Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2001-07-01 / 26. szám
2001. július 1. ★ SZTÁROK ★ 13 Szabó Ildikó: kertész vagyok A Szeressétek Odor Emíliát! című Sándor Pál-film címszereplőjeként tűnt fel. Néhány év hallgatás után a kamera másik oldalán. A Gyerekgyilkosságokért Cannes- ban fesztiváldíjat kapott, majd 1996-ban bemutatott Csajok című filmjét a hazai mozik is nagy sikerrel vetítették. A Chacho Rom című mozit négy évig forgatta, s épp tegnap került dobozba.- A Chaco-Romra négy évig gyűjtötte a pénzt, s amikor éppen volt, forgatott. így készül a magyar film1- Először is a pénz egy cannes-i díj után nem érdekel. Azt gondolom, hogy nem az én dolgom lenne a pénzt előállítani, más kérdés, hogy pillanatnyilag a pénz összeszedése még mindig az én nevemen megy. Örülnék, hogy ha már léteznének olyan producerek, akik ezt az undorító terhet képesek lennének levenni a filmrendezők válláról.- Ezek szerint pénzt csak önnek adnak?- Természetesen a pénz kihajtása és a hiányzó összeg összeszedése a producer dolga. Ezzel nem én foglalkozom, de a pénz egy részét a nevemre adták, az előző filmjeim hazai és külföldi díjaira való tekintettel. Sipos Kornél, jelenlegi producerem kezdetben még egy ismeretlen gyártásvezető volt, mostanra, mivel már négy éve együtt dolgozunk a filmemen, már az ő neve is elég ismert.- Négy éve dolgozik ezen a filmen. A téma még mindig aktuális?- Én nem csinálok „up to day” történeteket, mert nem érdekelnek a mindennapos történetek. Olyan témákkal kell foglalkozni, melyek örök érvényűek, vagy az ember azt képzeli, hogy azok. Aztán ki tudja, hogy az idők során ki- állják-e a próbát.- Az elmúlt négy év megpróbáltatásai mennyire borították fel, illetve mennyire befolyásolták a magánéletét?- Befolyásolták, eddig is totál idegroncs voltam... - De mások látták, ők mit mondanak?- Azt másoktól kérdezze, de biztos nagyon negatív a kisugárzásom.- Mivel tölti a szabad idejét, ha nem forgat?- Vagy depresz- sziós vagyok, vagy ha süt a nap, gondozom a kertemet. Notórius festő-má- zoló vagyok, mivel egy házat egyedül tartok fenn, abban mindig akad valami.- Tehát mint háziasszony abszolút tökéletes.- Igen, azt gondolom, hogy abszolút komilfó vagyok. Nem tudom, miért, mindenkit csak az érdekel, hogy egy női filmrendező foglalkozik-e a háztartással. Egyébként foglalkozom vele.- Milyen a kapcsolata a gyerekeivel?- Bonyolult, a nagyobbik már régen elköltözött, az 23 éves, a kisebbik 12. Iszonyos szerencsémre - bár meghalt a papája - van egy anyósom, aki ezer százalékban besegít, különben ezt a foglalkozást nem tudnám űzni. Abban az esetben pedig nem is élnék, mert nem tudnék mást csinálni. Inkább baráti, mint szülői a viszonyom a gyerekeimmel. Legalábbis azt hiszem.- Ők is a filmes pályán fognak kikötni?- Mindenki azt csinálja, Született 1951. november 24. Foglalkozása: filmrendező Diploma: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1982) Gyerekei: Gergely (23), Bálint (12) amihez kedve van, és amiben örömét leli. Ha ezt a borzalmas pályát választja, akkor csinálja. Egyetlen nevelési elvem van, lehetőség szerint annyi információval ellátni a gyerekeimet, hogy tudjanak választani, mit akarnak csinálni.- Kártyából, tenyérből jósol. Ez veleszületett képessége vagy tanulta?- Mindenkiben van ilyen irányú képesség, csak valakiben több, valakiben kevesebb. Nekem gyermekkoromban meghaltak a szüleim, így kénytelen voltam az érzékszerveimre hagyatkozni az emberekkel való kapcsolataim, a döntések során. Az a megérzés, hogy barát vagy ellenség, edzette az érzékszerveimet, ami ehhez szükséges. Bár ez alatt a négy év alatt sok nem létező barátságot értettem félre.- A szülei halála után rögtön felnőtté vált?- Egy perc alatt lettem felnőtt, az anyám temetéséről hazafelé jövet.- Hogyan jellemezné a mai filmszakmát?- Nem létezik. Fantomszakma lett. Bagi László lesen A „van mááásik” bohóc 80 éve Eötvös Gábort, a híres zenebohócot 80. születésnapja alkalmából kollégák, pályatársak, barátok, na és a hálás publikum köszöntötte a Fővárosi Nagycirkuszban. A Jászai-díjas, Érdemes Művész, a Magyar Köztársaság Csillagrendjével kitüntetett artista megpróbálta megsaccolni, hányszor adta elő a „van mááásik” tromffal szállóigévé lett trombita- elkobzós bohózatot. Pitti elbűvölte Pekinget Nem mindennapi társaság lépett színre a napokban Pekingben. A 2008-as pekingi olimpiai pályázatot támogató tömegrendezvény díszvendége a három tenor volt, koncertjüket Ács János vezényelte az egykori kínai császári palotában, a Tiltott városban több tízezres közönség és több száz millió tévénéző előtt. Ács kísérte a szintén vendég Pitti Katalint is. Rónai a legújabb „Hídember” Az egykori danubiusos műsorvezető elfogadta Szegő Tibor invitálását, és július 9-től vele ébredhetnek a Bridge FM hallgatói. Beszélgetős, szórakoztató, telefonos játékokkal bővített műsora reggel 6-tól 9-ig hallható majd. Rónai Egon saját bevallása szerint a korai keléstől fél leginkább. Ellentétben a többi adóval, Rónai egyedül áll majd a „hídon”. Megyesi fél a gyűrűktől- Én nem vagyok humorista, ilyen állatfaj szerintem nincs is, egyszerűen zseniális színészek alkotják a stábot a Rádiókabaréban, ők hozzák ki a humort írásainkból - ecsetelte Megyesi Gusztáv, az idei Karinthy-emlék- gyűrű kitüntetettje. A gyűrű 26 éves történetében ő az első díjazott publicista. (A tavalyi meggyűrűzött Gálvölgyi János volt.) Mondja, hogy az írásban a stressz a múzsája, nagyon büszke a kitüntetésre, de soha nem hord gyűrűt. Gyerekkorában volt egy réz Fradi-gyűrűje, ami úgy rászorult az ujjára, hogy az orvos operálta le... Tábori Nóra, a gyorsöltöző Tábori Nóra a napokban ülte 73. születésnapját, s egyben a pályán töltött fél évszázados jubileumát. Huszonhárom évesen szerződött az újlipótvárosi társulathoz, s 1951 óta tagja a Vígszínháznak. Megszámlálhatatlan emlékezetes szerepe közül - kedvencei közé tartozik a Házmestersirató, a Padlás, a Macskajáték, a Sok hűhó semmiért, az Arzén és levendula - az Angyalok Amerikában példázza korát meghazudtoló munkabírását. Már a hatodik ikszen túl kezdte játszani meglehetősen bizarr kettős játékkal a színészt és embert próbáló szerepet Egy idős zsidó rabbit és egy orvosnőt. Befutja vele a színpad díszleteit, lépcsőkön lohol csomagokat cipelve. Mindezt kaftánban, nagy szakállal, hogy később a gyorsöltözés másodperces rekordjait megdöntve átalakuljon ismét orvosnővé... A Padlásban még főzi a szilvás gombócot, de mind több időt tölt már otthon kedvenc cicájával, az ötéves Médikével.- Mindig is volt kutyám, macskám - idézi. - Okos, de öntérvényű macska. Harcos az idegen állatokkal, a többi macskát elűzi. A kert teljes ura. Utcára nem megy, de a tömérdek autó közül megismeri az enyém hangját. Kedveli, ha a balatoni nyaralóban vagyunk, de két hét után már haza akar jönni, aztán menne is vissza, de már mindketten szeretünk inkább itthon lenni. Jövőre, veled, ugyanitt Siófokon, a világ legerősebb embereinek első olimpiáján a magyar duót - a csolnoki Fekete Lászlót és a szombathelyi Mészáros Tibort - a zsűri megfosztotta a az ezüstéremtől. Az utolsó versenyszám a söröshordó-emelés volt. Először a 600, aztán a 750 kilót is teljesítették Feke- téék, a 850 kg sem okozott gondot. Edmonds Douglas, a zsűri ír elnöke elvette a magyarok gyakorlatát arra hivatkozva, hogy Fekete László lába nem volt nyújtva a gyakorlat alatt A nézők berohantak a pályára, a zsűrielnök viszont hajthatatlan maradt pedig Feketéék a 950 kilót is megemelték versenyen kívül. Miután a németek sérülés miatt feladták a küzdelmet, Feketéék ezüstérmesek lettek volna, de így be kellett érniük a hatodik hellyel.- Sajnos csak most értettem meg, hogy a versenybírók előre megírták a forgatókönyvet - mondta szomorúan Fekete László. - Viszont a jövő évi csapatvilágbajnokság rendezési jogát Magyarország kapta meg... PS Mónika a csúcson Megtörtént az, amire kevesen számítottak: egy magyar gyártású műsor nézettsége megelőzte a latin-amerikai szappanoperákét. Az RTL Klub kibeszélő show-ját, a Mónikát május 14. és június 6. között a 18-49 éves korosztályban az éppen tévét nézők átlagosan 39,6 százaléka nézte, míg ugyanebből a körből a tv2 által sugárzott limonádésorozatokat 34,9 százalék választotta. A csinos műsorvezető szerint ez nem az új produkciónak szóló átmeneti érdeklődés, hanem egy hosszabb sikerszéria első komolyabb eredménye.- Érdekes témákat dolgozunk fel, tipikus kisemberproblémákat. Ilyesmivel eddig még senki sem foglalkozott - jelentette ki Mónika. - Nemrégiben készítettünk egy felmérést, s kiderült, hogy a megkérdezettek 70 százaléka szerint a műsor tágítja a látókörüket, valamint segít a saját gondok megoldásában. Azt hiszem, ez a sikerünk titka. A Mónika Show egyébként nemsokára egy hónapra leáll. A szünetet a műsorvezető folyamatos pihenéssel szeretné tölteni. Párjával, valamint kislányával a napokban kívánják eldönteni, melyik trópusi szigetre mennek két hétre nyaralni, a fennmaradó időt pedig azzal töltik, hogy ingáznak Budapest és a horvátországi Isztria között. FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE Heti egy BorosBochkor Boros Lajos és Bochkor Gábor tehát újra áttekert, igaz, most a televízióban, és javában készülnek új, hetente jelentkező talk-show-jukra. Abban ugyan nem volt vita a TV2 két új sztárja között, hogy közösen folytatják tovább, ám arról, hogy melyikük neve kerüljön előre, jó 40 percig nem tudtak megegyezni. Amikor először hallottunk a két médiasztár csatornaváltásáról, sokan azt hitték, ez is csak kész átverés. Aztán kiderült, szó sincs átverésről, és a népszerű páros ősztől a TV2 képernyőjén jelentkezik újra. Igaz, nem az eddig megszokott formát hozzák majd, így mindenki bizalmasabban kezelheti azokat a váratlan helyzeteket, amelyek mögött azonnal a két mókamestert hitték sokan.- Heti egyszer, egy talk-show keretében folytatjuk majd áldásos tevékenységünket ősztől - árulta el lapunknak Boros Lajos. - A műsorba sztárokon, közéleti személyiségeken kívül pályázatok és különféle trükkök segítségével véletlenszerűen bekerülhetnek emberek. Mint megtudtuk, az első adások egyikébe olyan, a magyar médiában érvényesülni vágyó, magyarul érthetően beszélő kínaiakat keresnek, akik közül a legtehetségesebbek esetleg műsorvezetőként is bekerülhetnek a show-ba, amelynek a címe nem más, mint „BorosBochkor”.- Azt nem mondom, hogy minden simán ment, hiszen legalább 40 percet vitáztunk arról, melyikünk neve kerüljön előre - mesélte Boros. - Végül is az döntött, hogy jelzős szerkezetként kiváló ez a név, mint alkoholos lábbeli, amelyben Bochkor valami, és én valamilyen vagyok. Mivel ők ketten már szinte egy bőröndnek számítanak a médiában, ezért egyre többször merült fel bennük, hogy külön is megméressék magukat. Ahogy mondják, a TV2 nem zárkózik el ötleteik elől, nyitottnak mutatkoznak minden eredeti javaslatra.- Benne van a pakliban Lali király aktivizálása is, ám az eredeti elemeket felújítanánk a kor szellemének megfelelően - taglalja Boros Lajos. - A többi elképzelésemet egyébként mindenki elolvashatja a Kybashow.hu internetes honlapon. A népszerű duó egyébként olvasóinktól is várja az ötleteket, hogy milyen műsorban szeretnék őket látni, hallani. Ha valaki papírra veti, és elküldi a VR szerkesztőségébe, azt eljuttatjuk Boroséknak, akik megígérték,'a legjobbakat megfontolásra továbbítják az illetékeseknek. BML ♦ t