Tolnai Népújság, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-18 / 90. szám
fl 2001. Április 18., szerda AUTÓ PIAC Tolnai Népújság - 7. oldal _________Hírek_________ Jú niusra nyilvánosak a bliccelők A Belügyminisztérium (BM) Központi Hivatala adatbázisának átvizsgálása után csak júniusban tudható, hogy pontosan hány gépjármű-tulajdonos nem fizeti kötelező felelősség- biztosítását. Urbán György, a hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint jelenleg nincs pontos adat a bliccelő autósokról, véleménye szerint a tulajdonosok 5-10 százaléka nem fizet biztosítást. Újabb hazai Toyota-bázisok A japán autógyár a múlt évben kezdte meg kiépíteni hazánkban a márkakereskedések munkáját átláthatóbbá tevő szatellitrendszerük kiépítését. A 2000- ben felavatott öt bázis az idei év végére újabb hárommal bővül, melyeknek egyenkénti bekerülési összege helytől függően 25- 100 millió forint. Terjeszkedik a Seat Az idén várhatóan hat új szalont nyit Magyarországon a Seat. A márkakereskedők elégedettek lehetnek az eddigi eladási adatokkal, hiszen a 2001 első negyedévében értékesített gépkocsik száma 12 százalékkal meghaladja a tavalyi, hasonló időszak adatait. Ráadásul rövidesen itthon is megvásárolható lesz a márka megújított egyterűje, az Alhambra. Elterelések az M7-esen Az M7-es autópálya jobb pályájának felújítása miatt a bal oldali pályaszakaszon, a Balaton felől Budapest felé irányuló forgalmat négy szakaszon elterelik. Az első elterelés a Lepsény-Polgárdi leágazásnál van Budapest felé, majd a következő Székesfehérvár térségében, sebességkorlátozással egybekötve. A következő építési szakasz Velence térségében van, míg a jobb pályán autózók Marton-vásár térségében találkozhatnak a leghosszabb elterelt forgalmú szakasszal a 37-22 kilométerszelvények között. Közös francia szélcsatorna A három francia autógyár - a Renault, a Citroen és a Peugeot - a párizsi műszaki egyetemmel összefogva mintegy 210 millió francia frank értékben két új szélcsatorna építéséről döntött. A közös vállalkozással a legújabb fejlesztésű járművek aerodinamikai és aeroakusztikai jellemzőit vizsgálhatják a gyárak. 600 milliárdos magyar járműpark A közlekedési ágazatok közül 2015-ig a közúti növekszik a legdinamikusabban, várhatóan az árufuvarozásban is ez a tendencia érvényesül. Ruppert László, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, a szaktárca már dolgozik az 1996- ban elfogadott közlekedési törÚj autók eladása Magyarországon (2001.1. negyedév) Suzuki Opel Renault Volkswagen Fiat Peugeot Skoda Toyota Citroen Ford Daewoo Seat ITSSEC Változás m +10,1% -18,6% *+40,5% "+34,2% *' i3,2% |B,1% +47,1% -23.0% +17,5% -13,0% | -34,6% + 17,7% vény módosításain. A 2015-ig szóló középtávú közlekedésfejlesztési koncepciót - amelynek fontos eleme a tízéves gyorsforgalmi útfejlesztési program 5-6 éven belül való megvalósítása - még az idén nyáron szakmai, társadalmi vitára bocsátják. A közúti közlekedés fejlesztésébe az elmúlt 2-3 évben a magántőke fordította a legtöbb pénzt. A járműpark megújítására több mint 600 milliárd forintot költöttek az állampolgárok, a személygépkocsik száma évente 7 százalékkal növekedett. Éppen ezért a közlekedés- fejlesztési koncepció • prioritásai közé tartozik a közútfejlesztés, különös tekintettel az európai közlekedési folyosók magyarországi szakaszainak kiépítésére. Dízelboom Az előrejelzések szerint a dízel típusok diadalútja megállíthatatlan, s 2005-ben már a szupertakarékos modellek teszik ki a nyugat-európai piac 40 százalékát. Németországban az idén már az értékesített új kocsik egyharmada dízel. Az 5 millió forint alatti négykerekűek a legkedveltebbek az öreg kontinensen, és az előrejelzések szerint rövidesen Magyarországon is. Ilyen autó többek között az Opel Astra DTI, melynek 100 lóerős motorja 188 km/órás végsebességet tesz lehetővé, 6 liter körüli átlagfogyasztás mellett. Az alap- kivitelben úgy 10 százalékkal több készpénzért kínált rivális, a VW Golf TDI azonos izomzata és csúcstempója ellenére 100 kilométerenként átlagosan 5,5 liternyi gázolajjal is beéri. A 196 km/órás száguldásra tervezett Ford Focus TDCi a maga 115 lóerejével nemcsak fürge, hanem étvágytalan is (5,4-6,0 liter/100 km). Aki nem ragaszkodik a német dízelrakétákhoz, annak a 90 lovas Peugeot 206 Dl dobogtathatja meg a szívét 5 liter körüli normájával. (MOGYORÓSI) Motor vagy kisautó? A BMW Cl olyan, mint egy türelmét vesztett Smart, miután megpróbált két kamion között elsiklani, de nem sikerült neki. Teljesen szokatlan küllemével valóban emlékeztet a furcsa kisautóra. Egyáltalán igazi motorkerékpárral, vagy mopeddal van dolgunk? Valójában egyikkel sem. A Cl egy különleges biztonsági és kényelmi berendezésekkel felszerelt kétkerekű. Az alumínium szerkezetű tető eső ellen véd, de egyben bukócsőként is szolgál, ami eddig motorkerékpáron még nem volt látható. Az első sárhányó valójában ütközési zóna, emellett a kormányvilla teleszkópja is elnyeli az ütközési energiát. Két biztonsági öv, egy kétpontos és egy hárompontos lehetetlenné teszi, hogy a vezető lerepüljön az ülésről. Vállmagasságban két csúszó gumiütköző védi a motoros testét bukás esetén. Ilyen helyzetben egyébként a vezetőnek be kell gyakorolnia, hogy reflexeit leküzdve ne tegye ki a térdét, hanem húzza be a spoiler mögé, amely teljesen megvédi. Azt gondolhatnánk, hogy a tető miatt boru- lékonyabb a Cl, pedig ez nem igaz. A hét kg súlyú tető által okozott jelentéktelen súlypontemelkedés egyáltalán nem érezhető, kanyarban nyugodtan be lehet dönteni, míg a támasztókar le nem ér. Emellett az automata váltónak köszönhetően gyerekjáték a gyorsítás, a megállást pedig ABS segíti. _________________________________________________(PALÁOYI) $ AU TÓKAT ALKOTUNK RENAULT Uquna Renault Laguna Az intelligens technológia Kulcs nélküli rendszer. Mcnctstabilizátor. Kcrcknyomás-cllenórzö rendszer. Rolxxizált sebességváltó. Vcszfckráscgilö rendszer. 0 légzsák. Áz Ön következő autója mindezt túrja. Fs még enné) többet is. Renault lagtmtya márkakereskedésünkben várja önti WWW.rCfiault.bu Az Ön hivatalos márkakereskedője: Renault Szekszárd Szekszárd, Nyár u. 8. Tel.: 74/419-772. Nyitva hétfőtől péntekig: 8-17-ig, szombaton 9-12 óráig. LÁTOGASSON MEG BENNÜNKET ÁPRILIS 2I-22-ÉN, A TAVASZI AUTÓSFESZTIVÁLONI Nyílt hétvége | kerámia TETŐCSERÉP ja szekszárdi DAEWOO-nál április 21-22-én Aggodalomra semmi oka! A Daewoo túl nagy ahhoz, hogy Önnek és vevőkörének csalódást okozzon, esetleg arra gondoljon, hogy megszűnik. Még akkor sem, ha Önt mások úgy tájékoztatták. Erre garancia a ma is havi 5-600 darabos gépkocsieladás. Most akciós ajánlatunkra érdemes odafigyelni Lanos 1.3 Sedan egyedi kivitelben új belső kárpittal. Kényelmét maximálisan biztosítja tágas utastere és hatalmas csomagtartója. Matiz még mindig 100.000 Ft árelőnnyel! EXIMPO TRADE KFT. 2.099.000.Ft-tól! Szekszárd, Palánki u. 3. Telefon: 74/418-813. HATSZOR HÁROM A BMW hármas sorozata megjelenése óta nagy népszerűségnek örvend nemcsak hazánkban, hanem egész Európában. A BMW hazai importőre, szeretné az eddiginél szélesebb körben, egy különleges eseménysorozaton bemutatni a modellsorozat képviselőit. A Schneider Autóház Kft. márkakereskedésben április 18-24-ig megtartott rendezvényen a keresett dízel modellek mellett kipróbálhatók lesznek az új benzines motorgeneráció tagjai. A hat autó között olyan csemegék is akadnak, mint a négy-kerékhajtásos 330Xd, vagy az elegáns 325i Cabrio. A tesztvezetésre érdemes időben jelentkezni, hiszen a lehetőség egyedi, így a helyek várhatóan gyorsan betelnek majd. Az esemény részleteiről készséggel kaphat felvilágosítást a 72/539-026 telefonszámon. A résztvevő tesztautók: 330xd Limuzin 320d Touring 325 Ci Coupe 325i Cabrio 316i Limuzin Z3 1.8 Roadster Schneider Autóház Kft. Q A 2000-es év márkakereskedője. 7630 Pécs, Buzsáki út 1-3. Telefon: (72) 539-026 f ¥TONDACH MAGYARORSZÁG v A CONSTRUMA 2001. ÉPÍTŐIPARI SZAKKIÁLLÍTÁSON KERÁMIA TETŐCSERÉP AKCIÓT HIRDET. 0 0 0 0 TANGÓ Natúr, engóbozott CSARDAS Natúr, engóbozott KERINGŐ Natúr, engóbozott POLKA Natúr, engóbozott Ft/rrf Ft/m2’ Ft/m2' Ft/m2' HÓDFARKÚ Szlovák, natúr piros Ft/m2' Akciós ár: I 1.260,Ft/m2 -tői Akciós ár: 1.260,Ft/m2-tői Akciós ár: 1.200,Ft/m2 -tői Akciós ár: 1.200,Ft/m2-tői Akciós ár: 1.552.Ft/m2 V tői ANTRACIT POLKA és HÓDFARKÚ kerámia tetőcserepek ^ 7 bevezető áron* CSEREP TETŐFOKON 0 MAGYARDRSZAG Az akció időtartama: 2001. április 23-tól 2001. május 5-ig. Az akciós termékek megtekinthetők a Construma kiállítás „D" szabadteriiletén, illetve megvásárolhatók márkakereskedőinknél az ország egész területén. • Az árak az ÁFA-t nem tartalmazzák JAMINA TÉGLA- ES CSEREPGYARTO RT. TELEFON: 66/441 670, 66/447-211 - FAX 66/441-658 CSORNA BELED CSERÉPGYÁRTÓ RT TELEFON 96/262-111, 96/261-008 • FAX: 96/261-009