Tolnai Népújság, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-19 / 91. szám

Tolnai Népújság - 8. oldal GAZ D A S Á G 2001. ÁPRILIS 19., CSÜTÖRTÖK A pénzügyi szektor jól fizet Az év első két hónapjában 4,6 százalékkal emelkedett a reál­kereset 2000 azonos időszakához képest - közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. A versenyszférát 18,8 százalékos, a költségvetés által finanszírozott területeket pedig 12,2 százalékos keresetemelkedés jellemezte. A nemzetgazdaságban január­ban és februárban a teljes A Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem állásbörzéjén több száz végzős és már végzett diák válogathatott az állásajánlatok közül fotó: europress/kallus györgy Szüret után Továbbra is sok a tennivaló a borágazatban, legalábbis ezt derült ki a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának küldöttgyűlésén. A tanácskozás tapasztalatai szerint sokan kifogásolják, hogy a szőlőművelést is a jö­vedéki törvény hatálya alá rendelte a parla­ment. Az összejövetelen többen tiltakoztak az ellen is, hogy a pénzügyőrség megbünte­ti azokat a szőlőtermelőket, akik elmulasz­tották a szüreti jelentés megküldését. Kecskemét - Eger - Pécs A Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa több mint 30 ezer tag nevében levelet írt Varga Mihály pénzügyminiszternek. Kifogásolják, hogy a szőlőtermelőt és az általa használt szőlő- ültetvényt is a jövedéki törvény hatálya alá von­ták. Úgy vélik, ezzel az országban százezernél több szőlőtermelőnek írtak elő felesleges admi­nisztrációt: a vámhatósághoz való bejelentke­zést, a szőlőpin-cekönyv vezetését, és a szüreti jelentés elkészítését, leadását. A levélben különösen sérelmezik: a pénzügy- őrség 10 ezer forintra bünteti azokat, akik nem küldték be a fináncoknak a szüreti jelentést. A mulasztás okát abban látja a hegyközségi szer­vezet, hogy sokaknak túl gyors, átmenet nélküli volt a törvény bevezetése. A büntetések felzú­dulást, elkeseredést okoztak az érintettek köré­ben - értesült lapunk. A hegyközségi tanács így a vitatott paragrafusok hatályon kívül helyezé­sének parlamenti kezdeményezését kéri a pénz­ügyminisztertől. Egy másik passzust viszont szívesen olvasná­nak ismét a jövedéki törvényben. Ez napi nyil­vántartás vezetését írta elő a borkimérésre jogo­sult kereskedőknek. A rendelkezés - a tanács szerint - a műborok piacról való kiszorítását Utaztatás szigorúbb feltételekkel Az új kormányrendelet vagyoni biztosítékot kér a vállalkozóktól A tavalyihoz hasonló botrányok elkerülése érdekében a kormány új rendeletében jelentősen szigorította az utazá­si irodák működésének feltételeit. Az új elbírálások például kötelezővé tették a nyilvántartásba vételt, és az emelt szintű vagyoni biztosíték előteremtését. jön a bírság szolgálta. A törvény módosításának hatályba lé­pése után nőtt a szőlőbor belföldi forgalma, és emelkedtek az értékesítési árak. Érthetetlen mó­don novemberben ez a szakasz kikerült a jog­szabályból. Ennek hatására drasztikusan csök­kent a borértékesítés, és az árak is érezhetően visszaestek. A magas készleteken keresztül ez valószínűleg kedvezőtlenül hat majd az idei szőlőtermés felvásárlási árára is. A Vám- és Pénzügyőrség Baranya, Somogy és Tolna Megyei Parancsnokságtól kapott informá­ció szerint a régió szőlősgazdáinak jelentős ré­sze csak többszöri felszólítás után, hónapokkal a decemberi határidőt követően nyújtotta be a szüreti jelentést. Március végére azonban min­denki eleget tett a kötelezettségének. A feldol­gozás során problémát okoz a nyomtatványok hiányos, illetve hibás kitöltése, többeket kell fel­szólítani hiánypótlásra, a hibák kijavítására. Kü­lönösen a kistermelők körében jelent problémát a pincekönyv megfelelő vezetése; e tekintetben pozitív fejleményt hozhat a gazdák és a hatóság által egyaránt várt rendeleti változás. A regisztrált adatok szerint az egri borvidék­ről a múlt év december 15-ig ötezer szőlőterme­lőnek kellett volna elszámolnia szüreti eredmé­nyéről, terméséről - tudtuk meg Bodnár Béla pénzügyőr századostól, az egri vámhivatal pa­rancsnokától. A beérkezett elszámolási lapok feldolgozása során azonban megállapították, hogy nyolcszáz termelő hiányosan töltötte ki az űrlapokat, amelyeket pótlásra visszaküldték az érintetteknek. Ám az is kitűnt, hogy hatszáz szőlőtermelő nem tett eleget bejelentési kötelezettségének; őket emiatt 10 ezer forint bírsággal büntették. Áprilisban ötven termelő kapott erről értesítést, ám indokolt esetben mérsékelhető a büntetés. EUROPRESS RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2001. április 18.) Borsodchem 5440R it Fotex 228 Ft a Matáv 939 Ft it Mól 4 360 Ft a OTP 15240 Ft it Rába 2110 Ft it Richter 17 200 Ft it Zalakerámia 2 300 Ft a BUX: 7098,27 +2,39% eltérés az előző záróértékhez képest TŐZSDEI ÉS PIACI ÁRAK 2001.14. hét Termény USD/t Áralakulás Tendencia Búza 103-104 Emelkedő Lanyha FOB francia kikötő Kukorica 91-94 Emelkedő Ingadozó FOBMexikókSböl Tak.-árpa 90 Tartott Tartott FOB európai kikötő Napraforgó 430 Tartott Tartott Ex tank európai kikötő Szójadara 206 Tartott Csökkenő CIF Rotterdam AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 432,58 Cseh korona 7,76 Euró 266,99 Német márka 136,51 Osztrák schilling 19,40 Lengyel zloty 75,27 Svájci frank 174,75 Szlovák korona 6,17 USA-dollár 302,78 FELVESSZÜK A RITMUSÁT CIB BANK 7100 SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 1. TELEFON: (74) 529-340 Érvénym 2001. február 5-tfl serén kamatok vállalkozások részére UMHMM6 Éves kamat, 1M Fi lelett pt) (EBKM) 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hót 7,250 (7,35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8.000 (8,11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGÁNSZEMÉLYEK KÉSZÉRE S0ER-5MH 5-10MFI lOMRtatitt lekttel ktt íves kernel (%) EBKM éve* kamst {%)EBKM éves kamat |\) EB KM 1 hó 9,500 (9,63) 9,875 (10,01) 10,250 (10,39) 3 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 6 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 12 hó 7,750 (7,86) 8,125 (8.24) 8,500 (8.62) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL Classic rtvo* kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 EFHg 2.500 2,56/2.56 100 E Ft-1 M Ft 3,000 3.08/3,08 1M Ft felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) *ávo$ kamatai: évae kamat (\) EBKM 0-50 E R-ég 2,500 2,56 50 E Ft-1 M Ft 6,500 6,79 1M Ft lelett 9,500 10,07 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E R) íves kamat (%) EBKM 1 hónap 9,600 9,73 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatéi nem fizet. KINCSEM 2003 kötvény (min. 10 ER) éves kamal (•&) EHM­1 hónap 9,750 9,75 3 hónap 8,500 8,50 6 hónap 8,500 8,50 12 hónap 8,000 8,00 ’Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezően HUELEK Érvénves: 2001. március 19-tól Magánszemélyek részére ives kamat (%) Folyószámlahitel 20,00 THM: 22,67-29,34% 1 évre, hó végi kamatfizetéssel öetetorzo nnei 15.00 THM Betétőrző hitelnél: 16,51% 1 évre. 300.000 Ft-ra. negyedéves kamatfizetéssel Betétőaő folyószámlahitelnél: 16,31-16,73% 1 évre hó végi kamatfizetéssel Lombardhitel 18,00 IHM: 20,82 1 évre, negyedéves kamatfizetéssel Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 15,50- egyéb célú hitel kamata 18,00 THM: 20,54-24,61%. 1-10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus ' 10,90 CIB Új Otthon hitel 6,75 CIB Személyi kölcsön 23,00 THM: 27,87-37.76%. 1 -5 éves futamidőre HUF prime rate 13,25 CIB^\0640 242242 A 8ANCA COMMERCIALS ITAUANA-CSOPORT TAGJA A rövidesen a Magyar Közlöny­ben is megjelenő új kormányren­delet roppant szigorúan rögzíti az utazási és utaztatási vállalko­zásokra érvényes nyilvántartás­ba vételt: gazdasági adatszolgál­tatás elmulasztása bűncselek­ményét követi el az a cég, illetve egyéni vállalkozó, amely vagy aki hatósági regisztráció nélkül végzi utazásszervező tevékeny­ségét. A felügyeleti szerv - a területi kamarák kilépése után - a Gaz­dasági Minisztérium lett. A tárca azonban nem csak ezt a jogkörét gyakorolja a jövőben, ugyanis a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelő­ség és az APEH mellett a minisz­térium engedélyezési és közigaz­gatási hivatalát ellenőrzési jog­körrel is felruházta a friss jog­szabály. A másik sarkalatos változás a vagyoni biztosíték bevezetése. Azoknak az utaztatóknak, ame­lyek bérelt szállítóeszközt vesz­nek igénybe, a tevékenységükből származó bevétel 20 százaléká­nak megfelelő vagyoni biztosí­tékkal kell rendelkezniük. A bé­relt szállítóeszköz nélkül dolgo­zóknál az előírt biztosíték mérté­ke 12 százalékos. A szükséges anyagi források előteremtésére három lehetőség kínálkozik: a készpénz, megfelelő mértékű bankgarancia vagy biztosítás. Az új előírások működésük kezdetétől fogva kötelező érvé­nyűek azokra a vállalkozásokra, amelyek ezután indulnak. A már régebben működő utazási iro­dáknak az adminisztratív kötele­zettségnek két hónapon belül kell megfelelniük, míg a vagyoni biztosíték előteremtésére fél év áll rendelkezésükre. Az utazási vállalkozások ve­gyesen fogadták az új előírásokat. A szakma képviselői egyrészről tisztulást várnak a szigorodó fel­tételrendszertől, ugyanakkor arra is lehet számítani, hogy a vagyoni biztosíték megteremtése jelent­kezni foga termékek, szolgáltatá­sok árában is. kaszás e. A vállalkozások bizakodóbbak Budapest A februári visszaesést köve­tően márciusban emelke­dett a GKI konjunktúra- indexe. Az üzleti várakozá­sok - mind az iparban, mind pedig a kereskede­lemben - javultak. A lakos­ság kevésbé derűlátó. A GKI Gazdaságkutató Rt. kon­junktúraindexe 2001 márciusá­ban a februárinál kissé jobban alakult. Márciusban az előző hó­naphoz képest javultak az üzleti kilátások, ezzel szemben a lakos­ságiak romlottak. Az üzleti szférán belül mind az ipari, mind a kereskedelmi cé­sük viszont javult. A cégek beru­házási szándéka erőteljesebb volt a tavalyinál - derül ki a fel­mérésből. A kereskedelmi vállalatok sok­kal derűlátóbbak mint tavaly ilyenkor voltak, sőt a februári fel­méréshez képest is kedvezőbb­nek ítélték meg jövőbeni kilátá­saikat. Az infláció várható mérté­kéről alkotott várakozásaik szin­tén csökkentek. Tavaly az ipari cégek sokkal optimistábbak voltak, mint a ke­reskedelmiek, idén a két ágazat bizalmi indexének értéke egy­máshoz közeli - szinte teljesen együtt mozog -, bár az ipar most kissé derűlátóbb, mint a kereske­delem. gek a tavalyinál optimistábban ítélték meg helyzetüket. Az ipari vállalatok véleménye a belföldi értékesítési lehetőségekről ugyan kissé romlott, exportrendelés-ál­lományukról alkotott megítélé­A háztartások márciusban a februárinál kedvezőtlenebbnek értékelték saját pénzügyi helyze­tüket és az ország gazdasági helyzetét is.-UG­Kevesebb munkanélküli Az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Köz­pont adatai szerint az év harmadik hónapjának végén 400 ezer alá csökkent a regisztrált munkanélküliek száma. A nyilvántartásban sze­replő munkanélküliek közül 6 százalékkal csökkent a fizikai dol­gozók, és 11 százalék­kal a korábban szellemi munkát végzők aránya. Kedvezően alakult a munkanélküli pálya­kezdő fiatalok száma is, március­ban 3,5 százalékos csökkenést re­gisztráltak a munkaügyi hivata­lok. A pályakezdők a regisztrált munkanélküli-állománynak mindössze 6,5 százalékát teszi ki. A munkaügyi szervezeteknél nyilvántartott állásajánlatok szá­ma márciusban az előző hónap­hoz képest országosan több mint 12 ezerrel nőtt. A hónap utolsó napján 45,4 ezer státust tartottak nyilván a kirendeltségek, ami 17 százalékkal magasabb az előző havinál. Glattfelder Béla, a Gazdasági Miniszté­rium államtitkára teg­nap tájékoztatást adott arról, hogy a Széchenyi- terv pályázatán öt cég összesen 309 millió fo­rint vissza nem téríten­dő támogatást nyert el új munka­helyek létesítéséhez. így a hátrá­nyos helyzetű régiókban 1300 új állás megteremtésére lesz le­hetőség. KOÓS TAMÁS Csökkenő rejtett gazdaság Budapest A rejtett gazdaság GDP-hez viszonyított aránya Magyar- országon 1993 óta fokozato­san csökken, javul az adó­zási fegyelem - állapította meg a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- tudományi Kutató Központ­ja és a Tárki Rt. közös tanulmánya. A kutatók szerint a dinamikus gazdasági növekedés mellett fo­kozatosan csökkenő rejtett gazda­ság 1998. évi 21 százalék körüli szintje az Európai Unió kevésbé fejlett tagországaival megegyezik. A tanulmány szerzői úgy vélik: a rejtett gazdaság felszámolása nem lehetséges, így a kormányzat célja annak csökkentése, vagy szinten tartása lehet, amit az adómérté­kek ésszerű megállapításával és az intézményi, valamint szabá­lyozó környezet kiszámíthatósá­gával érhet el. A kutatók szerint a kormány­zatnak több lehetősége is van a rejtett gazdaság visszaszorítására vagy szinten tartására. Ennek egyike a kiszámítható adózás és az adózási szabályok átláthatósá­ga. Ide tartozik egyebek mellett a hatékony, ellenőrizhető, és ol­csón, könnyen elérhető céginfor­mációs rendszerek megteremté­se. Második csoportba sorolják az elemzők az adóellenőrzések haté­konyságának javítását. Ezzel kap­csolatban arra hívják fel a figyel­met, hogy az egyszeri, kampány- szerű ellenőrzési hullámok nem hozzák meg a kívánt hatást. Har­madik lehetőségként említik az adózási morált erősítő lépéseket, ezek eredményességét azonban már kétségesnek tartják. munkaidőben foglalkoztatottak átlagkeresete 92 900 forint volt. A versenyszférában dolgozók átlagosan 93400 forintot, a költ­ségvetési szervezetek alkalma­zottai pedig 92400 forintot ke­restek. A legjobban fizetett gazdasági ágazat továbbra is a pénzügyi tevékenységet végző szektor volt 206200 forintos átlaggal. A szo­. ciális ellátásban viszont átlagosan csak 59 000 forintot kerestek. Az év első két hónapjában a nemzetgazdaság legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásainál, valamint a költségvetési és tár­sadalombiztosítási intézmé­nyeknél átlagosnál 2,7 millióan álltak alkalmazásban. Ez a szám : lényegében ugyanannyi, mint egy évvel korábban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom