Tolnai Népújság, 2001. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-08 / 132. szám
H 2001. Június 8., Péntek MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Van zuga a ZUG-nak Átalakításra: egymillió forint A legutóbbi közgyűlésen véget ért a ZUG-ügy, s ezzel az egyesület hányattatása, hamarosan ismét lesz egy zuguk, mégpedig a volt Népbolt udvarban. Szekszárd A Vagyonkezelő Kft. segítéségével sikerült megtalálni a ZUG elhelyezésének a lehetőségét. Mint ismertes, a Béla tér 6-ból ki kellett költözniük, mert a Civil Háznak szüksége van az összes helyre. Már aláírták a szükséges, s a közgyűlés által jóváhagyott szerződéseket is. Eszerint, a városi önkormányzat támogatásként ingyen használatba adja a ZUG Ifjúsági Művészeti és Művelődési Egyesületnek az úgynevezett Népbolt udvarban lévő épületet. Az épület valamikor óvoda volt, majd üzlethelyiségek, illetve raktárak lettek benne. Egymillió forintot is biztosít az önkormányzat a szükséges átalakításhoz. Dr. Kiss Gyula, Szekszárdi Vagyonkezelő Kft.-től kérdésünkre elmondta, hogy funkcionális átalakításra van szükség ahhoz, hogy létrejöjjön a megfelelő nagyságú előadótér. Nyilván át kell helyezni a vizesblokkot, vezetékeket és burkolatot cserélni. Az épülethez vezető közművek helyreállítása már meg is kezdődött. A továbbiakban a labda végre megint a ZUG térfelén van. Az átalakítás azonnal megkezdődik, ha az egyesület vezetősége megmondja, hogy mit, hogyan szeretnének, illetve a tevékenységükhöz milyen terekre van szükség. Az átalakításhoz megvan a pénz, azt ugyanis a vagyonkezelő megelőlegezi, s a későbbiekben számol el a várossal. Bizonnyal sokan várják, hogy ismét legyenek különleges, rétegigényeket kielégítő koncertek, kiállítások, klubestek a megyeszékhelyen. ________________ IHÁROSI Kiá llítás után egy kis fonó A bonyhádi Kränzlein Német Nemzetiségi Néptáncegyesület két éve tartja a kapcsolatot a németországi Freising város tánccsoportjával, melynek harminc tagját egy hétre vendégül látják. Ezek a közösen eltöltött napok nagyon tevékenyen telnek, tánctanulás és tánctanltás mellett közösen kutatják a „gyökereket” az idősebb né- metajkúak felkeresésével. Á német vendégek az Európa Napok megnyitó rendezvényére érkeztek, és aznap nagy sikert aratva felléptek az ünnepi folklórműsorban is. Az utolsó Bony- hádon töltött napot is aktívan élik meg: június 8-án, azaz a mai pénteken 15 órakor a fiatalok által gyűjtött anyagból, régi használati tárgyakból nyílik kiállítás a katolikus közösségi házban, majd a Magyarországi Németek házában a közös főzés és vacsora után részt vesznek a fonóban, ahol többek között díszes zsebkendőt is készítenek. ______________ ■ Mi nőségbiztosítás az oktatásban Tapasztalatcsere a 2. számú Általános Iskolában Az oktatásban is fontos szerepe van a minőségfejlesztésnek, az iskolák különböző minőségbiztosítási rendszereket dolgoztak ki az illetékes szaktárca irányításával. A rendszerben résztvevő oktatási intézmények vezetői tegnap tartották első összejövetelüket Szek- szárdon, a 2. számú Általános Iskolában. Szekszárd A szekszárdi 2. számú Általános Iskola az úttörők közé tartozik, az intézmény elsők között kezdte kiépíteni minőségbiztosítási rendszerét a Comenius 2000. című pályázat keretében, tudtuk meg Matókné Misóczki Mária igazgatótól. Az iskola eddig elért eredményei alapján lehetőséget kapott arra, hogy más oktatási intézmények munkáját is segítse, ennek keretében került sor tegnap hat megyei intézmény részvételével a Comenius Klub első összejövetelére. A klub a pályázatban résztvevő, a minőségi rendszerüket most építő iskolákat tömöríti, lehetőséget nyújtva a folyamatos kapcsolattartásra, tapasztalatcserére, a munkát a szekszárdi iskola koordinálja. A tegnapi tapasztalat- cserén a vendégelőadók között ott volt a Comenius programiroda képviselője is. A megjelenteket Matókné Misóczki Mária házigazda köszöntötte bemutatva a klubot, ismertetve létrehozásának okát. Ezután előadások hangzottak el a folyamat-szabályozásról, az alkalmazott gyakorlati módszerekről, amit kerekasztal beszélgetés követett, majd a vendéglátó iskola bemutatta azokat a módszertani eljárásokat, amiket a program keretében alkalmaznak. FKÉ Csökkent a termelés, nőttek az árak Az első negyedév megyei statisztikája A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Baranya, Somogy és Tolna Megyei Igazgatósága tartott sajtótájékoztatót 2001. első negyedévi statisztikai számainak alakulásáról, valamint az aktuális témákról, feladatokról tegnap délelőtt Pécsett. Tolna megye-Pécs A KSH megyei igazgatóságai negyedévenként készítik el statisztikai tájékoztatóikat, ezek bemutatása volt a sajtótájékoztató egyik napirendi pontja. A három megye adataiból készített rövid régiós tájékoztatót Grábics Ágnes, a KSH Tolna megyei igazgatóságának vezetője mutatta be. Dr. Németh Zsolt, a KSH Baranya megyei igazgatóságának vezetője mutatta be az „Adatok és elemzések a Dél-Dunántúlról” című CD-ROM- ot, amely az országban elsőként ebben a régióban készült el. A terület 1999-es GDP-adatit Horváth Csabáné a Baranya megyei igazgatóság helyettes vezetője ismertette. Mint elhangzott, a Dél- Dunántúl továbbra is az ország legkevésbé gazdaságilag meghatározó területe. A három megye közül egyedül Tolna megyében haladja meg az egy főre jutó GDP a megyék átlagát. A Tolna megyét bemutató statisztikai tájékoztatóból többek között a népesség, a foglalkoztatottság, a közműellátás, az egészségügy területén az év első három hónapján bekövetkezett változásokat ismerhetjük meg. Mint a kiadványból megtudható, az első negyedév folyamán megyénkben az iparszervezetek termelése az országosnál lényegesen kisebb mértékben emelkedett, 11 százalék helyett 1 százalékkal. Tovább apad az állatállomány és kisebb volt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma is az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Bíztató viszont, hogy emelkedett az építőipar teljesítménye, az országos átlagnál jobban nőtt az alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete és mérséklődött a munkanélküliségi ráta. A fogyasztói árak a vizsgált hónapokban emelkedtek, legnagyobb mértékben az élelmiszerek esetében. Az élelmiszerek árszínvonala 15,3 százalékkal volt magasabb az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest. ______ VENTER Ös ztöndíj tehetséges diákoknak Többszintű támogatási rendszer segíti a hátrányos helyzetű fiatalokat A hátrányos helyzetű családok tehetséges gyermekeinek támogatására hozta létre a kormány a „Bursa Hungarica” Felsőoktatási Ösztöndíj-rendszert, melyhez a helyi önkormányzat is csatlakozott. Dombóvár- A település képviselőtestülete a „Dombóvár Fiatal Értelmiségéért” Közalapítványt bízta meg az egyetemisták, a főiskolások és a felsőfokú tanulmányokra készülő középiskolások által benyújtott pályázatok elbírálásával - mondta el a kuratórium elnöke, Tóth Attila polgármester az ösztöndíjak átadására rendezett ünnepségen. Az 57 pályázó közül negyvenkilencet tudtunk támogatásban részesíteni. A helyi ön- kormányzat havonta 3000, a Tolna Megyei Közgyűlés 1200- 4000, az Oktatási Minisztérium 3000-5000, közalapítványunk pedig 6000 forintos összeggel járul hozzá a fiatalok kiadásainak- többek között, a kollégiumi, az albérleti, az étkezési és az utazási költségeknek, a tankönyvek árának - fedezéséhez. A közép- iskolások sikeres felvételi vizsgájukat követően három esztendőn keresztül kapják az ösztöndíjat, a főiskolákon és egyetemeken tanulók pedig évente újíthatják meg kérelmüket. Reményeink szerint felsőfokú tanulbiztosítanak majd az intézmények, a cégek és a vállalkozók, melyek vonzóak lehetnek a diplomát szerző fiatalok számára. A Városi Zeneiskola növendékeinek műsora után a közalapítAz Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-informatika szakára készülő Amma Mónikának Tóth Attila nyújtotta át az oklevelet mányaik befejezése után közülük jó néhányan visszatérnek majd Dombóvárra, ahol letelepednek, dolgoznak és családot alapítanak. A térség gazdaságának élénkülésétől azt várjuk, hogy olyan munkalehetőségeket Elismerések az ügyészség napján Június 10-e az ügyészség napja. Ebből az alkalomból a legfőbb ügyész és a megyei főügyészek különböző elismerésben részesítik a legjobban dolgozókat. Dr. Lakatos István megyei fő- ügyészségi ügyész, eredményes munkássága elismeréseként ma központi ünnepségen veszi át Polt Pétertől az elismerő oklevelet és az ezzel járó pénzjutalmat. Dr. Magyar Pál megyei főügyész eredményes munkásságért elnevezésű oklevelet és jutalmat adott át az ügyészség napja alkalmából dr. Kaszás Gabriella megyei ügyészségi ügyésznek, dr. Horváth Katalinnak, a paksi városi ügyészség magánjogi és közigazgatás-joggal foglalkozó ügyészének, Paku Máriának, a szekszárdi városi ügyészség irodavezetőjének és Völgyiné dr. Vass Jolánnak, tamási vezető ügyésznek. Gyermekorvosok tanácskozása Ünnepi tudományos ülést rendez a Tolna Megyei Kórház fennállásának 200 éves évfordulója alkalmából az egészségügyi intézmény 50 éve külön osztály- lyá szerveződött gyermekosztálya június 8-án, pénteken 10 órakor a Vármegyeháza dísztermében. Az ülésen a régi gyermek- osztály történetét dr. Csordás Jenő, az újét dr. Schultz Károly főorvosok ismerteti. Ezt követően a szakma neves képviselői tartanak előadásokat a legújabb gyógyítási eljárásokról. Gyermekekértkitüntetések A Magyar Úttörők Szövetségének 55. születésnapja alkalmából Csillebércen megrendezett hagyományos három napos program keretében kitüntetések átadására is sor került. Megyénkből négyen részesültek elismerésben. A kitüntetéseket dr. Schiffer János, Budapest főpolgármesterhelyettese adta át. A Gyermekekért Érdemérmet az országban négyen érdemelték ki, közöttük Haász Mártonné pedagógus, az Őcsényi Perczel Mór úttörőcsapat egykori vezetője. A Gyermekekért Elismerő Plakett I. fokozatát tízen vehették át, köztük Soponyai Mihály pedagógus, a faddi Béri Balogh Ádám úttörő- csapat vezetője, és Gaál László, a szekszárdi Clark Ádám Flottilla vezetője. A Gyermekekért Díjban hárman részesültek az országból, köztük volt Tóth Attila, Dombóvár polgármestere.-ESAz Alisca Rádió Pakson is, a 107,5 MHz-n Mától Pakson és vonzáskörzetében a 107,5 MHz-n is fogható a méltán népszerű Alisca Rádió adása. Az ország egyik legnagyobb helyi rádiójaként számon tartott rádió a Szekszárd 91,1 MHz, és a Baja 94,3 MHz után a Duna-parti atomvárosban, Pakson a 107,5 MHz-n is sugározza adását. Az országban 100-120 helyi rádió működik, közülük kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy több frekvencián, 24 órás műsort sugároznak.- Mától Pakson és vonzáskörzetében hallható az Alisca Rádió adása, ami komoly műszaki, szervezési és pénzügyi háttérnek köszönhető. A bővítés által több mint háromszorosára nő a vételkörzet, s ugyanennyivel emelkedik a potenciális hallgatók száma is, ezzel 70-80 településen fogható az Alisca Rádió, ami közel 200 ezer potenciális hallgatót jelent a vételkörzetben - tájékoztat Forró Lajos stúdióvezető-tulajdonos. A paksi frekvencia bekapcsolásával a műsorszerkezet is megváltozik azért, hogy az ott élők is magukénak érezhessék a rádiót. Több vállalkozónak van szekszárdi, paksi és bajai közös érdekeltsége, az Alisca Rádió számos hirdetési lehetőséget kínál számukra. Az újabb frekvencia beüzemelésével a rádió munkatársai ünnepelnek, amit megosztanak a hallgatókkal: az eddiginél még több játék várja a közönséget, értékes tárgy- és pénznyeremények találnak gazdára, a hirdető partnerek jóvoltából. Egy rádió élete folyamatos küzdés, amely a jövő terveit is meghatározza. Az Alisca Rádió tervei között szerepel, hogy pár héten belül Tamásiban is sugároz. Mind Szekszárdon, Baján és Pakson, itt is a jó műsorra garancia az Alisca Rádió jól együttműködő csapata. *32si6* ALISCA Az elnök eredményt hirdetett Egy ismert cég adta a legelőnyösebb ajánlatot Eredményesen zárult az a - megyei önkormányzat által meghirdetett - közbeszerzési pályázat, melynek tárgya a belecskai és a pálfai Fogyatékos Otthon, valamint a szekszárdi Fogyatékos Otthon és Rehabilitációs Intézet átalakítása, bővítése volt. Tolna Megye A megyei közgyűlés szerdán zárt ülésen tárgyalt a kérdésről: a zárt jelleget az indokolta - tudtuk meg Koltai Tamás elnöktől -, hogy a cégek ajánlatainak terítékre kerülésével üzleti érdekek sérültek volna. Csütörtökön az érdeklődők azt is megtudták, hogy melyik cég ajánlata bizonyult a megye számára leginkább elfogadhatónak. Az eredményt tegnap a megyei közgyűlés hivatalában Koltai Tamás hirdette ki. A hat pályázó közül a szekszárdi székhelyű Wiedemann Rt. lett a nyertes, megelőzve az ugyancsak szekszárdi Fürman Kft.-t. Seres Péter, a közbeszerzési eljárást felügyelő Számít Szövetkezet elnöke összegzésében egyebek mellett megállapította: valamennyi beérkezett ajánlat érvényes volt, közülük különböző szempontok alapján választották ki a legelőnyösebbet. A Wiedemann Rt. több tartalmi elemet tekintve is megelőzte riválisait: a kötelező munkák teljesítési határidejét 2002. március 14-ben jelölte meg, hatvan hónapra vállalt garanciát, száz százalékban helyi munkaerőt foglalkoztat az építkezésen, s nem utolsó sorban az árajánlata is jóval alacsonyabb volt a többinél, a maga 508 millió forintjával. (Összehasonlításképp: a sorban következő cég 738 millió forintra taksálta az ajánlati árat). Az egymásra épülő - a gondozottak költöztetésével is járó - beruházások már a jövő héten elkezdődnek, illeszkedve abba a sorba, melyet korábban többek között a bátaszéki szociális otthon megépítése, illetve a dombóvári szociális otthon támogatása fémjelzett. A munkák befejeztével a belecskai, pálfai és szekszárdi intézmények lakói végre búcsút inthetnek a gyakorta 10-12 ágyas helyiségeknek, s 2-4 ágyas, korszerűen kialakított, felszerelt szobákba, valóban méltó körül- mények közé kerülhetnek, -szái vány kuratóriumának elnöke a támogatásban részesített diákoknak, illetve szüleiknek átnyújtotta a „Bursa Hungarica” Ösztöndíj elnyeréséről szóló oklevelet. _____________________________________ -PB-