Tolnai Népújság, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-03 / 78. szám
4. oldal - Tolnai Népújság VILÁG TÜKÖR 2001. április 3., Kedd Milosevics: ártatlan vagyok Nagy mennyiségű fegyvert találtak a rezidencián Szimbolikus jelentősége van Milosevics letartoztatasanak - mondta Józsa László, a Vajdasági Magyarok Szövetségének alelnöke. A politikus szerint „ez világos jele annak, hogy megszakadt a korábbi hatalmi rendszer folytonossága.” Belgrad - Újvidék A balkáni népek, nemzeti kisebbségek több mint egy évtizedes szenvedése összefonódott az immár letartóztatott belgrádi exdik- tátor nevével. Mintegy ötven-hat- vanezer magyarnak is el kellett menekülnie a háború, a mozgósítás elől, és 40-50 magyar vesztette életét a harci cselekményekben. A vajdasági magyarok, akárcsak az ország többsége, föllélegzett az őrizetbe vétel hírére, amivel végleg lezárult a „véres bohózat korszaka”. Milosevics és hívei a 19. századot idéző hódítással akarták megteremteni Nagy- Szerbiát - mutattak rá vajdasági magyar politikusok -, de elvesztették Koszovói, sőt a jelek szerint Montenegró is hátat fordít Belgrádnak. A milosevicsi dráma utolsó jelenete szintén csaknem túl zajosra sikeredett. Nagy mennyiségű fegyvert találtak ugyanis a volt jugoszláv államfő rezidenciáján. Több mint harminc automata fegyver, három géppuska, egy aknavető, valamint rengeteg lőszer és kézigránát került elő a házkutatás után. Milosevics lányától is elvettek három pisztolyt és egy kis kaliberű kézifegyvert. Hírek szerint a letartóztatásakor végrehajtott rendőrrohamban legalább húszán életüket vesztették. A B92 független rádió szerint „kompromittáló dokumentumokra” találtak a volt elnök testőrségének parancsnokánál „egy fegyveres felkelés tervéről”. Milosevics végül annak fejében egyezett bele, hogy együttműködik a nyomozó hatóságokkal és bevonul a börtönbe, hogy garanciát kapott: letartóztatásának semmi köze a hágai Nemzetközi Törvényszékhez - állítja egy diplomáciai forrás. Jugoszláviában nincs olyan törvény, amelynek értelmében az ország állampolgárait nemzetközi elfogató parancs alapján le lehetne tartóztatni. Milosevics ellen gazdasági bűncselekmények címén emelnek vádat, egyebek között amiatt, hogy hatalmi pozícióit saját egyéni meggazdagodására használta fel. A volt jugoszláv államfő viszont tagadja, hogy visszaélt volna a hatalommal. Miközben a jugoszláv fővárosban folynak az exállamfő elleni per előkészületei, a nemzetközi törvényszék főügyésze népirtás vádjával újabb elfogatóparancsot készül kiadni Milosevics ellen. Carla Del Ponte reméli, hogy a letartóztatott politikust még az idén felelősségre vonhatják Hágában. A főügyész szerint Milosevics őrizetbe vétele azt bizonyítja, hogy a nemzetközi törvényszék és a jugoszláv hatóságok képesek együttműködni. Hága mindamellett azt szeretné, ha a nemzetközi közösség közreműködésével sikerülne az igazságszolgáltatás keNem volt szükség rájuk... fotó: europress/epa zére juttatni a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzics és Rat- ko Mladics volt boszniai szerb vezetőket is. Schröder német kancellár azt várja a belgrádi kormánytól, hogy „középtávon” kiadja Milosevicset a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. Nyilatkozatában a német kormányfő hangsúlyozta: időt kell adni a jugoszláv kormánynak, hogy tegye azt, amit helyesnek lát, de végre kell hajtania az exállamfő kiadatását. Schröder emlékeztetett arra, hogy Milosevicset háborús. bűnökkel vádolják, és az ezek fölötti ítélkezés a Nemzetközi Törvényszék hatáskörébe tartozik. ÍRORSZÁG elkötelezetten támogatja az Unió bővítését, és várja Magyarországot az új tagok sorába - mondta Dublinban a magyar külügyminiszternek az ír államfő. TERJED a száj- és körömfájás Hollandiában. Az új fertőzésgócot a már korábban érintett keleti országrészen azonosították. A gazdaságot vesztegzár alá helyezték 'és valamennyi állatát levágják, illetve injekcióval elpusztítják. A másik súlyosan érintett nyugat-európai országban, Nagy-Britanniában elhalasztották az angliai és walesi helyhatósági választásokat a járvány miatt. AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG tu dományos tanácsadó bizottsága újabb jelentést hozott nyilvánosságra az EU-n kívüli országok szarvasmarha-állományának szivacsos agyvelő-sorvadási kockázatáról. Magyarország az országok négyfokú besorolásában, amelyeknél valószínűnek tekinthető a marhakór jelenléte, a harmadik csoportba került. SZLOVÁKIÁBAN tizenkét kerü letet és tizenkét megyei önkormányzatot hoznak létre a köz- igazgatási reform keretében, ami azt jelenti, hogy mégsem lesz magyar megye. „Számunkra ez nem eszményi megoldás, de aligha lehetett volna többet elérni” - mondta Csáky Pál miniszterelnök-helyettes Pozsonyban. KÁRPÁTALJÁN 84 lakóház dőlt össze a hét végén, ezzel a megsemmisült épületek száma csaknem kétezer; 274 lakóház j még mindig a víz fogságában van. A víztömeget tíz szivattyú- állomás és harminc telepített berendezés juttatja vissza a folyókba. FRANCIAORSZÁGBAN to vábbra is fennakadások vannak a vonatforgalomban: immár ötödik napja sztrájkolnak a vasutasok. Hazánk 2003-ban uniós tag lehet Az Európai Bizottság elnöke szerdán Budapestre érkezik Brüsszel Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke szerint Magyarország jó esetben már 2003-ban csatlakozhat az Unióhoz, w >% r-f r At tn Prodi, aki szerdán érkezik egynapos budapesti látogatásra, magyar újságíróknak adott interjújában elmondta: ha Magyarország a jövő év közepén lezárja a csatlakozási tárgyalásokat, akkor a ratifikációs folyamat fél év alatt is lebonyolódhat, s így már 2003-ban Névjegy Romano Prodi Nemzetisége: olasz Született: 1939. aug. 9. Végzettsége: jogász, 1963-99 egyetemi tanár, 1968-78 kutató 1978-79 ipari miniszter 1982-96 intézetvezető 1996-98 miniszterelnök 1999- az Európai Bizottság elnöke sor kerülhet az ország csatlakozására. A csatlakozási tárgyalások sokkal jobb ütemben haladnak, mint azt akár egy éve bárki is gondolta volna, s az unió mesterségesen biztosan nem fogja fékezni a lendületet - jelentette ki a bizottság elnöke, hozzáfűzve, hogy személy szerint jelenleg a bővítést tartja a legfontosabb politikai célnak. A mezőgazdaság, a környezetvédelem, a strukturális politika és a munkaerő szabad áramlása természetesen kényes tárgyalási fejezet, nagyobb feszültségek azonban Prodi szerint ezeken a területeken sincsenek. A kényesebb kérdések kezelését illetően a bizottsági elnök józan észen alapuló megközelítést szorgalmazott, amelyben a tárgyaló felek kölcsönösen tekintetbe veszik, hogy egymás közvéleménye fokozottan érzékeny bizonyos problémákra - például a németek a munkaerő szabad áramlására vagy a lengyelek a termőföld külföldi tulajdonba kerülésének lehetőségére. A csatlakozási tárgyalások technikájaként az unió olyan módszert választott - a joganyag fejezetekre bontását és az ezek sorra vételével történő előrehaladást -, amely talán vitatható, de mindenképpen tisztességes, és eddig be is vált - állapította meg az elnök. Ugyanakkor szerinte nem az ideiglenesen lezárt fejezetek száma a döntő tényező az előrehaladás megítélésében, hanem a mögöttük lévő folyamatok dinamikája. MTI Újabb támogatás Macedóniának Az Európai Unió és a NATO hétfőn ismét határozottan kiállt Macedónia szuverenitásának, területi épségének és stabilitásának megőrzése mellett. Az állásfoglalást az EU Politikai és Biztonságpolitikai Bizottsága (Cops) és az Észak-atlanti Tanács (NAC) együttes ülésén fogadták el, amelyet ezúttal kizárólag a macedóniai helyzet megvitatásának szenteltek a két szervezet képviselői. Brüsszel - Szkopje A két szervezet közötti kül- és biztonságpolitikai egyeztetés és együttműködés jegyében a Cops és a NAC az idén már harmadszor tartott együttes ülést. A tanácskozás után mind Javier Solana, az EU kül- és biztonság- politikai főképviselője, mind Lord Robertson NATO-főtitkár kiemelte, mennyire zökkenőmentes az együttműködés. A főtitkár szerint a két szervezet tevékenysége jól kiegészíti egymást, Macedóniával kapcsolatban sincsenek felesleges párhuzamosságok. Az EU-NATO együttműködés mintaként szolgálhat a térségben tevékenykedő más nemzetközi szervezetek számára is. Solana és Chris Patten, az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős tagja hétfő délután ismét Szkopjéba utazott, hogy folytassák a köztársaság vezetőivel az ország politikai stabilitásának helyreállításáról kezdett tárgyalá- sokat.Lord Robertson a térségbe- | li katonai helyzet számottevő stabilizálódásáról számolt be. MTI Álláspont TORONYI ATTILA A romakérdés közügy A zámolyi romák „már az Európai Unióban vannak” - de ettől nem oldódott meg a magyarországi cigányügy. Sőt, egyre kuszább a kép. A legfrissebb híren alighanem el kell gondolkodni. Jászladányban a minap azért tiltakoztak a romák, mert a polgármester el akarja különíteni őket, s állítólag megnyirbálta a segélykeretet. Se munka, se megélhetés, a helyzet kilátástalan - mondják az érintettek. A Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője úgy fogalmaz: a jelenség nem elszigetelt, igen sok településen egyszerűen nem akarnak együtt élni a cigányokkal. Közben a zámolyi ügy sem zárult le. Egy titkosan kezelt dokumentum szerint kábítószer-elszámolási vita állt az 1999. é.vi gyilkosság hátterében, és a Strasbourgban tartózkodó cigányok között van, akit eddig - indokolatlanul - nem vontak be a büntetőeljárásba. A halált okozó testi sértés miatt csak két zámolyi roma kiadatását kérték a magyar hatóságok: egy 13 éves lányét és egy majdnem vak asszonyét. Közben a sajtó és a parlament egyik bizottsága az orosz titkosszolgálat állítólagos szerepét feszegeti. Elgondolkodtató, hogy a romák közül egyre többen ki akarnak vándorolni. A Kanadában tartózkodó Pintér Sándor belügyminiszter az észak-amerikai országba irányuló menekülthullámról folytatott eszmecserét. Idén ugyanis hazánkból kértek a legtöbben politikai menedékjogot Kanadában - több mint Kétszázan -, s ezzel megelőztük Pakisztánt és Srí Lankát is. Komlón tegnap válságstáb ült össze, hogy a Cigány Önkormányzat és a Szociális Minisztérium közösen dolgozzon ki foglalkoztatási programcsomagot. Több mint figyelemre méltó, hogy a tanácskozás hírére a komlóiak nem utaznak, mint ahogyan az árvízkárosult jándi romák is inkább maradnának és dolgoznának. Ez a példa csak aprócska reménysugár, csak egy a kezdeményezések között a sokrétű, bonyolult romaprobléma megoldásához. Any- nyit azonban mindenképpen igazol, hogy az érintettek akkor tudnak segíteni magukon, ha mások is segítenek rajtuk. SZALAY ZOLTÁN Drukkerek-ISM ? Vesztésre áll az Ifjúsági és Sportminisztérium - a klubokkal és a rendőrséggel együtt - a fociszurkolókkal vívott meccsén. A honi futballrajongók (?) ádázabbik fajtája ugyanis a letámadás taktikáját alkalmazza. Igazodva a sportág mai követelményeihez, ellenfelét folytonos védekezésre késztetve, tehetetlenségre kárhoztatva. Szurkolj! Ne háborúzz! - adta ki a jelszót tavalyelőtt az ISM. Sok millió forintot áldoztak a nemes célra, miután egyes drukkerek atrocitása már heves utcai csatává (Fradi-Újpest mérkőzések) vagy vadnyugati lövöldözéssé (Kispest siófoki vendégszereplése) fajult. A szándék dicséretes volt, ám megfelelő jogi szabályozás híján nincs kellő foganatja. A futballderbiken botrányt okozó szűk kör brutalitása tovább rémisztgeti a tisztességes sport- kedvelőket. Legutóbb Egerben randalírozott a diósgyőri kemény mag. Szerencsére csak egy védpajzsot sikerült összezúzniuk, s egy egyenruhást megsebesíteniük. Előállítottak viszont 11 hangadót, akik ellen rendzavarás szabálysértése miatt indult eljárás. A többi, jócskán ittas vendégszurkolót lovas rendőrök kísérték a busz- és a vasútállomásra. Összecsengett a történelmi városban történtekkel az ifjúsági és sportminiszter tegnapi nyilatkozata, miszerint a klubok tízmillió forint körüli összeggel tartoznak a rendőrségnek, amely sok helyütt - lám, itt is érvényesül a piacgazdaság - pénzért vállalja a focimeccsek biztosítását. Az egri zsaruk nem kaptak eddig egyetlen fillért sem a rendfenntartásért. Ám örülnének, ha a jogalkotók törvényben igyekeznének rendezni ezt a társadalmi problémát. Úgy vélik, már a döntetlen - Drukkerek-ISM 0:0 - is győzelem lenne. Vitorlás az űrben Washington - Moszkva Kísérleti jelleggel „napvitorlást” indítanak útnak az idén egy orosz atom- tengeralattjáróról. A programban részt vevő amerikai űrkutatási hivatal, a NASA a Naprendszer legtávolabbi bolygójára, a Plútóra is szondát akar küldeni. Mindkét program tervezési illetve pályázati szakaszban van, s a megvalósulásig éveket kell még várni. Az első valószínűleg a Plútó-expedíció lesz, mert a 2400 kilométeres átmérőjű bolygó fokozatosan kihűl, miközben távolodik a Naptól. A planétát kutató szonda a tervek szerint 12 évig lesz úton; energiáját iontelep biztosítja. A szélkerék elvén haladó „vitorlást” az úgynevezett napszél, az űrben áramló fotonok biztosítják majd. A parányi részecskék a különleges jármű vitorláiba akaszkodnak, amelyek felülete 720 négyzetméter, s vékony, szilárd műanyagból készülnek. A fotonáram egy ideig csak nagyon lassan mozgatja az objektumot, de végül akár 600 ezer kilométer sebességre is felgyorsíthatják óránként. Ez tízszerese annak, amilyen sebességgel a Voyager űrszondák száguldanak a Naprendszer határain. Felbocsátása után - az igaz start 2010-ben várható - a napvitorlás olyan fényesen világít majd az égbolton, mind a Hold. Az egyelőre kérdés, hogy menynyi ideig figyelhetjük ezt a jelenséget. A terveken orosz és amerikai tudósok párhuzamosan dolgoznak, s várhatóan mindkét fél kifejleszti a maga változatát. EUROPRESS 1 I I