Tolnai Népújság, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-07 / 56. szám
I 2001. MÁRCIUS 7., SZERDA SPORT Tolnai Népújság - 11. oldal A Postás mindig kétszer csenget Pedig nagyszerűen kezdtek az atomos fiatalok Az NB I-es bajnoki tabella második helyén álló Postás csapatához látogattak az elmúlt hétvégén a paksiak. Sakk Postás-AHAtomerőmű SE 6.5:5.5 A jobb helyezése dacára az ellenfél tarthatott jobban a mérkőzéstől, hiszen tavaly 7:5 arányú atomos győzelemmel zárult az összecsapás. A mostani találkozó is jó előjelekkel indult, az első táblán Ács Péter a többszörös olimpikon Pintér József nagymestert fektette két vállra könnyedén, majd a 15 éves Berkes Ferenc sziporkázó áldozatok után 20 lépésben mattolta Károlyi Tibort. Miután a 13 esztendős Papp Gábor is győztesként állt fel az asztaltól nemzetközi mester ellenfelével szemben úgy tűnt, sikerül kiköszörülni az előző fordulóban esett csorbát. A házigazdák azonban rendkívül eredményesen halásztak az „időzavarosban”, és két rosszul álló játszmájukat is megnyerték a találkozó negyedik órájában, sőt további két összecsapásban is teljes pontot könyvelhettek el. A 6.5:5.5 arányú végeredmény dr. Hazai L, Vidéki S„ Molnár B., Mészáros Gy. és Siklósi Z. döntetlenje mellett alakult ki. Akár az előző fordulóban úgy most is szoros csatában kapott ki az ASE. A paksiak az 5. helyről várják a folytatást. __________imbi Eg y félidőnyi jó FKSE-játék Idegenben vesztettek a völgységi csapatok Az NB II dél-nyugati csoportjának legutóbbi játéknapján csak a hazai környezetben pályára lépő szekszárdiak örülhettek. Kosárlabda Marley-FKSE Szekszárd-PEAC 93-79 (26-19, 27-19, 20-23, 20-18). Férfiak. Szekszárd, 100 néző. V: Farkas, Kollár J. Szekszárd: Szabó (8), Dorogi (15/3), Ka-veczki (25), Tunczinger (30/12), Szűcs (2). Cserék: Talabos (7/3), Keresztes (2), Herbert (4), Császár (-). Edző: Murvai Árpád. Villámrajtot vett a Pécs, s a 3. percben már 10-2-re vezetett. Murvai edző időt kért, s a pauza után sorait rendező Szekszárd megkezdte a felzárkózást. A 8. percben már a hazaiak vezettek (18-17), s miután Kaveczki a második negyedben is megállíthatatlan volt, a szünetig 15 pontra növelte előnyét a Marley. A fordulást követően Tunczinger cipelte hátán a csapatát: a bedobó a szekszárdi pontok több mint a felét - szám szerint tizenkettőt - egyedül jegyezte. Az utolsó periódus megint a hazaiaké volt, s bár a hajrában a mecsekaljaiak egy utolsó rohamra indultak, küenc pontnál közelebb nem tudtak kerülni a hazaiakhoz. Kitűnt: Kaveczki, Tunczinger, Dorogi. imoizesi Siókosár UK- Bonyhádi KSE 87-69 (17-20, 16-16, 25-21, 29-12). Férfiak. Siófok, 100 néző. V: Kovács, Major. Bonyhád: Lukács (18/3), Puha (18/6), Márton (4), Szabó (7), Vadkerti (20). Csere: Balogh A. (2), Hartmann (-). Edző: Mészáros András. A Lukács irányította bonyhádiak jó csapatvédekezéssel, eredményes támadójátékkal gyorsan elléptek (4. perc: 2-13), a negyed végére azonban felzárkóztak a hazaiak. A második tíz percben fej-fej mellett haladtak, majd minimális vendégelőnnyel tértek pihenőre a csapatok. A nagyszünetet követően Vadkertiék három perc elteltével 12 ponttal megugrottak (37-49). Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is fogyott az előny, miután 12 hazai találatra nem érkezett válasz. Az utolsó negyed elején azután a Földesi vezérelte Balaton- partiak állva hagyták ellenfelüket: 18 siófoki pont ellenében egyetlen kosárra sem futotta a völgységiek erejéből, így el is dőlt a találkozó. Az utolsó negyedben bekövetkezett rövidzárlat az addig jól teljesítő bonyhádiak vesztét okozta. Kitűnt: LukáCS. (KISZLER) Veszprém- Bonyhád 72-66 (30-34, 15-17, 21-14, 21-18). Nők. Veszprém, 100 néző. V: Dudás, Szabó Bakos. Tolnai (5/3), Galabach (-), Hambrik Csor- vásy (37/12), Kniesz (13/3), Nagy (4). Csere: Apró (-), Szabó D. (7/3), Nász (-). Edző: Harsá- nyi Mária. A két kulcsjátékosát - Szabó N„ Hegyi - nélkülöző vendégek nagyon sok hibával játszottak, elsősorban támadásban teljesítettek az átlag alatt. Ettől a hazaiak „szárnyakat” kaptak, és kevesebbet rontva végig a völgységiek nyomában voltak. . A második félidő még gyengébb bonyhádi produkciót hozott, egyedül Hambrik Csorvásy játszott ponterősen. A kritikán aluli játékvezetésnek köszönhetően sűrűn gyűltek viszont a személyi hibák, így a vendégek nem várt vereséget szenvedtek a gyenge játékerőt képviselő Veszprémtől. Kitűnt: Hambrik Csorvásy. (HARSÁNYI) Sopronban célegyenesbe fordul az ASE Háromból kettő kell a paksiaknak harmadik helyük megtartásához Amatőrök gáláznak az ötös iskolában Ökölvívás Hajrájába fordult a férfi NB I alapszakasza. A harmadik helyen tanyázó paksiak három hátralévő mérkőzésükből kettőt idegenben vívnak, az utolsó fordulóban pedig a bajnokot fogadják. Kosárlabda Soproni MAFC-Atomerőmű SE: szerda, 17 óra. Fodor Péter: - A harmadik hely megtartásához a SMAFC és az Albacomp elleni mérkőzéseket mindenképpen hoznunk kell, s ha Kaposvárott is képesek lennénk egy bravúrra, akár előbbre is léphetünk. A rájátszás első köre az alapszakasz első két helyezettje számára tűnik könnyebbnek, a legjobb hat együttes ugyanis közel azonos erőt képvisel, bárki bárkit elverhet. Igen kemény sorozat végéhez közeledünk, a regenerálódásra nem csak fizikálisán, de fejben is szükség van. Időnk azonban nincs egy-egy heti ciklust végigcsinálni, szinte egyik mérkőzésről a másikra esünk be. Úgy gondolom, a pillanatnyi forma dönt majd, s sokszor nem igazán közönségszórakoztató mérkőzésen kell előre araszolni. Nagyon remélem, hogy a még előttünk álló erőltetett menetet sérülések nélkül tudjuk átvészelni. Az idő rövidsége miatt először fordul elő, hogy párhuzamosan készülünk két mérkőzésre. Vagyis a soproniakat nem lebecsülve kicsit már a szombati, kaposvári tévés meccsre figyelünk. A Hűség Városában már a találkozó elején szeretnénk érvényre juttatni fölényünket a kellemetlen stílusú, alacsony szerkezetű hazaiak ellen, akik teher nélkül léphetnek pályára ellenünk. Az első, paksi mérkőzésen a palánk alatti játékunkkal gyorsan eldöntöttük a mérkőzést, s szeretnék ezúttal is többet lehetőséget adni a cseréknek. Apróbb sérülések akadtak ugyan, de ezek nem zavarták a felkészülést. ■ Egy pontot szerzett Orosházán a SZAC Győzelmi esélyt szalasztottak el a Wirth és Ying vezérelte szekszárdiak A női Klubcsapatok Szuperligájának 5. helyéért lejátszott párosmérkőzés első felvonásán a szekszárdiak Orosházán vendégeskedtek. Asztalitenisz Orosházi MTK-Hungarotel- Jeans-Tex Szekszárd AC 5:5 A mérkőzés pontosan úgy kezdődött, ahogy a szekszárdiak szakmai igazgatója, Sáth Sándor megálmodta. A Wirth Gabriella-Zhu Ying kettős hat perc alatt úgy hozta a párosmeccs első szettjét, hogy 5:0-ra, majd 19:12-re is vezetett a Cojocaru-Lovas duó ellen. A SZAC kettősének a második játszma elvesztése sem szegte kedvét, s a döntő felvonásban 10:l-es villámrajtot követően egyszerűen lemosta a házigazdákat. A szekszárdiak az egyeseknél sem torpantak meg: Wirth két játszmában, simán verte a csak védekező Szigetit, s bár Cojocaru a papírformának megfelelően legyőzte Herczig Gabriellát, az előny maradt a vendégeknél (1:2). A következő két összecsapáson Ying Lovassal, Wirth pedig a román idegenlégióssal mérkőzött, s már ekkor eldőlhetett volna a találkozó a vendégek javára. Az egykor Szekszárdon játszó Lovas azonban nem így gondolta, s a feltűnően sokat hibázó kínai megingásait kihasználva egyenlített. Lovas sikere a másik asztalon játszó Cojocarura is átragadt, a román drámai csatában, az első játszmában szettlabdáról fordítva diadalmaskodott, s máris az alföldiek vezettek (3:2). A hatodik találkozón Ying végre összekapta magát, igaz Szigeti a SZAC légiósának dolgát sem nehezítette meg. Az Orosháza harmadik számú játékosa már annak is örülhetett, hogy ki tudott jönni a tízből. Lovas Herczig elleni mérkőzése a papírformát tekintve biztos hazai sikert ígért, így kissé meglepő volt, hogy az első szett csak nagy csatában (22:20) dőlt el az orosházi hölgy javára. Herczig sokáig a második játszmában is jól tartotta magát, ám a jobban összpontosító Lovas tíz után ellépett, s nyert (4:3). A döntetlenért - márpedig ezért utaztak a szekszárdiak a Viharsarokba - a következő két összecsapást nyerniük kellett Sáth mester tanítványainak. Ying meg is mutatta az utat: két viszonylag sima játszmában verte az egykor csapatban és párosban is Európa-bajnoki aranyérmes Cojocarut, így Wirth sikerével a SZAC már bebiztosíthatta volna az egyik pontot. A szekszárdiak korábban ugyancsak kontinensviadalt nyerő asztaliteniszezője az első szettben ugyan még szenvedett egykori klubtársa ellen, ám a második játszmában már kétséget sem hagyott afelől, hogy ki a jobb (4:5). Az utolsó találkozón Herczig Szigeti ellen bebiztosíthatta volna a szekszárdiak győzelmét, de a tét rányomta bélyegét játékára. Sáth Sándor azonban nem siratta az elvesztett pontot, inkább örült a megszerzettnek. A párharc második mérkőzését március 27-én, kedden rendezik Szekszárdon. Eredmények, páros: Cojocaru, Lovas-Wirth, Ying 1:2 (-18,17, -12). Egyéni: Szigeti-Wirth 0:2 (-14, -16); Cojocaru-Herczig 2:0 (6, 12); Lovas-Ying 2:0 (18,16); Cojocaru-Wirth 2:0 (20, 18), Szigeti-Ying 0:2 (-11, -13); Lovas-Herczig 2:0 (20,13); Cojocaru-Ying 0:2 (-16, -14), Lovas-Wirth 0:2 (-20, -9); Szigeti-Herczig 2:0 (13, 18). (RÓNAI) A Wirth Gabriella (balról), Zhu Ying kettős párosgyőzelme alapozta meg a szekszárdiak orosházi pontszerzését fotó: oottvald A közelmúltban profilt váltott Unió Box Team március 11-én, szombaton rendezi első gáláját Szekszárdon, az 5. sz. Általános Iskola aulájában. A Rácz György és Szilágyi Richárd irányításával készülő uniósok közül kilencen lépnek szorítóba, a 17 órakor kezdődő eseményen hat amatőr és három hat menetesre tervezett profi mérkőzést bonyolítanak le. A szekszárdi amatőrök - köztük a 71 kg-os Burányi, valamint a 63.5 kg-os Fábián és Batonyai - kolozsvári és fővárosi öklözök ellen húznak kesztyűt, míg a profi múlttal rendelkező 86 kilós Halász (5,1), a 73 kg-os Szabó (5,4) és a második mérkőzésére készülő 66 kg-os Sárközi budapesti és kaposvári vetély- társakat kap. A belépésre jogosító 600 forintos jegy egyben tombolaszelvény is, a mérkőzések szünetében kisorsolásra kerül egy-egy színes televízió, rádiósmagnó és walkman is. A 14 éven aluliak ingyen tekinthetik meg a gálát, melyet a városi televízió is rögzít. ■ Nyolc helyen változik Bicskei kezdőcsapata Labdarúgás Bicskei Bertalan szövetségi kapitány kijelölte kezdőcsapatát a Jordánia elleni szerdai barátságos labdarúgó-mérkőzésre. A találkozó magyar idő szerint 17.30-kor kezdődik és jordán bíró vezeti majd. A magyar válogatott kezdőtizenegyében nyolc helyen van változás a múlt szerdai, bosznia-hercegovinai találkozóhoz képest, Ferenczi István pedig most szerepelhet először a nemzeti együttesben. A mieink várható összeállítása: Sáfár- Hrutka, Sebők, Mátyus- Dombi vagy Sowunmi, Lisztes, Erős, Illés, Tóth N.- Fe- hér M. vagy Ferenczi, Kabát. ■ Totótippek A Tolnai Népújság tippjei a totó 10. heti szelvényén szereplő mérkőzésekre: 1. B. München-Cottbus 1 2. Bochum-1. FC Köln x 3. Freiburg-Dortmund x 4. Hertha BSC-Rostock 1 5. Frankfurt-Schalke 04 1 6. K'slautern-1860 München 1 7. Hamburg-Stuttgart x 8. Vicenza-Napoli 2 9. Bologna-Lazio x 10. Internazionale-Verona 1 11. Lecce-Udinese x 12. Perugia-Fiorentina 1 13. Roma-Brescia 1 Pluszmérkőzés: 14. Atalanta-Milan x Félszáz induló az Óceán búvárversenyén Vasárnap Szekszárdon, a Főiskola uszodájában második alkalommal rendezte meg versenyét az Óceán Könnyűbúvár SE. Búvársport A tavaly sikeresen debütált, hagyományteremtő szándékkal életre hívott Óceán-Rádió Antritt búvárversenyre idén a megye- székhely középiskolái (Garay, I. Béla, Kéri, Ady, VIP) mellett a tolnai Sztáray Gimnázium is indított csapatot, s még Bajáról is érkeztek. A mintegy félszáz induló két „egy levegős” számban mérhette össze tudását: előbb a víz alatt töltött időt, aztán az uszony segítségével megtett métereket mérték a szervezők. Eredményt az összetett értékelés alapján hirdettek, s a dobogósok között egyaránt megtalálhattuk a rendező klub versenyzőit, és más sportágak képviselőit is, s természetesen jól szerepeltek a szekszárdi úszók is. A legkiemelkedőbben teljesítő, különdíjas Vargyasi Dávid Áron, aki mintegy három és fél percet töltött, majd 80 métert tett meg a víz alatt. A viadal rangját jelenlétével emelte a Kiwi zenekar két férfi tagja, Attila és Árpi, akik a házigazdák csapatában maguk is próbára tették felkészültségüket. Eredmények, lányok, 16 évesek: 1. Pázmándi Andrea (Be- zerédj István Kereskedelmi Szak- középiskola), 2. Bodri Orsolya (Garay János Gimnázium), 3. Bolvári Eszter (Óceán-Tarr). 16 év felettiek: 1. Taksonyi Kata (Kéri), 2. Fülöp Edina (Óceán-Tarr), 3. Inger Nikoletta (Sztáray Gimnázium). Fiúk, 16 évesek: 1. Kovács Krisztián (Ady E. Középiskola), 2. Klein Miklós (Garay Gimnázium), 3. Kiss Gábor (Hunyadi M. Vendéglátóipari Középiskola). 16 év felettiek: 1. Vargyasi Dávid Áron (Óceán-Tarr), 2. Tischler Márk (Kéri), 3. Benczédi Gyula (I. Béla Gimnázium). Bodri Orsolyára (balról) is képzett búvárok figyeltek a víz alatt ___fotó; gottvald Hé t egyesület versenyzői a bajnokság első fordulóján Tolna megye 2001. évi nyílt bajnokságának első fordulóját rendezték a közelmúltban Szekszárdon. Úszás A viadalon hét egyesület 180 úszóje mérte össze tudását három korosztályban. Megyénk szakosztályai közül ezúttal a legkisebbek mezőnyében a Dombóvári Sportiskola versenyzői, míg az idősebbeknél a bonyhádi és a szekszárdi úszók jeleskedtek. A Tolna megyeiek eredményei: 1991-92-ben születettek: 100 m fiú hát: 1. Kiss Máté 1:24.09 (Dombóvári Sí), 2. Vidóczky Zoltán 1:25.16 (DSI). 100 m leány, hát: 1. Kohn Orsolya 1:30.85 (DSI). 100 m fiú mell: 1. Kopecsni Attila 1:38.34 (Perczel DSE), 2. Schmierer Péter 1:38.90 (DSI), 3. Kiss Máté 1:41.66 (DSI). 100 m leány mell: 2. Guszinger Lívia 1:45.55 (DSI). 1989-90-ben születettek: 200 fiú hát: 1. László Márk 2:46.50 (DSI), 2. Illés Attila 2:48.40 (Bonyhádi ÚSE). 200 m lány hát: 3. Torondi Gitta 2:48.40 (BÚSÉ). 100 m fiú gyors: 2. Bertalan Bence 1:09.36 (BÚSÉ), 3. László Márk 1:12.60 (DSI). 1987-88-ban születettek: 200 m fiú gyors: 1. Gál Attila 2:13.42 (Szekszárdi Vízmű SE). 200 m lány gyors: 2. Popp Edina 2:16.16 (BUSE). 100 m fiú mell: 3. Horváth Gergő 1:21.18 (Perczel DSE). 100 m leány mell: 1. Ezer Andrea 1:21.83 (Szekszárd VSE). Iskolák közötti pontverseny: 1. Bezerédj I. Kereskedelmi Szak- középiskola 34,2. Óceán-Tarr Bú- zár Szakosztály 31, 3. Garay Gim- tázium 26 ponttal. (A szervezők köszönik vala- nennyi támogató segítségét.)