Tolnai Népújság, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-03 / 53. szám

. 2°01. MÁRCIUS 3., SZOMBAT MEGYEI T Ü K Ö R Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét VENTER MARIANNA: ízlések, pofonok nélkül Nem értem az egészet - panaszkodik a középkorú hölgy. Majd felteszi a szónoki kérdést: vajon hol rontottam el? Aztán sorolja: neki mindene a természetes, az egyszerű. Az egész lakásuk így van berendezve, na­túrszínű fa bútor, kézzel szőtt szőnyegek, térítők, függönyök, cserépedé­nyek. Az öltözködésben is kizárólag a természetes anyagokat tudja el­meim magán és a natúr „földszíneket”. A lábára csak természetes bőr cipőt és szandált húz, nem eszik kószáéit, betegség ellen gyógyteákkal „támad”, a haját sohasem festette és nem sminkeli magát. A lemezá között szinte kizárólag komolyzene, vagy népzene van, tévé alig néz, moziban évtizedek óta nem járt és a legszebb nyári kikapcsolódása a hazai tájak felfedezése, kedvence az Őrség, már számtalanszor túráz­tak, kempingeztek ott. Ennyi az előtörténá, most jön a „probléma”. Lassan felnőtté váló lánya maga a kommersz, csupa nagybetűvel. Har­sány színű nájbnholmik, amiknek már a látványára kiveri őt a víz, „borzalmas" dpőkethord, kilószám keni magára a festéket, műkörmei vannak, rettenetes zené hallgat, még rettenetesebb műsorokat néz a té­vében, magyartalan hangsúllyal beszél, anyagias és folyton rágja a fü­lüket, hogy valami „rendes" helyre menjenek már nyaralni, mert tök ci­ki, hogy ők mindig csak itthon kóvályognak. Nem vagyunk erőszakos szülők, soha nem kényszerítettük őt semmire - mondja a hölgy pana­szosan. Azt mondják, az ízlés tanult tulajdonság, hát tőlünk ezt nem tanulhatta, sokszor úgy érzem, egy idegen él velünk egy fedél alatt. Mit is lehetne válaszolni az ilyen és ehhez hasonló panaszokra?Mert való igaz, hogy az ízlés tanult dobg, de nem teljes egészében, azonkívül dőreség azt hinni, hogy a gyerek csak a szüleitől „tanul”. Bizonyára ke­serű pirula, hogy ennyire másm sikeredett az ő ízlése, mint a szülőké, de ez legyen az életük legnagyobb problémája! Arról nem is szólva, gon­doljon csak vissza a saját fiatalkorára, s azokra a véget nem érő, meddő vitákra, amik szülők és gyerekek között már évezredek óta folynak az íz­lésről, s még soha nem sikerült egyik félnek sem meggyőznie a másikat. Megkérdeztük olvasóinkat A vasárnapi nyitvatartásról Az elmúlt hetekben orszá­gos vita alakult ki arról, hogy vasárnap továbbra is nyitva tartsanak-e vagy ezentúl zárva legyenek a nagy bevásárlóközpontok, üzletek. Olvasóinknak is ezt a kérdést tettük fel. Támer Gabriel­la (40) marke­tinges, Szek­szárdi- Én nagyon örülök neki, hogy nyitva vannak az üzle­tek. Ma már a kisebb városokban is elterjedt, hogy egy-egy élelmiszerbolt va­sárnap is nyitva van. Ennek nyil­ván az az oka, hogy igény van rá. Vasárnap a család akár együtt is vásárolgathat, én ebben nem lá­tok semmi kivetnivalót. Gálán Arnold (58) rokkant nyugdíjas, Szekszárdi - Azok, akik egész héten dolgoznak biz­tos vagyok ben­ne, hogy na­gyon örülnek annak, hogy va­sárnap végre nyugodtan vá­sárolhatnak. Jó lenne, ha ebbe nem szólnának bele a politikusok, és ne hivat­kozzanak minden féle érdekre. Minden család el tudja dönteni önállóan is, hogy mi jó neki. Ha nem akarnak a bevásárlóköz­pontokba vasárnap menni, akkor nyilván más programot választa­nak maguknak, de ha erre igény van, azt ne akadályozza senki. Németh Ferencné (80) nyug­díjas, Szekszárdi- Szerintem vasárnap a pi­henésre való, tehát ne legye­nek nyitva az üzletek. Meg lehet vásárolni hétközben is azt, amire szük­ségünk van. Mindenki arra panaszkodik, hogy nincs pénze, de még vasár­nap is vásárolni akarnak. Ki érti ezt? Oroszné Bartók Erzsébet (32) kereskedő Szekszárdi- Nem örül­nék annak, ha rendelet szabá­lyozná a va­sárnapi bezá­rást. Igenis igény van rá, nem véletlen, hogy egyre több bolt dönt úgy, még a kisebb telepü­léseken is, hogy nyitva tart. Nem kell sajnálni a bolti alkal­mazottakat, mert aki plusz mun­kát vállal, az több pénzt keres és még szabadnapot is kap cserébe. _____________________________MAUTHNER | Fo lytatódik az Újra dolgozom program Mentális és szociális problémákat okoz a munkanélküliség További öt évig folytatódhat az Újra dolgo­zom program, amelynek finanszírozását 2001 március 31 után az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány biztosítja. Tolna megyében Dombóvárott és Szekszárdion működik programiroda. Szekszárd - Dombóvár A szekszárdi közgyűlés legutóbbi ülésén 2002 április 30-ig engedélyezte az ingyenes használa­tot az iroda régi helyén, 56 négyzetméteren. Pontosabban szólva a közgyűlés átvállalta a bér­leti díj fizetését. A bérleti díjat közvetlenül a vagyonkezelőhöz juttatják el, negyedévenként. A program kezdetén, az 1999 év végi statisztika szerint Tolna megyében 12.787 regisztrált munkanélküli volt. Közülük 5.470-en számítot­tak tartósan munkanélkülinek. Az utóbbi cso­portból Szekszárdon 1599-en éltek. Becslések szerint közel kétszer ennyi a ténylegesen állás nélküliek száma, ugyanis nagyon sokan vannak, akik a rendszerbe be sem kerültek, vagy onnan már kiestek, s további sorsukat nem lehet nyomon követni. További becslések szerint közel félezer lehet azon szekszárdi fiatalok száma, akik úgy ténferegnek évek óta, hogy még Önkéntes és ingyenes A Tolna Megyei Munkaügyi Központ, Baranya, Somogy, Zala megyével közösen 2000 elején egy dél-dunántúli régiós PHARE pályázat keretében hívta létre az Újra dolgozom programot. A pro­gram a tartós munkanélküliek vissza­térését segíti a munkaerő-piacra, de kife­jezetten civil alapon. Szekszárdon a Városi Mentálhigiénés Műhely, Dombóvárott a Dombóváriak a Dombóváriakért Munkanélküliekért Jóléti Szolgálat működteti a programot. A szol­gáltatás igénybevétele önkéntes és ingyenes. A PROGRAM MEGYEI TELJESÍTÉSE 2000. december 31-ig Dombóvár Szekszárd Összesen Új ügyfél 487 462 949 Ebből tartós 23 5 48,3% 156 33,8% 391 41,2% Nem regisztrált 152 31.2% 227 49,1% 37 9 39,9% Elhelyezkedett 18 4 37,8% 195 42,2% 37 9 39,9% Ebből tartós 103 56.0% 96 49,2% 199 52,2% nem dolgoztak sehol, annak ellenére, hogy már valamilyen szakképesítést szereztek. A munkanélküliségnek, mint tartós életformának a személyiségromboló hatása közismert, men­tális és szociális problémákat okoz. A program Szekszárdon 2000 március elsején indult, a Vállalkozók Házában, az Augusz Imre u. 1-3 szám alatt, a 3. emelet 305-ös, három hely­iségből álló irodában. (A dombóváriak címe: Kórház u. 35.) Az öt segítő munkatársat 74 unkanélküli közül választották ki, a hatodik, a programvezető a módszertani irányítást is ellát­ja. Az első lépésben hat másik intézménnyel, köztük a munkaügyi központtal alakítottak ki kapcsolatot. A kezdetektől összesen 465-en vet­ték igénybe a szolgáltatásokat. Volt akinek sik­erült munkát találni, 14-en tanulnak, 30 embert a munkaügyi központ álláskereső klubjába irányí­tottak, 1 személyt kellett pszichiátriai ambulan­ciára kísérni, 9-et más gyógykezeléshez segítet­tek, 4 munkanélküli leszázalékolásához nyújtot­tak segítséget, 9-et az Őszinte Szó mentál­higiénés szolgálathoz küldtek. Ezenközben 119 munkáltatóval kerültek kapcsolatba a program munkatársai, s ebből 45 munkáltató alkalmazta is pártfogoltjaikat. Az ügyfelek egyharmada Szekszárd vonzáskörzetében lakik. Őket sem utasítják el, de tájékoztatást kapnak arról, hogy a szekszárdiak az elhelyezésnél előnyt élveznek. _____________________________________________________IHÁROSI Vita a nyitva tartásról: csiki-csuki Az emberek igénylik a vasárnapi vásárlást (Folytatás az 1. oldalról) által támogatott) mintaképéhez il­leszkedik, - avagy a sokak szerint agyonhajszolt kereskedelmi mun­kavállalók érdekvédelme az elsőd­leges cél.- A korlátozás a híresztelésekkel el­lentétben nem járna szükségszerű elbocsátásokkal a kereskedelemi szektorban, sőt, lehetővé válna, hogy a munkavállalók terheltségi Az angolok hétvégén is vásárolnak Egy 1999-ben készült nemzetközi tanulmány szerint Közép- és Kelet-Európára, Nagy-Britanniára és Olaszországra jellemző leginkább az üzletek vasárnapi nyitva tartásához való társadalmi ragaszkodás. A brit szigeteken bevett szokás a hétvégi pihenőnapon a vásárlás. Európában a hollandok értenek legkevésbé egyet az üzletek hosszú nyitva tartásával. Hasonló a köz véleménye Franciaországban és Németországban is, ahol egyébként szintén vita tárgya a nyitva tartás. szintje a törvény által előírt határ alá süllyedjen - mondta el a Tolnai Népújság érdeklődésére Mátraházi István, a Kereskedelmi Alkalmazot­tak Szakszervezetének országos al- elnöke. - A boltok nyitva tartása vi­szont nem a munka törvénykönyv­ének módosításához kapcsolódó kérdés, ezt a területet teljesen kü­lön, az úgynevezett zárva tartási törvényben kellene szabályozni. Véleményem szerint egyébként meg lehet olda­ni az életet va­sárnapi vásárlás nélkül is, ehhez azonban széles­körű társadalmi egyesség szük­séges. A szak- szervezet egy­előre azt szeret­né elérni, hogy a vasárnapi fog­lalkoztatásért mindenütt meg­felelő pótlék jár­jon az alkalma­zottaknak. A szigorú korláto­zás most komoly társadalmi fe­szültségeket szítana. Az Országos Kereskedelmi Szö­vetség főtitkárának véleménye sze­rint viszont egyáltalán nincs szük­ség további korlátozásokra, bőven elegendő, ha a piac szabályozza az üzletek nyitva tartását a legkiseb­bektől a legnagyobbakig. - Többek között idegenforgalmi szempont­ból sem kívánatos a vasárnapi zár­va tartás bevezetése, hiszen a hoz­zánk látogatók már megszokták, hogy elérhetők számukra ezek a szolgáltatások - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. - Hangsúlyo­zom azonban, hogy nem szabad a kérdést az élelmiszerüzletekre korlátozni, hiszen ma már jelentős a forgalom a hétvégi bútor, építő­anyag és autópiacokon is. A kiske­reskedők számára ugyanakkor a fennmaradást jelentheü a hosszab­bított, hétvégi nyitva tartás. A Munka Törvénykönyvének módo­sítását parlamenti bizottságok tár­gyalják, a részletes vitára a jövő hé­ten kerül sor. Biciklivel Dél-Amerikában Világjáró vendég járt tegnap a hőgyészi könyvtárban. Kerék­párral utazta végig Dél- és Kö­zép Amerikát Halmos Géza. A világutazó az egzotikus vidéke­ken átélt kalandjairól mesélt teg­nap a hőgyészi könyvtárban dia­vetítéssel egybekötött találko­zón. A vendég kérésére az elő­adás előtt a helyi általános isko­la 7.a. osztályos tanulói röviden összefoglalták Hőgyész és kör­nyéke természetvilágának neve- zetességeit. ________________■ Ko ffán Károly kiállítása Koffán Károly festőművész kiál­lítását nyitja meg március 6-án, kedden délelőtt 10 óra 20 perc­kor Szekszárdon az 1. Béla Gim­názium és Informatikai Közép­iskola Suligalériájában Baky Pé­ter festőművész, a Művészetek Háza igazgatója. A Suligaléria hagyományai­hoz híven a képzőművészeti al­kotások mellett megyénk híres iparművészeinek mesterműveit is bemutatják. Most a fenti kiál­lítással párhuzamosan március 5-től a Petrits család mézeska­lács-remekeit nézhetik meg az érdeklődők. ■ Erdélyben jártak, segíteni szeretnének Nemrégiben tért haza erdélyi láto­gatásáról az a bogyiszlói delegá­ció, amely útja során felkereste a község két erdélyi testvértelepülé­sét, Csíkcsicsót és Csemátont. A látogatás egyik célja volt a csíkc- sicsói művelődési ház és a plébá­nia fűtéskorszerűsítésének mű­szaki felmérése. Mint annak ide­jén írtunk róla, a bogyiszlói ön- kormányzat ehhez jelentős segít­séget kíván nyújtani az erdélyiek­nek. Ennek érdekében lapunk ha­sábjain felhívást tettek közzé, amely támogatókra talált, a Kör­nyezetvédelmi Kft. például hasz­nált, de működő radiátorokat és kazánt adományozott a cél érde­kében. A fűtéskorszerűsítés meg­valósítására a tervek szerint nyá­ron kerül sor, a kivitelező egy Bogyiszló által felkért szakember lesz. ■ A városvédők a Duna-partról Megtartotta tisztújító közgyű­lését Tolna Városvédő Egyesüle­te. A régi elnök, ifj. Freund György utódja édesapja, Freund György lett, a titkár pedig Rózsa Sándor. Az egyesület a jövőben negyedévente ülésezik. A tagdíj 500 forintra mérséklődik. A köz­gyűlésen Lajtai Zoltán építész bemutatta a tagoknak a tolnai Duna-part rendezésének terveit. Fiatalon egy nagy cég élén Gyakornokból lett a részvénytársaság első számú vezetője A Szekszárdi Mezőgazdasá­gi Rt. a privatizációt követő­en is az egyik legnagyobb megyei cég maradt. Bár a vállalat tulajdonosai Német­országban élnek, a részvény- társaság első számú vezetője a szekszárdi Gscheidt Má­tyás. Névjegy:- Az egyetemi diploma meg­szerzését követően első munkahe­lyem a jelenlegi cégem elődje, a Szekszárdi Me- zőgazdasági Kombinát volt. Itt először gya­kornok, majd a traktorosok bri­gád vezetőj e, majd növény- termesztő, ké­sőbb a szarvas- marha ágazat vezetője, még később a kajmá- di kerület veze­tője voltam. Ahogy mondani szokás, végig­jártam a sza­márlétrát. A je­lenlegi beosztásom nagy feladatot és egyben kihívást is jelent szá­momra, melynek szeretnék meg­felelni. Mivel itt kezdtem a munká­mat, átlátom a cég gondjait, és a megoldandó feladatokat. Ami ne­hézséget jelent számomra az a könyvelés- és számítástechnika, a jogi ügyek intézése, de azért van­nak a munkatársaim, hogy a szük­séges segítséget megadják.- Ha nagyobb ügyekben kell döntenie, kiktől kér tanácsot?- A részvénytársaságot egy me­nedzsment irányítja. Az igazgató­ság 3 főből áll, az igazgatósági ta­gok pedig az adott termelési egy­ség vezetői. Fontosabb ügyekben ennek megfelelően, az adott terü­let vezetőjének a támogatásával születik meg a döntés.- Hány órát dolgozik egy nap?- Napi 10-12 órát. Reggel ne­gyed hatkor kelek és este fél tíz, tíz, mire ágyba kerülök. A felesé­gem biztosítja azt a nyugodt hátte­ret, ami nélkül nem tudnék enny­it dolgozni.- Mennyi idő jut a családjára?- Sajnos nem sok, de igyekszem úgy szervezni a feladataimat, hogy abban a családnak is meg legyen a helye. Van egy kis szőlőnk, a csa­láddal együtt szívesen megyünk ide, a fiaimnak is sok örömet je­lent, végre jól kimozoghatják ma­gukat. Az év első felében pár na­pos közös pihenést, valamint még az őszi betakarítási munkák előtt egy-egy hét üdülést szoktunk ma­gunknak biztosítani. A hétvégéket is igyekszem úgy szervezni, hogy a határjárást (4500 hektár szántó­földje van a cégnek) a fiaimmal együtt végezzük. Nekem ugyan munka, de ők nagyon élvezik. Ab­ban a korban vannak, amikor min­den érdekli őket és én nem szeret­nék ebből kimaradni. mauthner Gscheidt Mátyás 37 éves, Bonyhádon született. A keszthelyi agrártudományi egyetemen szerezte mérnöki diplomáját. Nős, két kisfiú (Patrik 8, Mátyás 10 éves) édesapja. Beosztása: a részvénytársaság igazgatóságának az elnöke, de egyben a növényter­mesztési ágazat vezetője és termelési igazgató is. Egyesületünk sokoldalúan segíti a cukorbetegek helyze­tének, életkörülményeinek javítását. Életmódjukra vonatkozó elő­adásokkal, ismeretekkel, dia­betikus készítményekkel látja el tagjait. Ezen tevékenységünk a megyében sok cukorbeteget érint. A még eredményesebb ellátás érdekében kérjük, hogy 2000. évi személyi jövedelemadó 1%-ával segítsék munkánkat és a rászorulókat. Támogatásukat előre is köszönjük. *25375* Tolna Megyei Felnőtt Diabétesesek Egyesülete Cím: Szekszárd, Béri B. Á. u. 5-7. Levélcím: 7101 Szekszárd, Pf. 297. Adószám: 18855946-1-17 Bankszámla száma: 71900058-10032873

Next

/
Oldalképek
Tartalom