Tolnai Népújság, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-02 / 77. szám

2001. ÁPRILIS 2., HÉTFŐ SZOLGALTATAS Tolnai Népújság - 9. oldal Mikor vegyünk háziállatot a gyereknek? A macska kertes házba való A szülők és nagyszülők igyekeznek eleget tenni me­legszívű, állatbarát gyere­keiknek és unokáiknak, s háziállattal lepik meg őket. Nem sokkal később kiderül:, a halak nem szeretik a va­jas kenyeret, macskaszőr borítja el a kiságyat, a hör­csög összerágta a szék lá­bát, és a kutya összenyalja a játékokat. Az állatoknak köszönhetően a gyerekeknek egy sor jó tulajdon­sága korábban fejlődik ki. Megta­nulnak a másikról gondoskodni, önzetlenebbek lesznek. És ami a legfontosabb: boldogabb embe­rekké válnak, mint azok, akik ott­hon a legdrágább játékok között,, de egymaguk töltik gyermekkoru­kat - mondják a pszichológusok. A kutatók azonban arra intik a szülőket, hogy csak akkor vásá­roljanak állatot otthonra, ha ők maguk is szereük azokat. A gye­rekek még nem fogják tudni jó ideig ellátni a négylábú vagy a tol­las barátot. Mi az a kor, amikortól már nyugodtan hazavihetünk ál­latokat? Kutyát ne ajándékoz­zunk ötévesnél fiatalabb gyere­keknek. Alaposan nézzük meg, milyen ebet költöztetünk be a la­kásba. A hatalmasra növő fajtákat mellőzzük, hiszen azoknak kín- szenvedés lenne ilyen helyen él­ni. Számoljunk azzal, hogy a ku­tya akár 15 évet is élhet. Majd­nem olyan érzékeny, mint az em­ber. Szinte tönkremenne bele, ha elajándékoznánk, vagy ami még rosszabb: kitennénk a kocsiból az országúton. A macska kertes házba való. A doromboló kedven­cet könnyen megsínyli a függöny, és az sem ideális, hogy mindig csak a lakásban végezze el a dol­gát. Legalább 10 évet él. Ötéves gyerek már kaphat egy cicust. A tengeri malac szintén ettől a kor­tól bízható rá a gyerekekre. Ked­vezőtlenül hat, hogy hamarabb elpusztulnak, és nagy lehet a gye­rekek bánata miatta. Vegyük fi­gyelembe, hogy a tengeri mala­cok éjjel aktívak, ezért a ketrecü­ket semmiképpen ne tegyük a gyerekszobába. Az aranyhörcsög élete rövid. Alig három évig bírhatja. Ők is éjszakai lények. Az ötéves gyerek már gondozhatja azokat. A hul­lámos papagáj nyolcévesnél fiata­labb gyereknek nem ajánlható, hiszen sok gondozást igényel ez a madár. afiL TOLNA MEGYEI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI közalapítvány A Világbank és a MeH Civil Kapcsolatok Főosztályának pályázati felhívása Ez évben is meghirdetjük a Small Grants Program-ot, melyet a Mi­niszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztálya 10 millió forinttal támogat. TOLNA MEGYEI NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ nehéz elegendő saját forrást előteremteni, (beleértve konferenciák, szemináriumok rende- központ zését, kiadványok, audiovizuális anyagok készítését is) illetve olyan témakörök, amelyeket az Eu­rópai Unió az Éves Jelentésben is kiemelt, mint az Uniós csatlakozás szempontjából különleges figyel­met igénylő területek: egészségügy, betegség-megelőzés, elsősorban hátrányos helyzetű csoportok köré­ben, szegénység visszaszorítása, különös tekintettel a romákat segítő programokra, környezetvédelemmel kap­csolatos tevékenységek. Olyan pályázatokat várunk, melyek nemcsak a probléma felvetésére koncentrálnak, hanem a megoldást is körvonalazzák. • 2. Pályázati feltételek: Kizárólag civil / nonprofit szervezetek jelentkezhetnek. Prioritást élveznek azok a projectek/szerve- zetek, melyek több szervezet közös munkáján, részvételén alapulnak, elősegítik a civil szervezetek és magánszektor tartal­mi együttműködését, a program által elnyert támogatást, ki tudják egészíteni egyéb pénzforrással. A támogatás nem vehető igénybe kutatási programok céljára, továbbképzésre, ösztöndíj céljára, illetve tanulmányutakra, beruházásra, beruházási prog­ramokra. A pályázati program leírása szabad formában történhet, pályázati űrlapot nem adunk ki. A pályázati program leírása ne haladja meg a 2 oldalt, azonban feltétlenül tartalmazza a finanszírozandó tevékenység célját, leírását, várható hatását és a határidőket. Ezen kívül a pályázók további egy-egy oldalt szentelhetnek a pályázó szervezettek) leírására, beleértve a vonatkozó alap­vető információkat (hivatalos megnevezés, székhely, jogi státusz, képviselő neve és elérhetősége). A pályázat feltétlenül tartalmazzon költségvetést, amely további egy oldalt tehet ki, melyben kérjük jelölni a saját forrást és egyéb esetleges finanszírozást is. Azok a pályáza- | tok, melyek megfelelnek a formai és tartalmi követelményeknek, részt vesznek egy második szakaszban. • 4. A pályázat keretösszege: A megpályázható teljes összeg USD 75. 000 (23 millió Forint). Egy szervezet által megpályázható összeg 1.000 - 5.000 USD (300.000 -- 1.5 millió Forint) között mozoghat 5. Határidők: A pályázat beadási (postára adási) határideje: 2001. április 16. Az elnyert támogatás odaítélésének határideje: 2001. május 14. A pályázati program megvalósítási határideje: 2002. január 31. A pályázattal kapcsolatosan a következő telefonszámon lehet érdeklődni: (1) 374-9500 vagy (1) 374-9543 6. A pályázat benyújtása: A pályázatot kizárólag postai úton az alábbi címre kérjük eljuttatni: VILÁGBANK REGIONÁLIS IRODA Buzetzky Tünde 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 42-46. TM GYIK - CIVIL HÁZ 7100 SZEKSZÁRD BÉLA TÉR 6. TEL/FAX: 74/311-928, 416-160. E-MAIL: civilhaz@matavnet.hu ONLINE: www.webmagazin.hu/civilhaz Helyi műsorok Bonyhádi VTV 18.30 Start (sportmagazin). 19.30 Bük- Bonyhád Agraco NB ll-es mérkőzés közvetítése, felvételről. Dombóvári VTV __________ 9. 00 Bencze-Show (ism.). 9.30 Utazzunk Afrikába (angol ismeretterjesztő sorozat, 2. rész, ism.). 18.00 Deify és barátai (rajzfilm­sorozat 11. rész, ism.). 18.25 Ébredés (val­lási magazin). 20.00 Kim (angol film). 22.15 Képújság. Alisca Rádió 91,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00. 10.00.12.00.14.00.16.00.17.00.18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útinform, születésnapiár, évforduló, naptár, bűnügyi króni­ka, helyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor 13.00-21.00 Zenei műsorok, információk, érdekességek, 15(00 A nap híre. Kamarai percek: információk vál­lalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kíván ságműsor. 21.0006.00 Nonstop zenerulett. Rádió Antritt _____________ FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin, 9,00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00­06.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks 22.00- 6.00 Non-stop zene. 6.00-10.00 .Élesztő. 6.45 Tördelő. 7.15 Szurkpló. 7.30 Helyi hírek. 8.15 Rendőrségi hírek. 8.30 Névnapi szófejtő. 8.45 Napi programajánlat. 9.20 Női napozó. 9.30 Köszöntő. 10.20, 16.40 Tőzsde, 11.15 Pletykqra. 14.00-18.00 Gőzerő. 14.40 Állásajánló. 16.20 Nézzük együtt! 17.05 Kívánságműsor. 18.10 Előtérben a háttér. 19.15 Lemezkiadó aján­lat. 20.10 Szomszédoló. 21.05 Lemezpárbaj. HTT7TH Szekszárd, Panoráma, nagyte­rem: Számkivetett (15.30, 19.00). Kisterem: Csapás a múltból (17.00,19.00). ■ Mit főzzek ma? ecept Ma a karfiol vadasan receptet ajánljuk olvasóinknak. Hozzávalók négy személyre: 1 nagyobb fej karfiol, 1 evőkanál liszt, 1 csomó leveszöldség, 1 evőkanál tejföl, 2 dkg vaj, 1 teás­kanál mustár, 1-2 teáskanál cu­kor, pár csepp citromlé, 1 babér­levél, só, bors, vadas fűszerke­verék. A megtisztított leveszöldséget feldaraboljuk és sós vízben megfőzzük (még jobb, ha húsle­vesben főtt zöldséget haszná­lunk fel). A leszűrt zöldséget turmixoljuk. A karfiolt megtisz­títjuk, rózsáira szedjük és sós vízben nem túl puhára főzzük. Vajon karamellizáljuk a cukrot, belekeverjük a zöldségpürét, ba­bérral, mustárral, citromlével, vadas fűszerkeverékkel, sóval, borssal Ízesítjük és összefőz­zük. Végül belekeverjük a tejfölt és összemelegítjük. A karfiolt le­szűrjük, tányérokba szétosztjuk és leöntjük a vadas mártással. ■ Telefoni tor ■ Az allergiáról és az asztmáról A Tolnai Népújság ingyen hívható zöld vonalán leg­utóbb dr. Schmidt Katalin pulmonológus főorvos, a megyei kórház krónikus tü­dőosztályának vezetője vá­laszolt olvasóink allergiá­val, asztmával kapcsolatos kérdéseire. Magyarkesziről telefonált egy édesanya, akinek hetedik osztá­lyos lányát 1992. óta strumával kezelik. A gyereknél ráadásul egy éve allergiás asztmát is felfedez­tek. Az elvégzett vizsgálatok sze­rint nagyon sok dologra - fűre, fára, háziporra, toli­ra, szőrre - al­lergiás, csalán­kiütéses, és fullad is. Rend­szeresen jár­nak orvosi ke­zelésre, a kislány különféle gyógyszereket szed, „pipát” hasz­nál, de állapota ennek ellenére nem javul, egyre gyakrabban ful­lad, lassan már az iskolába járás is nehézséget okoz a számára. A család nehéz anyagi helyzetben van, mindkét szülő rokkantnyug­díjas, mit tegyenek, hová fordul­janak, kérdezték. Keressék fel a kezelőorvost - javasolta a Schmidt doktornő - , aki a panaszok alapján bizonyára felír másfajta gyógyszert, ami re­mélhetően enyhíteni fogja a pa- ' naszokat. Az asztma elleni gyógyszerek nagy részére kilenc­ven százalékos társadalombizto­sítási támogatás van és adott eset­ben közgyógyellátási igazolvány is kérhető. _________ F. KOVÁTS 20 01. Április 2., Hétfő- T E L E V í Z I IÓ-MÜSOR mi RTL KLUB TV2 m2 DUNA TV 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel'(benne: Kör­zeti híradók), 8.30 Min­dent a szerelemért (bra­zil sorozat, 199-200.), 9.25 Ezredforduló, 9.35 Naprakész magazin : (mindenkinek minden), 12.00 Híradó délben (benne: Körzeti híradók), 13.00 Roma Magazin, 13.25 Domovina (szlovák nemzetiségi magazin), 13.58 Hírek. Időjárás. 14.00 A mi kis családunk (német soro­zat, 30.), 14.55 Szülőföl­dem Vál, 15.50 Ezredfor­duló, 15.58 Hírek, 16.00 Magyar Ház, 16.30 „Gyerekek a Miatyánk­ról”, 16.45 Maradj ve­lünk! (találkozás Jézus­sal), 17.00 Tanuljunk Eu­rópát! 17.30 Úton - Európa-magazin, 18.00 Híradó hatkor 6.30 Reggeli 8.55 Jo­ker 9.05 Recept Klub, 9:20 Tiltott szerelem (sorozat), 9.45 Titkok és szerelmek (mexikói so­rozat, 63.), 10.35 íop Shop, 11.30 Delelő (ben­ne: Onnepnaptár; Joker), 12,30 Recept Klub, 12.55 Joker, 13,00 Híradó (déli ki­adás), 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor), 13.40 Második csók (francia sorozat, 55.), 14.05 Helene és a fiúk (francia sorozat), 14,35 SeaQuest DSV - A mély­ség birodalma (amerikai kalandfilmsorozat), 15.25 Paula és Paulina (mexikói sorozat, 55.), 16.10 Joker, 16.15 Terra Nostra (brazil sorozat, 64.), 17.10 Joker, 17.15 Híresek és gazdagok (argentin sorozat), 17.40 Maria (mexikói sorozat) 6.00 Jó reggelt, Magyar- ország! (színes hírmaga­zin), 9.00 Stefanie (né­met kórházsorozat), 9.50 Napló, 10.45 Köz­vetlen ajánlat, 11.45 Reggeli gondolatok, 11.50 Magyar történelmi arcképcsarnok, 11.55 Csupa-csupa élet (né­metsorozat), 12.30 Csa­ládban marad (amerikai vígjátéksorozat), 12.55 Kopogd le a fán! (amerikai bűnügyi vígj.), 14.45 Xena (amerikai fantáziasorozat), 15.30 Milady (argentin soro­zat), 16.00 Ramona (mexikói tévéfilmsoro­zat), 16.45 Acapulco szépe (mexikói sorozat), 17.10 Fiorella (perui so­rozat), 18.00 Sebzett szí­vek (mexikói sorozat. Fsz.: Fernando Carillo), 18.30 Tények (hírmű­sor), 19.00 Gyerekszáj 6..Q0„,Ma reggel, 8,30 Detek.,(tudományos hír­adó), ■ 9.00 Rajongó, 9.30 A Balaton élete, 10.00 Kapcsolatok, 10.35 Tv-klinika, 11.00 Egérfogó, 11,30 Az Eu­rópai Parlament, 12.00 Wagner (10/8,), 13,00 Híradó délben, 14.00 Parlamenti Napló, 15.00 Zenebutik - Zenehíd, 15.50 Örökségünk, 16.00 Iskola utca, 17.15 Hölgyválasz, 17.40 TS - Futballhétfő, 19.10 Tava­szi Fesztivál, 19.40 Tévé­torna Norbival 8.40 Heti Hírmondó, 9,15 Elfeledett tájakon, 9.45 Mai kézművesek, 10.00 Egy század..., 10.25 Az .időgép (12/11.), 10.55 Horgász­kalandok (sor,), 11.25 Emlékképek, 11.50 Hír- | adó, 12.20 Dunasport, 13.00 Gyerekek a nagy­világból (sor.), 13.15 Dzsungeldili (26/7), 13.45 Tálentum, 14,15 Gábor Miklós, 15.00 Rendhagyó..., 15.40 Ma­gyar történelmi..., 16.00 Kalendárium, 18.00 Hír­adó, 18.30 Mesefilm 19.00 Családi album IX I 18.15 Szerelmek... | »MIS— 18.15 Szerelmek... 19.15 Világhíradó 19.30 Híradó este 20.00 Millenniumi... 20.30 112 18.30 Híradó 18.55 Leaven ön is... 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Első generáció 21.10 Pestv Fekete... (maavar sor.. 1.1 21.40 112 extra 22.00 Híradó este 21.10 Bunyó a javából (akcióvíaiáték) 22.10 Aktuális 22.50 Las Veaas (sor.) 22.30 Théma 23.35 Híradó 20.15 Híradó. Soorthírek 20.45 Az apáca (francia film) 19.55 Neti Sanvi (film) 20.50 TáncDercek 21.00 Híradó. SDort 23.00 Tudósklub 0.00 Nikodémusok órái (László atya 21.35 A szellem óráia 22.35 7 nap a világzene körül (dok.-film) műsora) 23.40 Ando Drom 1.35 Éjszakai választék 0.30 Ezredforduló HBO SPEKTRUM 19.20 Most vagy soha! 20.00 Vad angyal (ar­gentin sorozat) 20.30 JAG (sorozat) 21.30 Forró nyomon 22.20 Az én mozim foly­____tatódjk______ 23 .10 Jó estét, Magyar­ország!______ 0. 00 Veszélyes külde- tés (sorozat) 0.50 Színkép______ 2.1 5 Vers éjfél után 22.45 Fogadóóra 23.50 Autémánia 23.15 TS _______ 0.25 Norm-show (sor.) 0.05 Tavaszi Fesztivál 0.45 Fókusz ____________EUROSPORT____________ 8. 30 Csúszókorong-vb, 9.45 Autóverseny, Le Mans-sorozat (ismétlés), 10.45 Nascar-sorozat, 12.00 Szuperautók versenye (ismétlés), 13,00 Superbike, 14.00 Asztalienisz Eb, 15.00 Csúszókorong-vb, Svájc (élő közvetítés), 18.00 Csupa sport, 18.30 Eurogólok, 20.00 Csúszókorong-vb, Svájc (élő közvetítés), 23.00 Hírek, 23.15 Eurogólok, 0.45 Csupa sport, 1.15 Hírek 6.30 Kisvárosi gyilkos­ság, 8.25 *Majd elválik, 10.15 Latin vér, 11.50 A szentfazék, 13,40 Sport­háború, 15.10 Tommy és a vadmacska, 16.50 Kemény dió, 18.15 Vadíúj vadnyugat, 20.00 A napfény .íze, 23.00 Mozi!, 23.30 Benzin, étel, szállás, 1.15 Fékte­len kór Magyar ATV 19.00 Híradó, 19.30 Össztűz, 20.20 Mit gon­dol?, 20.30 Sajtóklub, 22.00 Híradó, 22.50 Wobbler, 23.20 Kulturá­lis kalauz, 23.40 Rock- kalapács, 0.15 Képes­magazin A műsor és a kezdési időpont változ­tatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelőssé­get nem vállal. 16.25 Sportolj velünk!, 17.00 Biokert, biofőzőcs­ke, 17.35 Bűnügyek, 18.35 Állatenciklopédia, 19.10 Veszélyes tenger­lakók, 19.45 Varázsla­tosszigetek, 20.15 Turis- : tacsapda, 20.50 Légi í ösvények, 21.50 Hüllő-: kalandok, 22.25 Segít­ség!, 22,55 A növényi magbank, 23.05 Az is-: meretlen Dél-Afrika, 23.30 Élet álomkivitel- i ben, 0.05 Falloszsztori N. GEOGRAPHIC 18.00 Csupa izgalom, 19.00 Vadon élő csalá- dók, 19.30 Vadvilág fel­fedezők, 20.00 Kezdő­dik az este, 21.00 Csu­pa izgalom, 22.00 A ka­land itt kezdődik, 23.00 Vulkánkitörés, 0.00 Éj­féli órán, 1.00 A győze­lem ára Hová menjünk ma? SZEKSZÁRD Színház. Wir sind auch Musikanten, azaz a Mi is muzsi­kusok vagyunk című gyermekdarabot tűzi műsorára ápri­lis 2-án, hétfőn 14 órai kezdettel a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn. A megyei könyvtár portagalériájában Ótós Réka fotóinak kiállítását láthatják az érdeklődők. A Millenniumi Gyöngyfűzér e havi programjai: április 3.: Tüzek, vizek, katasztrófák - Csöglei István előadása, ápri­lis 17.: Különleges emberek, különleges épületek - dr. Töttős Gábor előadása. Helyszín: Babits Mihály Művelődé­si Ház és Gyermekek Háza, kezdés 16 órakor. A Wosinsky Mór Múzeum filmvetítés sorozatának újabb állomásaként április 2-án, hétfőn 14.30 órai kezdettel'A wieliczkai sóbánya, A maulbronni kolostor és A neander­völgyi ősember című összeállítást tekinthetik meg az ér- deldődők az intézmény pincemúzeumában. Kiállítás. Hucker Ferenc festményeiből látható minikiál­lítás a Zomba és Vidéke Takarékszövetkezet szekszárdi fi­ókjában, a Kölcsey ltp. 26 szám alatt. A kiállított képeket havonta cserélik. BONYHAD Máté Gyula alkotásaiból összeállított emlékkiállítás április 6-ig tekinthető meg a művelődési központban, hétköznap 10 és 17 óra között. DUNAKOMLOD Paks és környéki hímzők, gobelinesek címmel kiállítás nyílik ma este 18 órakor a Faluházban az Almássy László Egyesület és Mayerné Sáfrány Mária szervezésében. TAMÁSI __________________________________________________ Rei sz Tamás simontomyai festőművész tájképeiből nyílt kiállítás a Tamási Galériában. A tárlat április 22-ig látható. Várható időjárás: Tolna megye cíb derült napos felhős & iápp <£b párás ködös borult 0 0 0 zápor zivatar esős <£> <3 havas eső hózápor havazás Sok napsütés várható, kellemes, tavaszi időre számíthatunk. Eső sehol sem lesz. A változó irányú szél egész nap gyenge, vagy mérsékelt marad. Északon néha kissé meg­növekszik a felhőzet. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet 15 fok körül lesz. le: l ■ ....■ ; Kö zlekedésmeteorológia Időjárási fronthatás nem várható, a közlekedés meteorológiai feltételei országszerte kedvezők. Huissárla Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KA­MARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Iroda­vezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 5T1-514. Készült a szerkesztőség számitógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft? 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügy­nökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizeté­si díj: egy hónapra 895,- Ft, negyedévre 2685,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magjfcrország Kft., Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a {jgyelmüket. Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom