Tolnai Népújság, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-22 / 118. szám

MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL 2001. Május 22., Kedd Mondom A Magamét MAUTHNER ILONA Amikor piros a lámpa A múlt hét végén Szekszárdid Bótoszék irányába autóztam, Vár- dombot elhagyva a fénysorompónál álldogáltunk autóstársaimmal együtt, merthogy pirosat mutatott a lámpa. Teltek a percek, közben az ember nézelődik és feltűnt, hogy három szerelőruhás férfi a fény­sorompóhoz tartozó elektromos táblát bütyköli. Akkor esett le a tantusz - úgy tűnt a többieknek is - nyilván ezért piros a lámpa, és nem a vonat közeledése miatt. Közben egyre hosszabb sor alakult ki a fénysorompó két oldalán. A három szerelő közül az egyik, aki addig zsebre tett kézzel figyelte a másik kettő munkáját az egyik ke­zével lazán intett, hogy „indulhattok”. Igen ám, de lámpa tovább­ra is piros maradt. így volt, aki úgy döntött marad, viszont a hát­sók megunták a várakozást és próbálták kikerülni az elöl álló au­tókat, de ugyanez volt a helyzet a másik oldalon is, így a síneken majdnem egymásnak ütköztek a kocsik. Amikor a tumultus le­ment és továbbra sem történt semmi, még a türelmesebbek is úgy döntöttek nem álldogálnak tovább. Megtörtént az, aminek nem kellett volna: a piros jelzés ellenére ráhajtottunk a sínekre. Az emberben felmerül, mi lett volna a helyes ilyen esetben?Med­dig kellett volna ott állni és várni? Egyáltalán honnan lehet azt tud­ni, hogy akkor éppen miért piros a lámpa, azért mert szerelnek, vagy mert közeledik a vonat? Meg is kérdeztem másnap a szakem­bert, mi ilyenkor a teendő. Szerinte a piros lámpánál semmilyen körülmények között nem szabad a sínekre hajtani, akár int a sze­relő, akár nem. Ráadásul neki integetni sem lett volna szabad. Vi­szont öt percnél tovább nem lehet szerelés miatt piros a lámpa, még akkor sem, ha a munkásoknak már csak újabb öt perces dolguk akadna és végeznének. Mindenesetre érdekes, hogy éppen a vas­utasok veszik ilyen könnyedén a piros lámpánál történő áthajtást. Húszezret adunk a bankettre Tablóverseny lapunk internetes honlapján Eddig öt osztály nevezett be a Tolnai Népújság inter­netes honlapjának tablóver­senyébe. A tablóról készült fényképeket a diákok be­küldhetik postán (Szek- szárd, Liszt Ferenc tér 3.), illetve e-mail-en: tolnai.nepujsag@axels.hu . Határidő: május 30. Az osztályok tablójáról egy A4-es, lehetőleg színes fényképet küld­jétek, néhány kísérő mondattal, amelyben leírjátok, hogy miért épp ezt a formát választottátok. Külön versenyeznek a szek­szárdi és a megyeszékhelyen kí­vüli középiskolák. A két kategória győztese 20-20 ezer forint juta­lomban részesül. A tablókat elhe­lyezzük lapunk internetes hon­lapján, www.tolnainepujsag.hu . Szavazni is itt lehet az osztályké­pekre. Minden regisztrált felhasz­nálótól félóránként fogadunk csak el érvényes szavazatot. Jelenleg honlapunkon a dom­bóvári Apáczai Csere János Szak- középiskola 12. a és b, a Bonyhá­di Petőfi Sándor Evangélikus Gim­názium 12. c, a tolnai Sztárai Mi­hály Gimnázium 12. a, valamint a tamási Vályi Péter Szakképző Is­kola 12. b osztályának tablója lát­ható. Még nem késő, várjuk a to­vábbi tablókat, eredményhirdetés június 9-én, a Tolnai Népújságban és internetes honlapunkon. Pedagógus életutak Sikeres főiskolai pályázat SZEKSZÁRD A Pécsi Tudományegyetem Il­lyés Gyula Főiskolai Kara peda­gógiai és pszichológiai tanszéke - a Millennium jegyében - pá­lyázatot hirdetett az I. évfolya­mos tanító és óvodapedagógus szakos főiskolai hallgatók ré­szére: XX. századi pedagógus életutak feldolgozására. A pá­lyázat kiírói, dr. Kurucz Rózsa és dr. Péchy Benjamin nevelés- történészek a vártnál több pá­lyázatot értékeltek. A díjakat egy tanszéki rendezvény kere­tében adták át, a főiskolai kar könyvutalvánnyal, a Babits Ki­adó szép kiadású könyvekkel szponzorálta a pályázatot. A 18 nappali és levelező tagozatos pályázó közül - akik idős peda­gógusok életútját dolgozták fel - az alábbiak értek el helyezést: 1. Bérdi Bernadett és Lénárt Alexandra, 2. Májer Réka, Vida Bernadett, Hetesi Dóra, Ligeti Ágnes és Fekete Éva, 3. Májer Flóra, Koller Frida, Kovács Mó­nika, Link Linda, Guld Ádám és Kovács Edit. Hőgyészi milliók: a farm, ahol éltek Átalakulás, felszámolás, rendőrségi vizsgálat Ez év elején 124 millió forint könyv szerinti értéken tartották nyilván a felszámolás alatt álló Nagytormás Farm Kft. vagyonát. A Gerhardt Ernst Westerschulte által jegyzett cég tavaly alakult a Hőgyész ÁG-utód Hőgyész Farm Rt.-ből. A felszámoló most arra is kíváncsi, mi történt az átalakulás és a felszámolás között a cég vagyo­nával. Az átalakulás utáni tranzakci­ók a rendőrség érdeklődését is felkel­tették. Hőgyész-Nagytormás A 327 millió forintos törzstőkéjű Hőgyész- Farm Rt. többségi részesedését 1995-ben ere­detileg az MRP-szervezetből és a menedzs­mentből alakult konzorciumnak adta el az ÁPV Rt. munkavállalói kedvezménnyel, kisebbrészt készpénzért, nagyobbrészt kár­pótlási jegyért. A részvények 63,7 százalékát hamarosan Hans-Karl Koch cége, a kiskunfél­egyházi K-Food Kft. szerezte meg, ezzel meghatározó befolyást szerezve a Hőgyész Farmban, amelyet az addigi igazgató, Sebes­tyén Róbert helyett Gerhardt Emst Westerschulte igazgatósági tagként, majd ügyvezetőként jegyzett. Westerschulte fejlesztést, új piacokat, tőke­bevonást ígért, 2000-re azonban az rt. jelen­tős vagyoncsökkenésig, a jogutód kft. pedig a felszámolásig jutott el, folyamatosan vesz­teséges gazdálkodás mellett. Bár 1995-ben 24 millió forintos nyereséget ért el, ezután 1996- ban 113 millió, 1997-ben 37 millió, 1998-ban 24,5 millió, 1999-ben pedig 64 milliós veszte­séget könyvelhetett el a Farm Rt., amely mo­bilizálható vagyonának jelentős részét a 2000 júniusában kimondott kft.-vé alakulásig értékesítették. A cégirányításban Gerhardt Westerschulte fe­lesége, Gabriele Westerschulte - hosszas bíró­sági procedúrától kísérve - 1998-ban jutott meghatározó befolyáshoz azzal, hogy a K- Food Kft-ben többségi részesedésre tett szert az addig a Farmban is it-tag Andrea Seiss- szel szemben. A Westerschulte-házaspárral szemben több közgyűlésen is vádak fogal­mazódtak meg az rt. pénzügyeinek intézésé­vel kapcsolatban. Gerhardt Westerschulte az 1998. május 18-i közgyűlésen a jegyzőkönyv tanúsága szerint például - visszautasítva az őt ért szemrehányásokat -, azt állította, in­kább ő segítette ki az rt-t. Nem teljesen tisz­tázott egy német cég, a G.M.W. Beratungs und Handelsgesellschaft és a Hőgyész-Farm üzleti kapcsolata; a nackenheimi vállalkozás 1998-ban és 1999-ben öt számlát bocsátott ki a Farmnak, összesen 890 ezer német márká­nak - 115 millió forintnak - megfelelő ösz- szegben. A Mezőgazdasági Dolgozók Szak- szervezete a Német-Magyar Ipari és Kereske­delmi Kamarától azt az információt kapta, hogy ilyen céget a mainzi cégbíróság nem is­mer. Hogy nem ment minden rendben, a könyv- vizsgálók is jelezték: az 1999-es mérlegbe­számolóról szóló jelentésben az áll, hogy ve­szélyben van a vállalkozás folytathatóságá­nak elve, a 2000-es mérleget pedig korlátozó záradékkal látták el, megállapítva, hogy a Nagytormás-Farm jegyzett tőkéje nem áll rendelkezésre. Nos, a Nagytormás-Farm 2000 októberében két ingatlant adott el összesen 36 millió fo­rintért a Gerhardt Westerschulte által jegy­zett GEW Kft.-nek. A Nagytormás Kft.-vel szemben 2001. január 4-én ezzel együtt fel- számolási eljárás indult. A 36 milliós tranz­akciót a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság is vizsgálja, Gáti Zoltán alezredes, a vizsgála­ti osztály vezetője azonban érdemben nem kívánt nyilatkozni a nyomozásról. Pirk Tibomé felszámolótól megtudtuk: 2001. január 22-én 124 millió forinton tartották nyilván a kft. vagyonát; az rt.-nél, majd a kft.-nél egy év alatt jelentős vagyonvesztés következett be. A felszámoló hozzátette: élni kíván azzal a jogával, hogy a felszámolást megelőző egy év szerződéseit esetleg bírósá­gi úton megtámadja. Westerschulte-cégek A szabadszállási tartózkodási hellyel regisztrált Gerhard Emst Westerschulte 1993 óta van jelen Magyarországon a kunszentmiklósi Vadászkastély Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft. tulajdonosaként. A G.E.W. Kft.-t 1999-ben hozta létre, kisdorogi székhellyel. A céget feleségével együtt jegyzi, ketten tulajdonosai is. A kft. 1999-ben - a cégbíróságra leadott mérlegbeszámoló szerint - 7,17 milliós árbevétel mellett „nagy ügy­védi költségek” miatt zárt 1,28 milliós veszteséggel. Gabriele Westerschulte 1999 de­cember 9-től tagja és ügyvezetője a kiskunfélegyházi K-Food Kft.-nek, amely a Nagytormás-Farm Kft. tulajdonosa is. Félnek-e a taxisok Szekszárdon? Az utas kést fogott a sofőr nyakára, majd ellopta a kocsiját Az elmúlt napok taxis gyil­kosságai az egyszerű em­bert is foglalkoztatják, hát még azokat, akik az utasok szállításából élnek. Négy szekszárdi taxist arról kér­deztünk, hogyan lehetne nagyobb biztonságban dol­gozni? Szekszárd Föglein István (Gábriel Taxi) 20 éve taxizik:- Részben a taxi­sok is hibásak, mert az ember egy jó fu­var reményében el­vállal olyan munkát is amit nem kellene. Nekem is volt egy hasonló esetem. Szekszárdon be­szállt egy társaság az autómba és Kaposvárra fuvaroztatták ma­gukat az éjszaka közepén. Ahogy teltek a kilométerek és én a visszapillantó tükörben láttam az utasok viselkedését, gyana­kodni kezdtem. Gesztusaikból, összenézéseikből, elejtett szava­ikból rosszat sejtettem, ezért Dombóvárra érve, ahogy megláttam egy rendőrt oda­hajtottam mel­lé és kértem, ellenőrizze a vendégeimet. Furcsa helyzet volt, mert a rendőrt is úgy kellett rábeszélni, hogy tegye a dolgát, sőt amikor az utasok őt is sértegetni kezd­ték, én kértem, hogy jöjjön oda egy járőrkocsi is. Kide­rült, hogy nem voltak rendben a dolgaik és végül megszabadultam tőlük. Nagy István (Rádió Taxi) 3,5 éve taxizik:- A taxis soha nem tud­hatja ki ül be mellé, kinek milyen gondolatok járnak a fejében. Általában ha egy uta­som van, akkor megkérem, hogy üljön az első ülésre, nem szeretem ha a hátam mögé ül­nek. Az ember természetesen azt is megfigyeli, ki, hogyan néz ki, mennyire szakadt a külseje, de sajnos hallottam olyan eset­ről is, amikor nyakkendős, öltö­nyös úriember rabolta ki a ta­xist. Éjszaka is szoktam dolgoz­ni, sajnos évről évre egyre rosz- szabb a helyzet. Nálam nincs se spray, se fegyver, de őszintén szólva, nem is hiányzik, mert ha baj lenne, akkor még esé­lyem se lenne rá, hogy használ­jam ezeket. Pintér József (Gábriel Taxi) 15 éve taxizik:- Én éjszakázást nem szívesen vállalok. Szekszárd kis város, egy idő után az ember ismeri az utasokat is. Kevés a forgalmunk, így pár ezer forint ha van nálunk, nem hiszem, hogy ezért érdemes lenne embert ölni. Egy esetet emlegetnek a kollégák, ami soká­ig foglalkoztatta őket. Az egyik taxishoz beszállt egy fiatalem­ber, aki miután elhagyták a vá­rost, kést fogott a sofőr torkára. A ta­xisnak ennek elle­nére sikerült a ko­csiból kiugrania és értesítette a rend­őröket. A fiatalem­bert Szedresben el is fogták, sőt el is ítélték. Takács Károly (Volán Taxi) 30 éve taxizik:- Van aki azt mondja, ha egy plexiből készült fallal választa­nák el a sofőrt és az utasokat, akkor nagyobb lenne a biztonsá­gunk. Volt már erre példa évtize­dekkel ezelőtt, de akkor meg fi­zetés nélkül léptek le az utasok. Az el­múlt három évtizedbe sok minden bele­fért, egyszer úgy fejbe ver­tek, hogy he­tekig ott ékte­lenkedett a búb a fejemen. Szerintem nincs biztos recept arra, hogy ne le­gyen bajuk a taxisoknak, mint­hogy arra sincs, hogy a bol­ti eladókat, a bankban dol­gozókat, vagy csak egysze­rűen az utca emberét ne bántsák. Most ilyen világ­ban élünk, az óvatosság nem árt, de sajnos a tragé­diákat néha nem lehet kivé­deni. MAUTHNER A megye A brit nagykövetségen ke­resztül a Brit Nemzetközi Fejlesztésügyi Minisztérium Kelet-Közép-Európában is támogatott szellemi köz­munka projektjének része az ún. információbányász hálózat, amelyet Magyaror­szágon az Országos Teleház Szövetség működtet. A prog­ramban résztvevő egyik közhasznú távmunkás a magyarkeszi teleházban Szabó Csabáné. Magyarkeszi- A közhasznú távmunkás elő­ször is nem számítástechnikai szakember, hanem van valami „megszállottsága” - mondja a me­gye első közhasznú távmunkása.- Én például öt éve csak biogáz­első közhasznú távmunkása dálkodással foglalkozom, emel­lett az egészséges táplálkozás az a téma, amivel kapcsolatban min­dent, ami az interneten található, kutatok, keresek. Ez egy országos szervezettségű hálózat, a Teleház Szövetség adja ki a feladatokat, jelenleg tíz fő dolgozik.- Konkrétan mi a dolguk?- Az interneten lévő adatokat, „bányásszuk” témacsoportok szerint, huszonnyolc fő témában.- A világhálón valóban köny- nyű elveszni; milyen eredmény­nyel végzi a keresést? Szabó Csabáné 1988 óta él Magyarkesziben. a Magyarkeszi Község Fej­lesztéséért Alapítvány titkára önkormányzati képviselő. A Biokultúra Egyesü­let, a FÚMIN Kistérségi Biocsoport tagja- A célunk, hogy minél többen dolgozzunk, hogy minden témát a pillanatnyi helyzetnek megfelelően - tudjuk, hogy gyorsan változik a világ - frissítsünk. A Teleház Szö­vetség által fenntartott interne­toldalon elérhetőek ezek az infor­mációk. A munkánkat ellenőrzik, és ha nem elérhető oldalt, hirde­tést, vagy nem közhasznú informá­ciót adtunk, kor­a köz- és magánérdek fogalma ugyanis néha nem kön­nyen választha­tó el. Egy év múlva akkora adatbázis lesz, amely bárkinek felkínálható.- A British Know-How Found projektje a közeljövőben vé­get ér, de a munkaügyi központ támogatásával szellemi közhasz­nú munkásként is dolgozik.- Erről jövő év február végéig a tamási munkaügyi kirendeltséggel van egy megállapodása a Teleház Szövetségnek. Közmunkát vég­zünk, de ez nem csak utcaseprés, fűnyírás lehet. A mi munkánk nem mindig attól függ, kapunk-e fizetést. Ha látjuk, hogy egy orszá­gos programba a munkánk na­gyon kell, folytatjuk bármikor. Szerettük volna, ha a munkaügyi központ a teleház-asszisztenseket szellemi közhasznú munkásként foglalkoztatta volna tovább, de in­formációnk szerint anyagi fedezet hiányában ezek a pályázatok el lettek utasítva. (Háttér: www.tol- nainepujsag.hu ) T. F. Keresse a Tolnai Népújság A helyszínen:- találkozhat újságíróinkkal,- megismerkedhet honlapunkkal,- gyermekeknek játékos feladványok,- előfizethet lapunkra,- 30% kedvezménnyel feladhatja hirdetését, és sok-sok ajándékkal, számos meglepetéssel várjuk az érdeklődőket!

Next

/
Oldalképek
Tartalom