Tolnai Népújság, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-06 / 130. szám

12. OLDAL E R RŐL A R R ÓL 2001. Június 6., Szerda | A100 tagú cigányzenekar fergeteges sikere Telt ház előtt fergeteges sikert ara­tott a 100 tagú cigányzenekar a ha­zai német tósebbség egyik legran­gosabb rendezvényén a szekszárdi Pünkösdi Fesztiválon. Raduly Jó­zsef, az egyesület elnöke mint az együttes három tenorját konferálta be Lendvai Csócsi Józsefet, Bufo Ri­gó Sándort és ifjabb Berki Lászlót, akik Diniku Pacsirtájával kápráz­tatták el a közönséget. Hepp Ádám, a rendezvény fő szervező­je elmondta: egy sportriporter úgy fogalmazott, hogy a koncert olyan volt, mint ha fociban a brazil válo­gatott játszott volna Szekszárdon. Nagy erkölcsi siker a világhírű ze­nekar fellépése a fesztiválon, s a nemzetközi kamarazenekari talál­kozóval együtt az bizonyítja, hogy érdemes, mégha költséges is, szín­vonalas programot hozni a Szek- szárdra, mert van rá igény - fogal­mazott a szervező, s köszönetét mondott a támogatóknak, hogy ezt lehetővé tették. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Horoszkóp BAK (XII. 22. -1. 20.) Nehezen viseli a napi súrlódásokat, a szüntelen megfelelést a munka­helyén. Ingerült és ideges emiatt. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 20.) Alá posan összekapott a párjával egy kisebb családi ügy miatt. Dacol, pedig a szíve mélyén tudja, nincs mindenben igaza. HALAK (II. 21. - III. 20.) Bíz zon jobban a barátaiban, jó szán­dékukat már többször bizonyí­tották. Ne keressen mindenkiben ellenséget. KOS (III. 21. ■ IV. 20.) Váratla­nul nagy öröm éri, tombolán nyer egy kétszemélyes tengerpar­ti utat. Most azon töri a fejét, ki­vel menjen nyaralni. BIKA IV. 21. - V. 20.). Jobb ha most nem kér és nem is ad köl­csön pénzt, a terveibe egyik sem fér bele. Próbáljon meg annyiból kijönni, amennyije van. RÁK (VI. 22. - VII. 22.) A szere lem irányítja most érzéseit, aján­dékozó, költekező kedvében van. A mindent elsöprő érzés önt is meglepi. OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) Időhiányban van, és ennek min­dig kapkodás és idegeskedés a vége. Lazítson, és közben rang­sorolja a teendőit. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Kirob bánó formában van, mind a mun­kahelyén, mind a családjában nagy megbecsülésnek örvend. A szakmai sikerek feldobják. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Lég várakat épít, amikor olyan dol­gokról ábrándozik, melynek sem érzelmi, sem anyagi lehetőségei nincsenek meg. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) Ki egyensúlyozott természete jó ha­tással van a kollégáira. Megnyug­tató a hangja és a viselkedése is. IKREK. (V. 21.- VI. 21.) Ne le gyen babonás, nem kell min­den eseményt intő jelnek bé­lyegeznie. Bízzon jobban ön­magában. NYILAS (XI. 23 - XII. 21.) Úgy érzi, nem jut egyik pontról a má­sikra, noha szorgalmasan végzi a feladatait. Tartson ki, a helyzet javulni fog. ____■ Hum or VERIK A GYEREKET! Mórickáék lakásából nagy jajveszékelés hallatszik. Az egyik szomszéd figyelmezteti a gyereket:- Móricka, verik a bátyádat!- Tudom - feleli Móricka hunyorogva -, kidöntöttem a tintát a szőnyegre... APAI BÜSZKESÉG A sofőrnek gyermeke született. Kérdik tőle:- Kire hasonlít az újszülött?- A szemét tőlem örökölte, az orrát a feleségemtől, a hangját az autódudámtól. MEGHATÁROZÁS- Apa, mi a visszhang?- Az egyetlen dolog, fiam, ami megakadályozza anyádat abban, hogy az övé legyen az utolsó szó. ROSSZ TAPASZTALAT- Sohasem udvarolok többé lányoknak.- No, miért?- Egyszer próbáltam meg, és azonnal a feleségem lett az illető. ■ Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő NORBERT, CINTIA nevű kedves olvasóinkat. Norbert: Germán eredetű név, jelentése: északi fény. A katolikus liturgikus naptárban Szent Nor­bert püspök [t 1134), a premontrei rend alapítója. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Vasszárion és Új Szent Hilárion emlékezete. HAJDAN: Június hatodikén 265 éve, 1736-ban hunyt el Höbling János, a dunaföldvári plébániatemplom építőmestere. 120 éve, 1881-ben hunyt el Szekszárdon korongi Lippich István volt '48- as őrnagy (más adat szerint százados), akit előbb halálra, majd 12 évi várfogságra ítéltek. 105 éve, 1896-ban Ferenc József Madi Kovács György táborszernagynak, Gerjen birtokosának az I. osz­tályú vaskorona rendet adományozta. 100 éve, 1901-ben a buda­pesti sebészeti klinikán belehalt sérüléseibe az a bonyhádi kis­fiú, akit „pajtásai játék közben összevertek”. 55 éve, 1946-ban Újdombóvár lakói beadványban kérték, hogy ne egyesüljenek Dombóvárral. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 24. Mk. 12.18-27. Református: Préd. 7,114- ApCsel. 3,1-14. Evangélikus: Ef. 1,11-14. ApCsel. 6,8- 15. Ortodox: Róm. 1,18-27. A NAP KÉL 4.38 órakor, nyugszik 20.38 órakor. A Hold kél 21.07 órakor, nyugszik 5.07 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 124 cm, Paks 282 cm, Dombori 309 cm, Árvízkapu 683 cm. A Sió Pa­lánknál 178 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Szeri Árpád. Tel: 511- 527. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Koós Attila 74/450-450; 20/912-0529, Máté Réka 30/986-1967. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Olvastam - Láttam - Hallottam SZERI ÁRPÁD Még lehet kedvenc Nem tudom, mennyire népszerű a tévénézők körében a Hovato­vább nevű, úgymond játékos vetélkedőműsor: ebben a kategóriá­ban mindenestre ez van (ezt kell szeretni), nehéz tehát az össze­hasonlítás, de ha önmagában nézzük, akkor is túlzás lenne ko­moly szellemi kihívással megvádolni a produkciót. A stúdióba kért, ismert vendégek - művészek, élsportolók, televíziós személyi­ségek - visszatérően bugyuta feladatokat oldanak meg, pontosab­ban, miután különösebb szellemi, mentális, fizikai koncentráció­ra és teljesítményre nincs szükség, válnak részeseivé egy-egy tenni­valónak. Azonosulni így nincs is nagyon kivel, ráadásul a műsor­vezető sem kényezteti el briliáns személyiségével a nézőket, lévén, hogy stílusa majdhogynem riasztó. Mindezen okok miatt a prog­ram az esetek jelentős részében csak egy villanásnyi időre jelenik meg otthon, a televízióm képernyőjén: arra a pillanatra, míg azonnal tovább nem lépek a távkapcsolóval. Legutóbb azonban, minden fenntartás ellenére is jó volt végig­nézni a műsort, hiszen szűkebb pátriánkból, Szekszárdról méret­te meg magát - Levente Péter, azaz Móka Miki által - egy csapat: s a rokonszenves Tücsök klub nemcsak indult, de győzött is, s lett gazdagabb az egymillió forintos főnyereménnyel. Ezt a példát, ha­sonlóan a legjobb eredménnyel, már csak követni kellene más Tolna megyei gárdának: s ki tudja, ezek után még a kedvenc mű­sorommá is válhatna hovatovább a Hovatovább. a ton h e ly ze t ftoFntlíi men ÍOO éve í smerik Az P első hazai jelzálogbank Fektesse pénzét Ön is a jövő' értékpapírjába! Jelzáloglevél \ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom