Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-02 / 152. szám

2001. JÚLIUS 2., HÉTFŐ A SZÁMÍTÓGÉP ÉS A TÁVKÖZLÉS VILÁGA 7. OLDAL Adatbázis Elhagyott kényes tartalom A brit védelmi minisztérium nemrégiben újabb no­teszgéppel lett szegényebb, a laptopot a minisztéri­um egyik tisztségviselője felejtette egy taxi ülésén. A nyomozás azonnal megindult, hiszen a számító­gépen nemzetbiztonsági szempontból érzékeny, tit­kos anyagokat tároltak, többek között új fegyver- rendszerekkel kapcsolatban is. Az eset nem egye­dülálló, és komoly nemzetbiztonsági problémákat okozott, hiszen a számítógépek merevlemezein katonai és titkosszolgálati informá­ciók maradtak. A nyilvánosságra került esetek közül a tavaly márci­usban a belső védelemmel foglalkozó MI5 egyik számítógépének kelt lába egy londoni pályaudvaron, majd nem sokkal azután a kül­földi hírszerzéssel foglalkozó MI6 selejtezhette egyik eltűnt notesz­gépét. Ezek mindegyike titkos információkat tartalmazott; az MI5 laptopja kifejezetten a belpolitikailag kényes témának számító északír helyzettel kapcsolatos adatokat tárolt. Internet az építőiparban E-habarcs néven internetes építőipari szolgáltatást indított a CeWeb konzorcium. A portál egyelőre az egyéni házépítőknek kínál információkat és on-line fórumot, ám a későbbiekben üzletközi vál­lalkozásként is működtetni kívánják. A CeWeb üzletfejlesztési igazgatója szerint az e-habarcs ( www.ehabarcs.hu ) célja olyan on-line portál kialakítása, ahol az építtető minden információt megtalál, az ötlet megszületésétől az át­adásig. Három fő adatbázis köré épül az oldal: a termékek, mérnö­kök és a kivitelezők adatbázisa jelenti a legfőbb információforrást. Az építtető ezek közül választva adhatja fel megrendelését, kérhet be ajánlatokat és választhatja ki a kivitelező partnereket. A cégeknek minimális (1000 forintos) havi díjat kell fizetni azért, hogy bekerül­jenek az adatbázisba, és ajánlatkérésenként további pár száz (de legfeljebb havi 3000) forint fizetendő. A CeWeb azt reméli, hogy ez év végére minden adatbázisban legalább 500 vállalkozás szerepel. Együttműködés az on-line csalás ellen Magyarország is részt vesz abban a kezdeményezés­ben, amely egy új weblapon keresztül szeretné fel­venni a küzdelmet a határokon átívelő on-line csalá­sok ellen. Az Econsumer weblap 13 ország erőfeszí­téseit egyesíti, az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Hivatalának (FTC) vezetésével. A két részből álló weblap a www.econsumer.gov címen található: az egyik egy többnyelvű (angol, spanyol, francia, német), mindenki számára szabadon hozzáférhető, nyilvános oldal, ahol a fogyasztóvédelem­mel és a fogyasztóvédelmi hatóságokkal kapcsolatos információk vannak, illetve ahol panaszt lehet tenni. A másik részt jelszó védi, s csak a kormányhivatalok férhetnek hozzá. Az egyezménynek kö­szönhetően a weblapon keresztül beszerzett minden információt azonnal továbbítanak annak az országnak az illetékes hivatalához, amelyben a megvádolt cég működik. A cél az, áll az FTC közlemé­nyében, hogy növeljék az elektronikus kereskedelem iránti bizalmat. Rózsaszín alsóneműs partik Az amerikai dotcom színtér újabb jelensége érte el Európát: a rózsaszín alsóneműs parti. A szen- zációhajhász kifejezés eredeti terminológia sze­rint azt a személyt jelenti, akit hivatalos levele­ken a cégjelzés után tüntetnek fel. Az első össze­jövetelt a múlt hétfőn tartották Berlinben, a né­met Snacker.de online élelmiszer-árusító cég szervezésében. A mot­tó: „tegnap még a papíron meglévő egymillió dolcsidat nézegetted, ma pedig azt számolgatod, hogy mennyit tudsz összegyűjteni a munkanélküli segélyedből”. A következőt Amszterdamban tartja május nyolcadikán a First Tuesday nevű holland vállalat. A cég azt szeretné demonstrálni, hogy az on-line üzlet igenis lehet sikeres, nem olyan tevékenység, amelyet egy cégnek ki kellene vonnia a portfoliójából. A partik célja, hogy unalmas protokollszabályok nél- kül hozzanak tető alá komoly üzleti megegyezéseket. ____■ PC WORLD ... PC World - a szórakoztató Az oldalt a Compulerworld számítástechnika munkatársai készítették az EUROPRESS Sajtóügynökség együttműködésével. Fejlődik a magyar internetes gazdaság Korunk jelképei, avagy az e-kereskedelem jövendő drót nélküli eszközei, a palmtop és a mobiltelefon Az elektronikus kiskereskedelem a teljes hazai kiskereskedelemnek még mindig csak mindössze 0,02 százalékát teszi ki, ám már ez is tízszeres növekedést jelent az előző évhez képest! Az arány nemzetközi összehasonlítás­ban a magyar internetes kiskereskedelem egy-két éves lemaradását mutatja Nyu- gat-Európához, és négy-öt éves lemara­dását az USA-hoz képest, ahol az elekt­ronikus kiskereskedelem aránya eléri az összforgalom 1 százalékát. A GKI idén először, összességében másodszor végezte el negyedéves felmé­rését az internethasználati szokásokról és a hazai elektronikus gazdaság fejlődé­séről. A közép- és nagyvállalatok köré­ben végzett kérdőíves felmérésre 400 cég válaszolt. A válaszokból kiderült, hogy ezen cégek 16 százaléka rendelkezik az internet üzleti célú felhasználására vo­natkozó kidolgozott stratégiával; 49 szá­zalékuk nem rendelkezik ilyennel, de Repülőjegy a netről tervezi kidolgozását; és végül 35 százalé­kuk nem is tervez ilyesmit. Elektronikus kereskedelmi stratégiája csupán a cégek 7 százalékának van, és további 42 száza­lékuk tervezi kidolgozását. Az internetes üzleti alkalmazások közül a vevői és a beszállítói kapcsolatok kezelésére szol­gáló szoftverek a legelterjedtebbek, és ezek a következő egy-két év során is megőrzik vezető pozíciójukat. Kevésbé népszerűek a marketinget, az adminiszt­rációt és a logisztikát támogató alkalma­zások. A megkérdezett cégek 17 százalé­ka vásárolt már elektronikus piactéren, és 26 százalék tervezi a vásárlást, ami az on-line beszerzési forma népszerűsé­gének növekedését jelzi. Az is kiderült, hogy a magyar közép- és nagyvállalati kör idén 13 százalékkal akarja bővíteni informatikai szakembergárdáját. _______■ Inte rnetes repülőjegy-értékesítő szolgáltatás indult a www.eiegv.hu címen. A webhely - amelynek kiépítése mintegy 8-10 millió forintba került - közvetlen lakossági jegyren­delésre, illetve kis utazási irodák számára a nagy jegyfoglaló rendszerek egyikéhez, az Amadeushoz való csatlakozásra ad módot. A Webtour Kft. rendszere jelenleg két utazási iroda saját árait, illetve az úgynevezett nyilvános árakat tartalmazza, a menet­rendek közül pedig az összes fontos repülőtársaság adatai elérhetők. A számba jöhe­tő fizetési módok közül az azonnali bankkártyás fizetést részesítik előnyben, mivel ezzel csökkenthetik a már megrendelt jegyek esetleges lemondásával együtt járó adminisztrációt. E mellett - a magyarországi realitások miatt - szükségesnek látták az átutalással, csekkel, illetve futár útján kézpénzzel való fizetés megvalósítását is. A bankkártyák biztonságos kezelését partnerük, az OTP segítségével oldják meg. Mobiltelefon hallássérülteknek Az UMTS, a harmadik generációs mobiltele­fon-rendszer teljesen új kommunikációs lehetőségeket teremt a hallássérültek számára. Ennek érdekében európai tudósok dolgoznak olyan UMTS-szabványú mobilte­lefon fejlesztésén, amely­nek használatakor a siketek jelnyelvük segítségével tele­fonálhatnak, és szerezhet­nek információkat. Ezt az aacheni műszaki főiskola technikai informa­tikai tanszéke, vagyis a pro­jekt egyik tagja tette közzé május 7-én. A hároméves munkában tíz, Spanyolor­szágból, Angliából, Svédor­szágból illetve Németor­szágból származó csoport vesz részt. A projektet 12 millió márkával támogatja az Európai Unió. A laptopszerű videotele­fonba kicsi kamerát építe­nek; a képátvitelnek kö­szönhetően két nem halló ember „teljesen természete­sen” telefonálhat egymással kézjelek segítségével. A si­ketek és a hallók között folytatott beszélgetéseket pedig jeltolmácsközponton keresztül bonyolítják majd le - mondta Jörg Zieren, az aacheni kutatócsoport tagja. A jeltolmács a halló szá­mára lefordítja majd a kép­ernyőn látható kézjeleket. A „WISDOM” (Wireless Information Services for Deaf people on Move - Sike­tek mozgáson alapuló mo­bilinformációs szolgáltatá­sa) fejlesztése várhatóan 2003 végére lezárul. A hagyományos mobilo- kat legfeljebb SMS küldésé­re használhatták a hallássé­rültek. ■ 2000-ben a magyar vállalatközi inter­netes kereskedelem értéke 21 milliárd, az elektronikus kiskereskedelem volu­mene pedig 1,1 milliárd forint volt - ez derült ki a GKI Gazdaságkutató negyed­éves gyorsjelentéséből. Az egyházakat gyakran éri az a vád, hogy nem tartanak lépést a világ fejlődésével. E vád ellen­pontjaként a közeljövőben a német hívők már SMS-ben is megkaphatják a szentbeszéd és a mise szövegét. Az öüet a Hannover Evangelical Youth diakónusától, Stefan Heinzétől szár­mazik. A 45 perces ceremónia szöve­gét összesűrítik 6 SMS-üzenetbe, amelyben benne foglaltatik a köszön­tés, néhány imádság, a szentbeszéd (ez az üzenet egyébként a legnépsze­rűbb) és a zárógondolatok is. Az üze­netekben néhány rövidítést is használ­nak, pl. Isten és Jézus nevének csak el­ső betűjét írják be, hogy helyet takarít­sanak meg. Eddig 1400-an iratkoztak fel a szolgáltatásra. Heinze bízik abban, hogy így olyan embereket is meg tudnak győzni a val­lás fontosságáról, akik eddig hitetle­nek voltak, illetve jobban tudják akti­vizálni a lusta vagy passzív hívőket, bár az igazi célcsoport a fiatalok. Szá­mukra ugyanis néha unalmasnak tű­nik a 45 perces mise, és ugyan hitből végighallgatják, de egy 20 perces „ver­ziónak” jobban örülnének. A berlini Wolfgang Huber püspöke úgy véli, hogy SMS-ben nem lehet visszaadni a mise szakrális élményét. A püspök ugyan nem ellenzi az ötletet, de sze­rinte a technikai korlátok miatt sem az együtténeklés, sem az „utolsó vacso­ra” SMS-ben nem tudja megérinteni a hívőket. ■ Bors az amerikaiak orra alatt A vádlottak padján a 15 éves cracker Kiberzsaruk Britanniában Nem olvasnak bele a magánlevelezésbe Bűnvádi eljárás indult egy tizenöt éves amerikai középis­kolás ellen, mert a vád szerint két évvel ezelőtt betört az USA kormányának egyik számitó­gépes rendszerébe. A cracker azt a vonalat támadta meg, amely folyamatosan nyilván­tartja az amerikai légierő repülőgépeinek helyzetét. A fiatalember még csak tizenhárom éves volt, amikor 2000. március 28- án bejutott a Scott légitámaszpon­ton található Air Mobility Com­mand System és a Volpe Centerben lévő US Department of Trans­portation közötti biztonságos vo­nalra. Kormányhivatalnokok szerint a megtámadott rendszereken találha­tó információkat békeidőben bizal­masan kezelik, háborúban viszont szigorúan titkosak. A cracker sok borsot tört a rendszergazdák orra alá. Az első jelentkezés után nem sokkal, március 30-án és 31-én egy „sniffer” program segítségével az összes adatforgalmat lehallgatta a hálózaton és olyan cracker progra­mokat futtatott, amelyek eltüntetik a behatolás nyomát. A fiú összesen hatvanhatezer dolláros, azaz körül­belül húszmillió forintnak megfele­lő kárt okozott a rendszerben. Bár az elkövető fiatalkorú, komo­lyan megbüntethetik: állami tulaj­don szándékos megrongálásának bűntette miatt tíz évet, a hálózat ille­gális lehallgatásáért öt évet, a négy­rendbeli illetéktelen behatolásért egyenként harminc napot kaphat a legrosszabb esetben. Mivel az elkö­vető fiatalkorúként áll a vádlottak padján, csak huszonegy éves kora után kell letöltenie büntetését, és sokkal enyhébb büntetésre szá­míthat. ■ Nyolcvan fős csapattal alakult meg az Egyesült Királyság első, kifejezetten internetes bűnüldözésre szakosodott rendőri egysége. A National Hi-Tech Crime Unit nevet ka­pott osztag az ország terüle­tén szétszórva segíti majd az interneten zajló bűncselek­mények felderítését. A National Criminal Intelligence Service fennhatósága alá tartozó különleges egység 28,62 millió dolláros költségvetéssel gazdál­kodhat. Elsődleges feladata az informá­ciótechnológiai bűncselekmények önálló felderítése, illetve a helyi rendőri szervek segítése lesz. Emellett fontos feladatuk az inter­netes bűnözés és az azokat végre­hajtó csoportok feltérképezése is. Ehhez a londoni székhelyű csoport az informatikai cégek segítségét is igénybe kívánja venni. Jogvédők azonban nem egyönte­tűen lelkesek az egység életre hívá­sa miatt, mert véleményük szerint a csoport által vizsgálni kívánt ügyek döntő többsége nem nevezhető szi­gorúan csak on-line bűnözésnek. Aggályosnak tartják továbbá azt is, hogy a bűnözés visszaszorításának ürügyén a kormányzat esetleg erre a médiumra is ki kívánja terjeszteni erőteljesebb ellenőrzését. Nem ér­zik tisztázottnak az új egység sze­mélyiségi jogokkal összefüggő ma­gatartását sem. A National Criminal Intelligence Service szóvivője fontosnak tartot­ta megjegyezni, hogy az egység nem a magánlevelek olvasgatásá­ban, hanem a szervezett bűnözői csoportok súlyos bűncselekmé­nyeinek felkutatásában kíván je­leskedni. ■ Nem Bill Gates a leggazdagabb A The Sunday Times listája szerint már nem Bill Gates a világ leggazdagabb embe­re. A dobogó legfelső fokát immár Sir Robson Walton, a Wal-Mart és az Asda nemzetközi szuper­market-hálózat tulaj­donosa birtokolja. Robson Waltonak a lista adatai szerint 45,3 milli­árd fontos vagyona van, amely csaknem nyolcmil- liárd fonttal több, mint a Microsoft vezető szoft­vertechnológusának ösz- szekuporgatott pénzecs­kéje. A harmadik helyen Larry Ellison, az ameri­kai Oracle szoftvercég alapító vezetője áll, őt kö­veti a listán a szaúd-ará- biai olaj mezők ura, Fahd király, majd Warren Buffet és Paul Allen, a Microsoft második embe­re következik a sorban. Gates tavaly 53 milli­árd fontra becsült vagyo­nával még fölényesen ve­zette a listát, de ez az összeg főkként technoló­giai részvények árfolya­mának tavalyi jelentős esése miatt 37,5 milliárd fontra csökkent. Azonban az összeállítás készítői megjegyzik, adakozóked­ve töretlen, hiszen több mint egymilliárd fontot adományozott különböző karitatív célokra. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom