Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-14 / 163. szám
10. OLDAL HÉTVÉGI MAGAZIN 2001. Július 14., Szombat „A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által”. (2Tim. 1,14) Van idő, még a tehetséges és küldetését odaadóan teljesítő, elhívott tanítvány életében is, mikor jól jön a bátorító, figyelmeztető szó, a küldetés folytatására bíztató üzenet. Van idő, amikor az egyház lelkészei és a gyülekezet tagjai is elbizonytalanodnak, visszahúzódnak, elhallgatnak, sőt szégyellik a Krisztus evangéliumát. Pál apostol a fent olvasható igékben arra bátorítja tanítványát - Timóteust -, hogy ne torpanjon meg, hanem vállalja és hűségesen végezze a rá váró munkát, küldetésének teljesítését. Pál apostol a második római fogságból írja ezt a levelet Timóteusnak. Ez a fogság az előzőnél már sokkal szigorúbb. Pál apostol már nem reménykedik többé a szabadulásban, hanem várja a szenvedést és a mártírhalált. A keresztény ember nem csak emlékező ember. Pál apostol nem csak az emlékeiből él. Idős kora ellenére és a mártírhalálra készülve tud előre is nézni, a jövőre tekinteni, van reménysége. Tudja kiben hisz - a feltámadt és élő Jézus Krisztusban - s a halál ellenére is van reménysége, mert bízik abban, hogy Krisztusba vetett hite elegendő az Isten számára, s elegendő arra, hogy átsegítse őt a halálból az életbe. Mind a mai napig a Krisztusban bízó hit elegendő az Istennek. A Krisztusba vetett hit erőt és tartást adhat áz életünknek. Gondoljunk csak a cirkuszi trapéz mutatványokra és benne az izgalmas jelenetre, amikor fent a trapézon két ember egymás kezét szorítja meg, s az egyik hirtelen elrugaszkodik és szaltót csinál a levegőben. Ezt az embert egy erős kéz tartja, az ugrás pillanatában azonban elengedi ezt az erős kezet, de hisz és bízik abban, hogy ez a tartó kéz, a következő pillanatban újra megfogja, megtartja öt. Az életünkben is vannak ilyen helyzetek, amikor csak egyetlen egyre számíthatunk, erre a biztosan tartó kézre. Egy láthatatlan kézre, amely megfog, utánunk nyúl, megtart bennünket, még ha úgyis tűnik, hogy elengedett és magunkra hagyott. Ma is megtapasztalhatjuk mindannyian, hogy a Jézus Krisztusba vetett hitünk megtartó, gyógyító, elrontott életünket helyreállító erő lehet az életünkben. Sokan mondták már nekem: -„Krisztusba vetet hitem tartott életben.” A hit, a Jézus Krisztusba vetett bizalom, életben tartó, üdvözítő erő a mi számunkra is. A halálon, a koporsón, a síron túl már semmi más nem tart meg, csak Isten utánunk nyúló, láthatatlan erős keze. Soha nem felejtem el egyik ismerősömet, aki a kórházban így búcsúzott el tőlem: „Tudod, most átmegyek a hitből a látásba.” A feltámadott és élő Jézus Krisztusba kapaszkodó hit életben tartó erő. Ezért érdemes úgy élni, ha egyszer számadást kell készítenünk, mi is elmondhassuk: „futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” A keresztyén ember 'élete mind a mai napig gazdag élet. Van múltja, van jelepe és van jövője - Jézus Krisztusért. Pál apostol gazdagsága és élete Jézus Krisztusban van. A Krisztusra tekintő hite, a drága kincs el- vehetetlen tőle és független minden külső körülménytől, mert Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Van idő, még a tehetséges és elhívott tanítvány életében is, amikor jól jön a bátorító, figyelmeztető szó, a küldetés folytatására bíztató üzenet. S van olyan időszak a mi életünkben is, amikor jól jön a mi számunkra is a bátorító és erősítő üzenet, a hivatásunk folytatására buzdító jó hír. Figyeljünk mi is az Isten igéjére és halljuk meg mi is a bátorító üzenet: „A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által”. SZABADOS REGINA EVANGÉLIKUS SEGÉDLELKÉSZNŐ Tolna megyei anekdotatár 76. Kistormási egyetmás Árpád fejedelem dédunokája, Tormás adta a nevét, legrégibb lakói az azóta pusztává lett Nagytormásról rajzottak ki. A török és kuruc idők után elnéptelenedett falut 1724-ben élesztették föl a németek. Elég nagy csoda lenne, ha igaz lenne, amit a Tolna megye földrajzi nevei című kötetben írtak 1981-ben: „Eredeti német lakosságából egyetlen német személy él a falúban”. Ha lett volna ilyen Matuzsálem, bizonyosan ő mesélné az alábbiakat... Kálmán Dezső írta meg a Fényes napok, zord éjszakák című sorozatában az 1848-as megesett követválasztást. „A kölesdi választó kerületben Zsivora György volt az első, aki fellépett. Ki ne ismerné Tolna vármegyében e nevet? Derék, jellemes férfiú, geniális ész, erős akarat, a legmesszebb menő humanitás de mindez föleresztve bizonyos aulikus érzelmekkel, amelyek akkor nemigen voltak kelendők. Akik Zsivorát nem óhajtották, azok éppen a tizenkettedik órában Perczel Miklóst, a liberális párt egyik kitűnőségét kiáltották ki követjelöltül. Megkezdődött aztán a szavazás. A kölesdiek Perczel emberei voltak, a kistormásiak Zsivóráért lelkesedtek. Az uradalmi nagyvendéglőben (azaz a tós- megyeházán) folyt a szavazás. Fönt az emeleten, a táncteremben. A kölesdi választó polgárok a lép- csőzeten álltak jobbról-balról két oldalt, s mikor egy-egy Zsivorára szavazó kistormási választó végigment közöttük, mindnyájan egyet-egyet csíptek rajta, úgyhogy a szegény megcsipkedett jajgatva menekült az alkotmányos jogok gyakorlásának színhelyéről." A másik eset szintén ebből a sorozatból való, de már a Bach- korszakból. „Egy kistormási polgártárssal történt meg..., mikor a bebörtönzések, akasztások még napirenden voltak. El találta szólni magát az atyafi valahol, és olyanformát mondott, ami felségsértésnek is beillett. Persze, hogy hamar elcsípték és törvény elé idézték. Az atyafi a tárgyalás folyama alatt folyvást Franz Josefről beszélt, vaskövetkezetességgel elhagyva mindig a császár és király titulust. A bíróság egyik tagja, aki sportot űzött abból, hogy a rebellis svábot magyar nyelven vallassa, egyszer kegyetlenül rárivall: - Hát kendnek annyi esze sincs, hogy midőn Ferenc Józsefet említi, odategye, hogy felséges király és császár? - A se nem király, se császár nem fan meg! - Miért nem, te rebellis? - Azért nem fan meg tóráinak, mert nincs neki sipka. Azt értette az atyafi, hogy ő felsége nincs megkoronázva.” A történet önmagában is érdekes, de úgy is, hogy mindezt I. Ferenc József uralkodása alatt írták meg, 1895-ben... JIH DR. TÖTTÖS GÁBOR REJTVÉNYFEJTŐKNEK Megfejtésként beküldendő a vicc A június 30-i rejtvény helyes Stefik Tímea Dombóvár, Allende poénja a Tolnai Népújság szer- megfejtése a következő: u. 16. 1/3., Csimma Ferencné kesztőségének címére 7100. „Jó ég, átmentem Görögország- Szekszárd, Hiding u. 5., Kovács Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: ba”. Krisztina Tengelic, Kolozsvári u. 71. A borítékra, levelezőlapra, A helyes megfejtést beküldők 35., Lázárné Horváth Judit kérjük írják rá: Rejtvény! Bekül- közül könyvet nyertek: Laszk Gyönk, Ifjúsági ltp. 21. dési határidő: július 27. Györgyné Gyönk, Ifjúság ltp. 35., Gratulálunk! % /Vvj * PIROS SZIRM \ VIR'G EG SZÉN PONTOS ID M R T R K URAL- KOD ; SZÜLT'N N VÉL BESZ D ELEME SZENT, R VIDEN ~1 K MIAI ELEM 1 J‘ RG‘ NY, VERDA A SZ L SZELLEME V £ - <; RZ KEL OKTALAN ►t t t t ♦ t t (s k L 'LARCOS H S EZEN A HELYEN ► Wr\ NAGYOT MOND HAT'R- RT K ** t MAIL SZ'N SZ- N , VA ► L VERBUM M V SZÍ TESTK P ►t tJn plli m ► t _ A T STEP; » T' NC ZAMAT ~1 RV - NYES L A M LT ID JELE ~1 r SZ'LAK CSŐM JA ► ISM T- L D D'SZ'T S T ► t t VZG Z EJHA ! MEGL TT (VAD) ► HOROSZKÓP KOS (III. 21.-IV. 20.) Szerelem: Nehezen talál vissza a régi kerékvágásba. Hivatás: Ne erőltesse azt, ami nem sikerül az első nekifutásra. Inkább törje a fejét valami olyan megoldáson, ami eddig másnak nem jutott eszébe. BIKA (IV. 21.-V. 20.) Szerelem: A sorsdöntő randevút halassza későbbre. Hivatás: Az irigyei újra támadásba lendülnek, mert nehezen viselik, hogy önnek eddig minden sikerült. IKREK (V. 21.-VI. 21.) Szerelem: Egyszer fenn, máskor lenn. Hát most inkább a lenn jellemző érzelmi életére. Hivatás: Meglehetősen szétszórt, nehezen tud a megoldandó feladatra koncentrálni. RÁK (VI. 22.-VII. 22.) Szerelem: A boldogság tartós vendég lehet az otthonában, ha elfogadja, hogy a párja olykor magányra vágyik. Hivatás: Hallgasson a megérzéseire! Most könnyen belelát mások gondolatába. OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 23.) Szerelem: A türelem rózsát (és boldogságot) terem. Csak próbálja meg fékezni indulatait, és ne sértődjön meg apróságok miatt. Hivatás: Ha nem tudja tartani a száját, akkor főhet a feje, hogyan tegye jóvá meggondolatlan szavait. SZŰZ (Vili. 24.-IX. 23.) Szerelem: Ne féljen az érzéseitől, ne mondjon nemet, ha a partnere valami új dologgal áll elő. Hivatás: Próbáljon meg lazítani! Ha túl görcsösen végzi a munkáját, biztos, hogy valami baj becsúszik. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) Szerelem: Mosolyra mosoly a válasz. Hangulata mindig visszatükröződik partnere viselkedésében. Hivatás: Túl fáradt ahhoz, hogy új dolgokat kezdeményezzen, sőt, még a rutinfeladatok is nehezére esnek. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Alighanem nagyon elbízta magát, így aztán tragédiaként éli meg a legkisebb ellenkezést is. Hivatás: Egy biztosra vett üzlet vagy megbízás az utolsó pillanatban meghiúsul. NYILAS (XI. 23.-XII. 21.) Szerelem: Vannak hetek, amikor minden összejön. Hol túl sok a jóból, hol meg a bajból. Hivatás: Ha valami nem az elképzelései szerint alakul, nem az egész világot kell okolni miatta. BAK (XII. 22.-I. 20.) Szerelem: Az előre aprólékosan eltervezett randevú alighanem egészen különös fordulatot vesz. Hivatás: Amennyiben a kollégáival nézeteltérése volt, most ők kezdeményezik a békülést. VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 19.) Szerelem: Az új barátság gyorsan szerelemmé mélyül, s ha eddig komolyan elkötelezte már magát, akkor most a régi szálak végleges elszakításán töri a fejét. Hivatás: Rossz hétkezdés után kedvező fordulatot vehetnek az ügyek. HALAK (II. 20.-III. 20.) Szerelem: Lehet, hogy a héten valakiben nagyot csalódik. Nem szabad általánosítani egyetlen ember hibái miatt. Hivatás: Érdemes volna fontossági sorrendet kialakítani a teendők közt, hogy ne ússzon el a határidőkkel! Egy blues fesztivál utóérzetei In memóriám B. F. Ebben a mókuskerék-világban kellenek momentumok, melyekre várni érdemes, melyekre készé az ember. Karácsony, nyaralás, születésnapok,... vagy éppen egy blues fesztivál Pláne, ha az ember a barátja jóvoltából a születésénél is jelen lehetett. Ha felteszem a Mini együttes egyik CD- jét, beindul az „időgép”, és én megint ott ülök 1993-ban a paksi Új Hullám sörözőben és élvezem az élő zene varázsát. Az idén csak egy napra tudunk menni és csak páran, de ott vagyunk. Fülledt meleg kinn is, benn is. Mindenkiről folyik a veríték, de finomak a borok és hideg a sör. Gyűlik a nép. Zömmel negyvenesek. Nekik való zene szól a színpadról, de a tiniknek is tetszik. Táncolnak, csapolnak. A sztárvendégtől a basszusgitáros cseréje után sem vagyok oda, a finn banda utána viszont fantasztikus. Szóval minden a megszokott medrében folyik, csak én pillantok gyakrabban a bejárat felé. Valami azért mégsem az igazi. Szeretném, ha belépne a barátom, akivel ’93-ban ott voltunk a lemezfelvételen, és utána még egy jót beszélgettünk a zenészekkel és egymással. A barátom, akivel az utóbbi időben távolabb lakva egymástól csak ritkábban tudtunk találkozni, de a blues fesztivál egy fix pont volt a találkozásra Szeretném, ha belépne, és vállon veregetne, hogy csak rossz tréfa volt az egész, nem is igaz, amü hallottam róla hogy néhány nappal a fesztivál előtt elbánt vele az infarktus, hogy már soha többé ne hallgathassuk együtt a blues-t, és ne gitározhassunk, énekelhessünk együtt többé. Nem hittem volna, hogy egyetlen ember ennyire tud hiányozni egy ilyen nagy tömegből. Persze jövőre is ott leszünk, és majd a többin is, de ezek nekem már mindig egy kicsit másmilyenek lesznek, mint az eddigiek. Hiánya folyton ott bujkál már eztán nekem egy-egy édes-szomorú blu- es gitárszólam mögött. b. gv. A DÉDÁSZ Rt átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia- szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték segy.szakaszát. Ennek eredményeképpen: fi ■ Cseresznyés puszta egész területén, valamint a Gyapa Aranykalász TSz. területén 2001. július 16-án egész nap, B Cseresznyés puszta egész területén, valamint Gyapa községen, a Gyapa olajfejtő és a Gyapa Aranykalász TSz. területén 2001. július 17-én egész nap, t,4i ■ Gyapa puszta területén, Gyapa juhászháznál, 2001. július 18-án és 19-én egész nap, ■ Németkéren a Zrínyi, a Hunyadi, az Akácos, az Ifjúság, a Kassai, a Pozsonyi, a Szabadság, az Ady, a Széchényi, a Béke és a Kolozsvári utcában 2001. július 18-án egész nap, Németkér egész területén 2001. július 19-én egész nap, Németkéren a Széchenyi, a Kolozsvári, a Kossuth, a Virág, a Solymár, a Dózsa és a Petőfi utcában, valamint a Siefer közben 2001 . július 20-án egész nap áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás kimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság A I t á I <