Tolnai Népújság, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-09 / 107. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2001. Május 9., Szerda Hl Hírek TOLNA. A Tolna Városi Nyugdí­jas Érdekszövetség tagjai tegnap késő délután gyertyagyújtással emlékeztek a II. világháborúban elesett tolnaiakról, a Hősök terei világháborús emlékműnél. A DUNAKÖMLÖDÉRT Egye sülét ma, május 9-én délelőtt 10 órakor emlékezést és ko­szorúzást rendez az Imsósi er­dőben, Vak Bottyán kopjafájá­nál. Ünnepi beszédet mond dr. Bogáncs János Paks önkor­mányzata környezetvédelmi bizottságának elnöke, majd a Bottyán sáncnál rendhagyó történelem órát tart Hegedűs János helytörténész. A ren­dezvény helyszínét gyalogo­san lehet elérni, a csoport 9 órakor indul a dunakömlődi benzinkúttól. IREGSZEMCSE. Hétfőn kar­bantartás miatt egész napos, részleges vízhiányt okozó áram- kimaradás volt Iregszemcsén, amelyet a héten több áramszü­net követ. A községben ez volt idén a harmadik hosszabb szol­gáltatási szünet az Iregszemcse és Tab között húzódó húsz kilo­voltos vezeték felújítása miatt. A Dédász Rt. siófoki kirendeltsé­gének vezetőhelyettese, Lénáit Gábor úgy tájékoztatott: a har­minc éves hálózat felújítása a héten befejeződik. GYŐRÉ. Véradásra várják a se­gíteni vágyó györei és izményi lakosokat május 10-én, csütörtö­kön 10 és 16 óra között a györei kultúrházban. DUNAKÖMLŐD. A Civil Társa dalom Fejlődéséért Alapítvány vendégeként Dunakömlődre lá­togat egy bolgár civil szerveze­tekből álló csoport ma, május 9-én délután. A vendégeket Fe­kete Katalin, a Kömlődi Jövőért Program vezetője fogadja és is­merteti velük a programot, an­nak eredményeit, valamint a fa­lut. ALSÓNÁNA. Negyven fős, nyugdíjasokból álló delegáció érkezik Alsónánára csütörtökön a falu németországi testvértele­püléséről, Linzengerichtből. A nyugdíjasok az egykori alsóná- nai, a ma 81 esztendős Elizabeth Petri vezetésével érkeznek meg Alsónánára. A delegációt csütör­tök délelőtt 10 órakor a polgár- mesteri hivatalban fogadja Czifra Ferenc polgármester, majd a csoport az óvodába láto­gat el. TOLNA. A tolnai kijelölt iskolá­ban bensőséges ünnepség kere­tében köszöntötték az édes­anyákat. A rendezvényen a vártnál jóval több szülő megje­lent. A műsor után az iskola dolgozói kávéval, üdítővel vendégelték meg a szülőket és a gyerekeket. Elismerések vöröskereszteseknek Budapesti ünnepség a minisztériumban a világnap alkalmából A Vöröskereszt világnapján rendeztek ün­nepséget tegnap Budapesten, az Egészség- ügyi Minisztériumban. A világnapot minden évben május 8-án, a szervezet alapítójának, Henry Dunant születésének évfordulóján ünnepük világszerte. Két Tolna megyei meg­hívott is kitüntetésben részesült: a szekszár­di Bán Józsefné aktivista a legmagasabb fo­kozatot, a Henry Dunant nevéről elnevezett elismerést, a tamási dr. Bencze Gábor gyer­mekorvos pedig a vöröskeresztes munkáért kitüntetés arany fokozatát vehette át. Tolna megye-Szekszárd- Mennyiben jelzi ez az egyszerre két elismerés Tolna megye rangját a Vöröskeresztes mozgalom­ban? - kérdeztük Martin János megyei titkárt.- Nem kétséges, hogy komoly feladataink, s ezen belül - gondoljunk az árvízkárosultak hatékony segítésére - kiemelten kezelendő napi vállalása­ink vannak, melyeknek eleget is teszünk. Immár több évtizede és egyenletesen.- Mely területeken szorgalmazná az előrelépést? -Még szervezettebbé szeretnénk tenni a véradást. S vannak lehető­ségeink az elsősegély nyújtás, a munkahelyi balesetvédelmi okta­tás terén is. S hiszem azt, hogy a népegészségügyi reform elképze­lések új feladatokat - például a la­Németh Ernő 1944 június 1&-án Grbovacban (Horvátország) született, előbb asztalosként, majd közel száz szakmunkástanuló oktatójaként dolgozott, ötven évesen lett rokkantnyugdíjas, hobbija évtizedek óta a nyúltenyésztés, szívesen kertészkedik a csornai hegyen lévő szőlőjében, hétfőnként a városi tekebajnokságban döntögeti a bábukat. kosság mozgósítása a szűrővizsgálatokra, a he­lyes életmód kialakítása - is kijelölnek majd a Vöröskereszt számára, természetesen a szüksé­ges munícióval együtt.- A munícióba a pénzt is beleértendő?- Ez lenne az alapfeltétel. Amíg költségvetésünk 15-18 százalékát fedezi a támogatás, addig lehető­ségeink is behatároltak. Persze, ezzel együtt is meg kell találni a válaszokat a felmerülő kérdésekre. Száztizenegyszer adott vért A Vöröskereszt Világnapja alkalmából a szerve­zet városi vezetői kedden köszöntötték Németh Ernő száztizenegyszeres véradót, akit nemrégi­ben dr. Mikola István egészségügyi miniszter a „Pro Sanitate”-emlékéremmel tüntetett ki.- Mikor adott először vért?- 1963 tavaszán a dombóvári Járási Építőipari Szövetkezetnél dolgoztam, amikor Gubicza Bözsi néni szólt, hogy véradás lesz a Korona Szállóban. Munkatársaimmal együtt én is elmentem. Soha nem felejtem el, hogy az előttem vért adó nagy­darab kovácslegények közül jó néhányan elájul­tak. Akkor sem és szerencsére azóta egyetlen egyszer sem éreztem magam rosszul a vér­adás alatt, vagy után. Hamarosan bevonul­tam katonának. Én mindegyik szolgálati he­lyen jelentkeztem véradásra, melyért akkori­ban néhány napos eltávozás járt. Leszerelés után időnként eljártam a véradásokra. A vá­rosi kórház 1969-ben történt átadása után a véradó állomást évente háromszor-négyszer kerestem fel. Annak főorvosa, dr. Fata Mária találkozásainkkor mindig kedves szavakkal, régi ismerősként üdvözöl. Utoljára - száztizen- egvedszer - idén februárban adtam vért.- Önnek volt-e már szüksége vérre?- Szerencsére eddig nem.- Két fia követte apja példáját?- Büszke vagyok rájuk, hiszen Ernő és Tibor is már több mint harmincszoros véradó. _______________________________________________ GLAUB Jö vőre felújítják az átvezető utat Potápi Árpád interpellációja a közlekedési miniszterhez A délszláv háború befejezé­se és a határforgalom újra­indulása után a Bátaszék- Mohács főközlekedései útra zúdul a 6-os, a 63-as és az 55-ös főközlekedési utak forgalma. Bátaszék lakossá­ga szenved a megnövekedett forgalomtól, mely az út rossz minősége miatt csak lassan tudja elhagyni a vá­rost. Nemrégiben egy kami­on csak azért nem az iskolá­ba ütközött bele, mert előtte már egy villanyoszlop meg­állította - mondotta Potápi Árpád, a térség képviselője tegnap a parlamentben, a közlekedési miniszterhez intézett interpellációjában. Bátaszék-Budapest A képviselő rámutatott: az utób­bi években jelentősen megnőtt Bátaszéken az áthaladó gépjár­műforgalom, különösen a már- már elviselhetetlen kamionfor­galom. A Bátaszék belterületét kettészelő Budai utca, egyben a Szekszárd-Mohács (Udvar) 56- os számú főközlekedési út. In­nen ágazik le a város belterüle­tén a bajai híd felé haladó 55-ös számú főközlekedési út, Bátaszéken keresztül érhető el a bajai Duna-híd és az udvari határátkelő- hely. Potápi emlékezte­tett, hogy a város ön- kormányzata - szem­besülve a jelentős for­galom okozta gondok­kal, az állandó baleset- veszéllyel - úgy dön­tött, hogy megpróbál mindent megtenni mindezek mér­sékléséért, az 56-os út belterületi szakaszának korszerűsítéséért, így 1998-ban elkezdődtek a kivite­lezési munkák. 2000 júniusáig el­készült a közút belterületi szaka­szának korszerűsítési munkáinak több mint a kétharmada, az 55-56- os út csatlakozásánál megépült a jelzőlámpás csomópont, gyalogát­kelőhelyek létesültek és kiépült két autóbusz-megállóhely. Mind­ezen építési munkák költségéből, Potápi Árpád amely 143 millió forint volt, igen jelentős összeget, 27,7 milliót - s ezzel a hitelfelvétel kockázatát - vállalt magára Bátaszék önkor­mányzata. A képviselő megkér­dezte: mikorra fejeződhet be a fő­út Bátaszéket érintő sza­kaszának további, közel egy kilométer hosszúságú szakaszának felújítása. Fónagy János közlekedési miniszter válaszában egyetértett a képviselővel abban, hogy óriási módon megnőtt az 56-os út for­galma. Kifejtette, hogy a kormány azokon a helye­ken tudja támogatni az elkerülő utak és átvezető szakaszok építé­sét, ahol az önkormányzatok is ál­doznak a célra. A minisztérium 84 millió forintot juttat a korszerűsí­tés folytatására, miután a bátaszé- ki önkormányzat további har­mincmilliót áldoz a tarthatatlan helyzet megszüntetésére. Az újabb szakasz a miniszter szerint jövő nyárra elkészülhet. A képvi­selő a választ elfogadta. HANGYÁL Fekete Krónika Súlyos sérülés Hétfőn este egy személy súlyosan megsérült a 65-ös úton, Hőgyész közelében. Az erős útkanyarulatban a személygépkocsi vezetője el­vesztette uralmát a jármű fölött, s az árokba borult. Megtetszett a csatorna Bölcskén, egy garázsból szivattyút, Dunaföldváron egy lakóház réz­csatornáját tulajdonították el ismeretlen tettesek. A kár több tízezer forint. Megdézsmált perselyek Tamásiban és környékén - Kisszékelyen, Simontornyán és Újiregen - ismeretlen tettesek telefonfülkék perselyeit törték fel. Koccantak az autók Tegnap 17.45 órakor a megyeszékhelyen, a Kövendi Sándor utcá­ban egy Suzuki gépkocsi nekiment egy álló Nissan személyautó­nak. Személyi sérülés nem történt, a kár meghaladja a 100 ezer fo­rintot. Kigyulladt a teafőző Tegnap 8 órakor Pakson, az Árnyas utca egyik házában lángra kapott a teafőző. A helyszínre érkező helybeli hivatásos tűzoltók rövid idő alatt megfékezték a keletkezett tüzet. Kétszer is lebuktak a betörők Kesztyűk és pajszerek kerültek elő a kabátokból Betörőbandát füleltek le a tolnai rendőrök egy hajnali járőrözés során. A gyanúsí­tottak közel húsz „balhét” vittek el. Tolna A tolnai járőrök a hajnali órákban rótták a város utcáit, amikor a Madách utcai bolt környékén egy parkoló Lada mellett elhaladva a kocsiba bevilágítottak. Az autó­ban négy személy tartózkodott, a rendőrök meglepetésére fekvő helyzetben. Ez meglehetősen gyanús volt a zsaruknak, akik ar­ra következtettek, hogy az illetők a járőrautót meglátva „buktak le” az üléseken. Mint később kide­rült, ezt a lebukást hamarosan követte egy más jellegű is. ♦ A rendőrök ugyanis igazolta­tás után átvizsgálták a fácánker­ti illetőségű három fiatalkorú és egy felnőtt személy ruházatát. A kabátokból kesztyűk és feszítő­vasak kerültek elő. Az egyik jár­őr körülnézett, hogy nincs-e va­lahol betörésre utaló jel, és felfe­dezte, hogy a közelben levő élel­miszerbolton levő lakat le van feszítve. Ez már igazán alapos gyanú volt, a társaságot elő is ál­lították. A kihallgatások még hajnalban megkezdődtek, ezek során a gya­núsítottak további csaknem húsz, a környékben elkövetett betörést ismertek el. Az elköve­tők lakásain tartott házkutatások során gázpalacktól a grillsütőn, magnón, fűnyírón át a kerékpárig számos lopott tárgyat foglaltak le a zsaruk, így immár tárgyi bizo­nyítékok is alátámasztják gyanú­jukat. _____________-ES­Fal uról, falura GYULAJ. Az elmúlt héten az ál­talános iskolában bonyolították le a cigány népismereti és ha­gyományőrző vetélkedő megyei fordulóját, melyen a helyi diá­kok mellett ozorai és bátai gye­rekek vettek részt. Azt, hogy a három csapat közül melyik ke­rül a budapesti döntőbe, a fel­adatok megoldásának értékelése után az országos zsűri dönti majd el. KAPOSSZEKCSŐ. Vasárnap Pécsváradon a német nemzetisé­gi ifjúsági fúvósegyüttesek dél­dunántúli regionális fesztiválján remek műsorával nagy közön­ségsikert aratott a Schlitt Ernő karmester által dirigált kapos- szekcsői zenekar. DALMAND. Millenniumi ün­nepséget tart szombat délelőtt a község önkormányzata. Fél ki­lenckor Molnár Ottó plébános mond szentmisét, majd Bondorné Nagy Ibolya polgár- mesternek dr. Kara Pál, a Bel­ügyminisztérium helyettes ál­lamtitkára nyújtja át a kormány által adományozott jubileumi zászlót. Az iskolások műsora után országgyűlési képviselők avatják fel a millenniumi parkot és az emlékoszlopot. l't iK i Raiffeisen Fc £&tbetét ^ ^j^Magánszen^J^knek ^ Lekötött összeg 1 hónap 3 hónap 500 000- 5 000 000 Ft között 9,50% 9,15% 5 000 000 Ft felett 9,75% 9,40% További futamidők: 6 és 12 hónap. Az EBKM megegyezik a közölt éves kamatlábakkal. Hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot! Bankfiók: Szekszárd, Széchenyi u. 37-39. www.raiffeisen.hu |5Ci bank Nebulók vetélkedője Őcsényben Öt tantárgyból mérték össze tudásukat a tanulók Második alkalommal ren­dezték meg Őcsényben a Tanuló Nebuló Tanulmányi Versenyt. ŐCSÉNY Kilenc iskola kilencven felső tago­zatos tanulója matematika, fizika, történelem, biológia és technika tantárgyakból adhatott számot tu­dásáról. A helyezettek az okleve­lek mellett emlékplakettet kap­tak, míg a verseny valamennyi résztvevője emléklapot vehetett át. A vetélkedő népszerűségét jel­zi, hogy míg tavaly öt, idén már kilenc iskola tanulói küzdöttek a helyezésekért. Eredmények, matematika: 5. osztályosok: 1. Konkoly Renáta (Mözs), 2. Lehel Katalin (Báta), 3. Konyecsni Erika (Decs). 6. osztá­lyosok: 1. Kósik László (Őcsény), 2. Szűcs Szabolcs (Zomba), 3. Knopf Ale­xandra (Mözs). 7. osztá­lyosok: 1. Hornyák And­rás (Várdomb), 2. Scheidler Dávid (Mözs) és Domokos Dóra (Zomba), 3. Németh An­namária (Bogyiszló). 8. osztályosok: 1. Domo­kos Annamária (Zomba), 2. Nyúl Gábor (Decs), 3. Izsák Gabriella Őcsény. Történelem: 5. osztályosok: 1. Falucskai Zoltán (Mözs), 2. Bo­gáncs Tamás (Zomba), 3. Sándor Dániel (Decs). 6. osztályosok: 1. Hermann Zita (Zomba), 2. Kósik László (Őcsény) és Farkas András (Decs), 3. Vígh István (Mözs). 7. osztályosok: 1. Kósik László (Őcsény), 2. Kovács Dóra (Mözs), 3. Né­meth Annamária (Bogyiszló). 8. osztá­lyosok: 1. Nyúl Nelli (Bogyiszló), 2. Hermann Zsolt (Zomba), 3. Balogh Nikolett (Őcsény). Technika: 5. osz­tályosok: 1. Kubik Tamás (Báta), 2. Papp Raffael (Őcsény), 3. Lénárd István (Bogyiszló) és Sándor Dá­niel (Decs). 6. osztályosok: 1. Minorics Gergő (Őcsény), 2. Mol­nár Viktor (Bogyiszló), 3. Kemya Dávid (Decs). 7. osztályosok: 1. Illés István (Őcsény), 2. Füstös József (Decs), 3. Boros József (Szedres). 8. osztályosok: 1. Brettl Krisztián (Decs), 2. Magyar Gábor (Őcsény), 3. Pesti Szabolcs (Báta). Fizika: 6. osztályosok: 1. Kele­men Sándor (Báta), Bagó László (Bogyiszló), 3. Szemesi Csaba (Decs). 7. osztályosok: 1. Kásler Tünde (Decs) és Benedek Tamás (Báta), 2. Bakó Anikó (Zomba), 3. Keresztes Amália (Várdomb). 8. osztályosok: 1. Bíró Csaba (Kakasd), 2. Mikó Beatrix (Báta), 3. Izsák Gabriella (Őcsény). Biológia: 8. osztályosok: 1. Tóth Erzsébet (Őcsény), 2. Nyúl Nelli (Bogyiszló), 3. Szabó Zsu­zsa (Zomba). 4 é

Next

/
Oldalképek
Tartalom