Tolnai Népújság, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-17 / 64. szám

2. oldal - Tolnai Népújság MEGYEI TÜKÖR 2001. Március 17., Szombat J HHfl Hírek TOLNA. A tolnai Vöröskereszt alapszervezet, amely a szerdán Tolnáról az árvíz sújtotta öve­zetbe indított segélyszállít­mányba nagy mennyiségű ru­hát ajánlott fel, felhívja a segíte­ni szándékozó tolnaiak figyel­mét, hogy ruhaadományokat Szekszárdra, a tűzoltóság Mi­kes utcai bázisára lehet eljuttat­ni. Ezeket az adományokat Márépapi településre fogják el­juttatni. JÁGÓNAK. A községházán tart fogadóórát hétfő délután három­tól dr. Szíjártó István alezredes, a Dombóvári Rendőrkapitány­ság vezetője. DOMBÓVÁR. Hétfőn az angliai Blackburnbe utazik az az öt fős dombóvári delegáció, mely az Európai Unió által támogatott nemzetközi vízügyi referens­képző tanfolyamot Magyaror­szágon elsőként megszervezte és lebonyolította. A küldöttség tagjai a hat napos látogatás so­rán francia, osztrák és helyi kol­légáikkal közösen értékelik a nemrégiben befejeződött to­vábbképzésen szerzett tapaszta­lataikat. DUNAKÖMLŐD. Szentmisét tartanak március 18-án, vasár­nap 11 órakor Schilling Roger emlékére a falu katolikus temp­lomában, majd a temetőben megkoszorúzzák sírját. A meg­emlékezést az Almássy László Egyesület szervezi. DALMAND. A község képvise­lő-testületének következő ülé­se hétfő délután három órakor kezdődik a polgármesteri hiva­tal nagytermében, ahol a me­gyei területfejlesztési tanács­hoz benyújtandó pályázatok­ról és az önkormányzat költ­ségvetésének módosításáról lesz szó. DOMBÓVÁR. Az önkormány­zat bizottságai közül hétfő dél­után két órától a jogi és java­dalmazási, fél négytől a kör­nyezetvédelmi és közbizton­sági, öt órától pedig az egész­ségügyi, szociális és foglalkoz­tatási ülésezik. A képviselők és a szakértők többek közt a térség területfejlesztési társu­lásának tavalyi tevékenységé­ről szóló tájékoztatót, illetve a város főépítészének beszámo­lóját hallgatják meg, szó lesz a mezőőrök foglalkoztatásáról, a közterület használatának szabályairól, új parkolóhelyek létesítéséről, valamint a csalá­di gazdálkodást segítő pályá­zatokról. SZEKSZÁRD. A Tolna Megyei Népbolt nyugdíjasai találkozót szerveznek március 24-én, szombaton délután fél kettőkor Szekszárdon, a Szakszerveze­tek Háza ebédlőjében. Az idei tolnai kitüntetettek Hárman részesültek pro űrbe elismerésben Immár negyedik alkalommal ítélték oda a Tolna Városért Kitüntető Díjat. A legnagy­obb tolnai elismerést idén hárman vehették át, a március 15-én, a Sztárai gimnázium­ban rendezett ünnepségen. Tolna Dr. Görgényi Ede, a városért végzett egészség- ügyi és társadalmi tevékenységéért kapta a dí­jat. 1972-ben köl­tözött Tolnára családjával, és rö­vid ideig egyedül vitt több egész­ségügyi körzetet. Később, amikor minden orvosi státusz betöltésre került, Görgényi doktor, mint ügyvezető körzeti orvos szervezte meg az akkor díjazás nélküli, példaértékű önkéntes orvosi ügyeletet. A gyó­gyító munka mellett nagy hangsúlyt fektetett a megelőzés támogatására, mint pl. terhes tanács­adás, házasság előtti tanácsadás, melyet több, mint tíz évig végzett. Nevéhez fűződik a bölcsődei munka megújítása és a védőnői hálózat kiszélesítése. Egészség- ügyi felvilágosító előadássorozatával hosszú ideig tájékoztatta az érdeklődőket. A település társadalmi életében nagy szerepet töltött be az­zal, hogy a TIT helyi szervezetének elnöke volt tíz évig. Nyugdíjasként jelenleg is praktizál. Mayer Márton Tolna város és Mözs település- rész társadalmi fejlődésért, a települések kö­zötti egyensúly megteremtéséért, és a polgáro­kért végzett önzetlen munkájáért részesült el­ismerésben. Mözsön szüle­tett, munkássá­gában kiemelt je­lentőséget tulaj­donított szülőfa­luja fejlődésé­nek. A helyi ha­gyományok ápo­lása, az értékmegőrzés lehetőségei, a mözsi emberek identitásának erősítése mindig fon­tos volt számára. Hosázú ideig - 1960-tól 1998-ig - az OTP tolnai fiókjában dolgozott. Ez idő alatt is kiemelkedő társadalmi-közéleti munkát végzett: 1960 és 1968 között a mözsi sportélet vezető egyénisé­ge, 1970-től tanácstag, 1988-tól Mözs település- rész elöljárója. 1990-től két választási cikluson át a mözsi kör­zet képviselője, illetve a város alpolgármestere volt. Ez idő alatt épült az új mözsi általános is­kola, az orvosi rendelő, a világháborús emlék­mű, felújították a ravatalozót és dinamikus köz­műfejlődés kezdődött. A közéleti tevékenység ma is fontos számára: jelenleg a pénzügyi bizottság tagjaként segíti az önkormányzat munkáját. Fáskerty Gábor a város fejlődéséért és a város polgáraiért végzett áldo­zatos munkájáért kapott kitüntetést, amelyet az április 9-i képviselőtestü­leti ülésen vesz át. A Münchenben élő ma­gyar származású német ál­lampolgár Németország­ban - családjával közös tu­lajdonban - lévő FASTRON vállalkozását 1992-ben kibővíti, megvásárolva a tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezetét. így hoz­ta létre a FASTRON Hungária Kft-t, ahol induktív alkatrészek, precíziós szerszámok gyártása, illetve elektromos és elektromechanikus részegységek összeszerelése folyik. Egyik nyilatkozatában ezt üzente a tolnai lako­soknak: reményei szerint cége a „napos olda-' Ion” marad az elkövetkezendő időszakban. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy cége, és ál­tala a tolnai lakosok is a „napos oldalon” marad­tak, hiszen a 960 főt foglalkoztató üzemben 365 tolnai lakos talál magának biztos megélhetést, kulturált munkahelyet. A „napfényből” a tolnai sportolóknak is jut: Fáskerty Gábor négy éve tá­mogatja a tolnai asztalitenisz egyesületet, mely­nek révén a sportolók lényegesen jobb körülmé- nyek között tevékenykedhetnek. sk-gk Informatikusok és földrajzosok A horvát főkonzul gratulált a győzteseknek A kedden és szerdán lezaj­lott Garay napokon két nemzetközi tanulmányi ver­senynek is otthont adott a szekszárdi Garay János Gimnázium. A hazai, illetve a környező országokból ér­kezett diákok a számítógé­pek, valamint a geográfia te­rületén adtak számot ki­emelkedő tudásukról Szekszárd A Garay számítógépes verseny már tizennyolc éve dr. Kovács Győző, a hazai computer technika nemzet­közi hírű, vezető képviselőjének zsűrizése mellett zajlott le. A diá­kok öt kategóriában versengtek egymással, s dr. Kovács Győző ér­tékelése szerint a tizenévesek olyan eredeti ötleteket vonultattak fel, melyek a világ nagy informati­kai cégeméi is feltűnést keltenének. Alkalmazói programban a hernádnémeti Markó Zoltán lett az első, játék kategóriában a ma­rosvásárhelyi Idanzan Dávid, ok­tató programban a miskolci Zsák Szabolcs és Gyimesi Andrea, internet kategóriá­ban a kőszegi Kópházi Gergely, psion (marokszá­mítógép) kategóriá­ban pedig az ágfalvi Divós Péter. Az immár hete­dik Körösi Csorna Sándor földrajzi verseny tárgya ezút­tal Horvátország volt. A végső össze­sítésben a kolozsváriak brillíroz­tak, ebből a városból érkezett a győztes Varga Borbála és a máso­dik helyezett Tóth Orsolya. A har­madik az eszéki Sipos Tünde, a negyedik pedig a pélmonostori Rabi Zsolt lett. A legeredménye­sebb versenyzőknek maga a hor­vát főkonzul, dr. Zvonimir Marie gratulált s adta át az ajándékokat. Dr. Zvonimir Marie és az első három helyezett: Varga Borbála, Tóth Orsolya és Sipos Tünde fotó: bakó Az első négy helyezett egyébként április végén, május elején a hely­színen ismerkedhet Horvátország­gal a megnyert jutalomút révén. Fekete Krónika Motorblokkot lopott a rabló Egy gyulaji lakos Magyar utcai családi házának udvarán lévő mellék- épületbe a nyitva felejtett ajtón át az éj leple alatt valaki bement és onnan egy Simson motorkerékpár 25 ezer forintot érő blokkját ellop­va távozott. Felöklelte gondozóját egy bika Felöklelte és megtaposta gondozóját egy bika a Pest megyei Kemen­cén. A gondozót- súlyos életveszélyes sérüléssekkel, helikopterrel szállították kórházba a mentők. A gondozó sérülései alapján a men- tősök csodának tartják, hogy életben maradt. __________________■ Ad akozás károsultak javára Koppánné Kertész Margit ország- gyűlési képviselő, az FKGP Tolna Megyei Szervezetének elnöke ké­réssel fordul a megyei kisgazda alapszervezetek tagjaihoz és a me­gye lakosságához, hogy akár élel­miszerrel, palackos vízzel, akár mosószerekkel, fertőtlenítő sze­rekkel nyújtsanak segítséget az ár­vízkárosultaknak. Az adományo­kat Szekszárdon, a Hunyadi u. 4. szám alatt, a párt iroda helyiség­ben, Kusz Józsefnénél várják. Az MSZP felkéri tagjait, válasz­tóit, mindenkit, aki segíteni tud és akar, hogy jelentkezzen a 06/1/459-71-71-es telefonszámon. A károsultaknak anyagi segítségre is szükségük van, ezért az MSZP adományokat is gyűjt a Szegfűszeg Alapítvány, Szabolcs-Szatmár- Bereg 68800109-10006052 számú számláján. A szocialista parlamen­ti képviselők már felajánlották egy­havi tiszteletdíjuk 10 százalékát* s erre szólítják fel a párt önkormány­zati képviselőit is. Torgyántalanítás májusig? Reformkisgazdák koszorúztak Mözsön Lányi Zsolt és Liebmann Katalin volt a vendége a tolna- mözsi kisgazda alap­szervezet által szerve­zett tegnap délutáni programnak. Mözs A mözsi 1848-as emlékmű megkoszorúzását követő­en a helyi művelődési ház- Kisgazdák Mözsön fotó: gk ban kötetlen beszélgetés zajlott a reformer kisgazdákkal. Lányi Zsolt egyebek mellett el­mondta: Torgyán Józsefnek elvi­tathatatlan érdemei vannak a kis­gazdapárt rendszerváltás utáni történetében. Szerinte nélküle 4z FKGP nem is került volna be a parlamentbe, most azonban Torgyán doktorral nem tudja elér­ni az 5 százalékos támogatottsá­got az FKGP a 2002. évi választá­sokon - vélekedett. Szerinte má­jus eleje az a határidő, ameddig Torgyán József elmozdításával és a kisgazda érzelmű emberek ösz- szefogásával van esélye a pártnak arra, hogy továbbra is parlamenti erő legyen. Lányi Zsolt ugyanak­kor azt is elmondta: Torgyán dok­tort a párton belülről nem lesznek képesek leváltani. Liebmann Katalinnal készült interjúnkat, - amelyből egyebek mellett az is kiderül, hogy köny­vet írt A Nagy Szerszám címmel Torgyán Józsefről - a Vasárnapi Népújságban olvashatják.-s­Faluról falura FADD. A Tolna Megyei Humán Szolgálatok Központja által szer­vezett, Bogár István emlékére meghirdetett „Cinege madár” népdaléneklési verseny 2. fordu­lójának ad otthont a faddi műve­lődési ház, holnap, vasárnap 16 órától. Minden érdeklődőt szere­tettel várnak. KISTORMÁS. Március 19-én, hétfőn 18 órakor összeül a kistor- mási választási bizottság, hogy kitűzze az időközi polgármester- és önkormányzati képviselővá­lasztás újabb időpontját. (Mint ismeretes, március 10-én, megfe­lelő számú jelölt hiányában egy­szer már elmaradt a voksolás.) KÖLESD. A kölesdi hegyközségi borverseny vacsorával egybekö­tött eredményhirdetésére kerül sor ma, szombaton este 6 órától a helyi borok házában. Átadták idén is a Perczel-díjat A 81 éves Hofmeister Lajos mindene a kereskedelem volt A Perczel díjat 1992-ben ala­pította az Oroszki István polgármester által vezetett bonyhádi képviselőtestület. Az idei évben, március 15- én a 81 éves Hofmeister La­jos vehette át az elismerést. Bonyhád- Édesanyám várandós volt velem, és a politikai események hatására, a nagy izgalomtól másfél hónap­pal korábban szült engem. Ma is megvan bennem ez az igyekezés, hiszen nekem már nincs annyi időm, mint a fiataloknak. Mert ez a 15-20 év, ami még vissza van... Mindig optimista voltam - teszi hozzá nevetve.- Hogyan lett Lajos bácsiból ke­reskedő?- Volt Bácskában az unokafi­véremnek egy szatócsboltja. Ötödikes koromban ott töltöttem pár hetet, és nagyon megtetszett ez a munka. Mikor kijártam a hatodikat, édesapám elvitt a Davidovics testvérek kereskedé­sébe. Azt ajánlotta a főnök, jár­jam még egyszer a hatodik osz­tályt, mivel mélynövésűként nem érem még fel a pultot. így is lett, de eközben sem sokat nőt­tem. Volt egy dobogó a kereske­désben, arra állva felértem a pul­tot. Kétheti próbaidő után meg­feleltem. Szenzációs dolog volt, hogy az egyik főnököm ötlete alapján bevezettük a postaga­lamb rendszert. Fél évig tanítot­tuk őket, én voltam a főgalam- bász. Az utazó kiment reggel a vidéki boltokba túrára, elvitt ma­gával öt galambot. Mire ő este megérkezett, a 18 új megrende­lés össze volt állítva, le volt számlázva, szekérre felrakva, az áru 24 órán belül kinn volt a helyszínen. Aztán jött a háború, elvitték a galambokat.- Hogyan élte meg a háborút?- Következett a katonaság, a fogság, erről nem szeretnék töb­bet beszélni. Majdnem hétévi tá­voliét után kerültem haza, 1947- ben. Közben itt óriási változás volt. Nehezen tudtam megszok­ni, hogy idegen emberek vannak az utcán. Itt voltak a székelyek meg felvidékiek, a zsidók és sváb barátaim pedig eltűntek. Árvának éreztem magam. A családom sze­retett, majd megismertem Amálkát, aki később a feleségem lett. Született három gyerme­künk.- És Lajos bácsi visszatér a ke­reskedéshez.- A legtöbb ideig a bútorbolt­ban dolgoztam, 25 évig. A boltos­nak alapvető feladata a figyel­messég, a szolgálatkészség. A ve­vőt nem megszerezni, hanem megtartani volt nehéz. Mikor 42 évi munka után nyugdíjba men­tem, mégsem tudtam teljesen el­szakadni a kereskedelemtől. Be­vittek a szekszárdi bútoráruház­ba, ahol szakmunkásokat oktat­tam. Közben a fiam és az egyik lányom is üzletveze­tő lett, mindkettőnek bese­gítettem. Aztán 75 évesen úgy éreztem, abba kell hagynom, és a hobbijaim­nak élni. Helytörténeti dol­gokkal foglalkozom, 1880-tól napjainkig vannak bonyhádi fo­tóim.- Ma is nagyon aktív, minden rendezvényen ott van.- Tagja vagyok a Kolta László vezette Honismereti körnek, ahol rendkívül sok helytörténeti dologról hallok értékes előadá­sokat. A híres bonyhádi Müller nevű kántortanítóról bemutat­tam egy kiállítást, most a ma­gyar posta történetéről készü­lök előadásra. Az Utazók klub­jába is járok, Faludi tanár úr diavetítéseinek segítségével már beutaztam a fél világot, és ma­gam is tartottam úti beszámolókat. Egyébként úgy ve­szem észre, már „naplemente” van kicsit nálam, de mi­vel sokat kerékpáro­zom és nem hanya­golom el a szellemi­séget sem, ez a ket­tő megtart. Ennek a kornak is megvannak a szépségei, ha ne- • hezemre is esik valami, jönnek a gyerekek, és minden baj el van feledve. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ennyi széppel és jóval áldott meg. Örülök, hogy bonyhádi vagyok, lokálpatriótá­nak érzem magam, mindig az it­teni lakosokért, vásárlókért tet­tem mindent, és erre büszke va­gyok. MÁTÉ RÉKA i i 1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom