. volt az ebéd, sült hurkával.- Mit gondol, maga mennyire hibás abban, hogy itt a téren, nejlonzacskó alatt lakik?- Nem vagyok hibás, hisz dol­goztam, sőt még házat is építet­tem a spórolt pénzemből. Csak­hogy azzal meg az volt a baj, hogy nem lehetett az én nevem­re íratni és aztán eladták négy- százezer forintért. Egy fillért sem láttam belőle.- Nem ivott?- De, ittam. De soha nem vol­tam merev részeg. Nem is lett volna rá pénzem, hisz fizetnem kellett a gyerektartást, ruházkod- ni és élni.- Míg itt ült kinn a téren, talál­kozott jó emberekkel?- Jöttek, köszöntek, odaszól­tak: Szia Imi, mi van veled? Jön Jucika pécLijs, tény]eg süt róla a jóság. Összeszedi a kislá- bast, a fazekat meg a tálat és Im­réről mesél.- Hosszú a történet, ismerem az Imit kicsi kora óta. Nem azt vette el, akit szeretett, mert az mást akart, de az ő élete sem sike­rült. Az Imre jobb sorsra érdemes ember, sajnos, eltévesztette az életét. Imrének egyébként néhány napja szomszédai is vannak: Ka­resz és a felesége, akik Pusztavacsról, az ország közepé­ről érkeztek, de nem tudnak be­költözni a hajléktalan szállóra, mert ott csak férfiak lehetnek. Karesz ma nem ért rá lemenni a szállóra ebédelni, mert Imiért egy órára jönnek a mentők, és hát ugye az ember nem hagyja magá­ra a sorstársát. Karesz egyébként össze is csomagolt egy füleden nejlonzacskóba mindent, ami a kórházban kell: öltönyt, kést és néhány szem almát. Még a majd­nem új edzőcipőjét is Imi lábára húzta: nézzen ki valahogy, ha el­megy. Már fél kettő van, de mentő se­hol. Imre türelmesen nézi az utat a baseball sapkája alól, amin a következő felirat olvasható: Replay blue jeans. Bordó Ford gördül a rokkantkocsi mellé, megérkeztek a hajléktalan szálló­ról. Két nyugodt, tisztaarcú, fi­gyelmes fiatalember, akik el­mondják Iminek, hogy egyelőre a kórházba megy*-ott kivizsgálják, s addig megpróbálnak neki helyet keresni egy olyan otthonban, ahol hozzá hasonló sorsú embe­rek élnek. A mentősök kezén fe­hér gumikesztyű és fehér lepedőt terítenek a hordágyra is. „Hát akkor viszlát” - súgja Imi, a halk szavú hajléktalan, akivel lassan átsuhan a Kápolna téren a hófehér mentőautó. Jc ~k Csütörtökön délután érkezett az újabb telefon: Imi visszaköltö­zött a nagy fa alá. A kórházban mindössze egy órát töltött, meg- fürdött a zuhany alá tolt hokedlin és vért vettek tőle. Utána azt mondták neki: most már haza mehet. Imre taxit hívott, ami 780 forintért visszaszállította - a Ká­polna térre. D. VARGA MÁRTA - FOTÓ: BAKÓ JENŐ Rég elporladt már az az „egy kun ember” - ezt jelenti a helység neve ótörökül -, akinek nyomdokain a magyar-német falu különös polgá­rai jártak-keltek. Közülük kettő, a segédjegyző és a plébános 1888 jú­niusában Szekszárdra, a bíróságra ballagott be, mert az előbbi hamis éneklése miatt egy temetésen ösz- szeverekedtek, vérüket pedig csak egy kis pénzbüntetés hűtötte is. A hívekét már az sem. Valóságos helyi csodának számított, hogy 1899 húsvétján 85 család áttért a ka­tolikusról az evangélikus hitre. Pár nappal később a Tolnamegyei Köz­löny A kocsolai apostolok címmel cikket írt a Pesti Napló nyomán. „Kocsola község lakosai emberem­lékezet óta római katolikusok vol­tak, és német származásuk dacára lépést tartottak a magyarosodás te­rén is. A magyar nyelvet majdnem kivétel nélkül mind megértik, még­is azért hagyták el ősi hitüket, mert „A manipuláció, a magyar életformát, a nemzeti kultú­rát, a hagyományokat rom­boló jelenség, az amerikai, kultúrának nem nevezhető áramlat, amely elsősorban a kereskedelmi televíziókon keresztül ömlik ránk. Globalizációnak nevezik, én inkább gyarmatosításnak mondanám, amely a pénz eszközeivel zajlik.” Paks Nyolcadik alkalommal rendezett olvasótábort a határokon túli ma­gyar középiskolások számára a városhoz közeli, erdei környezet­ben fekvő Cseresznyésben a mű­velődési központ. Mintegy ötven fiatal és tanárok is érkeztek az el­múlt hét közepén Erdély több vá­rosából - Temesvárról, Marosvá­sárhelyről, Lupényból, Kézdi- vásárhelyról, a Felvidékről, Gá­láméról és Délvidékről, Zentáról. Három csoportban „dolgoztak” a a hazafias plébános csak annyi teret engedett a német nyelvnek, ameny- nyit a canonica visita előír. A kocso­lai németek között már régóta tit­kos kéz működik, s már 1897-ben, amint meghallották, hogy Hetyey Sámuel neveztetett ki pécsi püspök­ké, nyomban Esztergomba men­tek..., mert nekik több német prédi­káció kell, mint amennyit a canoni­ca visita előír. A jóságos püspök vizsgálatra ki is küldte Hanny Gá­bor kanonokot. Ekkor kitűnt, hogy alig van a kocsolaiak között, né­hány vénasszonytól eltekintve, aki ne értene jól magyarul.” Újabb kér­vényre német káplánt küldött „a szelídlelkű püspök”, „azt azonban kikötötte, hogy a káplán ellátásáról maguk gondoskodjanak. A felbő­szült elégedetlenek erről azonban semmit sem akartak tudni.” A fenti lap aztán november 5-én örömmel tudatta: „Kocsola -mégis magyar”. „Heer Ferenc, a derék né­fiatalok, anyanyelvi, újságíró és színjátszó-verselemző-versmon- dó csapatokat hoztak létre. A ne­gyedik csoport változó témákkal várja a táborlakókat, szó volt val­lásról, a manipulációról, az EU csatlakozásról és a státusztör­vényről. Nagy Noémi, a paksi önkor­mányzat nemzetközi referense, táborvezető szerint remekül telt el a hét. Neves előadók, Sneé Pé­ter, Czakó Gábor írók, Vass Csaba filozófus. A téma, a manipuláció, a média szerepe, sőt szó esett a rockzenéről, mint a befolyásolás egyik fontos eszközéről is. A manipuláció témájáról a tá­bor egyik résztvevőjét, Bagoly Zsoltot kérdeztem, aki Kézdivásárhelyről érkezett.- Fontos.ez számunkra, határon túliaknak, hiszen a Trianon utáni Magyarország „eredményei” va­gyunk. A második világháború után kezdődött az a manipuláció, amely ma is meghatározza helyze­tünket, megítélésünket. A kommu­metajkú kocsolai ember neve, aki­nek valami dolga akadt az anya­könyvi hivatalban... - Mi a foglal­kozása? - kérdé az anyakönyvve­zető. Heer büszke hangon vála­szolt: - Katolikus. - És mi az anya­nyelve? - volt az anyakönyvvezető további kérdése. Erre kiegyenesed­ve, még büszkébben odavágta, hogy: - Magyar.” Fél év múlva azonban már más természetű probléma adódott a plébános és az anyakönyv révén. Értesítették Sch. Vilmost, hogy sorozáson jelenjék meg, csakhogy ez a Vilmos Vühel- mina volt. „Az anyakönyvi adatok pontosan összevágtak a leány szü­letési idejével. Nyilvánvaló tehát, hogy a leányukat keresik”. Később aztán kiderült, hogy „a plébános a latin nyelven írt anyakönyvből Sch. Vilhelminát úgy írta ki magya­rul: Sch. Vilmos”, s persze nem kellett bevonulnia. nista rend­szer elhall­gatta az anyaország­ban, hogy léteznek magyarok a szomszé­dos orszá- gokban, ezért van, hogy min­ket lerománoznak, leszlovákoz- nak. Most kezdi a mostani kor­mánypárt a figyelmet felhívni erre, ez nagyon pozitív. Van egy másik fajta manipuláció, a magyar életfor­mát, a nemzeti kultúrát, a hagyo­mányokat romboló jelenség, az amerikai, kultúrának nem nevez­hető áramlat, amely elsősorban a kereskedelmi televíziókon keresz­tül ömlik ránk. Globalizációnak ne­vezik, én inkább gyarmatosításnak mondanám, amely a pénz eszkö­zeivel zajlik. Otthon, Erdélyben is él a ro­mán hatalom a befolyásolás esz­közeivel. A magyarországi törek­véseket a határokon túl élők meg­segítésére revizionista kísérletek­nek igyekszenek beállítani. Egy példa erre a Moldvában élő csán­gók megítélése, akikre azt mond­ták, nem magyarok hanem furán beszélő románok! A kiút a pozitív nemzeti mani­puláció lehet! Objektív igazság nincs, hiszen minden vélemény befolyásolás. Éppen ezért olyan manipulációra lenne szükség, amely a nemzeti értékeket, a ha­gyományokat, a konzervatizmust próbálná megőrizni! RÁKOSI GUSZTÁV DR. TÖTTÖS GÁBOR Nemzeti értékek, hagyományok Bagoly Zsolt Észtországban szerepeltek a gyönkiek Július 17-én érkezett haza a Gyönki Művelődési Ház Ifjúsági Tánccsoportja Észtországból: a táncosok az idén immár hetedik alkalommal megrendezett Nem­zetközi Folkfesztiválon vettek részt Vöruban. A programról, az ottani vidékről, szokásokról és jellegzetességekről az alábbiak ban az együttes tagjai számolnak be. Kétezer fős „faroktánc’’: Guiness-rekord kísérlet A július 11-e és 16-a között lezajlott fesztiválon több mint tíz nemzet képviseltette magát: ukránok, kana­daiak, Kanadában élő Fülöp-szigeti- ek, lengyelek, szerbek, lettek, grú­zok, és persze észtek is szerepeltek a rendezvényen.- A csoport nagy része eddig csak Nyugatra utazott - mondta Streicher Györgyné -, ezért furcsa volt a más­fél órás várakozás és a megszokott­nál alaposabb ellenőrzés a határo­kon. De Vöm nagyon szép és tiszta város - teszi hozzá a csoport szak­ma vezetője -, az ott lakók nagyon vendégszeretők. így van ez azért is, mert az orosz megszállás idején a vá­rosba nem mehettek idegenek: telje­sen elzárt helység volt a mellette levő katonai támaszpont miatt. Azóta megtesznek mindent azért, hogy mi­nél több külföldi ismerje meg Vörut.- Különleges ételeik vannak - me­séli Farkas Zsuzsanna, a tánccsoport egyik tagja -, kaprot szinte minden­be használtak, és legtöbbször házi tejet vagy kefirt isznak. Szokatlan volt, bogy a boltokban kenyeret csak- felszeletelve lehetett vásárolni. Meg­kóstoltuk a céklasalátájukat is: fur­csa volt számunkra, hogy a reszelt, párolt cékla tejes-paprikás szósszal kerül a tányérokra. De például kü­lönleges íze volt a korpa-italuknak is, amelyben a korpa joghurttal és kávéval van összekeverve.- Jártunk kézműves vásárban is - veszi át a szót Farkas Zsuzsanna -, ahol szebbnél-szebb fából, bőrből, lenvászonból, kézzel készített tárgya­kat, durva gyapjúból készült ruhákat és horgolt kendőket, térítőkét is lát­tunk. A legnagyobb csodálkozást a vízi növényből készült kosarak, sap­kák és táskák váltották ki belőlünk. A tánccsoport vezetője elmond­ta, hogy a gyönkieknek a szombati napon kellett a legjobban kitenni magukért, hiszen először táncházat tartottak a jugoszlávokkal együtt, ezt követően 45 perces műsort ad­tak, amely a csepegő eső ellenére nagy sikert aratott, majd táncoltak egy másik helyszínen még 30 per­cet. Az est fénypontjáról a „farok­tánc” nevű programról Streicher Il­dikó számolt be:- Ez tulajdonképpen Guiness- rekord megdöntési kísérlet volt: tíz percen keresztül kézen fogva teke- redett egy 2000 emberből álló sor. Végül is a „farok” 1340 méter hosz- szú lett. Hogy ez új rekord vagy sem, azt nem tudni, a részvételért mindenesetre mindenki névre szó­ló oklevelet kapott. A fesztivál vasárnap éjfélkor tűzi­játékkal ért véget. A gyönkiek hét­főn indultak haza, de a lengyel-lit-t ván határon még várt rájuk egy fel­lépés: iz öt órás várakozás ideje alatt menettáncba kezdtek. A jó hangulatot látva ehhez egy másik fesztiválról hazautazó cseh csoport is csatlakozott.- A csoportunk korábban sok szakmai megmérettetésen vett már részt - mondja Streicher Györgyné -, de nemzetközi fesztiválon most először. Bízom abban, hogy ben­nünk nem csak a hagyományok és a tánctudás értéke, hanem egymás megbecsülése is növekszik a más­más nemzethez tartozó emberek megismerése által. A tánccsoport vezetője még annyit tett hozzá, hogy ez a feszti­vál tíz évvel ezelőtt, mint táncfesz­tivál kaphatott volna ilyen tartal­mat, de emberileg semmiképp. Hogy napjainkban ilyen jól sikerül­hetett, azt egyrészt - a kapcsolat- tartás szempontjából - az inter­netes világ, másrészt a széleskörű nyelvi tudás tette lehetővé. BENCZE MARIANN 4 i i t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom