Tolnai Népújság, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-03 / 102. szám
2001. Május 3., csütörtök 3. OLDAL HAZAI TÜKÖR Szorgalmas jogalkotás Budapest Az Igazságügyi Minisztérium az elmúlt évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a jogalkotás terén - közölte Dávid Ibolya igazságügy-miniszter az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának szerdai ülésén tartott beszámolójában. Dávid Ibolya jelezte, hogy a tárcánál folynak a magánszemélyek adósságkezelésére vonatkozó törvényjavaslat előkészítésének munkálatai.- A szabályozás abból a felismerésből indul ki, hogy a mai gazdasági, társadalmi körülmények között egyre többen kerülhetnek önhibájukon kívül is szegénysorba, ami szükségessé teszi az adósoknak nyújtandó intézményes segítség feltételeinek megteremtését - fogalmazott a miniszter. Ez a jogintézmény a jóhiszemű, önhibájukon kívül bajba jutott adósoknak nyújtana anyagi segítséget tartozásaik rendezéséhez, szigorúan meghatározott és ellenőrzött feltételek mellett. Kitért arra is, hogy a holokauszt tagadásának büntethető- vé tétele a szakmai vélemények túlnyomó többsége szerint a jelenlegi alkotmányjogi korlátok között nem valósítható meg. Dávid Ibolya utalt rá, hogy például a Legfelsőbb Bíróság a vélemény- nyilvánítás szabadságának olyan sérelmét látja ebben az elképzelésben, amely nem állná ki az alkotmánybírósági próbát. Dávid Ibolya elmondta: a Büntető törvénykönyv korrupciós bűncselekményekre vonatkozó tényállásait úgy módosítanák, hogy bármelyik érintett fél számára büntetlenséget biztosítana, ha a hatóságnak - még mielőtt annak tudomására jutna - bejelenti a bűncselekményt, illetve feltárja körülményeit. __________■ Ko rosodó elsősök a lehetőséggel, és tolják ki gyermekük iskolakezdését egy vagy akár két évvel is. Az iskolaérettségről az óvoda ad ki igazolást. Az érettséget illető kérdésben a nevelési tanácsadó véleményét kérhetik ki. A pszichológusok manapság nem bánják, ha a hatévesek még egy évet az óvodai közösségben maradnak. Ez alatt az idő alatt a gyerekek fizikailag is megerősödnek, koncentrálóképességük, monotóniatűrő képességük nő, s nem utolsósorban az új közösséghez is könnyebben alkalmazkodnak. Egyes vélemények szerint azonban a fejlettebb gyerekeknek nem feltétlenül használ a plusz egy év óvoda. ___________ H. M. FR ANCIA DIÁKOK A PARLAMENTBEN. A közös Európa jövendő polgárainak meg kell ismerniük egymást, és ez magyaroknak, franciáknak egyaránt javára válik, mert így dolgozhatunk majd együtt a jövőben, és így győzhetjük le a nem ismerésből adódó előítéleteket és tévedéseket - mondta az oktatási miniszter szerdán a parlamentben, amikor köszöntötte a franciaországi középiskolai diákok számára rendezett Magyarország-vetélkedő több mint ezer nyertesét. ____________________________________________ FOTÓ: EUROPRESS/KAUU8 OVŐROY Sz eptemberben 110-115 ezer elsős kisdiák veheti hátára iskolatáskáját. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint egyre több szülő csupán hét- vagy nyolcévesen engedi iskolába csemetéjét. Az elsősök beíratása a hét elején befejeződött. Amennyiben a szülő óvodapedagógus-, pszichológus- vagy orvosvéleményt nem tud felmutatni, amellyel igazolhatja a későbbi iskolakezdést, akár pénzbüntetéssel is számolhat. Az iskolaérettséget a hatodik év betöltéséhez köti a tankötelezettség rendjét szabályzó jogszabály, az utóbbi években azonban egyre gyakrabban élnek a szülők Roma-egészségügyi program A cigányság várható élettartama több mint tíz évvel kevesebb, mint a környezetükben élő magyar lakosságé. Ezen a helyzeten kíván változtatni a kormány most induló roma-egészségügyi felzárkóztató programja. A felmérések szerint a cigány népesség aránya különösen magas Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Nógrád és Zala megyében. Az egészségügyi szakemberek megállapították, hogy a születéskor várható élettartam alacsonyabb a romák körében, és gyakoribb a koraszülés. A cigányok többsége kimarad az egészségügyi ellátásból, vagy csak nagyon súlyos állapotban kezelteti magát. A hátrányos helyzetűek szociális és egészség- ügyi felzárkóztatásában fontos szerepet szánnak maguknak a cigányság soraiból kiválasztott, speciálisan képzett szakembereknek. A tízéves romaprogram keretében az általános iskola nyolc osztályát végzett lányok segédegészségőr-kép- zésre jelentkezhetnek, míg a roma férfiak egész- ségház-felügyelővé válhatnak. A tervek szerint a cigánytelepeken létrehozott egészségházakban szakképzett védőnők mellett - közmunkaprogram keretében - foglalkoztatnák őket. Az egészségházakban tisztálkodási, mosási lehetőséget, valamint tanfolyamok szervezésére alkalmas közösségi helyiséget is kialakítanak. A mostani kétéves költségvetésben összesen 50 segéd- egészségőr és egészségház-felügyelő képzésére és alkalmazására van pénzügyi fedezet. A 2002. esztendő végéig 20 egészségház létrehozását tervezik. Az Egészségügyi Minisztérium és a települési önkormányzatok mellett az oktatási, a szociális és a gazdasági tárca költségvetéséből fedezik a kiadásokat. A romaprogram végrehajtása azért is fontos, mert az európai uniós csatlakozás egyik feltétele a kisebbségek egészségvédelmének garanciája. Németh zsuzsa Az egészségtelen életmód is hozzájárulhat a várható alacsony élettartamhoz FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP Uniós ösztönzés a tagjelölteknek Előtérben a bevándorlás, a vízumügyek és az országhatárok ellenőrzése Új, 3 millió eurós PHARE-projekt indul a csatlakozásra váró közép- európai országok számára. Az Európai Unió ösztönözni kívánja a tagjelölt országokat, hogy minél előbb átvegyék és teljes körűen alkalmazzák az európai uniós joganyagot. Ezt a helyi hatóságok képzésén keresztül, valamint a A BENYÚJTOTT BEVÁNDORLÁSI KÉRELMEK SZÁMÁNAK ALAKULÁSA 1995 1996 11997 1998 1999 2000 Elbírálás eredménye szerint engedélyezve 3942 2758 2841 3687 2732 2481 elutasítva 829 289 522 447 118 70 Állampolgárság szerint román 3126 3271 3224 3271 5266 5397 jugoszláv 668 687 810 1548 2002 1699 ukrán 468 726 798 1350 1623 1428 kínai 128 295 540 1118 1546 1480 vietnámi 69 64 145 347 354 293 orosz 120 152 159 288 301 249 egyéb 463 530 602 1954 938 1154 Összesen: 5708 6217 6683 10458 12592 11700 európai uniós jogszabályok átvételéhez és alkalmazásához lehet igénybe venni. Uniós szakértők szerint a bevándorlás, a vízumügyek, a külső országhatárok ellenőrzése terén tapasztalható hiányosságok és az EU- szabványtól való eltérések felmérése egy nemzeti akcióterv kialakítását fogja eredményezni az érintett államokban, amely egyben e terület jogharmonizációjának befejezését is jelentheti majd. A programot Franciaország koordinálja, és az 1999. évi belügyi és igazságügyi PHARE Horizontális Program finanszírozza. A projektet 17 hónaposra tervezték. Ennek keretében a többi között kiküldetéseket, tanulmány- utakat szerveznek a tagjelölt országokba, illetve a tagországokba, akcióterveket dolgoznak ki, szakembereket képeznek. - ug KOSÁR. A Szociális és Családügyi Minisztérium felmérése egyszázaléknyi különbséget mutatott a nyugdíjasok és az aktívak fogyasztói kosara között - közölte Harrach Péter szerdán. A felmérés szerint a nyugdíjasok az aktívaknál többet költenek gyógyszerekre, egészségügyi szolgáltatásokra, nyers élelmiszerekre és háztartási energiára, ugyanakkor mintegy 40 százalékkal kevesebb pénzt szánnak alkoholra és cigarettára, mint az aktívak. LAKÁSHOZ JUTÁS. A Gazda sági Minisztérium (GM) 300 millió forinttal támogatja a sok- gyermekes roma családok lakáshoz jutását; az erről szóló megállapodást Hegedűs Éva, a GM helyettes államtitkára és Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke írta alá szerdán - jelentette be a tárca sajtóosztálya. KEZDEMÉNYEZÉS. Szakmai lag nem kifogásolható, hogy a védett személyek körzetében élőket a Köztársasági Őrezred tagjai összesítették a népszámlálás során, mivel a számlálókörzetek megbontását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nem tartotta volna elfogadhatónak - hangsúlyozta Mellár Tamás, a KSH elnöke szerdán. Az ügyben a belügyminiszter, az országos rendőrfőkapitány, a köztársasági őrezred parancsnoka, és a Központi Statisztikai Hivatal elnöke bizottsági meghallgatását kezdeményezi Kóródi Mária (SZDSZ) az Országgyűlés önkormányzati bizottsága elnökénél. M7-ES. Az M7-es autópályán hét végi forgalmi dugókra lehet számítani az építési munkák miatt. A MÁV Rt. ezért mentesítő vonatokat állít forgalomba május 4-től június 4-ig. A hét utolsó munkanapján Budapestről, a Déli pályaudvarról 15 óra 30 perckor indul mentesítő vonat Fonyódra. Szabadnapokon ugyancsak a Déli pályaudvarról Fonyódra indul mentesítő vonat 7 óra 25 perckor. A hét első munkanapját megelőző napon Fonyódról indítanak mentesítő járatot Budapest Déli pályaudvarra 15 óra 31 perckor és 17 óra 22 perckor. Valamennyi mentesítő vonat Budapest-Ke- lenföldön, Székesfehérváron, Siófokon, Zamárdiban, Balaton- földváron, Balatonszemesen, Balatonlellén és Balatonboglá- ron áll meg. Június 4-ig 20 százalékos kedvezmény vehető igénybe valamennyi budapesti állomásról a Balaton partján fekvő állomásokra és vissza. Az M7-es elnevezésű kedvezmény tetszés szerint megváltható egy útra, vagy menettérti útra. A menettérti jeggyel a visz- szautazást az odautazással azo- nos hétvégén kell befejezni. ■ Széles körű nyomozás Bankkártya-hamisítók kerültek lakat alá Budapest Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága két bankkártya-hamisító társaságot tartóztatott le. Március első napjaiban telefontanú berendezésen értesítették a rendőrséget arról, hogy B. András hamis bankkártyák készítésével foglalkozik, amelyeket többnyire Olaszországban használ fel, és a bejelentés napján indul e célból Olaszországba. A gyors ellenőrzést még gyorsabb intézkedés követte, és a háromtagú társaságot letartóztatták. A házkutatás során hamis kártyák, bankkártyák és hamis úü okmányok, valamint bankkártya- leolvasó és bankkártyagyártó berendezéseket foglaltak le. K. Miklósnak nem volt szerencséje. Bécsben éppen egy civil nyomozónak mutatta be és kínálta eladásra bankkártyaleolvasó szerkezetét. A szerkezet úgy működik, hogy az ügyfél a megjelölt helyre beteszi a kártyáját, a masina leolvassa annak adatait, majd a kijelzőn kiírja: üzemzavar, tessék másik készüléket keresni. Az ez alatt leírt kártya adatait egy hamis kártyára átjátsszék, és máris lehet az áldozat terhére vásárolni, vagy pénzt felvenni a bankból. Mindkét ügyben széles körű nyomozást kell folytatni, mert fel kívánják deríteni,- hogy melyik hazai és külföldi bankot károsították meg bűnözők. Természetesen azóta már mindkét társaság a rendőrség vendégszeretetét élvezi. KOÓS • • TIPPELJEN, HOGY DÖNTHESSENEK Ki legyen a szocialisták miniszterelnök-jelöltje? Lapunk állandó rovata abban kíván segítséget adni az olvasóknak, hogy részt vehessenek fontos döntések előkészítésében. Ki legyen például a szocialisták miniszterelnökjelöltje? Az MSZP június 94 kongresszusa előtt Ön telefonhívással szavazhat, kit tart esélyesnek a képeken látható nyolc politikus közül. A tippelés szabályai: A portrék alatt lévő szám felhívása egy szavazatot jelent az adott politikusra. A tablót hat héten át mindennap megjelentetjük, s a tippek alapján szerdánként összesítjük az előző hét szavazatait. Ha valaki másra gondol, a ? alatti számon megnevezheti jelöltjét. Amennyiben az adott héten ez a politikus több szavazatot kap, mint a tabló valamelyik szereplője, a következő szerdai összesítésben az ő képe kerül fel a nyolcak közé, annak a helyére, akire a legkevesebb tipp érkezett. Június 6-án tesszük közzé olvasóink tippelésének végeredményét. 06-90-230-940 Ha másra gondol... Egy hívás - egy tipp. Ön naponta láthatja nyolc jelölt képét, nevét és telefonszámát, s hívásával szavazhat rájuk. De ha Ön más politikust válszt, A ? alatti szám hívásával megnevezheti saját jelöltjét. A helyzet tehát öt héten át ötször változhat; annál izgalmasabb lesz a tippelés utolsó fordulója, a június 64 eredményhirdetés. Tippeljen! 06-90-230-941 06-90-230-942 06-90-230-943 06-90-230-944 06-90-230-945 06-90-230-948 Az On jelöltje A hívások nincsenek névhez kötve, bármennyiszer lehet telefonálni. Egy hívás ideje kb. 20 másodperc, ára max. 40 Ft +áfa (120 Ft/perces díjszabás alapján) + kapcsolási díj. 1 Í l 4 nemzeti jog fejlesztésével kívánják megvalósítani. Ennek részét képezi a csatlakozásra váró közép-európai országok számára most meghirdetésre kerülő PHARE-projekt is. A támogatást a bevándorlásra, a vízumügyekre és az országhatárok ellenőrzésére vonatkozó