Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-12 / 161. szám

SPORT 11. OLDAL 2001. JOuus 12., Csütörtök Arató Dáviddal új időszámítás kezdődött A Fausto Coppi Gazzera szekszárdi bringása fantasztikus csúccsal nyerte a prológot Steig Csaba tavalyi sikerét és Arató Dávid második he­lyét követően joggal biza­kodhattunk, hogy a szerdai prológot követően az idén is szekszárdi ötheti magára a Fiat Gemenci Nagydíj össze­tett első helyén álló kerekes­nek dukáló kék trikót. A bravúr ezúttal Aratónak si­került. Kerékpársport A tegnap este huszonhetedik al­kalommal rajtoló nemzetközi or­szágúti kerékpárverseny szerve­zői évről-évre remek mezőnyöket hoznak össze, s az előzetes tervek szerint a Nagydíj történetében először idén profi csapatot is az indulók között üdvözülhettünk volna. A feltételes mód azonban sajnos, maradt is, hiszen a harma­dik kategóriás lengyel Weltour Radio Katowice együttese az utol­só pillanatban visszalépett, akár csak a részvételi szándékát koráb­ban ugyancsak visszaigazoló finn és tunéziai gárda is. A XXVII. Fiat Gemenci Nagydíjra azonban így is 87 fős, erős mezőnyt sikerült verbuválni, hiszen a legkiválóbb honi klubok, a Mapei-Kanizsa KK, a Colombina FTC-Eurent, va­lamint a Postás Matáv mellett is­mét Szekszárdon köszönthettük a sokszoros győztes szlovák Dubnica gárdáját is. Az idei ver­senyre - a már visszatérő vendég­nek számító jugoszláv, német és osztrák együttesek mellett - a szekszárdi Arató Dávid klubja, az olasz Fausto Coppi Gazzera kere­kesei is rajthoz álltak. A szerda esti - a Garay tér és a Kálvária tető közötti két kilométe­res szakaszon kijelölt - hegyi idő- futam-versenyt az 1999 áprilisá­ban tragikusan fiatalon elhunyt korábbi kiváló szekszárdi brin- gás, Sajó Péter emlékének adózva Prolog Sajó Péter emlékére A Szekszárdi Spartacus kilenc­szeres felnőtt országos bajnoka tizennégy évesen egy helyi tehet­ségkutató verseny megnyerésé­vel hívta fel magára a figyelmet. A Spartacus színeiben összesen öt­ször (1979, 1980, 1983, 1984, 1985) nyert csapatbajnokságot. Az első egyéni felnőtt bajnoki cí­mét 1984-ben szerezte a hosszú távú országúti ob-n. Az 1986-os esztendő különösen sikeres volt számára, hiszen az egyéni időfutam ob-n és a hegyi baj­nokságon is győzött. Egy évvel később, utolsó bajnoki címét begyújtve másodszor is megnyerte a hosszú távú ob-t. A Gemenci Nagydíjon 1982-ben tette le először a névjegyét. Második lett a hegyi egyenkéntin, s hajszál híján megnyerte a szombat esti kritériumot - az utolsó körben, vezető pozíció­ban esett le a lánca. Egy évvel később már végérvényesen beírta a nevét a szekszárdi viadal históríás könyvébe, a 2000 méteres hegyi időfutamon elért 3:55:96-os pályacsúcsa 17 éven keresztül élt. (S él tovább, hiszen tavaly ugyan Steig Csaba 3:52.88 perc alatt ért fel a Garay térről a Kálvária te­tőre, de az 1983-as versenyhez képest módosított, né­hány méterrel rövidebb útvonalon.) Összetett harmadik he­lyét a következő esztendőben sikerült túlszárnyalnia, legjobb Nagydíj eredményét produkálva másodikként zárt az egyéni összetettben. Az 1999 áprilisában 35 esztendősen súlyos betegségben el­hunyt Sajó Péter nevét a FIAT-Gemenci Nagydij nyitó szaka­sza, a 2000 méteres hegyi egyenkénti verseny a jubileumi, 25. viadal óta viseli. rendezik immár második éve. A Poweráde-kupáért zajló prológon tavaly az ugyancsak helybéli Steig Csaba - akkor a Postás-Matáv szí­neiben tekerve - nagyszerű idő­vel, új pályacsúccsal diadalmas­kodott. A tegnap este rekkenő hő­ségben lebonyolított hegymenet­ben az utolsó percekig úgy tűnt, a 3:52.88-as rekord nem kerülhet veszélybe... A több, mint 100 méteres szint- különbséggel bíró két kilométeres aszfaltcsíknak elsőként a csepeli Molnár Pál vágott neki, az első említésre méltó eredményre azonban negyedórát kellett várni. Ekkor a Mapei-Kanizsa KK brin­gása, Oleg Ruban szorította 4:10 alá a legjobb időt (4:09.61). Az ukrán kerekes újabb bő 15 percig bitorolta a trónt, ekkor azonban klubtársa, az amerikai Sean Neally vágott neki hatalmas tem­póban a Garay térről a Kálvária te­tőre vezető útnak, hogy azután négy percen belüli idővel zuhan­jon át a célvonalon (3:58.11). A jenki bringást újabb hosszú per­cekig még csak megszorítani sem tudták, legközelebb a ferencváro­si Árvái Attila, a jubileumi XXV. Fiat Gemenci Nagydíj összetett győztese férkő­zött hozzá (4:01.61). A válto­zást a rajtnál és a célban szép számmal össze­gyűlt szurkolók az egyik helyi kedvenctől, a csúcstartó Steig Csabától várták. Az ugyancsak a nagykanizsai klubot erősítő, az országos bajnok­ság mezőnyver­senyében arany­érmet szerző ke­rekes hatvanha­todikként star­tolt, s a második helyre ért fel (3:59.30). A hegyi időfu­tamon hagyomá­nyosan kiválóan szereplő, eddig tizenhárom első­séget jegyző szlo­A szlovák Glajza az vák Dubnica ke­rekesei ekkor még hallgattak, igaz - tíz év után először - hiány­zott csapatuk­ból az öt győze­lemmel csúcs­tartó Pavol Zaduban. A dubnicai fiata­lok közül aztán a negyed nyolc előtt egy perccel rajtoló Robert Glajza megrázta magát, és 3:58.08-as idő­vel az élre ug­rott. Ekkor oda­lent még tízen vártak az indu­lásra, köztük az utolsó előttiként startoló Arató Dávid. A „szám” 1999. évi győz­tese, tavalyi má­sodik helyezett­je új csapatában, Arató Dávid alaposan megdolgozott a szenzációs időért az olasz Fausto Coppi Gazzera színeiben nagy lendülettel kapaszkodott fel a Bé­kái, szenzációs, 3:46.65-ös új csúccsal haladt át a célvonalon. Á mezőnyből utolsóként induló címvédő ferencvárosi Remák Zol­tán is jól tekert, de nem tudott négy percen belülre kerülni, így a mai, Westel-kupáért zajló 153.5 kilométeres első szakasz előtt Arató öltheti magára az összetett versenyben vezető bringásnak já­ró kék trikót. (FEKETE) Prolog: Poweráde-kupa, 2 km-es hegyi időfutam (Sajó Pé­ter emlékverseny): 1. Arató Dá­vid (Fausto Coppi Gazzera) 3:46.65, 2. Robert Glajza (szlo­vák, ZTS Dubnica) 3:58.08, 3. Sean Neally (amerikai, Mapei- Kanizsa KK I.) 3:58.11, 4. Steig Csaba (Mapei-Kanizsa KK I.) 3:59.30, 5. Árvái Attila (Colom­bina FTC Eurent I.) 4:01.61, 6. Filippo Samogizio (olasz, Fausto Coppi Gazzera) 4:06.00. Képek: la térre, s miután tempója a Mun­kácsy utcán sem csökkent, s a Kálvária tetőre vezető meredek emelkedőn is maradtak tartalé­a Fiat Gemenci Nagydíj hivatalos fotósa Mai program Július 12. csütörtök Ünnepélyes megnyitó a Szent István-téren, 13.30. I. szakasz: Poweráde-kupa 153.5 km-es tömegrajtos egyéni- és csapatverseny. Rajt: Szekszárd, Szent István-tér, 14.10. Cél: Szekszárd, Kálvária-tető 17.55 (várható). Útvonal: Szekszárd-Harc 14.28-Kölesd 14.47-Varsád 14.58-Gyönk 15.05-Diósberény 15.15, Hőgyész 15.26-Dúzs 15.34-Csibrák 15.40-Kurd 15.45-Lengyel 16.01-Kisvejke 16.07-Závod 16.11-Tevel 16.17-Kéty 16.31- Zomba 16.39-Kisdorog 16.54-Bonyhádvarasd 17.00-Bonyhád 17.17-Börzsöny 17.24-Mőcsény 17.31- Szálka 17.39-Szekszárd 17.49-Kálvária-tető 17.55. Gyorsasági hajrák: Gyönk (36 km), Hőgyész (52 km), Bonyhád (123 km). Hegyihajrák: Diósberény (46,4 km), Kurd-Lengyel (68,3 km), Kisvejke (77,7 km), Szálka (142 km). utolsó percig győztesnek érezhette magát 100 Ő T -r tT _* . T ^ Szekszárd Harc 14:10 Kolesd Gyönk Csibrák Kuni Tevel Varsád Hőgyész Kisvejke Zomba Kéty Kisrtomg Bonyhád Szálka Mőcsény Szekszárd 17:55 0 sa 100 ISO Weisz Andrea: közepes A technikás pálya kifogott a fiatal szekszárdin Három szekszárdi az Európa-bajnokságon Németh Gyula tanítványai a kontinenselithez csatlakoznának Július 3-7. között a lengyel- országi Bydgoszcz városa adott otthont az idei RTF If­júsági Európa Bajnokság­nak. Rádiós tájfutás A Szekszárdi RK-t egy versenyző, Weisz Andrea képviselte. A fiatal sportolónak ez volt a második nemzetközi szereplése, először a tavalyi ifjúsági Eb-n állt rajthoz. A kétnapos versenyen egy-egy URH és RH (rövidhullámú) for­dulót bonyolítottak le. A rende­zők viszonylag könnyű - kis A francia Laurent Jalabert volt a leggyorsabb a Tour de France kerékpáros körver­seny negyedik szakaszán, a belga Ludo Dierckxsens és a francia Damien Nazon előtt. Kerékpársport A győztes francia 1992 és 1995 után harmadszor nyert szakaszt a Touron. Az összetettben to­vábbra is az ausztrál Stuart O'Grady áll az élen. Az Huy-től szintkülönbségű, jól futható - er­dős terepen jelölték ki az útvona­lat, s a leküzdendő táv sem volt túl hosszú, de a házigazdák tech­nikás pályát tűztek ki. Ez az első napon meg is érződött Andrea teljesítményén, a várakozásoktól elmaradva a 21. helyen végzett. A másnapi RH forduló sokkal job­ban indult számára, jó időkkel fogta az adókat, és az utolsó „ál­lomásig” a 8. helyre volt jó az ide­je. Ekkor azonban hibázott, és a célba éréskor már csak a 22. hely jutott neki a negyven fős női me­zőnyben. Verdunig tartó 215 km-es etapon, az Ardennekben az első két kere­kes között sprintbefutó döntött. Az üldözőboly - élén Nazonnal hét másodperccel később érke­zett be a célba. Az összetettben O'Grady mögé Jalabert jött fel a második helyre, honfitársa, Christophe Moreau a harmadik. Az összetettben: 1. O'Grady 19:32:49, 2. Jalabert 18 mp. hát­rány, 3. Moreau (francia) 23 mp. h., ... 7. Armstrong 27 mp. h„ 8. Ullrich 30 mp. h. Csütörtöktől vasárnapig Amszterdamban rendezik meg a 23 éven aluli atléták Európa-bajnokságát. A 24 fős magyar csapatból hár­man biztos éremesélyesként indulnak. Atlétika A diszkoszvető Kővágó Zoltán, a gerelyhajító Szabó Nikolett, vala­mint Szentgyörgyi Katalin (5000 m) a legjobb európai korosztá­Továbbra is Július 5-én Szlovéniában rendezték meg a katonai vi­lágbajnokságot, melyen 138 ország 300 versenyzője mér­te össze tudását, mintegy hatezer néző előtt. Triatlon Magyarországot egyedüliként a bonyhádi Gergelics Natália képvi­selte, aki a Zrínyi Miklós Nemzet- védelmi Egyetem növendéke. A fiatal völgységi sportoló az 1500 méter úszásból, 40 kilométer ke­rékpározásból és 10 kilométer fu­tásból álló versenyszámban 2 óra lyos eredménnyel érkezik Hollan­diába. Mindhármuk formája bíz­tató, a címvédőként rajthoz álló Szentgyörgyi pénteken a párizsi Golden League-viadalon 3000 m-en országos csúcsot futott, Szabó június 9-én javított magyar rekordot (61.82 m), Kővágó pedig több nemzetközi versenyen is jól szerepelt. Mellettük a diszkosz­vető - és súlylökésben is induló - 1999-ben negyedik Máté Gábor, valamint a kalapácsvető Tudja Julianna lehet még dobogós. 4 perces új egyéni csúccsal a 10. helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben. Szentirmai Péter aranya Fonyódról Július 7-én, szombaton a rövidtá­vú junior országos bajnokságot bonyolították le Zalaegerszegen, ahol az Anonym SE színeiben Gergelics Dóra állt rajthoz, még­hozzá élete első rövidtávú viada­lán. Dóra az 1500 méteres úszás után elsőként jött ki a vízből, majd a 40 kilométeres kerékpáro­zás után is jó pozíciót tartott, míg a 10 kilométeres futás gyengébbre A sorrendben harmadik U23-as Európa-bajnokságon - 1997-ben Turkuban Szemerédi Eszter (rúd), két éve Göteborgban Szentgyörgyi és Zsivoczky Attila (tízpróba) szerzett aranyérmet - három szekszárdi atlétáért is szo­ríthatunk. Németh Gyula mester tanítványai közül Kroneraff Ág­nes 3000 méteren, Németh Máté 3000 akadályon, míg Csillag Ba­lázs 5000 méteren áll rajthoz a holland városban. sikerült a vártnál, - nyilván ebben közrejátszott a tikkasztó hőség is - így 2 óra 38 perces idejével, első éves juniorként negyedik lett. Július 8-án, vasárnap a közép­távú ob-re került sor Fonyódon. A remekül megszervezett esemé­nyen közel 300 induló versengett a 2500 méter úszásból, 80 kilo­méteres kerékpározásból és 20 kilométeres futásból álló távon. A felnőtt női mezőnyben Gergelics Natália a 6. helyen végzett (4:37). A szenior férfiaknál Szentirmai Péter (4:21) arany-, Lippai Zoltán (4:41) pedig bronzéremmel tá- vozhatott a Balaton-partról. ■ Sportműsor Sakk: X. Tanker-kupa nemzet­közi hexasakk verseny Tamási­ban, a Béri Balogh Ádám Gim­náziumban, 8-14.30. ____■ Ar anyjelvényes fiatal többpróbázók Az elmúlt hét végén Buda­pesten került megrendezés­re a 13-15 éves atléták többpróba bajnoksága. Atlétika Az ország legjobbjait felvonulta­tó mezőnyökben megyénket a Szekszárdi Atlétikai Club és a Dombóvári VMSE sportolói kép­viselték - nagyszerűen. Hárman is aranyjelvényes eredménnyel zárták a viadalt. Eredmények: 14 éves lányok: B-változat: 3. Hegedűs Barbara (Dombóvári VMSE) 2183 pont (80 m gát: 14.3; távol: 474; 300 m: 43.37; 800 m: 2:22.1). A-vál- tozat: 9. Fusz Zsuzsanna 1655 pont, 11. Gaál Zsuzsanna (mind­kettő AC Szekszárd) 1512 pont. 14 éves fiúk, A-változat: 4. Fe­jős Gábor (AC Szekszárd) 1887 pont (100 m gát: 15.8; magas: 164; gerely: 38.57 m; távol: 545). 13 éves fiúk A-változat: 5. Németh Bence (AC Szekszárd) (80 m gát: 12,9; távol: 523; 300 m: 42,5; 1000 m: 3:22.5). ■ ■ Jalabert szakaszgyőzelme formában a bonyhádiak Az Anonym SE sportolói külföldön és itthon is kitűnően szerepeltek

Next

/
Oldalképek
Tartalom