Tolnai Népújság, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-19 / 91. szám
10. oldal - Tolnai Népújság ERROL ARRÓL 2001. Április 19., Csütörtök Kalendárium Szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő EMMA nevű kedves olvasóinkat. Germán eredetű név, jelentése: az erő istenéhez tartozó. Védőszentje: Brémai Szent Emma grófné, aki vagyonát a szegényekre fordította (t 1040). Virága: primula. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Pafnitiosz papvértanú. HAJDAN: Április 19-én 170 éve, 1831-ben Szekszárd szülötte, Déry István fordításában mutatták be Debrecenben Az élet csak álom című ötfelvonásos vígjátékot. 150 éve, 1851-ben született a megyeszékhelyen Kommandinger Vilmos plébános, a Veszprém megyei sajtó munkatársa. 105 éve, 1896-ban a Tolnavármegye millenniumi emlékfák ültetését szorgalmazta. 100 éve, 1901-ben Ozorán nyolc gyermek halt már meg a vörhenyjárványban. Fraknói Vilmos lemondása után Steinberger Ferenc lett szekszárdi címzetes apát. Elhunyt Hőgyészen Rausz Antal, aki egy 105 éve fennálló cég utolsó tulajdonosa volt és temetésén az alispán is tiszteletét tette. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 8. Lk. 24.35-48. Református: lMóz. 27.18-29. Róm. 1.16-26. Evangélikus: lKor. 15.50-57. Kol. 1.1-8. Ortodox: ApCsel. 2.38-43. Jn. 3.1-15. A NAP KÉL 5.48 órakor, nyugszik 19.39 órakor. A Hold kél 4.34 órakor, nyugszik 15.03 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 164 cm, Paks 332 cm, Dombori 377 cm, Árvízkapu 751 cm. A Sió Palánknál 186 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Mauthner Ilona. Tel: 511-527. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Koós Attila 74/450-450; 06/20/912-0529, Máté Réka 06/30/986-1967. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618 és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv 75/510-790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt 440-660. Szűz Mária dollárözöne Szűz Máriát nevezte meg pénzforrásaként egy pénzcsempész család Kolumbiában. Az ötfős família összesen egymillió amerikai dollárt próbált becsempészni egyebek közt pelenkákba rejtve a latin-amerikai országba, ám Bogota nemzetközi repülőterének vámosai elcsípték a szállítmányt. Amikor a pénz eredetéről faggatták a családot, az egyik asszony „bevallotta”, hogy a dollárokat Szűz Mária adta: egyszer csak megjelent a família előtt, a bankjegyek pedig az ölükbe és a kezükbe hullottak. A vámosok nem hittek a csodában, és letartóztatták a család felnőtt tagjait - jelentette a Reuters. Kolumbiába földi halandónak tilos 10 ezer dollárnál nagyobb összegben készpénzt bevinni vámnyilatkozat nélkül. A megkötéssel a hatóság a kábítószer-csempészetből származó pénz beáramlásának próbál gátat vetni. Horoszkóp ÓRIÁSI A ZSÚFOLTSÁG Uj-Delhi mindenféle működő járművén, még a szekereken is, mivel az indiai főváros taxisai és riksásai sztrájkolnak. A fuvarozók az ellen tiltakoznak, hogy drága pénzért új taxamé- tereket kell járműveikbe szereltetni._______________________________________________europress/epa Vigyázat, harap a kutyatulajdonos! Orrleharapásért három és fél pvi börtönre ítélt a dél-spanyolországi Jaen bírósága egy 69 éves férfit. Az illető azért orrolt meg áldozatára, mert szidalmazni merte a kutyáját. Az eset 1997 február 7-én történt Banos de la Encina faluban, ahol a férfi felesége és ebe társaságában lépett be a helyi kocsmába. Az egyik vendég, aki nyilván félt a kutyától, tiltakozott az ellen, hogy állatot vittek a helyiségbe, mire pillanatok alatt kiderült, hogy igazából nem az eb, hanem a gazdája harapós. A feldühödött kutyatulajdonos rávetette magát a sértegető- re, leharapta, majd - áll a bírósági ítélet indokolásában - a földre köpte annak orrát. Az ebgazda támadásának áldozata 23 napot töltött kórházban a kaland nyomán, két műtétet hajtottak végre rajta. A támadót a börtönbüntetésen kívül arra ítélte a bíróság, hogy fizessen áldozatának 1,7 millió pesetás, azaz mintegy 2,7 millió forintos kártérítést - jelentette az AFP. BAK (XII. 22. - I. 20.) Aki sokat eszik, keveset mozog, az ne csodálkozzon a következményein. Még szerencse, hogy szellemileg friss maradt. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 20.) Hiába szomorkodik, nem tudja megoldani a világ minden problémáját, törődjön inkább azokkal, akik számítanak a segítségére. HALAK (II. 21. - III. 20.) Hagyjon fel a tétovázással, töprengéssel, elmélkedéssel, mert most már elérkezett a tettek ideje. KOS (III. 21. - IV. 20.) Gondolja meg minden lépését, mert ellenfelei figyelnek, s ha hibát vét, nehéz helyzetbe kerülhet. BIKA (IV. 21. - V. 20.) Akár fejjel is mehet a falnak, a siker elkerülhetetlen, mert sokak érdekében jár el. IKREK (V. 21.- VI. 21.) Mindenekelőtt önmagát kell legyőznie ahhoz, hogy szövetségeseket találjon. RAK (VI. 22. - VII. 22.) Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Amit nem tett meg, arról már lekésett. OROSZLÁN (VII. 23. - VIII. 23.) Ugyanazt kapja vissza környezetétől, amit saját maga nyújt másoknak. Jó tett helyébe jót várhat. Szűz (VIII. 24. - IX. 23.) Hagyjon fel a szőrszálak hasogatásával, élvezze a tavaszt! MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Új szerelem a láthatáron, csak később meg ne bánja, hogy belebonyolódott. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) A befelé fordulás nem segít, legyen nyitott az új benyomásokra. NYILAS (XI. 23-XII. 21.) Ne kapkodja el a döntést, idővel még jobbra fordulhatnak a dolgok. Olvastam - Láttam - Hallottam IHÁROSI IBOLYA ________ Di vat és politika Nem is nő az, aki a lapokban először nem a divat oldalakat tekinti meg. Mostanában a középkorú delnők csak néznek mint a moziban. A normális modellek pont olyanok, mint a mi időnkben voltak. Trapéz nadrág, op-art felsőrész. Ha megvolnának a régi göncök, lányaink csak magukra kapnák a 25-30 éves darabokat s ők lennének a menők. Némely ruha tetőtől talpig úgy fest, mintha Vasarelly, magyarul Vásárhelyi Győző, a Pécsett született, Franciaországban híressé vált festő tervezte volna. Kiállítását a hatvanas évek végén, vagy a hetvenesek elején láttuk szülővárosában. Na, és a színek tobzódása! Úgy hatvan kilón felül és 170 centin alul garantáltan úgy néz ki benne az ember, mint egy túlzsúfolt hirdetőoszlop. Es a legújabb nyári modellek? Elképzelem, hogy a nyolc méter rózsaszín gyönggyel díszített, s a legkényesebb helyeken anyaghiányos fél-tunika, nadrágkosztümös szerelésben megjelenik valaki az esedékes szekszárdi közgyűlésen. A képviselők ámulatukban alighanem még összeveszni is elfelejtenének, s tán a FIDESZ frakció sem hasadna tovább. Csak azt a felül halványlila, csípőben bodros, alul világoskék térdnadrágos összeállítást tudnám feledni, nyakban a fej nagyságú halványrózsaszín rózsává sodrott sállal. A szerkó viselője elmeállapotának megítéléséről pedig a ha nem is meg-, de kapásból kialakulna a nagykoalíció. JÓNAK MONDJA Két férfi beszélget, az egyik odaszól a másikhoz:- Nézze, milyen csinos az a szőke nő ott! Mit gondol, meg lehet kapni?- Fogalmam sincs, ám ha sikerül, megkérem, hogy közölje velem.- Miért?- Mert én vagyok a férje! KALAPOS IGAZSÁG Új kalappal mégy haza Szarvasné. Azt mondja a férjének:- Képzeld, azt mondta az eladó, hogy ez a kalap tíz évet fiatalít.- Igen? - fanyalog Szarvas. - Akkor vehettél volna mindjárt vagy hármat. TÉNYLEG- Mondd csak, drágám - kérdi a feleség a férjétől -, a rágcsálók tényleg olyan buta állatok?- Igen, egérkém. VALÓOK- Hogy érti azt, asszonyom - kérdezi az ügyvéd a kliensétől -, hogy azért akar elválni, mert a férje nem ad a megjelenésére?- Ahogy mondom... Már két éve nem is láttam. KISKOCSMÁBAN- Mi újság van, kedves barátom?- Jaj, ne is kérdezd! Megcsal a feleségem.- Én azt kérdeztem, mi újság. ELSŐ LÁTÁSRA- Tegnap megláttam egy nőt, és első látásra belészerettem.- És persze elveszed feleségül...- Dehogyis! Ránéztem másodszor is... A JÓ PARTI Azt mondja az anya a lányának:- Annak örülnék, kislányom, ha egy régész venne feleségül.- De miért pont régész, anya?- Mert minél öregebb leszel, a régész annál jobban értékel. Az új évezred hetilapja A fontos tényéké és a háttérelemzéseké. A felelősségé, amelyet önmagunk, közösségeink és környezetünk iránt viselünk. És az Öné, Kedves Olvasó! Április 16-24-éig tesztvezetésPfartunk márkakéréskédéSünkben a 3-as sorozat népszerű modelljei, közül: Kérjen időpontot a 72/539-026-os telefonon^ Az újságírás közös ügyünk