Tolnai Népújság, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-20 / 92. szám

2. oldal - Tolnai Népújság MEGYEI TÜKÖR 2001. április 20., Péntek Hírek SZEKSZÁRD. A Tolna Megyei Kórház fül- orr- gége osztálya az egészségügyi intézmény fennál­lásának 200. évfordulója alkal­mából tudományos ülést rendez április 21-én, szombaton 11 óra­kor a kórház kultúrtermében. A program szerint az osztály törté­netét dr. Kovács Zoltán főorvos ismerteti, majd előadást tart dr. Bauer Miklós egyetemi tanár, dr. Péter József osztályvezető főor­vos és dr. Pytel József egyetemi tanár. DOMBÓVÁR. Takács Melinda, az Illyés Gyula Gimnázium ta­nulója a tizenhetedik helyet ér­demelte ki az Országos Közleke­dési Verseny Budapesten meg­rendezett fináléjában. A diákot Boda István tanár készítette fel a vetélkedőre. SZEKSZÁRD. Dr. Braun Már­ton országgyűlési képviselő fo­gadóórát tart Szekszárdon a pol­gármesteri hivatal kistermében, április 20-án, pénteken, délután fél öttől. FÁCÁNKERT. A Fácánkerti Nyugdíjas Klub a héten szom­bathelyi kirándulást rendezett, amelyen részt vettek szedresi és tolnai nyugdíjasok is. A kirán­dulók a Starkl virágkert nagy ta­vaszi kiállítását nézték meg, és ellátogattak a kámoni arboré­tumba is. A nyugdíjasok élmé-. nyekkel és virágokkal gyarapod­va tértek haza a hosszú útról. DOMBÓVÁR. A megyei Tűzol­tó Szövetség és a Katasztrófavé­delmi Igazgatóság „Tűzpróba” elnevezésű versenyének területi döntője péntek délelőtt kilenc órakor kezdődik a város tűzoltó­parancsnokságon, ahol öt helyi és környékbeli oktatási intéz­mény diákcsapata méri össze tudását. Mély fájdalommal tudat­juk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy özv. JÁNOS GERGELYNÉ sz. Illés Ágota életének 83. évében el­hunyt. Temetése 2001. április 22-én, 13.30 óra­kor a kakasdi temetőben A gyászoló család Köszönetét mondunk a szekszárdi Mérey utcai Idősek Otthona vezetősé­gének és gondozóinak édesanyánk JÁNOS GERGELYNÉ gondos, odaadó ápolásá­ért. A gyászoló család w Koppánné nem cirkuszol Rónai Tibor visszavonja adott szavát A kilátástalan jelen, vagy a tisztességes jövő között kell választaniuk a megye kisgazdái­nak - nyilatkozta lapunknak Koppánné dr. Kertész Margit országgyűlési képviselő. Tamási-Jágónak Pálinkás István megbízott megyei elnök, teg­naptól felfüggesztette tisztségéből Rónai Tibor jágónaki alapszervezeti elnököt, lapunknak ré­gebben tett nyilatkozata miatt. Mint ismeretes, ő volt az, aki Torgyán József megbízottjával tár­gyalt a párt megyei helyzetéről, s 74 aláírást is vitt magával. Az aláírók Koppánné dr. Kertész Margitot tekintik megyei elnöknek. Az aláírások száma azóta néggyel szaporodott. Rónai Tibor betéve tudja a pártalkotmányt s felfüggesztésé­vel kapcsolatban elmondta, a 3. § 2. bekezdése szerint a párt tagjai egyenlő jogokkal rendelkez­nek, tehát vagy mindenki nyilatkozhat, vagy senki. Mint hangsúlyozta, Pálinkás István sem­milyen határozatát nem fogadják el, mert úgy­mond, ő nem legiüm elnök, sőt nem is tagja a pártnak, mivel két éven keresztül nem fizetett tagdíjat. A pártalkotmány 5. § 4. bekezdésében az áll, hogy a tagdíjfizetés hat havi elmaradása esetén a tagsági jogok nem gyakorolhatók. Rónai Tibor az említett megbeszélésen azt ígér­te Torgyán József megbízottjának, hogy a me­gyében élő kisgazdák nem szervezkednek, de tegnap jelezte a pártelnök személyi titkárának, hogy az adott szavát visszavonja, s azokét is visszaadja, akik neki adták a szavukat, hogy nyugton maradnak.- Nem hagyjuk szétverni a pártot, mi a kisgazda egységet és szellemiséget képviseljük, hangsú­lyozta Rónai Tibor. Dr. Kertész Margit el­mondta: - Továbbra is a Tolna megyei kisgazdák megvá­lasztott, legitim veze­tőjének tartom ma­gam. Miután márci­us 22-én választa­nom kellett, hogy a Tolna megyei kisgaz­dák elnöke, vagy az FKgP jelenlegi orszá­gos elnökségének a Tolna megyei elnöke legyek: döntöttem. Szándékom szerint továbbra is a tisztességes, nemzeti érzelmű, konzervatív kisgazdák képviselője maradok, rangra, titulusra, beosztásra való tekintet nélkül. A jelenlegi megyei elnökválasztási cirkuszban, az engem támogató, jóindulatú megyei kisgaz­da-társadalom érdekében nem kívánok részt venni. Most már a párttagok kezében van a döntés, választhatnak a zavaros, sok tekintetben kilátástalan jelen és a tisztességes jövő között. Pálinkás Istvánt lapzártáig nem sikerült elér­nünk. IHÁROSI IBOLYA Koppánné dr. Kertész Margit Verseny három tantárgyból Ma este Szekszárdra jön a Szená-torok kórusa A szaktárgyi versenyekkel folytatódott tegnap a Határtalan rendezvény sorozata. A diákok délelőtt és kora délután három szek­szárdi általános iskolában fizikából, versmondásból és nyelvhelyességből mérték össze tudásukat. SZEKSZÁRD Hőtan, elektromosság és kísérlet elemzése - többek között ezek az akadályok vártak a résztvevő tizennyolc fiatalra az V. Számú Általános Iskolában. A gyakorló általános iskolában tartott versmondáson az ötvenegy ben­evező szabadon választott köl­teményt mondhatott. A Dienes Valéria Általános Iskolában pedig helyesírás és nyelvi játék képezte a nyelvhelyességi vetélkedő főbb témaköreit a több mint száz induló számára. A ma prózamondásból, írás­beli . szövegalkotásból, valamint matematikából bizonyító diákok is találtak maguknak elfoglaltsá­got, miután őket kézműves foglalkozás várta a szervezők intézményében, azaz a Garay János Általános Iskolában. Á mai versenyek mellett este 7 órától kétségkívül kikapc­solódást nyújt majd a Szená­torok - országgyűlési képviselők - és a Garay iskola kórusának közös koncertje a Művészetek Házában. •SZÁ* A kézműves foglalkozáson nagy sikere volt a kabala készítésnek FOTÓ: BAKÓ JENŐ Fekete krónika Betörés Bátaszéken Százezer forint értékben tulajdonítottak el berendezési tárgyakat egy bátaszéki családi házból. Az ismeretlen tettesek befeszítették az aj­tót, úgy jutottak be a házba. Viszik a vasat és a fémet Ismét színesfém-tolvajok jártak Szekszárdon, ezúttal lebontották egy tanya alumínium-lemezborítását, és azt ellopták. Szobrot loptak Ismeretlenek hatoltak be a leányvári kápolnába, Sióagárdon. Az el­követők két faragott szobrot loptak el. Vittek amit értek Pakson, a Vácika dűlőben ismét feltörtek egy présházat. A betörők felszerelési tárgyakat tulajdonítottak el közel 150.000.- Ft értékben. Üdülési támogatás nyugdíjasoknak Az idén változott az elosztás módja A Szociális és Családügyi Minisztérium a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségével egyeztetve megyénként bí­ráló bizottságokat állított fel a nyugdíjasok üdülési támogatás iránti igényeinek elbírálására. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt évek tapasztalatai szerint az igények érkezési sorrendjére alapozott elosztás elfogadhatat­lan feszültségekkel járt. A me­gyei bíráló bizottság az üdülési csekkek elosztásánál együttmű­ködik a Szociális és Családügyi Minisztériummal, a .Nemzeti Üdülési Szolgálat megyei irodá­jával és a Magyar Nemzeti Üdü­lési Alapítvány országos szerve­zetével. Ebben az évben nyugdíjas­ként az a személy igényelhet üdülési csekket, aki a nyugdíj­korhatárt 2001. január 1-én már betöltötte. A támogatás mértéke a nyugdíj, vagy nyugdíjszerű el­látás összegétől függően diffe­renciált. Húszezer forintos ellá­tás esetében 10 ezer forint, 20 és 25 ezer között 8 ezer forint, 25 és 30 ezer között 6 ezer forint, 30 és 35 ezer között 4 ezer forint. Nyugdíjas házaspároknál úgy számítják ki a támogatásnál fi­gyelembe vehető összeget, hogy nyugdíjukat összeadják, majd egy főre jutó átlagot számítanak belőle, a támogatás az így kapott eredmény alapján igényelhető, illetve állapítható meg. Az üdülé­si támogatást a Nemzeti Üdülési Szolgálat megyei irodájában le­het igényelni (Szekszárd, Augusz u. 9-11, telefon, 74/412- 166), munkanapokon 8-12 óráig. Ugyanitt tájékozódhatnak a nyugdíjasok az üdülési csekkek felhasználásának helyéről és le- hetőségeiről is.______________■ Diákok közötti hajszálgyökerek Az idén Aradról és Galántáról jöttek a középiskolások Az idén harmadik alkalom­mal rendezték meg a Kár­pát-medencei magyar kö­zépiskolások kulturális ta­lálkozóját Szekszárdon. Szekszárd Az I. Béla Gimnázium és Informa­tikai Középiskola szervezésében az idén is megrendezték a „Haj­szálgyökereket”, a Kárpát-me­dencei magyar középiskolások kulturális találkozóját. A rendez­vény elnevezése Illyés Gyula Haj­szálgyökerek című költeményét idézi, mely egyben a rendezvény mottója is, s így szól: „ ..Az esz­mék, akár a fák, a derék és kar­vastagságú csápjaikkal tartják magukat egyenesen a termő tala­jon, a valóságban. De napi táplá­lékukat a cémavékony csipkefi- nom bolyhocskákkal szerzik. ” Az idén Aradról, a Csiky Ger­gely Líceumból, valamint a galántai Magyar Tannyelvű Gim­náziumból 25 középiskolás láto­gatott Szekszárdra. A vendégek tegnap délelőtt az I. Béla Gimná­zium diákjaival és a tanárokkal ismerkedtek, majd délután 3 órá­tól kezdődött az iskolák tanulói­nak művészeti bemutatója. Az aradiak Dsida Jenő műveiből állí­tottak össze egy kis műsort, a galántai diákok a helyi táncokat mutatták be, míg a szekszárdi di­ákok saját verseikből adtak elő néhányat. A vendégeket a város polgármestere, Kocsis Imre Antal is köszöntötte. A két vendég isko­la egy-egy szép ajándékot, Ador- jáni Endre festőművész rajzát, valamint egy Sárközi szőttest ka­pott, illetve gondosan összeállí­tott könyvcsomagot vehettek át. Tegnap este 6 órától pedig, az I. Béla Gimnázium nagytermé­ben műsoros klubestet tartottak a diákok. MAUTHNER Vissza a demokrácia irányába Kinek az ígéretét hiszi el a választópolgár?- A következő parlamenti választások tétje az, hogy si- kerül-e visszafordítani az or­szág szekerét a demokrácia irányába, hogy létrejöhet-e a szociális rendszerváltás, amely egy igazságosabb kor­mányzással a vesztes, lesza­kadó rétegeknek is esélyt ad- jelentette ki dr. Lamperth Mónika, MSZP-s országgyű­lési képviselő a tolnai nyug­díjas érdekszövetség által rendezett tegnapi fórumon. Tolna A képviselő kérdésekre válaszolva egyebek mellett elmondta: az Or­bán kormány által tudatosan alul­tervezett infláció a legszegényeb­beket sújtja: közöttük a kompenzá­cióhoz csak hónapokkal később ju­tó, az államnak hitelező nyugdíja­sokat és a „kiéheztetett” önkor­mányzatokat, (főként a kicsiket), amelyeknek a magasabb infláció nem hoz jelentős bevételi többletet (nem úgy, mint a kormánynak), csak ma­gasabb kiadásokat. Megítélése szerint a kormány olyan kliensfi­nanszírozást alakított ki, amelynek keretében csak azok az önkormányzatok kapnak támogatást, ame­lyek közel állnak a kormányhoz. Személyes információi szerint vannak olyan kistelepülések, ame­lyeknek polgármesterei azért lép­tek be a FIDESZ-be, vagy az FKgP- be, hogy településük támogatás­hoz jusson. A képviselő szerint ez a gyakorlat nem Európába, hanem a nagyon távoli múltba vezet. A politikus szerint az MSZP mindhárom miniszterelnök-je­löltje alkalmas a posztra. A kulcskérdés az, hogy a két alul­maradó jelölt és támo­gatóik hajlandóak lesz- nek-e a győztes mögé állni. Úgy vélekedett, pártjának jó szakmai programja van, a kér­dés az, hogy azt el tud- ják-e úgy mondani, hogy az emberek meg is értsék. Szerinte a 2002-es választásokon nem az fog dönteni, ki tud több sarat hordani a riválisára, mert ebből a lakosságnak már elege van. Úgy véli, nem is az lesz a döntő kérdés, hogy ki tud többet ígér­ni, hanem, hogy kinek hiszik majd el az ígéretét. Egységes drogpolitikát szeretnének Minden hatodik fiatal alkalmi kábítószer-fogyasztó Elmosódtak a határok a legá­lis és a tiltott kábítószerek között. Egyebek mellett ez is elhangzott tegnap Szekszár­don, ahol Baranya, Somogy és Tolna megye részvételével megalakították a Kábítószer­ügyi Egyeztető Fórumot. Szekszárd Ülést tartott tegnap Szekszárdon a Dél-Dunántúli Regionális Egész­ségügyi Tanács (DRET). A Tolna, Somogy, Baranya megyei önkor­mányzatok, megyei kórházak, ÁNTSZ-ek vezetőit, a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem képviselőit, köztük dr. Papp Lajos szívsebész professzort a házigazdák nevében Koltai Tamás, a. Tolna Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte. Az ülés résztvevőit a Dél-Du­nántúli Regionális Kábítószer­ügyi Fórum (DREKEF) létrehozá­sáról, dr. Tristyán László, az Al­kalmazott Társadalomtudományi Kutatások Intézetének (FACT) igazgatója tájékoztatta. A régióban az utóbbi években el­végzett különféle vizsgálatok sze­rint a fiatalok egyharmada került már kapcsolatba kábítószerekkel, és közülük minden második leg­alább alkalmi fogyasztónak minősí­ti magát. A vizsgálatok szerint el­mosódtak a határok a legális -alko­hol, dohány - és a tiltott kábítósze­rek között. A kábítószer probléma a társadalom egészét érinti és együt­tes cselekvésre késztet mindenkit - mondta dr. Tristyán László. A DREKEF létrehozását elsősor­ban az motiválta, hogy szeretnék ki­alakítani a régió egységes drogpoliti­káját, arra a felmérésre alapozva, amelyet az intézet végzett a DRET megbízásából és melynek során 15 ezer fiatalt kérdeztek ki. A szervezet segítséget kíván adni azoknak a me­gyéknek, ahol még csak most fog­nak hozzá az érdemi munkákhoz. A cél érdekében DREKEF iroda létrehozását tervezik minden 15 ezer főnél nagyobb lélekszámú Tolna, Somogy és Baranya megyei településen. Á folyamatosan mű­ködő irodák feladata lesz a régió kábítószer helyzetének folyama­tos elemzése, jelentések készítése, kapcsolattartás a helyi koordináto­rokkal, munkacsoportokkal és a térség drog problémájának kezelé­sében érdekelt szervezetekkel. Az irodák létrehozására, mű­ködtetésére az Ifjúsági és Sportmi­nisztérium 1,5 mülió forint éves keretet biztosít. F. KOVÁTS A 4 4 t t 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom