Tolnai Népújság, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-12 / 86. szám

10. oldal - Tolnai Népújság S 2 O L G Á L T A T Á S 2001. Áprius 12., Csütörtök ______________Olvasónk kérdezte:______________ Le het-e bolt előtt italozni? A fogyasztóvédelmi fel­ügyelőség munkatársai várták nemrég hívásaikat a Tolnai Népújságnál, a zöld vonalon. Szerkesztőségünkbe telefonáló olvasónk arra panasz­kodott, hogy a közel­ben lévő élelmiszer bolt előtt rendszeresen szeszes italt fogyaszta­nak, nem csak reggel, hanem délben, este, délelőtt és délután is. A boltba sok gyerek és fi­atal jár, akik állandóan azt látják, hogy a fel­nőttek italoznak, ami nem iga­zán nevezhető jó példának. Sza­bályos-e ez? Dr. Varga Tibor A kérdésre dr. Varga Tibor, a megyei fogyasztóvédelmi fel­ügyelőség vezetője válaszolt, mint mondta, teljesen szabályel­lenes az üzlet előtti italozás. Ha a felügyelőség a vizsgálatok so­rán ilyen esettel találkozik, az üzlet vezetőjét felelős­ségre vonják. A fel­ügyelőség azonban szúrópróbaszerűen el­lenőriz, nagyobb haté­konysággal szemmel tarthatják az ilyen egy­ségeket a helybéliek. Forduljanak írásban a település jegyzőjéhez, aki megteszi a szüksé­ges lépéseket a szabálytalanko­dókkal szemben. Horgászverseny a Hal-Szálkáért egyesületek csapa­tainak részvételé­vel, amelyek plusz pénzzel járultak hozzá a tó kezdeti haltelepítéséhez. A feladatok között halfogás, tesztkér­dések, célbadobás, és halászléfőző­verseny szerepelt. A Bonyhádi Dol­gozók Horgász­egyesületének gár­dája - első alkalom­mal - nyerte el a kupát idén. A győztes csapat tag­jai: Schöner János, Gungl Tamás, Má­té Dániel (csapatkapitány: Kovács Fe­renc). Schóner János egyúttal elnyer­te a szekszárdi Bálint horgászbolt ál- tal felajánlott különdíjat is. _______■ A győz tes csapat: Schöner János, Gungl Tamás, Máté Dániel. A kiskertek között járva... A szőlőhegyi zöldségesker­tek és kertecskék között járva már az elmúlt évben is fel­tűnt, hogy igen sok kertben lehetett látni felkarózott - be­szélgetőpartnerem, az idős néni szavaival élve - „vörös­hagyma bürköt”, a csúcsán magot termő bóbitával. 0 évek óta maga termeli meg a hagymamagot a dug- hagyma előállításhoz 3-4 fajtából, és az a tapasztala­ta, hogy a termések formája jelentősen eltér már az ere­detitől. Az egykor fehér, vi­lágossárga és a bronzos hé- júak lila beütést kapnak, a makói fajta alakja is megvál­tozott. Mint kiderült, kiskertmű­velő társam a 34 fajtát egy­más mellé, egy ágyásban rak­ja le az egységesebb kezelés, a huzalos karózás miatt, nem gondolva arra, hogy a hagy­mafajták a virágpor által ke­reszteződnek, és elvesztik az eredeti fajtára jellemző for­májukat. Tehát, ha több fajtából akarunk saját magot termel­ni, az egészséges, jól fejlett étkezési hagymákat legalább 100 méteres izolációs távol­ság betartásával ültessük el. Ha ezt saját kiskertünk mére­te nem teszi lehetővé, jó módszer a jószomszédi ösz- szefogás az egyes fajták szét­osztásával, szétültetésével, ami a „rossz szomszédság tö­rök átok” régi mondás jóté­kony kirekesztését is feltéte­lezi, tehát a haszon nem csak gazdasági, hanem morális is lehet. SZAKÁL LÁSZLÓ, KERTBARÁT Hová menjünk ma? S2EKSZÁRD ____________ A Wosinsky Mór Megyei Múzeumban az alábbi ál­landó kiállítások látogatha­tók vasárnap és hétfő kivé­telével 10-16 óráig: A tolnai táj évezredei az őskortól a honfoglalásig. Életmódvál­tozások Tolna megyében a 1-20. században. Megele­venedett képek - egy kis­város a századfordulón. Szintén a Wosinsky Mór Megyei Múzeum ad ott­hont A Tolna megye évszá­zadai a régészet tükrében című időszaki kiállításnak, mely az elmúlt tíz év ásatá­sait dolgozza fel. A tárlat ez év szeptemberéig látható. Megyeházi kiállítás. A Vármegyeháza (Szek- szárd, Béla király tér 1.) I. emeletén A régi megyehá­za világa, Mattioni Eszter festményei és hímeskövei, Liszt Ferenc emlékkiállí­tás, valamint Esze Tamás gyűjteménye című állandó kiállítások láthatóak. Tolna Megyei Önkor­mányzat Kórházának Fo­lyosógalériáján Pataki Éva természetfotós tárlata te­kinthető meg ma utoljára, munkanapokon 8 órától 15.30 óráig. A Dienes Valéria Általá­nos Iskola folyosógalériájá­ban Cseh Gábor festőmű­vész képeiből nyílt kiállítás tekinthető meg. DECS ___________________ Ste kly Zsuzsa, Bakó Lász­ló, Gábori Sándor, Fehérváry Gábor és Sütő Károly képzőművészek al­kotásaiból nyílt kiállítás va­sárnap a decsi Faluházban. DOMBÓVÁR ______________ Dr. Reisinger János iroda­lomtörténész csütörtök es­te hat órától „Szükségsze­rű volt-e Júdás árulása?” címmel tart előadást a mű­velődési házban. SIMONTORNVA___________ Kiá llítás nyílt a világhírű grafikus, bélyegtervező Ké­kesi László rézkarcaiból és linómetszeteiből a simon- tornyai Vármúzeumban. TAMÁSI_________________ Re isz Tamás simontornyai festőművész tájképeiből nyílt kiállítás a Tamási Galériában. A tárlat április 22-ig látható.______ ■ ■f h (•rA M Szekszárd_____________________ Panoráma, nagyterem: A jövő kezdete (15.30.17.30.20.00) . Kisterem: Meseautó. (1700.19.00) . _ Helyi műsorok Dombóvári VT*_____________ 9. 00 Képes recept. 9.25 Titkos kül­detés (francia filmsorozat, 2. rész, ism.). 18,00 Orvosi kerekasztal. 20.00 Éjszaka a Földön (amerikai film). 22.05 Képújság. Állna Rádió __________ 91.1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18,00, 20.00, 6.00-13.00 Lapszemle, útinform, születésnaptár, évfordu­ló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, programaján­ló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánság- műsor. 13.00-21.00 Zenei műso­rok, információk, érdekességek. 15.00 Nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kíván­ságműsor. 21.00-06.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt ___ FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00­18.00 Délutáni Turmix. 18.00­24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállí­tások. Fortuna Rádió. Paks_________ 22 .00- 6.00 Non-stop zene. 6.00­10.00 Élesztő. 6.45 Tördelő. 7.15 Szurkoló. 7.30 Helyi hírek. 8.15 Rend­őrségi hírek. 8.30 Névnapi szófejtő. 8.45 Napi programajánlat. 9.20 Női napozó. 9.30 Köszöntő. 10.20,16.40 Tőzsde. 11.15 Pletykóra. 14.00-18.00 Gőzerő. 14.40 Állásajánló. 16.20 Néz­zük együtt! 17.05 Kívánságműsor. 18.10 Előtérben a háttér. 18.50 Szur­koló. 19.15 Lemezkiadó ajánlat. 20.10 Gastroblues. 21.05 CSENSZ. Joker Rádió, Dombóvár ______ 6.00- 10.00 Ébredjen velünk!-- ak­tuális hírek, időjárás-jelentés, és sport egy adag mókával. 10.00­15.00 Napközben - közérdekű in­formációk és játékok sok zenével. 15.00- 20.00 Délutáni koktél - szí­nes hírek, játékok, kívánságműsor, slágerlisták. ] Mit főzzek ma? ecept Ma a szegedi gombócot ajánljuk olvasó­inknak. Hozzávalók négy személyre: 50 dkg grízgaluskapor, 25 dkg túró, 1 dl tejföl, 1 tojás, 5 dkg füstök szalonna, fél cso­kor zeller zöldje. Az áttört tehéntúrót a grízgaluskapor- ral, az üvegesre hevített füstöltszalon- na-kockákkal, a tejföllel, tojással és a fi­nomra vágott zellerlevéllel jól összedol­gozzuk. Hűtőben pihentetjük, majd formázás után forrásban lévő vízben ki­főzzük. Könnyű vacsoraként önállóan is fo­gyasztható. ízlés szerint készíthető gombával, párolt zöldséggel, sonkával, sajttal, pirított zsemlemorzsával is. 2001. Április 12., m1- Televízió-műsor m2 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel (benne: Kör­zeti híradók), 8.30 Ez­redforduló, 8.35 Tévétorna Norbival, 8.40 Mindent a szerelemért (brazil sorozat, 215-216.), 9.40 Napra­készmagazin, 12.00 Hír­adó délben (benne: Kör­zeti híradók), 13.00 Slovenski Utrinki (szlovén nemzetiségi magazin), 13.25 Együtt, 14.00 Kék nyíl (olasz rajzfilm), 15.30 Alpok-Duna-Adria, 16.00 Ezredforduló, 16.05 Tizenkét állat (kínai rajzfilmsorozat), 16.15 Le akarok fogyni! (dán dokumentumfilm), 16.30 Nagyhét, 17.00 Érintő, 17.25 Munkácsy Mihály: Passió, 18.00 Híradó hatkor (benne: 18.15 Vivát, Benyovszky! (tévéfilmsorozat) 19.30 Híradó este 20.05 Nem jogerős 20.35 Azerac (francia sorozat)______ 21 .30 Lendületben 22.00 Híradó este 22.10 Aktuális 22.45 72 óra______ 23 .15_Tízparancsolat ___(lenovel sorozat) 0.1 0 Ezredforduló RTL KLUB 6.30 Reggeli, 8.55 Jo­ker, 9.05 Recept Klub (ismétlés), 9.20 Tiltott szerelem (venezuelai so­rozat, 31.), 9.45 Titkok és szerelmek (mexikói sorozat, 71.), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő (ben­ne: Ünnepnaptár; Jo­ker), 12.30 Recept Klub, 12.55 Joker (teleionos villámjáték), 13.00 Hír­adó (déli kiadás), 13.20 Kavalkád, 13.40 Máso­dik csók (francia tin­isorozat), 14.05 Helene és a fiúk (francia tin­isorozat), 14.35 Mortal Kombat Conquest (am. kalandfilmsorozat), 15.25 Paula és Paulina (mexikói sorozat), 16.10 Joker, 16.15 Terra Nostra (brazil sorozat), 16.40 Joker, 16.45 Híre­sek és gazdagok (argen­tin sorozat), 17.40 Maria 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.20 Leaven Ön is... 19.55 Barátok közt 20.25 Esti Showder 22.10 Az igazságosztó (am. akciósor.) 22.55 Közvetítés az Amstel Jam-kon- certról ______ 23 .45 Híradó_____ 0. 00 Antenna_____ 0. 30 Fókusz Csütörtök TV2 6.00 Jó reggelt, Magyar- ország!, 9.00 Csizmás kandúr (amerikai mese­film), 10.35 Közvetlen ajánlat, 11.30 Reggeli gondolatok, 11.35 Ma­gyar történelmi arckép- csarnok, 11.40 Kapolcs (kamarazene a Művé­szetek Völgyéből), 12.10 Csupa-csupa élet (né­met sorozat), 12.35 Baj­nokakadémia (angol ifjú­sági sorozat), 13.05 Amazonok a Vadnyuga­ton (amerikai kaland­film), 14.45 Baywatch (amerikai akciófilm-soro- zat), 15.30 Milady (ar­gentin sor.), 16.00 Ramona (mexikói soro­zat), 16,45 Sebzett szí­vek (mexikói sorozat), 17.15 Acapulco szépe (sorozat), 17.40 Fiorella (perui sorozat), 18.30 Tények (hírműsor), 19.15 Most vagy soha! 20.00 Vad angyal (ar­oentin sorozati 20.30 Év hangja 21.30 Sanghaji megle­petés (amerikai kalandfilm-vígjá- ték) ________ 23 .15 Jó estét, Magyar­orszáo!______ 0. 00 Szabadesés (német krimi) 2.05 Vers éjfél után 8.35 112 (bűnügyi ma­gazin), 9.25 Hon-lap, 9.55 Musica Historica, 10.05 ...e föld sebei, 10.25 Kapcsolatok, 11.05 Seregszemle, 11.30 Koffer, 12.00 Vi­vát, Benyovszky! (4.), 13.00 Híradó délben, 14.00 Főtér, 15.30 Zsolnay Vilmos kerami­kus, 16.00 Iskola utca - Tudóra, 17.20 Jelfák, 17.30 MMM, 17.55 Ün­nepi ének, 18.00 TS - Kézilabda, 19.40 Tévé­torna Norbival 20.00 Világhiradó 20.15 Híradó este. Sport 20.45 Unokáink is látni fogják_______ 21 .10 Ezredvégi Ma- gyarország 22.05 A csalás gyönyö- re (magvar film) 23.35 Záróra______ 0. 35 Az álom én va­gyok HBO 6.30 Hollywoodi akció­hősök, 7.00 Jó barátok, 7.30 Mint-a-kép, 9.10 Pofonláda, 10.40 Az élet sója, 12.20 Kemény dió, 13.45 Mr. Halál, 15.15 Nászok ásza, 16.55 Ve­szélyben a testőr, 18.25 Kritikus pont, 20.00 Hát nem baba?, 21.30 Kis­városi gyilkosság, 23.20 Játékosok klubja Magyar ATV 19.40 Észnél légy!, 20.00 Rendkívüli kiadás, 20.30 Ingatlanpiaci körkép, 21.00 Turmix, 21.30 Webbusines, 22,00 Hír­adó, 22.40 Színházi lát­cső, 23.05 Feró korcsmá­ja, 23.40 Képes magazin A műsor és á kezdési Időpont vál­toztatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelőssé­get nem vállal. DUNA TV 8.40 Tavaszi matiné, 8.45 A fiúkórus (6/2.), 9.20 Winnetou (kaland­film, 3/2.), 10.50 Sziget, 11.50 Híradó, 12.00 Vál­tó, 12.20 Virtus, 12.50 Gazdakör, 13.15 Isten kezében, 14.20 Állat­farm (animációs film), 15.30 Labirintus, 16.00 Kalendárium, 17,00 Ez­redforduló, 18.00 Hír­adó, Sport, 18.30 Mese­film, 18.55 Hej... helyes beszéd!, 19.00 Határok fölött, 19.35 Egy század emlékezetes pillanatai 20.05 A mi kis falunk Skóciában (angol sorozat)______ 21.00 Híradó______ 21 .35 Szibériai passió (portré)______ 22.35 Egy hét egy férfi életében (lengyel film) ________ 0, 05 Ezredforduló 0.10 Híradó. Vers SPEKTRUM 15.55 Állatfajok őran­gyalai, 16.35 A bölénybi­ka halála, 17.35 Hüllőka­landok, 18.10 Segítség!, 18.45 Függőség, 19.45 Uralkodóházak, 20.20 Sztálin halálvonata, 21.05 A hidegháború fő­szereplői, 22.10 Sportolj velünk!, 22.40 Biokert, biofőzőcske, 23.10 Légi ösvények, 0,00 Nagy Sándor nyomában N. GEOGRAPHIC 17.00 Az utolsó nean­dervölgyi?, 18.00 Ifjú hő­sök, 19.00 Az álcsere­pes teknősök..., 19.30 Munkakutyák 4„ 20.00 Burmái utazások, 21.00 A tigrisek földjén, 22.00 Kisfiú vagy kislány?, 23.00 A hálózat napja, O. 00 Törzsi muzsika ______________EUROSPORT______________ 8. 30 Baszk kerékpáros körverseny, 10.30 Darts-nagydíj, 11.30 JégralFvb, 12.30 Autósmagazin, 13.30 Műkorcsolya-vb, 15.30 Baszk kerékpáros körver­seny, 17.30 Csak fiataloknak!, 19.30 Baszk kerékpáros körverseny, 20.30 Gör­korcsolya, 21.30 Ökölvívás, 23.15 Labdarúgás: egy kupa - egy világbajnokság, 0.15 Baszk kerékpáros körverseny Körzeti híradók) (mexikói sorozat) 19.00 Gyerekszáj Nyilvános pályázati felhívás A VECTIGAL1S Általános Vállalkozási Részvénytársaság (székhely: 1051 Budapest, Mérleg u. 12., V/7-8., korábbi székhely: 7621 Pécs, Mátyás király u. 21., levelezési cím 7601 Pécs, Pf.: 378.) a PINTÉR Mezőgazdasági Termékfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. „f.a.” (7133 Fadd, Sándor u. 2.) a Tolna Megyei Bíróság 4. Fpk. 17-00- 000136/9. számú végzésével kijelölt felszámolója nyilvános pályázati felhívás útján értékesíteni kívánja az adós gazdálkodó szervezet tulaj­donát képező- faddi 0945/1 hrsz. alatt nyilvántartott „gazdasági épület” megnevezé­sű 23.153 m2 alapterületű ingatlant, beépített paprikaőrlő berendezé­sekkel együtt,- faddi 0945/2 hrsz. alatt nyilvántartott „irodaház” megnevezésű 1.199 m2 alapterületű ingatlant,- faddi 0945/3 hrsz. alatt nyilvántartott „lakó- és szociális épület” meg­nevezésű 2.191 m2 alapterületű ingatlant. A felszámoló az értékesítéssel kapcsolatban írásos ajánlatokat kér be­nyújtani, melyeket a VECTIGALIS Rt. 7621 Pécs, Mátyás király u. 21., illetve 7601 Pécs, Pf.: 378. szám alatti címekre vár “PINTÉR Me­zőgazdasági Termékfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. f.a. vételi aján­lat” megjelöléssel, kettős zárt borítékban, személyesen vagy postai úton eljuttatni. Benyújtási határidő: 2001. április 20. Az ajánlatoknak tartalmaznia kell: a pályázó nevét, székhelyét, hatá­lyos cégkivonatát, a cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő(k) alá­írási címpéldányát, a megajánlott nettó vételárat, a vállat fizetési felté­teleket, nyilatkozatot arról, hogy az ajánlattevő 60 napos ajánlati kö­töttséget vállal, a vételár fedezetének igazolását. A részletes pályázati felhívás a Cégközlöny 2001. április 5-i számában jelent meg. További információ a felszámoló szervezet munkatársától Somogyi Ferenc felszámolóbiztostól a 72/513-622 telefonszámon kapható. *29209* TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KA­MARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Iroda­vezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei irodája és ügy­nökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd. Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesitóknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizeté­si díj: egy hónapra 895,- Ft, negyedévre 2685,- Ft. Indexszám:. ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, akciókon, rejtvénypályazatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.. Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült. A szálkai tó fennállása óta a Horgász­egyesületek Tolna Megyei Szövetsé­ge minden évben megrendezi a „Hal- Szálka Kupa” horgászversenyt azon

Next

/
Oldalképek
Tartalom